Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-12 / 162. szám
1980. július 12., szombat Javuló építőanyag-ellátás - kisgépkölcsönzés A belkereskedelem korábbinál alaposabb felkészülése révén javult az otthont teremtők építőanyag-ellátása az év első felében. Idén a tervek szerint 82 ezer lakás épül hazánkban, ebből 57 ezer magánerőből. Ez a tetemes mennyiség a korábbinál nagyobb terheket ró az ágazatra. Cementből 1 millió 123 ezer tonnát forgalmaz 1980- ban a hazai ipar, az NDK- ból és a Szovjetunióból pedig — államközi szerződéseink alapján — csaknem 800 ezer tonnát kapunk. Az első félévben a cementipar mintegy 6 százalékkal túlteljesítette szállítási tervét, és így bőven jutott a fontos anyagból . a magánerőből építkezőknek. Ezt igazolja, hogy a TÜZÉP telepein a tavalyinál 60 százalékkal magasabb készlettel zárták a félévet. Az ellátás legnagyobb kerékkötője évek óta a vasúti szállítás bizonytalansága. Idén javult a helyzet, mert a MÁV előnyben részesíti a cementfuvarokat. Falazóanyagból is jobb az ellátás a tavalyinál. A téglaipar egymilliárd 646 millió darab téglát ad a kereskedelemnek. Ez a mennyiség 73 négyzetméter alapterületű lakótérre számítva 74 ezer családi házhoz elegendő. Évek óta az építőanyagellátás gyenge pontja a megfelelő födémszerkezetek biz- tositása. Lábatlanban és Dunaújvárosban befejeződtek azok a beruházások, melyek elősegítik a zavartalan ellátást. Vasbeton gerendából 5 millió 280 ezer folyóméter, fertgerendából 400 ezer folyóméter, vasbeton födém- szerkezetekből pedig csaknem 450 ezer folyóméter kerül ebben az évben a kereskedelmi forgalomba. Tavaly gondot okozott, hogy a födémszerkezetek 20 százalékát a közületek vásárolták meg. A magánépítők gyakorta hoppon maradtak. A tárca határozott intézkedései nyomán ez a megengedhetetlen állapot már a múlté. Az elosztás arányainak helyes mederbe terelésével további 9 százalékkal több födémszerkezet jut a magánépítőknek. Az első félév tapasztalatai alapján nem megfelelő az ellátás falburkoló csempéből. Annak ellenére, hogy a tavalyinál 12 százalékkal több áru áll a vevők rendelkezésére, és a választék is bővült, még mindig nem sikerült maradéktalanul kielégíteni az igényeket. Ajtóból, ablakból 2 százalékkal szállítottak többet a tervezettnél, és növekedett a hőszigetelő üveggel gyártott nyílászárók aránya. A félév során elegendő volt a tetőfedéshez szükséges cserép és pala is. Ezekből a termékekből egyébként az év végéig várható 4, illetve 6 százalékos mennyiségnövekedés továbbra is egyenletes ellátást ígér. Az építkezések gyorsítása, színvonaluk javítása várható attól a rövidesen életbe lépő ÉVM-rendelettől, ami szerint szállító és megmunkáló kisgépeket nemcsak a belkereskedelemtől, hanem az építőipari vállalatoktól is kölcsönözhetnek majd a családi ház építésében részt vevő kisiparosok. Riasztó tények a tűzről Hazánk, Kelet-Európa Az első világháború új Közép-Európa A tűzkárstatisztika adatai arra vallanak, hogy vajmi kevés a foganatja a felvilágosító, okos szórtak; a riasztó tényekkel érvelő agitáció sokak számára nem egyéb falra hányt borsónál. Egy- egy tragikus hír megrázza ugyan a közvéleményt, aztán minden visszazökken a régi kerékvágásba. Dohányzunk mindenfele, függetlenül attól, hogy tiltják-e vagy sem, manipulálunk az elektromos vezetékkel és berendezésekkel, a bezárt lakásban magukra hagyjuk a gyerekeket; fittyet hányunk a sugárzó hő, az úgynevezett nyílt láng szabálytalan használatának veszélyeire, és változatlanul tüzelgetünk a szabadban, vajmi keveset törődve az időjárással, erdőközelséggel. Tavaly megint közel 10 ezer 800 tüzet okoztunk, és mintegy 222 millióval lettünk szegényebbek. És ami több mint szomorú: tűz következtében 149-en vesztették életüket (zömük ágyban dohányzás áldozata), és 539- en szenvedtek körtnyebb-sú- lyosabb égési sérülést. Hétezernél több tűz pusztított értékeket, s 5,5 ezret meghaladó a károsultak száma. Ezek a közelítő számadatok önmagukban is sokatmondó- ak, de még többről árulkodnak, ha hozzátesszük: minden területen