Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-20 / 195. szám
o 1980. augusztus 20., szerda NÉPÚJSÁG Elindult augusztusban — Neked van kislányod, Katika néni? Nincs? És kisfiad? — Az sincs. — És nagy gyerekeid se? Hát férjed, vagy vőlegényed? — Nincsen, virágom. — Jó. Szervusz. A copfos kislány, mint aki valami fontos ügyet intézett most el, könnyűt sóhajtott, és a csodálkozó — nevető Katika óvó nénit faképnél hagyva, visszaballagott a játékokhoz. Történt mindez Jantyik Katalin friss diplomás óvónő első munkanapján, az endrődi, Munkás úti óvodában. Szívvel-lélekkel az emberi közösségekért „Elvégezzük a képzőt, aztán Szegedre megyünk mind a ketten óvónőnek” — így álmodozott két endrődi barátnő, Kati és Edit, annak idején, középiskolás korában. Aztán Editet felvették, Katit csak egy évvel később, ö addig dolgozott képesítés nélkül egy gyomai óvodában. A sors úgy hozta, hogy kis kerülő után most valóban egy munkahelyre kerültek: 1980. augusztus 1-én töltötték első munkanapjukat mindketten az endrődi Munkás úti óvodában. Szintén ekkor foglalta el állását itt a vezető óvónő is — aki annak idején Kati óvó nénije volt. — Szerencsés vagyok, hogy így alakult, biztonságot ad az embernek, hogy nem teljesen ismeretlenbe csöppen — ez Kati véleménye. — No, és az álmodozások, Szegedről ? — Hol van az már! legyint. — Megismertem valamelyest a nagyvárosi életet, amikor képzős koromban Szegedre jártam középfokú káderképzésre, mint KISZ- vezető. Rájöttem, jobb itthon. Meg aztán az is az igazsághoz tartozik, hogy anyagilag is jobban járok. Hívtak vissza Gyomára, ahol érettségi után dolgoztam egy évig. Orosházán is kínáltak állást. De kezdem azzal, hogy városon albérletet kellene fizetni. És a megélhetés! Kétezer-kétszáz forint az alapfizetésem, itthon tudok még félretenni is. Beszéd közben a haját igazítja, aztán a térdére simítja csinos, fehér köpenyét, ami a ballagásukra készült, piros szegéllyel, egyik zsebére hímezve a név. Kellemes hangja van Katinak, finom gesztusokkal, élénk arcjátékkal kíséri a szavait. Határozott, megnyerő modorú ember, olyan, akivel már az első találkozáskor régi ismerősként, órákig lehet beszélgetni. Most éppen az első munkanapját meséli: — Nagyon készültem rá. Már a képzőben, a lányokkal is sokat gondolkoztunk arról, hogyan, miről beszélgetünk majd a gyerekekkel. Tudom, ez mókásan hangzik, de nem is olyan egyszerű közéjük ülve megtalálni a hangot. Az életben sok minden más, mint amit tanítanak. Pontosabban — gondolkozik el —, sok mindent lehetetlen az iskolában megtanítani. Azt már a képzőben tapasztaltam, hogy az érettségi után a gyomai óvodában töltött egy év nagyon is hasznos volt. Kati a szarvasi óvónőképzőben a KISZ-bizottság szervező titkára volt, lelkes KISZ-es, mozgékony, ötletekkel teli. Amint megemlítem ezt a témát, örömmel kap a szón. — A KISZ csak később jött, kezdetben én az. úttörőkért, az ifimunkáért lelkesedtem. Gyomán jártam gimnáziumba, de közben itthon is vállaltam megbízatást, az endrődi ifiklub titkárának választottak. Remek csapat volt, sok jó dolgot megvalósítottunk. Egy évig még érettségi után is maradtam klubtitkárnak. A gimnáziumban megválasztottak ugyan KISZ-titkárnak, de a kettő együtt nem ment, és arról inkább lemondtam. Gondoltam, a képzőben is ifivezető leszek, annál is inkább, mert megválasztottak a járási ifi- vezetői szakbizottság titkárának, és a megyeinek is tagja vagyok. Szarvason fel is vettem a kapcsolatot az úttörőházzal, és a képzőben a gyermektánc speciális kollégiumra jelentkeztem, gondoltam, ezzel is többet lehetek a gyerekek között. A „fordulat” a második félévben, tavasszal történt. Katit megválasztották a képzőben a KISZ-bizottság szervező titkárának, majd szeptembertől beiskolázták Szegedre, középfokú káderképzőbe, levelező hallgatónak. Amint sűrűsödtek a KISZ- feladatok, úgy maradt el az úttörőmunka. — Nehéz volt választani, őszintén szólva a gyerekeket jobban kedveltem, úgy tapasztaltam, könnyebb velük