Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-31 / 204. szám
Száztizennégyen a Parlament előtt a 25 évvel ezelőtti traktorosnapon Múltidéző jubilálás Egykori traktorosok Vésztőről „Folyő”-iigyek Ezen a nyáron levelet hozott szerkesztőségünkbe a posta. Vésztőről címezte Balogh Sándor. A negyedszázaddal ezelőtt történtekre emlékezett, amikor traktorosként 1955 júniusában három társával együtt megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Karakas Péter, Balogh Sándor, Karakas Sándor és Györfi Gábor a Parlamentben vendégeskedett ezen a napon. Négyőjük közül Balogh Sándorral és Karakas Péterrel találkoztunk, beszélgettünk a múltról, a máról, elveikről és életükről. Más természetű, alkatú emberek ők ketten. Sándor szívesen beszélő, gömbölyű mo- solyú, könnyen oldódó, anek- dotázó típus. Péter épp az ellentéte; szikár, zárkózott, az első mondatok nehezen formálódnak. Jól meggondolja, miről szóljon. Közösek abban, hogy mindkettőjük haját ezüstösre színezték az évek, sorsuk hosszú időn át összefonódott, s egyek a társadalmunk erejébe vetett hitben is. SÁNDOR: 1949. június 28- án álltam munkába a vésztői gépállomáson. Igen nagy dolog volt ez akkoriban. Az emberek nem tudták magukat hová tenni, nem volt mindjárt biztos keresetük. A faluban is csak a maszekság volt a valami, hogy ki, hány lovas szekérrel hajt végig az utcán, s hány hold földje van! Mi, szegényebbek, a munkánkkal bizonyítottunk. Három napig húztam a fúj- tatót a kovácsműhelyben, aztán üzemanyagos vontató, majd kocsikísérő lettem. Novemberben tettek a Hoffer körmöstraktorra kisegítőnek. Ezen tanultam meg a szántás csínját-bínját, nem volt könnyű, mondhatom. 1950- től már négyen voltunk, két műszakban nyolcóráztunk. Nyitott traktor volt ez, sokszor verte a nyergében az eső a nyakunkat, és rázott, mint a veszedelem. Barázdában, kórókúpokban és istállókban háltunk egykét órát, amikor éjszaka nagyon elkapott az álmosság bennünket. Mert akkor már nem volt tanácsos a gépen maradni! PÉTER: Édesapám hat és fél kateszteri hold földjén gazdálkodtunk 1950-ig. Megnősültem, munkát kellett keresnem, megkaptam a lehetőséget. Nem akárhogyan lehetett valakiből abban az időben gépállomási dolgozó! A szakmaszeretet kevés volt. Politikailag is képeznem kellett magam. Két év múlva brigádvezetői iskolára küldtek, aztán rám bízták a Sándorék brigádját. Ütőképes csapat lettünk, 54-ben sztahanovista oklevél, a munkaversenyben pedig országos 5. hely bizonyítja ezt. Éjjelnappal dolgoztunk, vállaltuk a szombat—vasárnapi munkát is. Kevés volt a traktor, sok a tennivaló. Jó csomó pénzt kerestünk, de becsületesen megdolgoztunk érte. Természetesen irigyünk is akadt, a termelési tanácskozásokon pedig jól beolvastunk egymásnak. Olyan munkaversenyt szerveztünk a brigádok között és a mi csapatunkon belül is, amit a szívünk, eszünk, lelkesedésünk diktált. Nem tudtuk elviselni, hogy megelőzzenek bennünket. Figyeltük, hogy ki, hol tart a teljesítményekkel, aztán még jobban ráhajtottunk a munkára. Ha akadt olyan ember, akinek nem akaródzott dolgozni, a kollektíva biztatta, s ha nem -hajlott a szóra, elküldtük magunk közül. Az igaz, hogy 10 év után meg lehetett nézni; ezek a vésztői traktorosok házat vettek, vagy építettek, anyagilag rendbe jöttek.' SÁNDOR: 1955. június második vasárnapján a traktorosnap tiszteletére meghívtak bennünket Budapestre az „ország házába”. A Royal Szállóban laktunk, s este osztották ki az ünnepségre szóló belépőket. Sorban olvasták a neveket, hallom: „Balogh Sándor”, s egy dunántúli gazdaság nevét mondják mellé. Belém szaladt a madzag: „engem talán tévesen hívtak ide?” Aztán mégis sor került a vésztői Baloghra is. Nem volt nálunk boldogabb ember a világon, mikor átvettük a kormánykitüntetést! Erdei Ferenc adott ünnepi ebédet ' a Gundelben, itt megoldódott a nyelve