sokkal kedvezőtlenebbek a tavalyelőttinél. Még akkor is, ha tények sorával támasztjuk alá a helyzet nem kívánatos alakulását. Mert magyarázat végső soron erre is van. < A használati szabályok sorozatos megsértése, a tűzvédelmi és technológiai fegyelem lazaságai előbb-utóbb bajt okoznak, főleg, ha mindezek a tűz- és robbanásveszélyes anyagok fokozott fel- használásával, az értékkoncentráció növekedésével, a közlekedés és az áruforgalom ugrásszerű megnövekedésével párosulnak. Magyarul: fokozódó tűzveszély közepette a legkisebb melléfogás is megbosszulhatja magát, jóllehet, nem szükség- szerű, hogy a veszély növekedése az esetszámok és a kárértékek emelkedésével is együtt járjon. Fokozott óvatossággal és körültekintéssel az önmagában legveszélyesebb technológia is biztonságos. Ha nem így lenne, akkor végül is előbb-utóbb mindenünk leégne, s csak idő kérdése, hogy hol és mikor pusztulnának el a legkorszerűbb ipari és mezőgazdasági nagyüzemeink, és egyéb dolgunk se akadna, mint megvárni, hogy beavatkozhassunk, s mentsük a I menthetőt. Nyugodtan lemondhatnánk a költséges j megelőzésről, az oltóeszközök és -anyagok korszerűsítésé- ' ről, amint azt egyesek — kimondva vagy 'kimondatlanul | — képzelik, és kockázatvállalás címén a véletlenre hagyatkoznának. Szerencsére nem az effajta szemlélet do- | minál, hanem — a látszat ellenére is — a realitásokra i épülő ésszerű biztonságra törekvés érvényesül. A lemaradás inkább a személyi feltételek hiányában tapasztalható, s ebben keresendő a tűzkeletkezési okok és anyagi veszteségeink eredője. Nem okulunk eléggé, s a S tudatos tevés jelentőségét inkább csak szavakban hangsúlyozzuk. Sok helyen még ma is elintézettnek tekintik a biztonság emberi oldalát a tiltó táblák, tűzvédelmi házirendek kifüggesztésével, a tűzvédelmi oktatás formális ismételgetésével, ügyelve arra, hogy a jelenléti ívet mindenki aláírja. Mert jó néhány helyen ez a lényeges. Az teljesen mellékes, hogy mi ragadt meg a fejekben. Az legfeljebb a tűzvizsgálat során derül ki, amikor az összefüggések személyi oldalát bo- j garásszák, az esetért felelőst keresve. Pedig annyi jó példa van, csak ezeket kellene elterjeszteni mind szélesebb körben. Szinte egyetlen fillér ráfordítás nélkül is kedvezőbbé válna az összkép. Ritkábban ismétlődnének a kizáróan figyelmetlenségből, nemtörődömségből keletkező | tragédiák és a gondatlanság, a felelőtlenség okozta sokmilliós károk. A XX. század elején Európa politikájában és gazdaságában egyaránt Németország volt a hangadó, a kialakuló monopolkapitalizmus legsikeresebb államának tűnt, de a versenyben lemaradó Anglia és Franciaország, a francia pénzen fölzárkózni és modernizálódni kezdő Oroszország, sőt a többi kisebb-nagyobb európai ország is úgy vélte, hogy a nyilvánvaló gazdasági, társadalmi és politikai feszültségek jó alkalmat teremtenek pozícióik megjavítására. A nemzeti célok mind gran-- diózusabbak lettek: továbbá gazdasági és területi terjeszkedés (a már befutottak- nál), a régi vagy sosem volt nagyság helyreállítása az ambiciózus kisebbeknél. Az előző században fölszabadulást kereső és néptestvériséget hirdető nacionalizmus türelmetlen, elnyomó és gyűlölködő sovinizmussá nőtte ki magát, a birtokon belülieknél és a helyükre vágyódóknál egyaránt. A két hatalmi , csoportba oszló Európában a kielégítetlen kelet- közép-európai mozgalmaknak egyszerre megnőtt az esélye arra, hogy nagyhatalmi támogatást találjanak, s így az egyes államok belső, nemzetiségi kérdését külpolitikai kérdéssé tegyék. A kelet-európai társadalmakban a XX. század elejére az egyes osztályok és rétegek egymáshoz való viszonya, hierarchiája nem változott meg, de létszámban, vagyoni erőben és öntudatában nagyon megerősödött a polgárság. Ez a folyamat nem korlátozódott az „uralkodó” nemzetekre, sőt a politikailag hátrányosabb helyzetben élő népek esetében — akiknél gyakran hiányzott a tradicionális uralkodó osztály — „polgáribb” társadalom- szerkezet alakult ki, így politikai és társadalmi magatartásformáik sokszor progresszívabb