Békés Megyei Népújság, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-27 / 227. szám

1980. szeptember 27., szombat o IZHUUKTllq­Befejeződött az országgyűlés őszi ülésszaka Keményen dolgoztunk Így tehát nekünk semmi­féle belpolitikai okunk és szándékunk sincs a dolgok élezésére, és bízunk abban, hogy erre nem is kerül sor. De azt is meg szeretném mondani, hogy aki az alap­vető vívmányainkat támad­ja, annak csak egy régi ma­gyar mondás szerint vála­szolhatunk: amilyen az ad­jon isten, olyan lesz a fo­gadj isten. Mi tehát nem keressük az összeütközést, de szükség esetén nem is térünk ki előle, mert vívmányain­kat, amelyekért az egész nép megszenvedett és megdolgo­zott, senkinek a világon nem engedjük bántani. És ami­kor azt mondjuk, hogy mi a szocialista demokrácia útját járjuk, akkor a magunk, pártunk, munkásosztályunk, népünk útjára-feladataira gondolunk. Kívülről senki ne próbálja továbbfejleszteni szocialista demokráciánkat. Már jó néhány éve a gaz­dasági építés új szakaszában járunk. A szocialista fejlő­dés jelenlegi szintjén meg­szűntek az extenzív fejlődés lehetőségei, a továbbiakban már csak intenzív fejlődésre van mód, ennek rendeljük alá a növekedési ütemet is. Korábban gyakran büszkél­kedtünk azzal, milyen gyors ütemben fejlődött szocialista gazdaságunk. Tény, hogy a kezdeti szakaszban mindig könnyebb egy kicsit gyor­sabban haladni, mint később, egy bizonyos szint elérése után: Gondoljunk csak az él­sportolókra: a futónak, aki a 100 métert 11 másodper­cen belül futja, minden to­vábbi tizedmásodpercekért nagyon meg kell küzdenie, így Ván ez a gazdasági mun­kában is. Ma már a nyere­séget újabb egy-egy száza­lékkal növelni már nehe­zebb, mint valamikor 10 szá­zalékkal. A világgazdaság­ban is új helyzet állt elő. Bekövetkezett az 1973—74. évi óriási árrobbanás, amely minket hátrányosan érint. De érezhetők általános prob­lémák is, ilyenek a külön­féle pénzügyi nehézségek, diszkriminációk, a kapitalis­ta világ recessziója. Nemzeti jövedelmünket 50 százalékban a nemzetközi árucsere-forgalom révén hoz­zuk létre. A világgazdasági körülményeket megváltoztat­ni nem tudjuk. Olyan felté­telek között kell élnünk, dolgoznunk, előrehaladnunk Tudjuk, hogy üzemeink fejlődése egyenetlen; vannak kiválóak, élenjárók, mások megütik a mércét, eleget tesznek a kötelezettségeknek, és vannak gyengék is. A közvéleményt általában a problematikus vállalatok foglalkoztatják, de nekünk szólnunk kell azokról is, amelyek kiemelkedőek, ha­tékonyan dolgoznak, a helyes irányban haladnak, s jó eredményeket érnek el. Ilyen a Magyar Vagon- és Gépgyár, a Csepel Autó, az Ikarus, az Alumíniumipari Tröszt, és annak több gyá­ra — amelyek közül tegnap itt a veszprémi üzemről is hallottunk —, továbbá a Chinoin, a Kőbányai Gyógy- szerárugyár, a Medicor, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Ti szai Vegyi Kombinát. Emlí­tésre méltó a Péti Nitrogén Művek műtrágyatermelése, és az Egyesült Izzó kiváló minőségű árui. Ezek a? üze­mek jól példázzák, hogy megfelelő hozzáállással nagy eredmények érhetők el. Azt kívánjuk, hogy folytassák ezt a munkát, a többiek pe­dig kövessék őket. Ilyen üzemek természete­sen más ágazatokban is adódnak. Ezek a példák is azt mutatják, hogy nem ke­vés az, amit már elértünk. Az ország lélekszámát fi­gyelembe véve az autóbusz- gyártásban ma Magyarország és boldogulnunk, amilyenek a mai helyzetből adódnak. Az elmúlt másfél évben a korábbinál szigorúbb feltéte­lek között kellett gazdálkod­nunk. Ennek bizonyos ered­ményei már mutatkoznak. A fő célunk a népgazdaság, s főként a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyi helyzeté­nek javítása volt. Kemény munkát végeztünk és a leg­kényesebb, legfontosabb te­rületen, az ország fizetési mérlegében sikerült bizonyos javulást elérnünk. Tőkés