Békés Megyei Népújság, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-07 / 210. szám

1980. szeptember 7„ vasárnap

Hajrá, Bodzás!

Az életnek csak egyik színe a rózsaszín

„Gyerekkoromban még a szokások is különböztek. Ez már a múlté..."

Pontosan négy évvel ezelőtt, hetvenhat őszén ugyanitt mutatott ki az ablakon Bocsa János, a med- gyesbodzási tanácselnök. Mutatta a rózsakertet a tanácsháza előtt, azzal a tréfás öniróniával, amit ismerősei, barátai jól ismernek. „Azért nem minden ilyen rózsaszín nálunk.”

Például az utak, az utcák. A tanácsháza mellett is, ötven méter a főutca betonjától, tengelyszaggató, gödrös út. Szemben az iskola, a földút mellett a pompás, bitumenes kispálya, ahol vasárnaponként, ha otthon játszanak a kézilabdás lányok, százötvenen szurkolnak: „Hajrá, Bodzás!”

Milyen egyszerű lenne úgy írni, hogy a fény és az árnyék ellentéte itt van a szemünk előtt, tőlünk karnyújtásnyira, a bodzásiak életében. Persze, attól függ, mindezt honnan nézzük. És honnan nézi például a tanácselnök, aki már sportnyelven szólva „dobogós” tanácselnök lehetne, hiszen ötödször választották meg. Az öt dátum: 1965, ’67, ’71, ’73, és most 1980. A bizalom győzelmei.

Amikor azon a hetvenha- tos őszön megcsodáltuk a rózsakertet, és abban maradtunk, hogy „az élet nem olyan rózsaszín”, visszanéztünk kicsit a község múltjába, hogy a jelenről, meg az eljövendő napjairól beszélhessünk. Akkor, azon a dél- előttön megéreztem Bacsa János egyik titkát. Talán a legfontosabbat. Azt, hogy Bodzáson- születve teljes szívével bodzási maradt, de úgy bodzási, hogy a „két kilométerre és 700 méterre” levő Gábortelepen is otthon érzi magát, meg a közös igazgatás másik két községéből, a Tökfaluból és Bagó- falvából lett Pusztaottlaka lakói is ugyanúgy köszöntik, ha erre jár, mint a bodzásiak. „Csak szól a tsz-el- nök, hogy János, megyek Ottlakára, nem jössz-e ki? Ha tehetem, megyek. Vagy én szólok neki, aztán úgy megyünk.”

Számokkal bajlódunk később, fontos számokkal. Négy éve is sok idő ment el ezzel, de a folyamat irányát, hogy csökken errefelé a lakosság, figyelmen kívül hagyni nem lehet. „Az ott- lakai tanyák néptelenednek. Ott is inkább a korozsmai

határban. Mennek az emberek Szabadkígyósra, Med- gyesre, Gyulára. Kígyós már szinte peremkerülete Békéscsabának. Az meg megye- székhely. Bodzás »egyéb« kategória. Vele együtt Ott- laka és Gábortelep, hiszen közös az igazgatás. Az »egyéb« jószerével az alapellátást jelenti. Nagyobb községben, jobban besorolt településen nagyobbak a lehetőségek. Bár én azt mondom, ez csak nézőpont kérdése.”

A lényeg: Ottlakáról az elmúlt húsz évben elköltözött a falu és a tanyavilág fele. Az 1300 emberből maradt 700. Ugyanakkor a bekötő út melletti tanyasort tavaly villamosították, 30 szépen rendbe hozott, masszív kis tanyában csavarták be az első villanykörtét, világosodott ki a tévék képernyője, búgott fel a mosógép. Ebből a 30 tanyából nem valószínű, hogy máshová készülődnének az ottlakók. „Régi vágyuk volt a villany, megkapták. Házanként hat és fél ezer forintot fizettek, a tanács meg a megye fél milliót adott hozzá.” Bodzáson és' Gábortelepen is mozgott a lakosság erre-arra. A négy község összlétszáma 1973- ban 3093 lélek, ’78-ban 2566, most 2413. „Most már talán stabilizálódik a helyzet”, mondja a tanácselnök, aztán még megjegyzi: „Közelebb

kerültek egymáshoz az emberek, a bodzásiak, a telepiek meg az ottlakaiak. Gyerekkoromban, emlékszem, még a szokások is különböztek, amióta egy a tsz, az Egyetértés, nemcsak a nevében hozott egyetértést.”

Ez különösen izgalmas téma, fűzhetnénk a szót sokáig. Mert ha nem is volt régen, valamikor súrlódás a három falu között, de azért az odacsipkedésekért nem mentek a szomszédba. Ott- laka ráadásul nemzetiségi község, 1938-tól 1973-ig önálló, lenne hát mit sajnálniuk, hogy most tanácsi ki- rendeltségük van csupán, és Bodzáshoz tartoznak. „Ez mégis a múlté, ebben biztos vagyok. Közös az örömünk, a bánatunk. Mert ugye, csak a rózsák a rózsaszínűek ...”