mindenkinek. Bődületes felajánlásokat tettek a betakarításról, ha a fele igaz lett, már az is jó volt. Velem szemben ült egy kreolbőrű magyar, azzal beszélgettem. Hát, csak nem hagyott nekem békét: „Szóljon hozzá maga is” — mondta. Előre izzadtam, felálltam, bemutatkoztam, s a szomszédaim segítségével túljutottam a nehezén. Azt mondtam akkor: „Végighallgattam az elvtársakat, mindenki jól beszélt, de arról nem esett szó, amit ezenkívül várnak tőlünk. Ha hazamegyünk, segítenünk kell a többieknek otthon, hogy teljes erejükkel dolgozzanak, teljesítsék a tervet!” A munkában sokan voltunk egy helyen hosszú ideig, de egy akarattal dolgozott is mindenki. A nehéz időkben sem adtuk meg magunkat. Karakas Péter, a brigádvezetőnk 1953-tól, én meg 55-től vagyok párttag. Azt mondják a fiatalok, hogy könnyű volt nekünk abban a forradalmi helyzetben bizonyítani! Rajzoltunk mi is vargabetűt az életben, de végül csak előre haladtunk, mert hittünk a célunkban, az erőnkben: a fegyelmezett munkában. PÉTER: Nem csak mi négyen vélekedtünk, cselekedtünk így. Azt a kormánykitüntetést jelképesen még sokan kapták velünk együtt. A brigádunkból én kerültem el elsőnek, szb-titkár lettem a gépállomáson. Orosházán, a mezőgazdasági technikumban 1960-ban kezdtem levelezőn tanulni, 64-ben végeztem. A gépállomás új igazgatójával sok dologban nem értettem egyet, megváltunk hát egymástól. A Petőfi Tsz-ben lettem agronómus, 1968-ban elnökké választottak. A múltamnak ez a része is sok tapasztalattal szolgált. Mindig nyugodtan mentem a zárszámadásra, ha a tagok várták a pénzt, így beszéltem „Ha te követeled a jussodat, én követelem a munkádat!" A követelményektől függ a teljesítmény, hiszen mindenki hajlamos az elbóklászás- ra, ha hagyják. Harcos párttaggyűléseink voltak a gépállomáson, s később a tsz- ben is. Vertük az asztalt, név szerint kértük számon, mi a baj az üzemanyaggal, mi hiányzik a jó munkához, ki, miért nem teljesítette az elvárhatót? Azok a fiatalok, akik most felnőttek, s ehhez a munkamorálhoz szoktak, ma sem csúsznak el, meglehet nézni a teljesítményüket. Ne vegyék prédikálásnak, de csak azt mondom arról a régi magunkról, hogy ha a maihoz hasonló lehetőségekkel bírunk, hegyeket mozgattunk volna meg a lelkesedésünkkel és erőnkkel! * * * Balogh Sándor a Körös- menti . Termelőszövetkezet raktárosa, Karakas Péter a szövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke. Hétköznapi emberek, sorsuk mégis élő bizonyítás, hitvallásuk követendő példa. A levél utolsó sorai így szóltak: „Kérnénk, hogy a Népújság rajtunk keresztül emlékezzen meg minden becsületes mezőgazdasági munkásról, akik hasonlóképpen helytálltak szocializmust építő munkánkban, ennyit kérnénk a 25. éves jubileum alkalmából.” Bede Zsóka I Ingek, textilbabák Szirén—Univerzál együttműködés Lehet-e endrődi cipőt kapni Békéscsabán? Hol vannak a gyulai szabók, a RUTEX elegáns ruhái? Ezekkel bizony egyáltalán nem vagy ritkán találkozhatunk megyénk szaküzleteiben, áruházaiban. Az ok egyszerű: a szövetkezetek, a helyiipari vállalatok zöme exportálja termékeit. Mindez rányomja bélyegét az ipar és a kereskedelem kapcsolatára, amely nem mindig felhőtlen. A sommás megállapítások azonban itt sem vezetnek jóra. A kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek ugyanis évek óta nagy erőfeszítéseket tesznek a közvetlen beszerzések bővítéséért. Aki ezekben a napokban felkeresi a békéscsabai Univerzál Aruházat, láthatja: a szokásosnál jobb a választék gyermek- és férfiingekből. A divatos, színes modellekkel a legutóbbi BNV-n is találkozhattunk. Mi történt? Kérésünkre az illetékesek elmondották: az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat tavaly 97 vállalattal, háziipari szövetkezettel, más ipari szállítóval kötött szerződést. Ebben az évben pedig ruházatból 11, vegyesiparcikkekből 