boldogulni. Mert a gimiben a legjobban sikerült programokra is örökké agitálni, könyörögni kellett, hogy gyertek el, nem bánjátok meg. Lassan aztán belejöttem a KISZ-munkába, és meg is szerettem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy itt nem kellett agitálni, biztatni, hogy jöjjenek, de ezt aztán, amikor végül is jól sikerült a rendezvény, el is felejti az ember. Éppen ezért szerettem csinálni, láttam az eredményét annak, amit elkezdtünk. Azért az ifivezetőkkel se szűnt meg a kapcsolatom, éppen most készülünk az országos találkozóra. — Nem hiányzik itt a KISZ-munka, a közösség? — Ügy hallottam, fellendült itthon a KISZ-élet, amióta Fülöp Pista a titkár. Természetesen folytatni szeretném. Van elképzelésem is: ahogyan Gyomán megszervezték a pedagógus KISZ- alapszervezetet, szerintem jó lenne hasonló nálunk is. Semmi esetre sem szeretnék kimaradni a KISZ-ből. Most sok fiatal van Endrődön, a pedagógusok között is, hátha összekovácsolódna egy jó gárda. Gondolkoztam erről már sokat, biztosan jó ideig hiányozni fog mindaz, ami a képzőben megvolt. De majd megpróbálok itt is bekapcsolódni, feladatokat vállalni. Hogy sikerül-e? — az jövő ilyenkorra kiderül. Ezzel is búcsúzunk: egy év. múlva ismét megkeressük Kati „óvó nénit”. T. I. Már-már azt hittem, semmi sem lesz abból a találkozásból, amelyet Mészár Józseffel, Gyula város nyugdíjas tanácselnök-helyettesével terveztem. Aggodalmamat még az is tetézte, hogy felesége határozottan állította: „Férjem nem szívesen beszél önmagáról...” Éppen távozni készültem, amikor az asszony arcán röpke öröm futott át. „ő az, megérkezett !” Értetlenül néztem rá. Magyarázatként mindjárt hozzátette: „Az imént a motor zúgását hallottam meg, ez biztosan ő lehet!” A Trabantból egy 60—65 év körüli, nyugodt tekintetű, középtermetű, bajuszos férfi szállt ki. A kézfogás és a bemutatkozás után a tárgyra tértem. Erre ő szerényen így szólt: „Nézze, valószínű a feleségem is már említette, hogy nem szeretek én beszélni magamról... De azért tessék, fáradjon be.” — invitált szíves szóval. A konyhában foglaltunk helyet, mert a szobák a festés és a parkettázás miatt üresen álltak. Nem állítom, hogy nehezen indult a beszélgetés. A szimpatikus házaspár minden kérdésemre készségesen válaszolt. Kiderült: a kezdetben még egyszerűnek tűnt életút korántsem volt sima és egyenletes. A felszabadulás után — ha valaki alkalmi munkásból lett párttitkár, majd tsz-el- nök, s végül tanácsi vezető — bizony sok mindenen keresztül kellett mennie az elmúlt évtizedekben. No, de vegyük sorra az állomásokat, és kövessük azt a képzeletbeli sínpárt, amelyen ennek az idős embernek a „vonata” hol megállt, hol meg tovarobogott ... A földműves családban született fiúnak még három testvére van. A háború előtt és alatt nem olyan idők jártak, hogy közülük bármelyik is tanulhatott volna. Arad megyéből, ahol Mészár József gyermek- és ifjúkorát töltötte, 1940-ben költözött át Gyulára. Ott Kubikosként, meg béresként dolgozott. Két évvel később megnősült, és 1945-ig családjával tanyán lakott. A házasságból három fiúgyermek született. A fel- szabadulás után ismét Gyulára kerültek, ahol a családfő alkalmi munkákból élt egy ideig. Amint mesélte, nehéz volt belépnie a pártba, mert akkor még nem volt meg a magyar állampolgársága. Próbálkozásait 1947- ben végül is siker koronázta. A következő év októberében a párt felkérte arra, hogy segítsen a mezőgazdaság átszervezésében. Vállalta. A Népköztársaság Tsz (a mai Munkácsy elődje) alapító tagja, majd 1949-ben párttitkára lett. Ezután különböző képzéseken vett részt: a Debrecen melletti Parlagpusztán az agráripari, Tapolcán pedig a tartalékos tiszti tanfolyamot végezte el. Az ötvenes évek elején sok gondot okozott a megélhetés annak éllenére, hogy a feleség is dolgozott. Elvállalta a tanács mezőgazdasági osztályának vezetését. Az állar mosítással kapcsolatos teendők céljából 1952 februárjában járási értekezletet hívtak össze. Ezen megjelent Mészár