Békés Megyei Népújság, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-07 / 210. szám

1980. szeptember 7., vasárnap o------------------------------------------------— fl Körös-völgyben Védeni, amíg van mit A Tisza XIX századi vízrendezése, szabályozása óriási méretű, szakmai körökben Európa-, sőt, világszer­te is elismerést kiváltó vállalkozás volt. Ezen belül a Kö­rösök és a Berettyó szabályozása műszakilag a Tisza- völgy legsikerültebb alkotása. Még akkor is, ha ezt so­kan a szokatlan nyári árvíz, a hosszúfoki gátszakadás után megkérdőjelezték. Hogy mi okozta a legerősebbnek tartott gátszakasz átszakadását, ma még nem tudjuk. De az igen nehéz napok után sokunkban felötlik, mennyi, és jóval nehezebb napoktól mentette meg a Békés megyeie­ket a XIX. századi vízrendezés, a hajdani mocsarak le- csapolása, a folyóvizek árvédelmi töltések közé zárása, s rendezett mederbe terelése. Ezek a munkálatok alaposan megváltoztatták a vidék arculatát, s az emberi beavatko­zás sok olyan dolgot is „eredményezett”, amivel ma szem­be kell néznünk. Foglalkozása: főfúrámester Ha kényes munkáról van szó, Sütő János kezeli a vezérlő- padot Korunk felgyorsult élet- tempójából, a nagyvárosok megszokhatatlan szagaiból, zajából, embertömegéből na­gyon sokszor vágyunk a ter­mészet csöndjére, nyugalmá­ra, könyörtelenül igazságos törvényeinek megismerésére. Lazítani leginkább egy la­katlan szigeten szeretnénk, ami már képzeletünk roman­tikus világában létezik csu­pán. De nem csak a senkii szi­gete nincs többé. Az iparo­sodás és a nagyüzemi mező- gazdaság — igenis elenged­hető — következménye, a környezetszennyezés során egyre több növényi és állati faj, értékes és pótolhatatlan vegetáció kipusztulásáról ka­punk kiábrándító híradást. Az ember az egyik kezével pusztít, a másikkal törvénye­ket ír a természet védelmé­ben. Léttrejött A természetvédelmi törvé­nyeket ma még a legkövet­kezetesebben a védett terü­letek képviselik. Békés me­gyében is ennek hatására jött létre a Körös-völgyi ter­mészetvédelmi terület, amely megyei jelentőségű értékünk lett. A Körös-völgyi természet- védelmi terület a Kettős- és a Sebes-Körös összefolyásá­tól a megye közigazgatási határáig terjed, területe 1890 hektár. Ez szigorúan — 230 hektár — és látogathatóan — 1660 hektár — védett te­rületre oszlik, hozzátartozik még a 200 méteres sáv, amely a határát szegélyezi. Rendeltetése, hogy a víz­ügyi védelmi-biztonsági ren­deletek érvénye mellett őriz­ze meg a Körösök szabályo­zása során kialakult sajátos másodlagos tájformát, annak élővilágát, tájképi szépségét. Több célt hivatott megvaló­sítani ez a mintául szolgáló 1890 hektár. Többek között a természeti környezetünk vé­delmét, vízminőségének meg­őrzésével a közegészségügyet, a védett madárvilág háborí­tatlan fészkelését, a termé­szeti értékek oktatásában a bemutatást, és nem utolsó­sorban az emberek felüdülé­sét, a szabad idő kulturált eltöltésének lehetőségét. így ezen a területen nem szabad olyan ipari vagy me­zőgazdasági tevékenységet folytatni, a mely a táj jelle­gét és védett értékét, álla­potát veszélyezteti vagy kör­nyezetét szennyezi. A va­don élő, természetes növény- és állatvilágát meg kell őriz­ni. A rétek, a szántók, a le­gelők és erdők művelési águknak megfelelően tovább­ra is hasznosíthatók, de ter­mészetes, viszonyaikat meg­változtatni tilos. A Körös-völgyi természet- védelmi terület kezelésével a Békés megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága a Körösvi­déki Vízügyi Igazgatóságot bízta meg, s költségvetéséből évente 250 ezer forintot bo­csát rendelkezésére. Ami volt A hegyekből érkező szabá­lyozatlan Körösök és a Be­rettyó vize a békési síkon lelassulva, medréből sok he­lyen kilépve hatalmas, egy­befüggő tó- és láprendszert hozott létre. Löszpuszták, er­dős sztyeppék