külkereskedelmi forgalmunk idén eddig csaknem egyen­súlyban van, exportunk több mint kilencven százalékban fedezte az importot. Ez je­lentős előrelépés a korábbi évekhez képest, ezt a mun­kát folytatnunk kell. A javulás lényeges jeled, tendenciái mutatkoznak a népgazdaság többi, nem ke­vésbé fontos egyensúlyi kér­désében is. Az ipar, a me­zőgazdaság, a közlekedés dolgozói a terv szerint vé­gezték munkájukat. Üzeme­ink kisebb létszámmal — mintegy százezerrel keve­sebb emberrel — oldották meg a feladataikat, a mun­kaerőhelyzet feszültsége te­hát valamelyest csökkent. Az energiafelhasználás is jobb volt az elmúlt másfél évben, mint annak előtte. Korábban évente mintegy hat százalékkal növekedett az ország energiafogyasztá­sa, másfél év óta viszont — részben az ütem csökkenése, részben a takarékosabb ener­giagazdálkodás miatt — az energiafelhasználás nem nö­vekedett. A jövőben tovább kell takarékoskodnunk az energiával. Gazdasági helyzetünkről beszélve érdemes szóba hoz­ni azt is, hogyan tanácsko­zunk mi mostanában. A Köz­ponti Bizottság és végre­hajtó szervei, a megyei párt- bizottságok, a Miniszterta­nács, a gazdasági bizottság olykor-olykor üléseket tart, amelyekre, ha fekete hajjal megy be az ember, akkor megőszülve jön ki, mert ott többnyire bajokról, nehézsé­gekről, problémákról, az el­maradó üzemekről, ágazatok­ról tárgyalnak. Bizonyos mértékig ugyanígy van ez nyilvános tanácskozásainkon is. A sajtó, a rádió, a tele­vízió jó szándékúan még hozzá is tesz sok más bajt és problémát. az első a világon, a termelés nyolcvan százaléka export, a világ autóbuszexportjának egyötödét hazánk adja. Az izzólámpagyártásban az egy főre számított termelést te­kintve ugyancsak elsők va­gyunk, s a termékünk 85 százalékát exportáljuk. Svájc után a második helyen állunk a nemzetközi gyógy­szerexportban. Az egy főre számított bauxit-timföldter- melésben a világ hatodik­hetedik helyét foglaljuk el. A műanyag-, a műtrágya-, a kénsav-, a cement- és az acélgyártás terén az első húsz ország között vagyunk. Mezőgazdaságunkról szól­va még inkább óvakodok az egyes gazdaságok megneve­zésétől, mert nem lehetne felsorolni azokat az üzeme­ket, amelyekben a sok be­csületes törekvés nyomán már szép eredmények szület­tek. Csak a nagyságrend miatt említem Bábolnát, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetet. A ma­gyar mezőgazdaság dolgozói, a földek művelői és mind­azok, akik részesei az ered­ményeknek — a tudományos kutatók, technikusok és a magyar munkások — rövid történelmi időszak alatt el­érték, hogy Magyarország ma lényegesen kisebb föld­területen kétszer annyi sze­mes terményt állít elő, mint a háobrú előtti utolsó béke­évben. Az egy főre jutó sze- mestermény-termelésben pe­dig — több éves átlagot néz­ve — túlhaladta az egy fő— egy tonna arányt. Ezt sok ország még csak a célkitűzé­sei között tartja számon. A búza és a kukorica egy hektárra számított átlagter­melésében a világ első öt országa között van a ma­gyar mezőgazdaság. Az egy főre jutó hústermelésben Európában a második-har­madik helyet foglaljuk el. És lehetne még tovább sorolni a mezőgazdaság szép ered­ményeit. Mindez a szocialis­ta gazdálkodás, szocialista forradalmunk számottevő eredménye. Ezeket a sikere­ket a szocialista nagyüze­mek, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok érték el, s hozzájárultak a maguk módján ezekhez még a kise­gítő gazdaságok, sőt a kert­barátok is. Feladatunk, hogy még ezeket az eredménye­ket is túlszárnyaljuk. En­nek érdekében a jövőben is minden lehetséges támoga­tást megadunk, mind a szo­cialista nagyüzemek, mind a háztáji és kisegítő gazdasá­gok munkájához, mert mindezekre szükség van. Előreléptünk az életszínvo­nal terén is. 1979-ben és 1980-ban becsületesen, nyíl­tan megmondtuk, hogy eb­ben a szakaszban csak az