10 százalékkal növelik a beszerzést, ami 216 millió forint árukészletnek felei meg. Szeptember 1-én, hétfőn kezdődnek és 13-án fejeződnek be a Szirén-napok, a már említett áruházban. A két hétig tartó eseményen a szarvasi Szirén Ruházati és Háziipari Szövetkezet 3 ezer gyermek-, 5 ezer felnőttinget, függönyanyagot, konyhai térítőkét, textilbabákat juttat az áruháznak. A mintegy 2 millió forint értékű áru színesíti, gazdagítja a választékot. Az együttműködés kapcsán jól jár az ipar, a kereskedelem és természetesen a lakosság, akik minél több ilyen példával szeretnének találkozni a jövőben is. —s. „A cukrászüzembe csak eü.-igazolvány birtokában lehet belépni” — figyelmeztet a szabályokra a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat Békéscsaba, Gábor Áron u. 3. szám alatti egységében egy tábla. Nyilván ez vonatkozik az Alföldi Vendéglátóipari Vállalat cukrászüzemére is, amely a Békés megyeivel egyazon épületben van. (Ennek központja Debrecenben székel.) Arról azonban, hogy a finomabbnál finomabb cukrász- süteményeket szállító kis teherautók milyen „egészség- ügyi körülmények” között hagyják el az üzem területét, és egyáltalán: ez a pedáns higiéniai rendszabály vonatkozik-e a „kijáratra” — nem találtunk semmiféle „figyelmeztető táblát”. Pedig már jó egy esztendeje szó szerint bokáig érő vízben (amelynek alján az aszfaltra rakódott hordalék nemcsak csúszós és rejtett veszélyt takar, hanem erősen bűzlik is) hagyják el a süteményeket szállító gépkocsik az üzem területét. Ez a körülmény persze nem árt a zárt teherautókban szállított süteményeknek, legfeljebb a gépkocsiknak, amelyek esetenként tengelyig érő vízben hagyják el az üzemet. (Ezért az utóbbi időben már nem is mennek be az üzem udvarába, csak ha nagyon muszáj.) Árt viszont az üzem környékén lakóknak, akik panaszukkal lapunkhoz fordultak. Ok jegyezték fel, hogy a csőtörés (?) következtében éjjel-nappal elfolyó víz, mely a Gábor Áron utcai épületekhez vezető aszfaltúton csordogál jó húsz méternyit, ameddig egy lefolyóaknához érkezik, Bővült Gyulán a természetvédelmi terület A gyulai kastélypark — amelyben a vár és a Várfürdő is fekszik — és annak szőkébb környezete már évek óta védettséget élvez: természetvédelmi terület. Az itt található értékes növényvilág, valamint a kulturálistörténeti létesítmények tették ezt indokolttá. A megyei tanács végrehajtó bizottsága legutóbb ezt a természetvédelem alatt álló területet kibővítette. Szükséges volt a meglevő értéeddig hat gyermek- és két felnőttbalesetet okozott. Az arra kerékpározó gyermekek és felnőttek a csordogáló víz alatti hordaléklerakódáson csúsztak el. A fenti üzemek szerencséjére, komolyabb sérülés eddig nem történt, de előfordulhatott volna, hogy valaki eleste közben, a járda szélébe veri a fejét. Előfordult viszont, hogy a múlt télen — mert már akkor is ez volt a helyzet — egy gépkocsi a szünet nélkül folydogá- ló és megfagyott vízen csúszott meg úgy, hogy nekiszaladt az egyik ott épült szövetkezeti garázs ajtajának. Nem feladatunk kutatni: ki a felelős a „Tájkép csata után”-! állapotokért. A Békés megyeiek azt mondják: az alföldiek csöve törött el — ők kötelesek megjavíttatni. Az alföldiek azt mondják: ez nem is olyan biztos: amikor a múlt télen csőtörés volt, akkor ők javíttatták meg a debreceni központ tmk-dol- gozóival, mert az itteni víz- és csatornaműnek „nem volt erre kapacitása”. Most viszont éppen a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat kapott felszólítást a KÖJÁL- tól az egy éve (!) fennálló csőtörés kijavítására. Egy év alatt nem tudjuk hány köbméter egészséges ivóvíz foly- dogált el a Gábor Áron utcában. Azt viszont tudjuk, hogy amíg a két vállalat vitatkozik: ki a felelős, kinek kell fedezni a javítás költségeit, addig komolyabb balesetet is okozhat a „krónikus” csőtörés. Ami