váltakoztak, közéjük ékelődő, nagy kiter­jedésű dús mocsári vegetá­cióval. Akkor megyénk ter­mészetes növénytakarója és állatvilága olyan páratlanul gazdag és változatos volt, amelyhez hasonlót ma már csak legközelebb a Duna del­tájában és a Volga torkolat­vidékén találhatunk. Ma csupán következtetni tudunk, hogy itt hajdan nagy kiterjedésű fehér tün­dérrózsás, vízi tökös kolo- kánnal, tündérfátyollal tar­kított állományok tenyész­tek, vagy óriási nádas, zsom- békos, sásos semkélyek te­rültek el. A jellegzetes lápi erdőtársulások így a kőris-, égererdők és keményfás tölgykőris-szilesek takarták el a dús és buja cserjéket és az aljnövényzetet. Az állatvilág tagjai közül a hód, a sakál, a rószás és borzas gödény, a daru már a vízépítési munkák elején eltűnt. A vízi vagy vízi élet­térhez vonzódó madárfajok szétszóródtak, sok ki is pusz­tult. Az „édeni” állapotot a már említett XIX. század máso­dik felének vízrendezési munkálatai szűntették meg. E máig is igen jelentős ter- mészetátalakító munka során jött létre az a folyóártéri tájforma, amely építési meg­oldásaival és élővilágával együtt — a pusztai mellett — nemzetközi értékelésben a magyar természetvédelem legfontosabb tájértéke. A ha­talmasan terpeszkedő mező- gazdasági területek mélyebb részein húzódó folyók, csa­tornák, a holtágak, s az idő­ről időre kiújuló erek, víz­állások szabják meg ma a Körös-völgy Békés megyei szakaszának táji karakterét. A nádasokkal, fűz-nyár., li­getekkel, bokorcsoportokkal tarkított vízi környezetbe zökkenőmentesen illeszked­nek a jó stílusérzékkel ter­vezett vízi létesítmények: zsilipek, szivattyú- és gátőr­házak. Ami megmaradt A védettségre kijelölt te­rületen a fent említett nö­vényzet eredeti társulásait ma már nem találjuk meg, s jellegzetes alkotófajait is csak nyomokban. A hullám­terek — bár nincsenek bo­tanikus ritkaságaik — mégis rendkívül értékesek, és je­lenlegi állapotukban feltétlen megőrzésre, megóvásra érde­mesek. Az érintetlenség biztosítá­sát több tényező indokolja. A védett területeken ugyan­is — igaz, töredékében és fa­jokban elszegényedve, keve­redve — regenerálódott az eredeti vegetáció. Pontosab­ban: a mezőgazdasági műve­lés alá vont területekről, az­az a megye túlnyomó részé­ről kiszorulva utolsó életle­hetőségüket itt találják meg ezek a másutt már fel nem lelhető fajok. így a növények közül meg­maradtak a nagyhínárok, il­letve tündérrózsahínárok, a tündérfátylas társulások, a rókasás és a szittyófajok sár­ga nőszirommal tarkítva. Az állatok közül az Európa-szer- te szigorúan védett vidra je­lenti a muzeális jellegű rit­kaságok- Madarakból az itt telepesen fészkelő kiskócsag, az üstökös gém, valamint a régi fülesbagoly kiemelten kezelt természetvédelmi ér­ték. A Körösök egyrészt iránymutató szerepet tölte­nek be a Kárpát-medencei madárvonulásban, másrészt gyülekező, táplálkozó és je­ges időszakban telelő terüle­tét képezik a vízi madarak változatos sokaságának. A magyarországi folyóvöl­gyek korszerű árvízvédelmi rendezése a szabályozáskori állapot jellegét megsemmisü­lésre ítélte. Ennek tudatá­ban fokozott jelentősége lesz a természetvédelem alá he­lyezett hullámtéri szakaszok­nak, ahol a vízrendezési munkák során életteret vesz­tő élővilág menedéket talál. Kelemen T. Magda A háború előtti próbálko­zásokat leszámítva az olaj- és földgázkutatás 1956-ban kezdődött megyénkben. A munkát a Kőolajkutató Vál­lalat orosházi üzeme végzi öt fúró-, négy lyukbefejező- és három kútjavító-berende­zéssel. Ezek közül az egyik­nek, az RD—40-es fúróbe­rendezésnek „parancsnoka” Sütő János, főfúrómester. Hozzá irányított Tóth Lajos üzemvezető. Útközben kísérőm, Sóki Jó­zsef fúrómérnök elmondott néhány adatot: a berendezés román gyártmányú, és jó európai színvonalú. Bár, mintegy 15 éves, a rendsze­res felújítások, karbantartá­sok