életszínvonal elért szintjének védelmét ígérhetjük, s ehhez is komoly erőfeszítések kel­lenek. Amit ígértünk, azt megtartottuk. Az elmúlt több mint másfél évben megőriztük a reáljövedelem szintjét, s lehetőségeinknek megfelelően emeltük az ala­csony nyugdíjakat, javítot­tuk a három és több gyer­mekes családok, valamint a segélyezésre szorulók hely­zetét. Több évet, nagyobb sza­kaszt áttekintve megállapít­hatjuk: növekedett a kere­set, a jövedelem, a fogyasz­tás, fejlődött és megfelelő színvonalú volt az ellátás. Tartós gazdaságpolitikai el­határozásunk, hogy olyan béremeléseket, juttatásokat a jövőben sem szavazunk meg, amelyek fedezetéül nem tud­juk biztosítani a megfelelő árualapot! Ami fizetés és jö­vedelem formájában a lakos­sághoz jut, annak árufedeze­tét is meg kell termelnünk. Gyarapodik tehát az or­szág. Vonatkozik ez a csa­ládi házak, az öröklakások, a magángépkocsik, a háztartási gépek számának növekedésé­re, s fölösleges is lenne to­vább sorolni a bizonyító té­teleket. Ha visszaemlékezünk rá, annak idején, körülbelül negyedszázada azt mondtuk: elvünk az, hogy a szocialis­ta építésnek együtt kell jár­nia a dolgozók életszínvona­lának rendszeres emelésével. Becsülettel eleget tettünk tehát a rendszeres emelésre vállalt erkölcsi kötelezettsé­günknek. Az emberek ma másképpen élnek, mint 10— 20 évvel ezelőtt. Sajnos en­nek a változásnak kedvezőt­len hatása is volt: erősödött az egyénieskedés, az önzés, a szerzési vágy. Ezek való­ban gondok, de az életszín­vonal emelkedése nyomán ezeket a problémákat vállal­juk, mert biztosak vagyunk abban, hogy leküzdjük azo­kat. Fontos, hogy népünk érez­ze: alkotás, munka nélkül nincs életszínvonal-emelke­dés! De ennek a fordítottja is igaz, hiszen, ha jól halad az ország építése, akkor az életszínvonal is emelkedni fog. Ez lényeges része gazda­ság- és szociálpolitikánknak. Eddigi eredményeink is szo­cialista rendszerünkben, cél­tudatos politikánknak és mindenekelőtt munkásosztá­lyunk, parasztságunk, értel­miségünk, egész népünk oda­adó munkájának köszönhe­tők. Az utóbbi években a köz­lekedésben is jelentős ered­ményeket értünk el. A tel­jesség igénye nélkül: nagy­mértékben korszerűsítettük a vasutat, Diesel- és elektro­mos mozdonyok váltották fel a gőzösöket, javultak a pá­lyatestek, és kicserélődött a vagonpark egy része. Ez az ágazat megfelelően elégíti ki a népgazdaság szükségle­teit, ami azért is fontos, mi­vel Magyarország jelentős tranzit-, út-, nagy nemzet­közi forgalmat bonyolít le. Ugyancsak számottevőek az eredmények a személyszál­lításban. Nem egy nyugati ország várospolitikusát hal­lottam némi irigységgel be­szélni fővárosunk és általá­ban országunk tömegközle­kedéséről. Az előrelépés va­lóban jelentős, s nemcsak a metróról van szó, hanem a vasútról és az autóbusz-köz­lekedésről is. Nem hiszem, hogy sok olyan ország len­ne, ahol, mint nálunk, úgy­szólván minden lakott terü­letet el lehet érni autóbusz- szal. A közlekedés dolgozói­tól — az eddigiekhez ha­sonlóan — az áru- és sze­mélyszállítási feladatok meg­oldását bizalommal várjuk a jövőben is. Jelenleg a gazdasági épí­tés olyan szakaszában va­gyunk, hogy csak alacso­nyabb termelési ütemet tu­dunk diktálni. A VI. ötéves tervidőszakban a nemzeti jö­vedelem évi 3 százalékos nö­velése látszik reálisnak. Ez­zel a népgazdaság egyensú­lyi helyzetének további javí­tását akarjuk elérni, amibe beletartozik a nemzetközi fi­zetési mérleg javítása, a vá­sárlóerő és a fogyasztói áru­alap egyensúlya, és sok más tényező. Ezek a népgazda­ság alapvető kérdései, ame­lyek a családok életkörülmé­nyeit is meghatározzák. A hatékony, nyereséges ter­melés biztosításában nagy szerepet játszanak a kor­mány által meghatározott gazdasági szabályozók, vala­mint a termelői és fogyasz­tói árak. A termelői árakat úgy kell szabályozni, hogy