Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-27 / 200. szám

o NÉPÚJSÁG 1980. augusztus 27., szerda TELEX • NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés hétfőn megnyílt rendkívüli üléssza­ka kedden folytatta a vitát a fejlődő országok gazdasági gondjairól. Ziaur Rahman, a Banglades Népi Köztársaság elnöke beszédében a nem­zetközi békét fenyegető leg­nagyobb veszélynek nevezte a nyomort, és kifogásolta, hogy a világszervezet köz­gyűlése nem vesz tudomást erről. A „szegények és a gaz­dagok” közötti szakadék nem keskenyebb, hanem széle­sebb lett — mutatott rá Zia­ur Rahman, akinek hazájá­ban az egy főre eső jövede­lem a legalacsonyabbak közt van a világon. • STOCKHOLM Afrika déli részén robba­násveszélyes a helyzet, mivel a Dél-Afrikai Köztársaság továbbra is megszállás alatt tartja Namíbiát, és támadá­sokat indít a szomszédos füg­getlen országok, Angola és Zambia ellen — jelentette ki Sam Nujoma, a Délnyugat- Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke kedden Stockholmban. Sam Nujoma a svéd kormány meghívására érkezett Svédországba, és ott sajtókonferenciát tartott Na­míbia napja alkalmából. • ÚJDELHI A közelmúltban India észa­ki részén lezajlott vallási za­vargások az ország szuvere­nitása és területi egysége el­len irányuló nemzetközi ösz- szeesküvés következményei — állapítja meg az Indiai Kommunista Párt Központi Titkárságának nyilatkozata. A párt felszólítja az ország összes demokratikus és ha­zafias erőit, hogy egyesítsék erőiket a, belső reakció és külföldi támogatói elleni harcra. — Itt az ideje an­nak, hogy véget vessenek azon szervezetek felforgató tevékenységének, amelyek viszályt szítanak és veszé­lyeztetik az ország demokra­tikus intézményeit — han­goztatja a nyilatkozat. • PÁRIZS Nem jártak sikerrel a francia halászok és a mun­káltatók, illetve a kormány tárgyalásai. A szakszerveze­tek és a munkáltatók meg- bízottainak hétfő délutáni megbeszélése 15 perc után félbeszakadt, mert a CGT képviselői kivonultak a te­remből, tiltakozásul a Bou- logne-Sur-Mer-ben alkalma­zott rendőri erőszak miatt. Az észak-franciaországi ki­kötővárosban a rendőrség könnygázzal próbálta szét­oszlatni a halászok sztrájk­őreit, akik fagyasztott halat szállító teherautókat tartóz­tattak fel. • BAGDAD „Meggyőződésünk, hogy minden arab ország bizton­sága részét képezi Irak biz­tonságának és viszont. Irak a palesztin földet iraki föld­nek tekinti” — jelentette ki Szaddam Husszein, az Iraki Forradalmi Parancsnokság Tanácsának elnöke, hétfőn este az iraki szakszervezetek általános szövetsége kong­resszusának záróülésén. Az Iraki Forradalmi Parancs­nokság Tanácsának elnöke a továbbiakban elítélte az arab országok körében mutatkozó széthúzást, hangoztatva, hogy azért „nem a népek, hanem az irányítók a felelősek”. • LISSZABON A portugál parlament ál­landó bizottsága kedden egyetlen szavazattal elutasí­totta az ellenzéknek azt az indítványát, hogy Sá Car- neiro kormányfő ügyében in­dítsanak parlamenti vizsgá­latot. A testület 12 órás ma­ratoni vitájának végén ti­zenhatan szavaztak a vizsgá­lat ellen, míg a kommunista és a szocialista párt által kü- lön-külön benyújtott indít­ványra tizenöten. Magas szovjet kitüntetéseket kaptak a szovjet—vietnami nemzetközi űrexpedíció tagjai. A képen Leonyid Brezsnyev Pham Tuan űrhajós kutatónak gratulál (Telefotó)-t*VWWUMWWVWMWUWWMWWWVWUWWWWWWWW»WiWWWWW1 Elutaztak a kijelölt csapatok a közös gyakorlatra A magyar néphadsereg ki­jelölt törzsei és csapatai, amelyek részt vesznek