Ahogy egy idő után megint sűrű sorokba jegyzetelhetem, mennyire jutottak négy év alatt, az ötödször megválasztott tanácselnök

büszke is egy kicsit. Nem annyira, hogy ez furcsa lenne, és visszagondolva találkozásunkra úgy tűnik, egyetlen egyszer sem használt egyes szám első személyt. Mindig a „mi” hangzott el, és mindig úgy, hogy „mi csináltuk”, hogy „közösen takarítottuk ki az elmúlt szombaton a régi iskolából átalakított gábortelepi új óvodát”, hogy „utat építünk az új, 400 adagos konyhához”, vagy „81-re vagy 82-re igazolták vissza az AUTÓ- KER-nél az ételszállításra rendelt IZS 2715-ös gépkocsit. Fogalmunk sincs, mit kezdünk nélküle, hiszen a konyhának az idén működnie kell. Ottlaka és Gábortelep gyerekei várják az ebédet.”

Az IZS pedig nélkülözhetetlen, mert ételt szállítani csak ilyen, zárt kocsiban lehet. Aztán annak a 400 adagos, remekbe készült új konyhának más bibije is van még. „Góliát” mosogató kell bele, ez a KÖJÁL előírása. „Góliát” azonban nem kapható. A kör ezzel bezárul? „Valamit feltétlen kitalálunk.”

Tehát: mennyire jutottak négy év alatt? A község arcán látszik. Ma már nemcsak felszabadulási emlék- könyvtáráról nevezetes ez a falu (egy időben még turistacsoportokat is szervezett ide az IBUSZ, megnézni ezt a kis remekművet), hanem az iskolájáról, a rendbe hozott kultúrházról (zsúfolt házas esteket rendeznek az ŐRI közreműködésével, Feleki Kamillnak tapsoltak nemrég), az említett bitumenes kispályáról, ahol a környező községek fiatalsága sportnapokat tart azóta, hogy megépítették, meg erről a 400 adagos konyháról, az óvoda mögött, amivel hosz- szú időre megoldják a gyermekétkeztetést. „Még csak tervecske, így mondja Bacsa János, hogy egyszer megcsináljuk az öregek napközi otthonát Finom ebédet kaphatnának az új konyháról. Hatszáz tsz-nyugdíjasunk van. Velük törődni kell.” A többi legyen csak felsorolás: ’79-ben 324 ezer forint az óvodák felújítására, 372 ezer a bodzási és az ottlakai kul- túrházra, 111 ezer egy ottlakai pedagóguslakásra, 92 ezer az idén a bodzásiakra, és a többi.

Át>

Emlékszem annak a ’76-os riportnak egy mondatára. Azt mondta Bacsa János: „Százéves bajokat kell orvosolni.” A járdák, az utak. Ezek a százéves bajok. Az az ötven méter is, a betonúitól a tanácsházáig, amit jövőre csinál meg a KPM, már az idén csinálta volna, ha nincs a nagy árvíz... Tehát a járdák, az utak, amelyek vezetnének valahová, sok helyre, könyvtárba, kul- túrházba, óvodába, moziba, de kevés van belőlük. „Tizenöt éve nem építettünk járdát. Most öt évre 15 kilométert tervezünk, szép széleset, legalább az utcák egyik oldalán. Bodzáson 4 kilométert, a többit a telepen és Ottlakán. Társadalmi munkával is. Ez nálunk így szokás.”

A határban akkora a kukorica, hogy Növényi Norbert elveszne benne. De a falu az látszik, kiemelkedik mögüle. A falu, ahol azért „nem minden olyan rózsaszín”, mint a tanácsháza előtti rózsák. Ami nem is lenne jó. Sem igazi. Mert az életnek csak egyik színe ez a kicsit csalfa, ez a kicsit érzelmes.

A „dobogós” tanácselnök nem megy még haza. Átnéz a könyvtárba, az utcán találkozik az iskola igazgatóhelyettesével, és az új konyhába is bekopog ...

Sass Ervin

— Na, vasárnap levágom!

— simítja meg a szakállát Adamik Mihály. — A hét végén ugyanis tető alá kerül a házunk!