azok ne szakadjanak el a vi­lágpiaci áraktól. Fogyasztói árakat pedig úgy megállapí­tani, hogy azok is tükrözzék az önköltséget. Mindemellett a kormánynak bizonyos fo­lyamatokat, köztük az élet- színvonalat befolyásoló ára­kat nagyon pontosan kell szabályoznia, hogy a fejlődé­sünkkel, lehetőségeinkkel összhangban tervezett élet­színvonal-emelést megvaló­síthassuk. Ügy is, mint XIII. kerüle­ti képviselő, egy kéréssel for­dulok a Minisztertanácshoz. Javaslom, hogy bizonyos te­rületeken vizsgálják meg az árképzést. Akadnak ugyanis olyan ipari ágazatok, ahol szinte kizárólag csak hazai nyersanyagokkal dolgoznak. Mégis, amikor árképzésről van szó, mintha rendkívül meg lennének olajozva a szá­mológépek kerekei, s mint­ha a számítógépek is több áramot kapnának, akkora summa jön ki az önköltség­re. Magyarázatként azt mondják, hogy magas a vi­lágpiaci ár, de valójában na­gyon kevés közük van az im­portanyagokhoz. Esetenként a nyereség kiszámítása meg­alapozatlan, amit nem sza­bad hagyni! Az önköltséget az ipari vállalatoknak nem egyszerűen kiszámítaniuk, hanem — ahol lehet — csök­kenteniük kell. A haszonkul­csot sem lehet felelőtlenül megállapítani. Reális szá­mítás és szolid haszonkulcs alapján kell dolgozni a vál­lalatoknak. Egyetértek Lázár elvtárs- sal, és a többi felszólalóval, akik aláhúzták: a bátor és a kezdeményező embereket, kollektívákat a kormányzat­nak teljes erővel és minden fenntartás nélkül kell támo­gatnia. Eredményeink nemzetközi­leg is elismertek. Még a nyu­gati kommentárok is azt mondják, milyen bátor ez a magyar kormányzat, amikor hozzá mer nyúlni a kényes gazdasági kérdésekhez is. Aztán hozzáteszik, hogy ka­pitalista módszereket alkal­mazunk — ők így „dicsér­nek” minket — pedig mi csak azt mondjuk, hogy nye­Szocialista a mi rendsze­rünk abban az értelemben is, hogy nálunk minden gaz­dasági egység szocialista tervgazdálkodást folytat. Amikor több mint tíz évvel ezelőtt bevezettük a gazda­ságirányítás új rendszerét, egyesek csak azt harsogták, hogy nincs a vállalatokra felbontott kötelező terv. Ez igaz, és valóban nagy a vál­lalatok önállósága. Az ösz- szes beruházásnak a fele a központi, állami szervekben, a másik fele pedig a vállala­toknál dől el. Ez már nagy­fokú önállóság, de a válla­latok ezzel együtt is kötelez­ve vannak arra, hogy elké­szítsék a saját tervüket. A vállalatok tervszerű gazdál­kodása is része az országos, népgazdasági méretű szocia­lista tervgazdálkodásnak. A szocialista rendszerben ezekkel a módszerekkel ér­tük el eredményeinkét. Be­hoztuk az ország százados elmaradottságát, s Magyar- ország már az iparilag köze­pesen fejlett országok közé tartozik. Célunk az, amit a pártkongresszus is kimon­dott, hogy az iparilag fejlett országok közé küzdjük fel magunkat. Ez a belátható jövőben elérhető. Ha a szocialista társada­lomban — amely hosszú tör­ténelmi korszak és átmeneti szakasz az emberiség fejlő­désében — árutermelés van, akkor piac is van, a piaci törvények hatnak, és létez­nek árak is. Ez nem kapi­talista vagy szocialista mód­szerek kérdése: a szocializ­musban is nyereségesen kell termelni. Ha a tőkéseknél kegyetlen szabály, hogy a kezükben levő termelőeszköz és a rendelkezésükre álló munkaerő a maximumot ad­ja számukra, akkor miért nem lehet a szocializmus vi­szonyai között kimondani, hogy a vállalatvezetés ren­delkezésére álló termelőesz­köznek és munkaerőalapnak a legtöbbet kell hoznia a szo­cializmus, a nép javára? Ha ezt kimondjuk és megköve­teljük, attól még nem hatal­masodik el rajtunk a kapi­talista szemlélet. S vajon a minőség, a már­ka jó híre csak a kapitalis­tának fontos? Szocialista vi­szonyok között a rossz is le­het jó? Ezt mi nem tűrhet­jük, van még behozni va­lónk, ez számunkra politi­kai, erkölcsi és gazdasági kérdés. A közvélemény formálásá­ban fontos