külsőben jelentkeztek. Előfordult, hogy az „alárendelt” nép iparosodottabb volt, mint az uralkodó (pl.: Lengyelország Oroszországhoz került része, vagy a cseh-morva területek az osztrák alpesi tartományokhoz képest), vagy hogy az „üldözött” kisebbség fejlettebb volt, jobban élt, mint független államiságot élvező testvéreik (pl: az erdélyi románok Romániához képest). Az iparosodással együtt járt a munkásosztály kialakulása, ez pedig komoly szociális emelőerőt adott a nemzeti mozgalmak számára, annak ellenére, hogy a szociáldemokrata mozgalom a társadalmi és politikai kérdések megoldását nem nemzeti, hanem internacionális keretekben kereste. Feszítő ellentmondás alakult ki tehát a gyors ütemben növekvő gazdaság és a vele lépést tartani nem tudó merev politikai rendszer, a polgárosodó társadalmi és a nemzeti önállóság hiánya között. Mindenfelé aktivizálódtak a nemzeti mozgalmak, és még a hegemón helyzetben levő osztrákok és magyarok is elégedetlenek voltak1 gazdasági és politikai pozóciójuk- kal. A balkáni háborúban a törökök ellen elért siker nagyban növelte a délszlávok nemzeti öntudatát, ami az Osztrák—Magyar Monarchiában élők esetében elégedetlenséggel párosult. Támogatót is találtak Oroszországban, amely az 1905- ben Japántól elszenvedett vereség és a nyomában kibontakozó forradalom után balkáni befolyása erősítésében keresett kompenzációt és figyelemelterelő eszközt belső bajaira. A csehek és a románok körében egyre többen tekintettek várakozással az angol—francia—orosz hármas antantra. Meg is találták ott a barátokat, pártfogókat, akik — belső meggyőződésből, külpolitikai érdekből, személyi Okokból vagy megbízásból — szívesen propagálták a nyugateurópai közvéleményben Ausztria-Magyarország „elnyomott nemzetiségei” ügyét. Az 1914 nyarán kitört világháború okai sokfélék, szerteágazóak, de közöttük van a délszláv nemzeti kérdés, sőt általában a kelet- közép-európai nemzeti-nemzetiségi kérdés megoldatlansága, az ezen a területen föl- gyülemlő feszültségek. Prin- cip boszniai szerb diák fegyverét kétségtelenül ez sütötte el, s a hatalmi érdekek, a szövetségi rendszerek ebből a merényletből csináltak világháborút. A háború erősen megosztotta Kelet-Közép-Európa népeit. Többségük a központi hatalmak államaiban élve, az ő oldalukon vonult be katonának Oroszország, Szerbia, majd Románia ellen. Az egyes népeken belül voltak akik a központi hatalmak, voltak akik az antant győzelmétől vártak több előnyt a maguk számára, s ennek megfelelően tettek lojalitási nyilatkozatokat, emigráltak vagy dezertáltak, szerveztek földalatti mozgalmakat vagy légiókat. A térség egyetlen népéről sem lehet elmondani, hogy ne lettek volna imperialistái, sovinisztái, de ne lettek volna demokratái, pacifistái vagy szocialistái is. Mindegyiknek volt antantbarát és antantellenes „csapata”. Ez a helyzet nemcsak súlyos belső nézeteltéréseket eredményezett az egyes nemzeteken belül, de tragikus konfliktusokat is. Nemcsak szerbek és horvá- tok lőttek egymásra, de erdélyi és királyságbeli románok, sőt galíciai és oroszországi lengyelek is, nem is beszélve a sztrájkokról és a rendfönntartók összecsapásáról vagy a katonalázadásokról. A kölcsönösen imperialista célokért folytatott háborúban a kelet-európai népek végső állásfoglalását az határozta meg, hogy ki tudott számukra többet kínálni, elsősorban a területi kérdésben. Az antant jóval köny- nyebb helyzetben volt, mert ellenfelei rovására a maximális nemzeti-területi program megvalósulását kínálhatta a cseheknek, románoknak, szerbeknek, Oroszország 1917-es kiesése után pedig a lengyeleknek is. Azt azonban nem titkolta, hogy a háborút nem a Habsburg- monarchia népeinek függetlenségéért vívja, s ha Németország leteszi a fegyvert, vagy Ausztria-Magyarország különbékét köt, az antant nem fog tovább har- * colni Közép-Európa átalakításáért. A háború elhúzódása, a holtpontról való kimozdulás szükségessége miatt Londonban és Párizsban (de a másik oldalon Berlinben is) egyre inkább előtérbe került az ellenfél belső aláaknázá- sának a programja, a létező társadalmi és nemzeti elégedetlenség kihasználása, a forradalmi mozgalmak támogatását is beleértve. 