esetleg jóval többe kerül a javítás mostani költségeinél. Nem lenne jobb ezt megelőzni? V. D. kék fokozottabb védelme érdekében, hiszen a városrendezéssel járó változások, a most is és a jövőben is folyó itteni építkezések köny- nyen okozhatnak pótolhatatlan kárt a mindenképpen megőrzendő természeti és kultúrtörténeti értékekben. Megyénk egyetlen, város- központban fekvő harminc- hektáros összefüggő területéről van szó, amelyet évente százezrek keresnek fel, és találnak üdülést, gyógyulást és kulturált szórakozást. A differenciálás kérdései III. A teljesítmények mérhetősége A teljesítményelvnek a bérkülönbségek kialakításában játszott szerepének vizsgálata során végül — de korántsem a közreható tényezők fontossági sorrendjét követve — a teljesítmények mérhetőségéről kell szólnunk. Szociológiai tényként tartjuk számon, hogy minden olyan esetben, ahol a bérkülönbségek mögött jól láthatók a teljesítményi különbségek, a dolgozók jobban tolerálják a bér- vagy egyéb anyagi különbségtételt. A bérkülönbségekre egyébként is rendkívül érzékenyen reagálnak az emberek, s ez a munkabér szociológiai funkcióiból egyenesen következik. A bér ugyanis egyrészt a szükségletek kielégítésének (a bérből, fizetésből élők esetében szinte kizárólagos) forrása, másrészt a legobjektiváló- dottabb módon szimbolizálja a tevékenység társadalmi elismerését. Ebben az értelemben az anyagi ösztönzés egyúttal a legkeményebb erkölcsi ösztönzés is. Ezért van az, hogy bérfizetéskor nemcsak a saját, hanem a környezetünkben dolgozók ..borítékaiba” is beletekintünk, hogy viszonyítsunk: igazságosak-e a bérkülönbségek. A bér ugyanis mintegy jelzés az egyén számára arra vonatkozóan, hogy milyen helyet foglal el a szűkebb munkahelyi közösségben. Ezért nem meglepő az a munkások között tapasztalható jelenség, hogy éppen a magasabb képzettségű, a társadalom normáit jobban elsajátított, viszonylag jól kereső, tudásukra és képességeikre büszke, tapasztalt szakmunkások azok, akik szinte filléres bérkérdésekben is körömszakadtáig védik álláspontjukat, míg a fiatalabb, alacsonyabb szak- képzettségű és kevesebbet kereső dolgozók könnyebben megbékélnek a számukra esetleg sérelmesnek tűnő bérügyi döntésekkel is. Ez a körülmény ugyancsak felhívja a figyelmet a munkateljesítmények mérhetősége és mérése kérdéseire. Nagyon bonyolult probléma ez! Itt nem pusztán arról van szó, hogy az egyes emberek külön részét az össztermékben — ahogy erre Engels már a múlt század második felében felhívta a figyelmet — a modern ipar elhomályosítja, hanem arról is, hogy például a fizikai munkások teljesítménystandardjainak' megállapítása korántsem tekinthető pusztán műszakitechnikai jellegű normázási kérdésnek. Ez ugyanis egyúttal olyan társadalmi szituáció is, amelyben szinte kivétel nélkül működésbe lépnek az érintett dolgozók anyagi helyzetének fenntartására vagy javítására irányuló törekvései. A fizikai dolgozók teljesítménytaktikázása (pl. teljesítmény-visz- szatartás, teljesítményingadozás stb.) nem más, mint a teljesítmény tudatos szabályozásával a saját munkaszervezeten belüli társadalmi helyzet optimalizálására való törekvés. Ez a. fajta magatartás különösen a teljesítménymérés (normá- zás, normarendezés, „normakarbantartás”) szituációiban jelenik meg markánsan. A teljesítménytaktikázás persze olyankor is megjelenhet, ha hiányoznak' a teljesítménykövetelmények. Az, hogy a teljesítménytaktikázás milyen esetekben és erősséggel fordul elő, számos — már fentebb elemzett — makrotársadalmi és szervezeti tényező függvénye. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez a munkásoknak nem mindig és nem is egyformán áll érdekükben, és a dolgozók1 különböző csoportjainak a társadalomban és a szervezetben elfoglalt helyzetétől függ. A munkacsoportok kor, anyagi helyzet stb. szerinti belső