József is. Akkor lepődött meg igazán, amikor őt ott, mint városi tanácselnököt mutatták be a jelenlevőknek. Ezt a tisztet 1955 novemberéig töltötte be. A munka az akkori bonyolult körülmények közepette is szépnek tűnt szemében. Közben pártfőiskolára akarták küldeni, de ezt nem tudta vállalni. Egyéb okok is közrejátszottak abban, hogy visszament a Népköztársaság Tsz-be. Az előző nap még tanácselnök volt, másnap már rakodómunkás, vasvillával hányta a répaszeletet... Ezután újabb állomás, helyesebben fordulat következett életében. Éppen zárszámadás előtt, 1956 tavaszán a Rákóczi Tsz-be hívták elnöknek, s 1960-ban pedig tanácselnök-helyettes lett. Mi minden történt 1970- ig, nyugdíjba vonulásáig — ezt hosszú lenne elmondani. Elég az hozzá, hogy az az ember, aki egész életét becsületesen és keményen végigdolgozta (sőt, volt időszak, amikor egy-egy közösség érdekeit védelmezve még börtönnel is megfenyegették), annak egészségi állapota hamarabb megromlik. A volt tanácselnök-helyettes kétszer is kapott infarktust. Ezért is kellett már 55 éves korában abbahagyni az aktív munkát. A tanácstól azonban nem szakadt el, mert mint a termelési és ellátási felügyeleti osztály megbízottja, még ma is részt vesz a határszemléken. A kitüntetések közül magáénak mondhatja a Munka Érdemrend bronz és arany fokozatát, a polgári védelemben tanúsított helytállásáért adományozott Honvédelmi Érdemérmet, a Gyula városért és az árvízvédelemben kifejtett eredményes munkájáért kapott okleveleket, emlékplaketteket stb. Egy fáradtságos életút vázlatos bemutatására vállalkozhattunk. Alkotmányunk minden becsületes dolgozó, törvénytisztelő állampolgárnak biztosítja a munkához, a tanuláshoz, a demokratikus jogok gyakorlásához való jogot, ám arról már ke- vevesebbszer esik szó: milyen erőfeszítésekbe, meg- oróbáltatásokba, lemondásokba, s nemegyszer ember- feletti küzdelmekbe került az, amit az idősebb generációk a maguk korában egy nemzet felemelkedéséért, boldogulásért vállaltak és teljesítettek. Ezért a fiatalabb nemzedékek számára példaképül szolgálhatnak. Kép, szöveg: Bukovinszky István Kati játszik, ...mesél, ...beszélget Fotó: Gál Edit Mkotmánytörténelem mmurabi babilóniai király időszámításunk előtt 1800 évvel törvénykönyvet alkotott, amelyben összefoglalta birodalma lakóinak számos kötelességét, és azt a néhány jogot, ami a királyi teljhatalom mellett jutott nekik. Általában ezt a kőbe vésett törvénykönyvet szokás az első alkotmánynak nevezni. Ilyen értelemben alkotmány Mózes öt könyve, s a görög városállamok írott és íratlan törvényeiben is megtalálhatók a későbbi alkotmányok mintái. Mégis hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valóban alkotmányos alapon szerveződjenek az államok. Olykor az uralkodók ellen felkelt nemesek kényszerítettek ki olyan törvényeket, amelyek alkotmányos jogokat adtak. Az elsőt 1215-ben Angliában: Földnélküli János király aláírta — és később visszavonta — a Mag-- na Chartát, azaz a Nagy Iratot, amely valójában szabadságlevél volt az egyházi és világi hűbéresek, valamint a városok számára. Évszázadokon át uralkodók praktikája volt, hogy ha ingott alattuk' a trón — az abszolút, korlátozás nélküli monarchiát átalakították (vagy legalább ígérték) alkotmányos monarchiává. Alkotmányozó nemzetgyűléssé alakult át 1789-ben a francia rendi gyűlés is — ám a nép gyorsabban határozott, s eltörölte a királyságot alkotmánytervezetével együtt. Hasonlóképpen járt az utolsó orosz cár, II Miklós is, aki 1905-ben ígérte meg alkotmány adását és a törvények alapján való kormányzást. Pedig a királyoknak, császároknak, cároknak lett volna idejük az alkotmányosság bevezetésére. Nem így az első proletárállamnak, a párizsi kommünnek', amely rövid ideig állott fönn, állandó veszélyben forgott, fegyveres harcokat kellett vívnia, s mégis meghozta a maga alkotmányát. Ebben leszögezte: 1. a kommün tagjai bármikor visszahívhatók; 2. egy kézben kell lennie a törvényhozó és a végrehajtó hatalomnak, mindkettő a kommün hatásköre, s ugyanazok' dolgoznak a végrehajtáson, akik a törvényeket hozzák. Mindez életbe is lépett, s egy sor más tervezet volt még, amit elfogadni sem volt ideje a párizsi kommünnek. Napjainkban csaknem any- nyi az alkotmány, ahány ország van a földön. Akadnak még olyan országok, amelyek rövid ideje nyerték' el függetlenségüket, s az alkotmány törvénybe iktatására majd csak az elkövetkező időkben kerülhet sor — de vannak olyanok is, ahol diktátor vagy katonai junta ragadta kezébe a hatalmat, s első dolga volt, hogy felfüggessze az alkotmányt. Hitler, Mussolini és Franco hatályon kívül helyezte az addigi alkotmányt, s egyszemélyi diktatúrájának alapelvévé tette, hogy alkotmányos az, amit ő elrendel. Hasonlóképpen történt Chilében is: Pinochet tábornok és katonatiszti klikkje egyik legelső intézkedéseként eltörölte az alkotmányt, és az abban biztosított állampolgári jogokat. Üj országok új módon fogalmazzák meg a maguk alkotmányát. Algériában például 1963-ban emelték törvényerőre az alkotmányt, amelynek első két paragrafusa: „Algéria népi és demokratikus köztársaság; szerves alkotó része az arab Maghrebnek, az arab világnak és Afrikának”. Szól az államhatalomnak a nép általi gyakorlásáról, a gyarmati rendszer minden nyomának eltüntetéséről, az emberi méltóság tiszteletben tartásáról, a kínvallatás és az ember épsége ellen irányuló minden fizikai vagy erkölcsi kényszer elítéléséről. Minden alkotmány a múltban gyökerezik, és az adott helyzetet rögzíti. Algériában a gyarmatosítók embertelen terrort alkalmaztak, napirenden voltak a kínvallatások — ezért került be az alkotmányba ennek elítélése és kizárása. S bár a más fele- kezetűek egyenlőségét is garantálja az algériai alkotmány — kimondja, hogy az államfő csak 35. évét betöltött, algériai származású, muzulmán vallású férfi lehet . . . Mások a viszonyok', s így eaészen másfajta az alkotmány a kétnemzetiségű Cipruson. Ott minden fontos tisztség betöltésénél külön meghatározza, hogy azt török vagy görög nemzetiségűnek kell betöltenie. Az alkotmány első paragrafusa kimondja: „Az elnök görög, az alelnök, török, akiket a ciprusi görög, illetve török közösség a jelen alkotmány rendelkezéseivel összhangban választ.” Ugyanígy a hadseregben — bár nincs kötelező katonai szolgálat — 60 százalék görögnek, 40 százalék töröknek1 kell lenni, a rendfenntartó fegyveres testületeknél az arány 70:30 százalék. Másfél évtizedig tartott mindössze ennek az alkotmánynak a tényleges hatálya, akkor véres események1 játszódtak le a szigetországban, s gyakorlatilag kettészakadt. Az alkotmány elvileg érvényben van, s ha a két közösség tárgyalásai egyszer eredményre vezetnek, ismét életbe lép. Mást és mást hangsúlyoznak a különböző országok alkotmányai. Némelyik afrikai országban például azt, hogy az állampolgárok között nem szabad különbséget tenni — törzsi hovatartozásuk szerint. Az iszlám országokban fontos szerepet kaoott az alkotmányban a vallás, az európai fejlett országokban pedig az állam függetlensége az egyháztól. Svédországban nemrég módosították az alkotmányt úgy, hogy a királynak ténylegesen szinte semmi beleszólása nincs az állami ügyekbe, Franciaországban pedig az ötödik köztársaság alkotmánya a kormány és a parlament jogkörének egy részét is az államfőre, a köztársaság elnökére ruházta át. Magyarországon régen sokan és sokszor hivatkoztak az „alkotmányos” jogokra, előírásokra — de alkotmány nem volt. Igaz, már 1222- ben, Európában másodikként sikerült elérniük a magyar nemeseknek, hogy a király tevékenységét sok tekintetben ellenőrizhessék1 — ezt tartalmazta az Aranybulla, írott alkotmányt azonban először 1919-ben fogalmaztak, a Magyar Tanácsköztársaság napjaiban, s ez sem léphetett életbe az ellen- forradalom győzelme miatt. A Magyar Népköztársaság alkotmánya harmincegy éves. Több módosítást hajtottak végre rajta, a lényeg azonban változatlan: a Magyar Népköz- társaságban minden hatalom a dolgozó népé! Várkonyi Endre