1918 tavaszára az antant-hatalmak lényegében eldöntötték, hogy a Habsburg-monarchia szükségességének évszázados dogmáját föladva támogatni fogják Közép-Európa független államokra osztását, amelyek a háború után is megbízható németellenes szövetségesként jöhetnek majd számításba. Így történt, hogy noha valameny- nyi kelet-közép-európai nép nagyjából egyformán viselkedett a háborúban (először örömmel fogadta, és aktívan támogatta valamelyik felet, majd egyre jobban a mielőbbi békét kívánta), a végén egyesek győztesek, mások vesztesek1 lettek, egyes népeket területekkel jutalmazták meg, másokat pedig megbüntettek. Jeszenszky Géza (Folytatjuk) Mosoly jelenik meg a szája szegletén. — A községi nőtanács titkárának 1961-ben választottak. Mennyi programot szerveztünk akkoriban! Varró-, főző-, kézimunkaszakkörbe jártunk, közösen kirándultunk, még külföldre is eljutottunk. A díszítőművészszakkör megalakításánál is bábáskodtam. Büszke vagyok rá, hogy a munkáinkat Pesten, a várban is kiállították. Szeretem a közösséget, jól érzem magam az asszonyok között. — S hogy látja most az elmúlt időt? — Csak a munkával mérem — néz az ablak felé, s újjaival kusza vonalakat húz az asztalon. — Ma sem pihenek. Tagja vagyok a községi tanácsnak, a gyermek- és ifjúsági albizottságnak, elnökhelyettes a községi Hazafias Népfrontban. A Vöröskeresztben önkéntes véradóként számítanak rám. Örülök, ha egy-egy köszönőlapot kapok a betegektől. — Érdemes ennyit dolgozni a közért? — Nem fizetségért teszem — igazítja meg a ruha ráncait. — Elismerik a munkámat. Sok kitüntetést kaptam, a legszebb emlékem egy moszkvai utazás volt. — Sohase fárad el? — Húsz évig főztem a napköziben, 1968-tól mint vezető szakácsnő dolgoztam. Maradtam volna, de megromlott az egészségem. Szeretnék meggyógyulni, a férjemmel, a gyerekeimmel, az unokáimmal bebarangolni az országot. És, amire eddig alig jutott idő, sokat, nagyon sokat olvasni... A feje fölött, a polcon két vastag kötetben Magyarország története. A sorok között talán Zsuzsi néni élet- útjára is rálelhetünk. —s. Riport egy életútró! (Zsuzsi néni) A borítékból csoportkép hullik az asztalomra. Középen fehér köpenyes, fejkendős asszony, virágcsokorral a kezében. A füzetből kitépett lapon ez áll: „Tisztelt szerkesztőség! Felkerestük Zsuzsi nénit, mert cikket szeretnénk róla megjelentetni. ö volt az, aki társadalmi munkában a legtöbbet tette községünkért. Ennyit tudtunk róla leírni. KISZ- fiatalok.” Olvasom a másfél oldalnyi írást. Egy küzdelmes, de szép életút legfőbb állomásait. Szólhatna kohászról, tervezőről és pedagógusról. Olyanokról, akik a munkát életük értelmének tekintik. Nekem Zsuzsi néniről kellene írnom, hiszen ő is közülük való. Zsuzsi néniről, aki elmúlt 55 éves, az idén márciusban ment nyugdíjba. A nagybánhegyesi asszonyról szeretnék szólni, akit serény két keze, derűt árasztó sürgése, dologból fakadó öröme láttán az egész falu becsül, s véletlenül sem szólítanak úgy, hogy Gulyás Károlyné, csak emígyen: Zsuzsi néni... A tanácsházán kíváncsian forgatják a levelet. „Igen, ismerjük, nemrégen választották meg újra tanácstagnak. A Szabadság utca 25- ben laknak.” A vezető óvónő szívesen emlékszik rá. „Nagyon szerettük a főztjét, a napközis konyhát vezette sokáig. És az a rengeteg társadalmi munka...” A modern kőház vaskapujában megállók. A faketrecben sipákoló kislibák, a kert végében hatalmas fóliasátrak. Kannával a kezében jön egy alacsony, fürge asz- szony. — Zsuzsi néni? — Az vagyok — nyújtja a kezét, és befelé invitál. Az előszobában rengeteg zöld növény; pici, színes halakkal az akvárium. — Élményes volt a sorsom — mondja magáról —, hatcáaládos parasztszülők' gyermekeként láttam meg a napvilágot. Kijutott a Hor- thy-korszak keserű kenyeréből. A felszabadulás után, 1946-ban léptem be az MNDSZ-be. Részt vettem minden megmozdulásban. A legtöbb téglajegyet adtam el a járásban a fóti gyermekváros felépítéséhez.