a Var­sói Szerződés tagállamainak fegyveres erői által a Német Demokratikus Köztársaság területén és a Balti-tenger csatlakozó vizein, szeptember első felében tartandó — Fegyverbarátság ’80 fedőne­vű — közös gyakorlaton, fel­készültek feladataikra, és el­utaztak a gyakorlat végre­hajtásának körzetébe. Lengyelországból jelentik Lengyelország északi part­vidékének üzemeiben hétfőn és kedden délelőtt folytató­dott a párbeszéd a LEMP Központi Bizottságának 4. plénumán előterjesztett tár­sadalom- és gazdaságpoliti­kai változtatások' irányvona­láról. Amint a PAP lengyel hírügynökség kedden délben kiadott helyzetjelentése be­számolt róla, folytatódnak az erőfeszítések a helyzet nor­malizálására, annak érdeké­ben, hogy megállapodást érje­nek fi a sztrájkolok által elő­terjesztett követeléseket ille­tően. A PAP beszámol azok­ról a nehézségekről is, ame­lyek a munkabeszüntetések következtében továbbra is fennállnak az érintett váro­sok' tömegközlekedésében, a lakosság ellátásában. Kedden délelőtt Varsóban megkezdődött a Lengyel Szakszervezetek Központi Tanácsának plenáris ülése, amelyen az országban ki­alakult társadalmi-politikai helyzet kapcsán a szakszer­vezetekre háruló feladatokat vitatják meg. A tanácskozás résztvevői a jelenlegi vál­ság alapvető okaiként jelöl­ték meg a gazdaságpolitiká­ban elkövetett hibákat, a Szocialista demokrácia fejlő­désének lelassulását, visz- szaesését. A tanácskozásról hírt adva a lengyel hírügy­nökség rámutat: a jelenlegi válságból való kijutás alap­vető feltételeként konkrét lépésekkel vissza kell térni a LEMP VI. kongresszusán a társadalmi-gazdasági gya­korlat számára kijelölt vo­nalhoz. A szakszervezetek szerepének növelését irá­nyozza elő a jelenleg kidol­gozás alatt álló új törvény- tervezet. A Trybuna Ludu keddi számában a legutóbbi ese­ményeket kommentálva ki­emeli a LEMP KB 4. plénu­mán hozott lényeges politi­kai döntések jelentőségét, amelyek alapját képezik' a kormány által már megtett intézkedéseknek. Ezeknek a célja: úgy megoldani a fel­vetődött kérdéseket, hogy egyúttal visszatérjen a rend és a nyugalom, és helyreáll­jon a kölcsönös bizalom. A lengyel párt központi orgá­numa felhívja a figyelmet a folyamatos munkához való visszatérés fontosságára, han­goztatva, hogy ha nem tárgyszerű a légkör, fellép­nek olyan szocialistaellenes elemek is, amelyek nem ve­szik figyelembe a társadalom legszélesebb köreinek érde­keit. Dél-Amerikában történt Sajtótájékoztató a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján A szlovák nemzeti felkelés közelgő, 36. évfordulója al­kalmából Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság magyarországi nagy­követe kedden sajtótájékoz­tatót tartott a nagykövetsé­gen. Emlékeztetett arra, hogy a történelmi jelentőségű ese­mény, a kommunista párt vezetésével kirobbant anti­fasiszta harc Szlovákia nem­zeti, politikai és társadalmi szabadságáért, a Csehszlovák Köztársaság új, szocialista alapokon való megújításáért, a Szovjetunióval való ba­rátságért folyt. A nagykövet szólt Cseh­szlovákiának a szocialista épités során elért jelentős sikereiről, kiemelve a ko­rábban elmaradott Szlovákia nagyarányú gazdasági-tár­sadalmi fejlődését. SAN SALVADOR Salvadorból érkező jelen­tések szerint a junta fokozza a megtorlást a szabadságért és a demokráciáért harcoló erők ellen.' Hírügynökségi je­lentések szerint az utóbbi 24 órában 13 ember esett a po­litikai terror áldozatául. A hadsereg, a rendőrség és a fasiszta szabadcsapatok ter­rorja az év eleje óta 5000 