Rendszeres olvasóink bizonyára emlékeznek még korábbi, április 20-án és június 15-én ugyanezzel a címmel megjelent riportunkra, melyben a fiatal szarvasi Adamik-házaspár építkezését kísértük figyelemmel, az alapozástól a házavatóig. Ami a bevezetőt illeti: éppen az első találkozás előtti napokban bontották le Adamikék öreg kis házuk elejét, és készítették elő a terepet az alapozásra. A sok munkától borotválkozni sem ért rá a gazda, s a tréfára: „derékig érő szakálla lesz, mire felépül a ház”, rávágta: „Tudják mit, meghagyom a szakállt, míg ezen túl nem leszünk.” Ennyit a szakádról, amelytől Mihály most már nagyon szeretne megszabadulni, ezért előbbre hozta a határidőt. Abban persze igaza is van, hogyha egyszer valami már tető alá került, az többnyire el is készül.

De lássuk, mi újság most a portájukon, Szarvas, Liszt Ferenc utca 26. szám alatt? Állnak a fő falak, helyükön az ajtók, ablakok, és kész a födém is. Á lépcsőt egyelőre egy deszkafeljáró helyettesíti, amin a kis Peti elsőnek tipeg a házba.

— Ez lesz a nappali szoba, ez itt, mellette, pedig dolgozószoba-féle, Misinek

— mutatja alig titkolt büszkeséggel Marika, a háziasz- szony, a két utcai helyiséget.

A földszinten van még a fürdőszoba, vécé, a kazánház, a konyha, csöppnyi kamra, rövid folyosóféléből nyíló előtér, melyből lépcső vezet majd az emeletre. Itt két kis szoba, tusoló, W. C. és szárító lesz. Gerendák, lécek, téglák között téblábo- lunk. A majdani szobákban zöldell a gyom. A kívülálló számára egyelőre nem valami barátságos a látvány, de természetesen másként nézik ők a kezük nyomán alakuló otthont. Marika mintha belelátna a gondolataimba:

— Az ember már elképzeli, mi hol lesz, hogyan rendezzük be. Ez a remény éltet bennünket ebben a fölfordulásban. Most már azért csak lesz belőle valami!

Az új épület mögött szinte röstellkedik az öreg házvég, amit meghagytak, hiszen addig is lakni kell valahol, míg beköltözhetnek. Itt ülünk’ le beszélgetni.

— Amikor június első felében itt jártunk, még csak az alapot láthattuk. Nagy gondban voltak akkor, nem tudtak falazni, mert sehol nem sikerült EB 742-es betongerendákat venni. Azután mi történt?

Mihály nagy lélegzetet vesz, amikor valaki hangos „Jó napot” kíván az udvaron. Amíg a házigazda kint tárgyal, Marikát a tervezett várnai kirándulásról faggatom. Nem nagy lelkesedéssel mesél a 10 napos útról.

— Talán megbánták?

— Hát! Jó volt, csak Peti nagyon hiányzott, meg bántott az is, hogy itt hagytuk az építkezést. Mindenki pont akkor tudott volna jönni dolgozni, az ács a villanyszerelő és Misi munkatársai is. Persze, nem ártott a pihenés. Ha nem mentünk volna el, most meg azt sajnálnánk.

— Az ács volt, ő rakja föl a tetőt — lép be a szobába Mihály. — Azt mondja, nem tud ma délután jönni, csak szombaton. * Szóval, a betongerenda — tér vissza a kérdésre. — Ügy, egy hét múlva kaptunk a csabacsü- di telepen. Igaz, EB 748-as, 60 centivel hosszabb a béléstestnél, de betonnal kitöltöttük a hézagokat. Pénteken elhoztuk a gerendákat, szombaton már raktuk a falat. Szabadságot vettem ki. Két kőműves jött, fogadtunk egy segédmunkást, és édesapám, meg én is beálltunk melléjük. Kemény hét volt — mutatja a kezét —, még mindig nem gyógyult be a tenyerem.

A 33 gerenda 15 ezer forintba került, körülbelül 2 ezer forinttal többe, mint a rövidebb méret, de örültek, hogy egyáltalán kaptak.

— A szállítás?

— Az nem gond, a téesz- től, ahol dolgozom, kapok

Űszi választék a Centrumban

Közeleg az ősz. Töprengenek a vevők: mit is vásároljanak a hűvösebb és a hideg napokra. A békéscsabai Centrum Áruház őszi-téli felkészüléséről szóló beszámolónkból egyértelműen kiderül : számos ötlettel igyekeznek becsalogatni a vevőket. A hangulatos kirakat, az üzlet belső eladótere az ősz színeiben pompázik. Vajon ilyen gazdag a ruhák, a cipők választéka is?

Szlávik Lajos, az áruház igazgatója a lehetőségekhez képest elégedett. A felkészülést már az elmúlt hónapban, sőt, a nyáron megkezdték. Folyamatos árubeszerzéssel segítik a forgalom zökkenőmentes lebonyolítását. Az év végéig mintegy 45 millió forint értékű áru eladását tervezik. Ennek nagy részét saját központjuktól kapják, a 18 milliós készletet pedig a nagykereskedelmi vállalatoktól, egyéb üzemektől szerzik be. A választékot bővíti a CENTEX által forgalomba hozott kisszériás ruhanemű, amelyet csak a Centrumban lehet megvásárolni. Ilyenek a női átmeneti kabátok, bakfis- és női ruhák, férfiöltönyök.

Kedvező az ellátás téli fehérneműből, flanell férfiingekből, tréningruhákból. Férfi-, fiú- és bakfis Nomád ingből 1500 vár gazdára. Kaphatók a különböző gyermek kötöttholmik. Felső kötöttárukból viszont nem lesz kielégítő a kínálat. Az importcikkek is késnek. Ezen közvetlen ipari beszerzésekkel próbálnak segíteni. A Ramóna Szövetkezettől és a HÓDIKÖT-től várnak ilyen cikkeket. Sálat, kesztyűt, sapkát azonban máris lehet vásárolni. Minden mennyiségben kapható flanell, düftin méteráru, a szövetekből, jerseykből kevesebb lesz az idei őszön. A Centrum Áruházak Vállalat 200 millió forintot kapott külföldi áruk beszerzésére. Ebből a békéscsabai áruház 3 millióval részesedik. Lengyel, román, hon- kongi, olasz kötöttáruk érkeznek és lesz iráni szövet is. Gazdag a valódi és a műszőrmebundák, kabátok választéka. Cipőkből a sertésvelur a divat. Az ebből készült színes csizmák már a raktárban vannak. Legalább 40 ezer pár lábbelit értékesítenek az elkövetkezendő négy hónapban.

—s.

kocsit, kedvezménnyel. De készpénzzel kell fizetni, nem lehet felhasználni az OTP-hitellevelet.

— Mennyi OTP-köl csont kaptak ?

— A lehetséges maximumot, 160 ezer forintot. Ennek 40 százálékát vehetjük fel, két egyenlő részletben, készpénzben, a többire hitellevelet adnak, arra vásárolunk.

— Tart-e még az előre összegyűjtött készpénzükből?

— Itt-ott van belőle. Közben vettünk 10 ezer forintért kisméretű téglát, most lehetett kapni, nem szalaszt- hattuk el. A faanyag nagy részét is július végén kaptuk meg, 10 ezer forint volt. Éppen tegnapelőtt este kezeltük le gombaölő szerrel. Ma rakjuk a közfalakat, ha már nem jön az ács, holnap meg a bontásból vett cserepet takarítjuk.

— A vasanyag is megvan?

— Azt is azon a héten vettük, amikor falaztunk. A szarvasi TÜZÉP-en kaptam, persze az sem ment simán. Kellett volna ugyanis 6-os, 7-es, 8-as, és 14-es, ezzel szemben kaptam 6-ost, a 7-es helyett is, a 8-as helyett meg mind 14-est. Emiatt vagy ezer forinttal többe került a vasáru.

— Azt, hogy mikor, milyen munka következik, miből mit, és mennyit kell vásárolni, honnan tudják?

— Hajaj! — néznek ösz- sze. — Hát, többnyire magunktól vagyunk kénytelenek. Meg kérdezgetem az ismerősöket, munkatársakat, akik már intéztek ilyesmit. Egyszóval eléggé magunkra vagyunk utalva, a kivitelező ugyanis elköltözött, most Vásárhelyen dolgozik. Itt van a cement is például: száz mázsányiból már csak 7 mázsányi van. Kérdem a mestereket, menynyit vegyek még? Hát, ők nem is tudják. Aztán meg, mikor kell, szaladgálhatok, mint pók a falon.

— A hét végére tehát tető alá kerül a ház? Hogyan tovább?

— Már előre félünk a belső rendezéstől. Állítólag most jön a java: víz és központi fűtés, fürdőszoba. Legelőször is a vízvezetéket, központi fűtést kellene intézni, mert addig nem lehet az aljzatbetont és a vakolást kezdeni. A fürdőszobát szeretnénk kompletten megvenni, gondoltam, Csabán hátha megkapnánk, hogy ne kelljen külön-külön szaladgálni kádért, csempéért, csaptelepért, meg minden.

— Ha jól számolom, négy hónap telt el az alapozás óta.

— Ha úgy vesszük, ez nem hosszú idő, de az biztos, hogy vagy két évvel rövidült az életem! Már ősz hajszálam is akad! — túr a hajába. — No, azért jobb a helyzet, mint a múltkor — fordítja komolyra a szót Mihály —, a kilátásaink is jobbak. Vagy csak én vagyok optimista?

Ez hamarosan kiderül. Az ősz derekán ismét megkeressük az Adamik-családot.

Tóth Ibolya Fotó: Veress Erzsi

Epul a mi hazunlf