nyomán még most is korszerű. Erőátvitele Diesel­hidraulikus, azaz két hatal­mas Ganz-motor olajszivaty- tyút hajt, és a nagy nyomá­sú olaj mozgatja a fúróru- dat. A csaknem 45 méter magas toronnyal hivatalosan 4500 méter mélységig lehet fúrni, de az Alföld különle­ges geológiai viszonyai kö­zött 4 ezer méterre csökkent a teljesítőképessége. A to­rony és a hozzá kapcsolódó gépek, berendezések, eszkö­zök értéke körülbelül 150 millió forint, mindért a fő­fúrómester felel. o Sütő János fiatal, alig har­mincegy éves. Napbarnított arcát rövidre nyírt szakáll keretezi. Érkezésünkkor a szolgálati kisteherautó alól bújik ki éppen, a tönkrement csapágyat szemlélte meg. — Érteni kell ehhez is — mondja. — Indiában sem kaptunk szerelőt, ha elrom­lott Valami. Rögtön témánál vagyunk. Hogy kerül egy orosházi „olajos” Indiába? — Úgy, hogy az OKGT bérmunkában vállal olajku­tatást a világ sok részén. En­gem 1977 májusában ért a szerencse, hogy elutazhattam Indiába, ahol a Himalája tö­vében kezdtük a kutatást. A tizenkéttagú magyar csapat mellé adtak 28 helybeli ki­segítőt, de az az igazság, hogy nem sok hasznukat vet­tük. A vége az lett, hogy mi tizenketten végeztük el azt a munkát, amit itthon egy negyventagú csapat. Ráadá­sul olyan kemény kőzettel találkoztunk, hogy az hihe­tetlen. Azokat a fúrókat, me­lyekkel itthon 150 órát fú­runk, ott 10—12 óránként cserélni kellett. Vért izzad­tunk minden centiméterért, különféle készülékeket bar­kácsoltunk, hogy egyáltalán előre haladjunk. Amikor végre átfúrtuk a hegyet, ki­derült, hogy alatta olyan üledékes réteg van, amely biztosan nem tartalmazhat olajat. Ennek a vastagsága a geológusok szerint 5—6 ezer méter is lehet, nem volt ér­demes tovább folytatni a munkát. Ekkor helyeztek át Irakba. Irakban azután ízelítőt kap­tunk abból, hogy milyen le­het a pokol. A sivatagban, minden lakott helytől távol, egy kiszárított mocsárban kezdtük meg a tábor telepí­tését. Az 55 fokos meleg nem volt ritkaság, de ez jóval többnek tűnt a mocsár pá­rolgása miatt. Ilyen körül­mények között csináltuk a betonalapokat, telepítettük a barakkokat. Amikor már min­den kész volt, beköltözhet­tünk a légkondicionált lakó­helyekre, működött a kony­ha, napi háromszori étke­zéssel, akkor lejárt az időnk. Alig két hétig élveztük a kényelmet, s jött a váltás. o — De hazatérés előtt még dutyiban is voltál. Ezt se hagyd ki a meséből! —jegy­zi meg nevetve Sóki József, aki már ismeri a történetet. — Volt ilyen is. A mi tá­borunk az iraki—iráni ha­tártól pár kilométerre volt, és a két ország között a vi­szony már akkor sem volt felhőtlen. Ügy jártam, hogy elindultam a szomszéd fú­ráshoz, valami jó magnófel­vételekért. Hetven kilomé­tert kellett menni a siva­tagban, de ez ott nem szá­mít különlegességnek. Beül­tem a Toyota terepjáróba, és gyerünk toronyiránt. Meg is érkeztem baj nélkül, devisz- szafelé elkapott a homokvi­har. A kocsi orrát sem lát­tam, úgy eltévedtem, mint annak a rendje. Csak ke­ringtem vaktában, a benzin meg fogyott, míg végül egy nagy kőépületet találtam. Határőrállomásnak látszott, gondoltam tőlük kérek útba­igazítást, és üzemanyagot. Be is mentem, de kiderült, nem iraki, hanem iráni határőrök voltak. Rögtön le is csuktak mint határsértőt. Persze, mikor nem érkez­tem meg időre, azonnal meg­indult a keresés. Négy heli­kopter pásztázta a sivatagot, és útnak indultak a kollégák is. Veszélyes dolog elveszni a homoktengerben, sokan haltak már így szomjan. A nagy keresésnek az lett a vége, hogy még négy ma­gyar, néhány brazil, és több más nemzetiségű olajkutató szintén áttévedt iráni terü­letre. A végén már tizenket­ten voltunk börtönben. Né­hány kihallgatás és csábítá­si kísérlet — Felejtsen el mindent, nálunk háromszor annyi pénzt kap! — után öt nap elteltével végre vissza­engedtek bennünket. Az élmények