emberéletet követelt Salva­dorban. A juntával szembehelyez­kedő felkelők az elmúlt na­pokban három állami tulaj­donban levő bankot, egy ál­lami utazási irodát, és egy benzinkutat robbantottak fel pokolgéppel. LA PAZ Jaime Paz Zamora, meg­választott bolíviai alelnök hétfőn a venezuelai főváros­ba érkezett, a megdöntött bolíviai törvényes kormány számára támogatást kereső kőrútjának első állomására. Megérkezésekor a repülőté­ren rámutatott arra, hogy Meza tábornok szoros kap­csolatban áll a kokaincsem- pész-hálózattal. és az Egye­sült Államok támogatását élvezi. A bolíviai francia nagy- követség kedden jelentette, hogy bolíviai katonák be­törtek az AFP francia hír- ügynökság La Paz-i irodájá­ba, és őrizetbe vették a hír- ügynökség tudósítóját. PÁRIZS A francia fővárosban rész­letek váltak ismeretessé Al­bert Brunnek, az AFP fran­ci hírügynökség bolíviai kü- löntudósítójának, a hírügy­nökség limai irodavezetőjé­nek letartóztatásáról. Brunt a La Paz-i Sheraton Hotel­ből hurcolták el a junta tit­kosrendőrei. Július 17-én ugyanis a puccsista katonák lerombolták a rádiónak' azt az épületét, ahol az AFP irodája működött, és Brun azóta szállodai szobáját ren­dezte be irodának. A bolíviai junta belügy­minisztere néhány héttel ez­előtt ígéretet tett, hogy biz­tosítja a külföldi sajtótudó­sítók szabad működését, mi­után a puccsista hatóságok számos törvénytelen akciót foganatosítottak újságírók el­len. Mintegy tizenötezren, többségükben fiatalok tüntettek hétfőn Hamburgban Franz Josef Strauss kancellárjelölt, bajor mi­niszterelnök ellen. A tüntetőkre brutális módon rátámadt a rendőrség (Telefotó) Róbert Mugabe zimbabwei miniszterelnök az ENSZ- közgyűlés rendkívüli ülés­szakán. Zimbabwét hétfőn vették fel az ENSZ-tagálIa- mok sorába (Telefotó) HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Gáspár napja A nap kél 5.56 — nyugszik 19.34 órakor. A Hold kél 20.33 — nyugszik 7.14 órakor. Évforduló Kétszáz évvel ezelőtt, 1770. augusztus 7-én született, és 61 éves korában, I83l-ben hunyt el Georg Wilhelm Friedrich Hegel, a legjelen­tősebb német idealista filo­zófus. — DOBOZI IMRE, a Magyar írók Szövetségének elnöke George Macovescunak, a Ro­mániai Írószövetség elnöké­nek meghívására hivatalos megbeszélésekre Bukarest­be utazott. Búcsúztatásán megjelent Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztár­saság budapesti nagykövete. — AZ ORSZÁGOS MEZŐ­GAZDASÁGI és élelmiszer- ipari kiállításon rizster­mesztésért aranyérmet ka­pott. a csárdaszállási Petőfi Tsz, ezüstöt a szeghalmi Sárréti Tsz és oklevelet a köröstarcsai Petőfi Tsz kol­lektívája. — FÜZESGYARMAT A RÁDIÓBAN. Tegnap, dél­előtt a Petőfi rádió műso­rában a Füzesgyarmaton született Doma István festő­művésszel és feleségével Tsutsui Harumi japán brá­csaművésznővel sugároztak beszélgetést. A művészházas­pár Füzesgyarmaton kiállí­táson mutatja be Japánból hozott gyűjteményét, a Sza­badkai utca l. sz. alatt. — A BÉKÉS MEGYEI GYÓGYSZERTÁRI Központ énekkara kirándulást szer­vezett nemrég Csehszlová­kiába. Jártak ,a Pozsonyi Gyógyszertári Központban, ellátogattak Pöstyénbe. Trencsénbe. Az énekkar tag­jain kívül mások is utaz­tak. A négynapos kirándu­láson 42 egészségügyi dol­gozó vett részt. — A GYULAI TEJPOR­GYÁR fontos szerepet tölt be a lakosság tejtermékkel való ellátásában. A tervek szerint az idén 16 és fél mil­lió liter tejet adnak a fo­gyasztóknak, 2 ezer 900 ton­na vajat és 1,45 millió liter tejfölt értékesítenek. — VELENCÉBEN csütörtö­kön megnyílik a filmbienná- lé. A