szerepük van az íróknak, a művészeknek, a kiadóknak, a sajtó, a rádió és a televízió dolgozóinak is. Nem akarok belemerülni egy ilyen kényes terület proble­matikájába, de azt hiszem, hogy az irodalom, a művé­szetek is a dialektika, az élet törvényeinek megfelelően, hullámvonalban fejlődnek. Az előrehaladást olykor megtorpanások követik. Ez a dolog természete. Az iro­dalom, az egyes művészetek terén tapasztalható vissza­húzódás, begubózás, sőt még pesszimista hangvétel is. Egyes fontos, s néha költ­séges művészeti ágakban bi­zonyos művészek azt mond­ják, hogy fő törekvésük az önmegvalósítás. Ez néha több millió forintba is belekerül, de én nem is ezt akarom reségesen kell termelni, vi­gyázva a minőségre is. Rend­szerünk szocialista és a mód­szereink is azok. A döntő, hogy nálunk a termelő esz­közök köztulajdonban van­nak, s amit megtermelünk, az is a népé. Hazánkban nincs kizsákmányoló osztály, és nemzetközi monopóliumok sem zsákmányolják ki a munkást, a népet. Eszembe jut erről, hogy egy meglehetősen ismert ve­zető nyugat-európai nagytő­kés szakembereinkkel tár­gyalva meglepő kijelentést tett: „Tönkre fogunk men­ni”. Amikor megkérdezték, hogy miért, így válaszolt: mert a mi munkásunk azt akarja, hogy neki a legfej­lettebb ipari ország legma­gasabb bérét fizessük, de ő csak azt a munkatempót tel­jesítse, ami maguknál meg­szokott. Vagy eszébe jut az em­bernek az egykori disszidens álma, amely szerint tulaj­donképpen az lenne jó, ha itthon dolgozna, fizetést azon­ban Nyugaton kapna, s azt itthon költhetné el. Jó lenne, ha egy idő után senkinek sem lenne alapja az ilyen összevetésekre. . Hogyan javítsunk a hely­zeten? "Talán nem árt, ha azt hahgsúlyozzuk, hogy mi nem több fizikai erőfeszítést, nem vért és verejtéket kö­vetelünk a dolgozóktól. Nem azt hajtogatjuk, hogy dol­gozzatok többet — mert az emberék nagy része enélkül is tisztességgel és becsülettel dolgozik —, hanem azt, hogy jobban kell dolgoznunk. A termelékenységet kell emel­ni, jobb üzemszervezésre és irányításra van szükség, a műszaki színvonalat kell fej­leszteni, és természetesen jobban ki kell használnunk a munkaidőalapot is. Ezek a mi fő eszközeink. Előrehaladásunkban épí­tünk a szellemi erők, értel­miségünk nélkülözhetetlen közreműködésére és egész társadalmunk alkotó erejé­re. Csatlakozom ahhoz, ami itt tegnap elhangzott, hogy társadalmunk nagyon sokat fejlődött, és magas fokú érettségről tett tanúságot a közelmúlt évek politikai és gazdasági feladatainak meg­oldásában. Enélkül nem is tudtunk volna megbirkózni megnövekedett feladataink­kal. Helyeslem, hogy a jö­vőben is a nemzeti jövede­lem három százalékát fordít­juk a kutatásra és a fejlesz­tésre. Számítunk a műszaki és a humán értelmiség mun­kájára, a közoktatás dolgo­zóira, a pedagógusokra, akik sokat tesznek azért, hogy vi­lágnézetileg egészséges, szo­cialista gondolkodású, és a szocialista erkölcs szellemé­ben nevelt ifjúsága legyen a magyar népnek. szóvá tenni. Inkább azt sze­retném kérni a művészek­től, az íróktól, a közvéle­ményformálás valamennyi tényezőjétől, hogy törekedve önmaguk megvalósítására, mert másképpen alkotni nem is lehet, szolgálják népünk önmegvalósítását, mert né­pünk a kapitalista igától megszabadulva, a szocialista rendszerben kibontakoztatta alkotóerőit, és valóban meg­valósítja önmagát. A pesszimizmus sokszor hangulattól, s talán néha az életkortól is függ. De egy másfajta pesszimizmusról is szó van. Az irodalomban, a művészetekben vannak nem­zetközi irányzatok, amelyek hullámzanak, váltogatják egymást. A nyugati világ igazi alkotói teljes joggal (Folytatás a 4. oldalon) Nem kevés az, amit már elértünk Amit ígértünk, megtartattuk Törekvéseinket megértik az emberek Szncialista tervgazdálkodást tnlytatunk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents