Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
izijsWfcfiM 1980. július 13., vasárnap Határőreink eskütétele Tegnap délelőtt az orosházi határőr kerületben ünnepélyes katonai eskütétel volt. Dr. Csentes Mihály határőr alezredes kerületi parancsnok elismerően nyilatkozott az esküt tevő fiatalok eddigi munkájáról, és kérte őket, hogy a jövőben is az elődökhöz méltóan teljesítsék feladataikat. Az ünnepélyes fogadalomtételt több, mint ezerötszáz hozzátartozó tekintette meg Fotó: Martin Gábor Díszítőművészeti kiállítás Kedden, július 15-én este 7 órakor Vigh Imre, a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke nyitja meg a sárkadi művelődési házban a díszítőművészeti kiállítást. A nagyszabású, tíz napig nyitva tartó rendezvényen az érdeklődők a gyulai szövetkezet és a sarkadi művelődési ház díszítőművészeti szakkörében készült munkákkal, a Gyulai 1. számú Általános Iskola gyermekszakkörében készült tárgyakkal, valamint a helyi építőipari szövetkezet nődolgozóinak hímzéseivel ismerkedhetnek meg. A sarkadi kiállítás naponta 9 órától este 7 óráig várja közönségét Geszten negyedszer A gyulai járási úttörőelnökség szervezésében július 17-én, csütörtökön negyedik alkalommal népesül be a geszti úttörőtábor. A gyulai járás, valamint Békés és környéke úttörőcsapatainak ajánlásai alapján azok a gyerekek kaptak meghívást a gazdag programú, július 26-án záruló táborba, akik hátrányos helyzetüknél fogva egyébként nemigen részesülhetnének ebben az élményben, A hetven, az úttörőcsapatokban kiemelkedően jó munkát végző pajtásnak változatos programot állítottak1 össze. Többek között az MHSZ modellező, a munkásőrség pedig saját munkáját reprezentáló bemutatókat tart, a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet vetélkedőt rendez, az egészségnevelési csoport pedig aktuális témákból tart színes előadást. Ezenkívül több filmvetítés is lesz, rajzversenyen is részt vehetnek, de miniolimpiát is szerveznek. A Szalvai SE sportolói cselgáncsbemutatón népszerűsítik sportágukat. II soproni nyári egyetem Kétszáz hazai és külföldi hallgató részvételével szombaton megnyílt a soproni nyári egyetem. A város huszonnégyszer adott otthont a nyári egyetemnek. A téma, a több éves gyakorlatnak megfelelően, az idén is a környezetvédelem, a házigazda pedig a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem. A megnyitót Kecskés Sándor, az egyetem rektora tartotta. A nyitó előadásban Szemes Ervin, ,az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács főosztályvezetője a nemzetközi környezetvédelmi együttműködésről szólt. Hazánk tevékenyen részt vesz a KGST környezetvédelmi programjában, aktív tevékenységet fejt ki az ENSZ környezetvédelmi szerveiben, a szomszédos országokkal pedig kétoldalú kapcsolatokat épített ki a határmenti természeti értékek megóvásáért. Az előadások a mezőgazdasági környezetvédelmi kutatásokkal, az építészet és a tájvédelem kölcsönhatásával, az erdőgazdálkodással, s helytörténeti kérdésekkel foglalkoznak. Belvízvédelmi készültség a Szigetközben A Dun,a magas vízállása miatt szombaton reggel belvízvédelmi készültséget rendeltek el a Szigetközben. Az üzembe helyezett szivattyú- telepek másodpercenként 3 ezer liter belvizet távolítanak el. Szombatra virradó éjszaka újabb árhullám tetőzött Szigetköznél. A térségre mértékadó dunareme- tei legmagasabb vízállás 530 centiméter volt. Napközben már néhány centiméteres apadást figyeltek meg. Az árhullám magassága jóval I meghaladta az elsőfokú készültség szintjét, árvízvédelmi készültséget azonban nem rendeltek el. A töltések állapota ezt ugyanis nem kívánta meg ilyen magas vízállásnál sem. A helyenként két-három kilométer széles árterület teljesen megtelt vízzel. A folyamszabályozási és a fakitermelési munkák egyaránt szünetelnek. Mezöberényi fémbútorok Vasutasnapi ünnepségek megyénkben Tegnap, szombaton délelőtt. Békéscsabán, a MÁV Csányi utcai sportpályáján rendezték meg a békéscsabai vasúti üzemfőnökség és vasúti csomópont dolgozóinak vasutasnapi ünnepségét. Valkó Pál üzemfőnök ünnepi beszédében megemlékezett a vasút fejlődéséről, szólt az elért eredményekről, és vázolta a soron következő feladatokat. Az ünnepi beszéd után a kiemelkedően dolgozó vasutasoknak kitüntetéseket, pénzjutalmakat adott át, majd kultúr- és sportműsor zárta a délelőttöt. Ma, július 13-án a vasutas zenekar a megyeszékhelyen térzenét ad. Ugyancsak ma délelőtt zárul a békéscsabai Vasutas Klubkönyvtár elő- termében „Álmom a vasútról” címmel megrendezésre került gyermekrajz-kiállítás. A békéscsabai ünnepségen kívül a vasutasnapról megemlékeztek tegnap Vésztőn és Mezőhegyesen a vontatási főnökségen, valamint Lökös- házán, a határállomáson. A Békés megyei vasutasok közül Kiváló vasutas kitüntetésben részesült egy, vezérigazgatói dicséretet kapott 3, igazgatói dicséretben részesült 8, Kiváló Dolgozó kitüntetést adtak át 34 vasutasnak, soron kívül előléptettek 86 dolgozót, a törzsgárda különböző fokozatait 587-en vették át. A vasutas- nap tiszteletére a kitüntetetteknek, a jutalmazottaknak és a törzsgárdatagoknak összesen 781 ezer forintot fizettek ki. JSJj| Üzemi tábor A Békéscsabai Baromfi- feldolgozó Vállalat szakszervezeti bizottsága és a KISZ- esek kezdeményezésére az üzemben dolgozók gyermekei részére kéthetes programot szerveztek. A cél az volt, az üzemben dolgozó szülők válláról levegyék a gyermekelhelyezés nyári gondját, ugyanakkor megismertessék velük szüleik munkahelyét. A 18 fiatal főhadiszállása az üzem művelődési háza volt, itt gondoskodtak ellátásukról, innen indultak rendszeres üzemlátogatásra, vidéki kirándulásra. A szocialista brigádok két-két tagja váltva kalauzolta a kicsinyeket, akiknek egyik szép nyári élménye volt a kéthetes program. A Mezöberényi Műszaki Vasipari Szövetkezetei elsősorban fémtálcáiról és lemezjátékairól ismeri a nagyközönség, de nagyon jelentős a szövetkezetben a fémbútorok gyártása is. Régebben hagyományos öltöző- szekrényeket készítettek, majd egy modern fémbútorcsaládot vették át ,a megszűnt Békéscsabai Vasipari Szövetkezettől. Nagyon gyorsan felkészültek az új termék jó minőségű előállítására, amit az "is bizonyít, hogy az egyik első megrendelőjük a szovjetunióbeli Kámai Autógyár volt, ahová a számítóközpont bútorzatát szállították. A profilátvétellel egy időben megkezdődött a fejlesztés is, és ma már ott tartanak, hogy Terminál elnevezésű számítástechnikai bútorcsaládjuk feleslegessé teszi az importot. A kínálatot új típusú irattárolók, kartotékhordozó kocsik és szekrények, mágnesszalag-tárolók és egyéb számítástechnikai bútorok egészítik ki. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a Cukrászati termék négymillió forintért Több mint húsz helyiségből áll Endrődön az a cukrász termelőüzem, melyet másfél hónappal ezelőtt korszerűsítés és hozzáépítés útján, valamint több, mint 500 óra társadalmi munkával alakított ki az ÁFÉSZ. Az üzem Gyoma, Endréd, Hunya és Nagylapos lakosságát látja el cukrászati termékekkel. Naponként mintegy 50- féle sütemény, illetve félkész cukrászati termék készül itt, és jut el 24 kiskereskedelmi, illetve vendéglátó egységbe. A korszerű termelőüzem kialakításával többéves problémára tett pontot a Gyoma—Endréd és Vidéke ÁFÉSZ. Kép, szöveg: Balkus Imre : ■ Az Orosházi Üveggyárban kézimunka-kiállítást rendeztek. Az öblösüveggyártó rész dolgozónői mintegy 150 térítőt, függönyt, makramét; faliképet mutattak be Fotó: Martin Gábor Lottósorsolás Gyomán Az OTP Békés megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint a megyében az idén másodszor lesz lottósorsolás. Gyomán, július 18-án a Ligeti pavilonban rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a 29. heti lottónyerőszámok húzását. A sorsolás fél kilenckor vidám zenés műsorral kezdődik, ahol fővárosi vendég- művészek lépnek fel. Ilyen esemény Gyomán legutóbb 11 évvel ezelőtt, 1969-ben volt. A Volán Híradó A közelmúltban jelent meg a 8. Volán Híradójának legújabb, összevont száma. A lap első helyen számol be a szakszervezeti vezetőségválasztó küldöttértekezletről, amelyen az elmúlt öt esztendő mérlegét vonták meg. Ez idő alatt lényegesen javultak a dolgozók élet- és munkakörülményei, emelkedtek a bérek, szociális juttatások. Több új üzemegységet adtak át, mint például az orosházi, a szeghalmi telepet, nemrég pedig a szarvasi autóbusz-pályaudvart. A vállalat támogatja a dolgozók lakásépítési törekvéseit is, az elmúlt öt esztendőben 165-en részesültek lakásépítési és -vásárlási kölcsönben, mintegy 11 és fél millió forint összegben. A lap a továbbiakban elemzi azt a szociális szerződést, amely a Volán és a megyei rendőr-főkapitányság között jött létre, s amelynek célja a balesetek megelőzése, a műszaki felkészültség javítása. Tájékoztat a lap az MSZBT országos értekezletéről, amelyen a Volán Tröszt 22 vállalatának tevékenységét elemezték, s elismerően szóltak a 8-as Volánról is. Tájékoztatót közöl a lap a Békéscsabai Kemény Gábor Szakközépiskolában folyó felnőtt- oktatásról, részletesen ismertetve a lehetőségeket. A szanazugi üdülésről szóló cikk a kedvelt kiránduló- és üdülőhely nyújtotta kedvezményekről szól. Ezenkívül számos érdekes írást, köztük a szokásos szellemi totót tartalmazza a Volán Híradó.