tizenkét napos rendez­vény végén, amelyet „Cine- ma ’80” néven tartanak, há­rom „aranyoroszlánt” ítél­nek oda a legkiemelkedőbb­nek tartott alkotásoknak. A díjakról nemzetközi zsűri dönt. Helyet foglal tagjai között Mészáros Márta is. ..Ajándék ez a nap” címmel részt vesz a versenyen Go- thar Péter magyar rendező filmje. — A RICHTER-SKÁLA sze­rint 5,5 méretű, erős föld­rengés volt hétfőn az indiai Jammu és Kasmír szövetsé­gi államban. Tizenöten meg­haltak, több mint nyolcvan ház összedőlt, 500 pedig ki­sebb mértékben megrongá­lódott. — AZ ALFÖLDI VENDÉG­LÁTÓIPARI Vállalat szege­di gastrofol üzemének ter­mékcsaládja elnyerte az idei szegedi ipari vásár nagydí- iát. Ugyanez az üzem gyárt­ja a májgaluska leves sű­rítményt, amely nemrég megkapta a Kiváló Áruk védjegyét. Derült idő Várható időjárás ma estig: általában derült idő, csapa­dék nélkül. Az időszak vé­gén nyugat felől megnövek­vő felhőzet, kisebb zápor valószínű. Dél felől időnként megélénkülő szél. A várha­tó legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4—9, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. — A BÉKÉS MEGYEI ÉLELMISZER Kiskereske­delmi Vállalat és a Békés­csabai Konzervgyár szocia­lista brigádjai együttműkö­dési szerződést kötöttek. En­nek megfelelően az üzem termékeiből évente mintegy 50 árubemutatót tartanak az ABC-áruházakban, élelmi­szerüzletekben. — MEGYÉNKBEN is egyre nagyobb forgalmat bonyolí­tanak le a mezőgazdasági szövetkezetek élelmiszer-, zöldség- és gyümölcsboltjai. Ezek az üzletek az első fél­évben csaknem 80 millió forint értékű árut adtak el, 13,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. — MEDGYESEGYHÁZÁN a Vas- és Fémipari Szövetke­zet vállalta a bölcsőde bőví­tését. A két ütemben elvég­zendő munkálatok értéke 1,9 millió forint. A jövő évben 30 helyett már 50 gyerme­ket tudnak felvenni az in­tézménybe. — ÜJABB LEHETŐSÉGET kínálnak a kiskerti munkák gépesítésére azok az eszkö­zök, amelyeket kedden mu­tattak be Kecskeméten a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben. A Honda-motor- ral működő, fürge, jól manő­verező, hosszú élettartamú F—400-as és F—600-as kis- traktorhoz huszonhét mun­kagép kapcsolható. Az első-száz kistraktor a győri Rá­ba Magyar Vagon- és Gép­gyár, valamint a jugoszláviai Mio Standard-Osijek ko­operációval került hazánkba, s tárgyalásokat folytatnak újabb szállítmányok ügyé­ben. : ■ ■ : ■ — Papa, hol élnek a: emberevők? — Tudod, ma már em­berevők egyáltalán nin­csenek ... — Miért? Már őket is megette valaki? ■ ■ I — GYULAVÁRIBAN kor­szerűen felszerelt könyvtár várja az olvasni vágyókat. A korábban önálló, most a gyulai városi könyvtár fiók- könyvtáraként működő in­tézmény 11 ezer könyvet, 46- féle folyóiratot, 160 hangle­mezt kinál a község lakói­nak. — KE VERMESEN társadal­mi munkában MHSZ-lőpavi- lon készül. A mintegy 150 ezer forint értékű létesít­ményt a fegyveres erők nap­ján vehetik birtokukba az úttörők, KISZ-esek és a fel­nőttek. Az illetékesek egy lövészklub megalakítását is tervezik a községben. — AZ ENDRÖDI könyvtár állományának gyarapítására évente ezer új könyvet vá­sárolnak. Az idén főként a gyermek- és ifjúsági részle­get és a kézikönyvállományt bővítik. — A MEZÖKOVÁCSHÁZI Nagyközségi Tanács az első félévben 42 ezer forintot for­dított az ifjúságpolitikai cé­lok megvalósítására. A gim­náziumnak, a KlSZ-szerve- zeteknek sportszereket, be­rendezéseket vásároltak, az úttörőcsapatnak pedig kirán­dulásra, jutalomüdülésre ad­tak pénzt.

Next

/
Thumbnails
Contents