áradata még folytatódna, de üzenet érke­zik: elérték a kitűzött mély­séget. No, akkor menjünk, áll fel, nézzük meg, hogy ha­lad a mentés. A fúrásnál néhány napja elérték a 3 ezer 400 méte­res mélységet, ahol nagy nyomású gázréteget találtak. Akkora volt a gáz ereje, hogy a nehéz fúróiszap sem tudott megbirkózni vele, el­kezdte kifele nyomni a lyuk­ból. Beindult a kút —mond­ják ezt szaknyelven — s ilyenkor gyorsan lezárják a kitörésgátlót. Most is ez tör­tént, de ezzel természetesen a fúrás is megállt. Nagyobb fajsúlyúra cserélték az isza­pot, ez már ellenállt a gáz­nak, de a leállás következ­ménye az lett, hogy 2200 mé­ter környékén megszorult a fúrórúd. Megkezdődött a mentés, ami azt jelenti, hogy vala­miképpen ki kell hozni a lent maradt eszközöket, és persze megóvni a 40—50 mil­lió forint értékű fúrást. Mi­vel az eddigi kísérletek nem jártak eredménnyel, hosszas tanácskozás után úgy dön­töttek, hogy körbefúrják a megszorult részt, és így sza­badítják fel a lyukat. En­nek a műveletnek érkeztek egy kényes részéhez, és ezt a főfúrómester már személye­sen irányítja. Kesztyűt húz tehát, odaáll az irányítópad mellé, pár­szor jobbra, balra megfor­gatja a rudat és kész is az egész. — Megpróbáltam még egy dolgot, 60 tonnával megnyo­mattam a szerszámot, hátha kiszabadul. Nem sikerült; marad a körbefúrás. Ezzel a művelettel most elhelyeztünk a mélyben egy olyan szerke­zetet, ami ezt segíti majd. De ez már úgyszólván rutin­munka. o — Hogyan lesz valakiből főfúrómester? — Belőlem egy gyerekko­ri álom teljesülése nyomán. Az egész 1959-ben kezdődött. Tősgyökeres orosházi vagyok, de nagyszüleim Mezőkovács- házán élnek. Sokszor utaz­tam hozzájuk az akkori mad- zagvasúton, és Pusztaföldvár környékén látszottak a tor­nyok. Nekem ez nagyon megtetszett, és 1964-ben, az általános iskola után az Olaj­ipari Technikumba jelent­keztem. Szerettem bütykölni, tetszett a technika, így min­den nehézség nélkül végez­tem 1968-ban. Az érettségim négyes fölött sikerült. ' Öt évig fizikai munkás­ként dolgoztam, mindenféle beosztásban. Ügy látták, hogy érdekel a munka, érzékem is van hozzá, szeretem is, amit csinálok, ezért 1975-ben ki­neveztek főfúrómesternek. Kaptam egy félig-meddig roncs lyukbefejezőt, ahhoz összeszedtem az embereket, összeraktuk a berendezést és dolgoztunk. Egyszer este kel­lett kimennem valamiért, és a nagy sötétségben láttam a távolból a kivilágított tor­nyot, hallottam a gépek zú­gását. Gondolom egy hajós- kapitány érezhet ilyet, ami­kor meglátja az indulásra kész, gyönyörű hajót. Az biz­tos, hogy én egészen meg­hatódtam. Nem sokáig voltam lyuk­befejező, átkerültem egy na­gyobb berendezésre, majd utána erre. Ezt csinálom, ne­kem ez az életem. Az első házasságom tönkre is ment miatta, a feleségem nem bír­ta az állandó távollétet. Üj- ra megnősültem, de előre megmondtam: az én életem ilyen, csak akkor gyere, ha így is kellek. Kellettem, már van két fiam, rövidesen meg­jön a harmadik gyerek is. — Elégedett? — Hazudnék, ha tagad­nám. Most harmincegy éves vagyok. Szép lakásom, jó fe­leségem, aranyos gyerekeim vannak. Másfél évet olyan országokban dolgozhattam, ahová egyébként talán soha­sem juthattam volna el. A munkámat elismerik, a fő­fúrómesteri cím mellett én vagyok a2 orosházi mentő- csoport parancsnoka is. Részt vettem a zsanai tűz oltásá­ban, külföldi gyakorlatokra járok, úgy érzem, a szavam­nak súlya van. Engem nem csapott be a gyerekkori álom, örülök, hogy olajbányász le­hetek. Lónyai László Évente 60 ezer pecsenye- és húslibát nevelnek fel a dévaványai Lenin Termelőszövetkezet asszonyai, lányai. A nyáron felszabaduló juhhodályokban és a szabadban nevelik a jószá­gokat, s ez évente mintegy 10—12 millió forint árbevételt jelent a szövetkezetnek Fotó: Veress Erzsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents