Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-10 / 160. szám

1980. július 10., csütörtök Bucsai bizonyíték A fű is termés A bucsai Űj Barázda Ter­melőszövetkezet a megye második, legkedvezőtlenebb termőhelyi adottságokkal rendelkező közös gazdasága. A múlt súlyos örökséget ha­gyott az „új életet” kezdők­re. A községben a háború után 800 hektáron törték fel a legelőt... A szövetkezet területének 35 százaléka ma is rét, legelő. — Ez a tsz második leg­nagyobb ágazata. A hat vagy annál is több évtizedet meg­élt nyugdíjasok nyaranta, amikor bemutatjuk nekik a határt, ugyancsak rácsodál­koznak a szépen zöldellő, bő termést adó rétre. Valami­kor nyáron a legelőkön ki­égett a fű, zöldet csak elvét­ve találhatott a szem — ma­gyarázza Nyakó István, a tsz elnöke. Az elmondottakat bizo­nyítja, hogy ma már a nagy tömegű széna betakarítása okozza a legtöbb gondot. A hektáronkénti 40 mázsás ter­més nem számít ritkaságnak. Az olyan esős időben pedig, mint amilyen most járja, kü­lönösen oda kell figyelni. — Ennek ellenére jelentős mennyiségű széna ment tönk­re az alázúduló esőtől. Még így is 80 vagonnyit kazlasz- tunk be jó minőségben ... — hallottuk. Persze, nemcsak jó időre, de több, jobb berendezésre lenne szükség a korszerűbb rét- és legelőgazdálkodáshoz. — Mindig a legolcsóbb és a legésszerűbb kapcsolatát kerestük, amikor arról volt szó, mire fordítsuk a pénzt — jegyzi meg az elnök. E gondolkodásmód megér­téséhez persze jobban kell ismerni a körülményeket. A közös gazdaság az előbb már említett kedvezőtlen adottsá­gok ellenére sem volt vesz­teséges az elmúlt csaknem másfél évtizedben. 1966-ban szanálták utoljára a szövet­kezetét. Állami támogatással álltak talpra. A szigorú szükséggazdálkodás hozta meg az eredményt. Az utób­bi években már 10 millió fo­rintos nyereséghez szoktak a bucsai szövetkezők. Mindez természetesen nem azt jelentette, hogy az 1960- as évek közepétől zökkenő- mentes volt a gazdálkodás: 1970-ben például rendkívül nehéz időszakot éltek át. Ab­ban az évben 30-an mondtak búcsút a szövetkezetnek. A bucsai emberek szorgalma, amelyről történetek is kerin­genek, végül is rendet terem­tett. Hogy miféle történetek? Közülük csak egyet, de ta­lán a legjellemzőbbet mond­ta el Nyakó István. — Néhány éve már annak, hogy az egyik gépcsoportve­zetőnk a mienknél sokkal jobb adottságú tsz-be ment dolgozni. Amikor hosszú idő múlva újra találkoztunk, megjegyezte; jó lenne ott is a bucsai emberekkel dolgoz­ni. Alapvető változást tagad­hatatlanul az 1974-ben kez­dődött és 1979-ben befejező­dött komplex melioráció ho­zott a szövetkezet életében. Az összes területre, 4200 hek­tárra kiterjedő munkálatok lépcsőzetes befejezésével párhuzamosan egyre bizton­ságosabbá vált a termelés. A termésátlagok a szántófölde­ken és a réteken is csaknem megduplázódtak. Ilyen hely­zetben egyre biztosabbnak látszik, hogy a 37 millió fo­rintba került melioráció 5 év alatt megtérül. A szövetkezetben összeha­sonlító számításokat is vé­geztek. Nem volt nehéz meg­állapítani, hogy a gabona- termesztés jövedelmezőbb, mint a rét- és legelőgazdál­kodás. Akkor meg miért nem törték fel már rég azt az 1300 hektárt is? A válasz minden bizonnyal nem okoz különösebb meglepetést; a talaj összetétele ezen a terü­leten kétségessé tenné a ga- gonatermesztés eredményes­ségét. Ezért újratelepítették tehát gyeppel a legelő túl­nyomó többségét, s kezdtek a rét- és legelőgazdálkodás sokoldalú, intenzív kiterjesz­téséhez. A műtrágyával kezelt, egész évben zöldellő legelő­kön az Üj Barázda Tsz-ben is a hasznosítás legésszerűbb formáit honosítják meg. Ez pedig az állattartás. A lege- i lök olcsó, nagy mennyiségű takarmányt biztosítanak. Így azután nem csoda, ha a két állattenyésztési ágazat, a juh- és szarvasmarha-te­nyésztés nyereséges. A juhá­szat gyors ütemben fejlődött az elmúlt években. 1977—78- ban az anyaállomány a dup­lájára, 3100-ra nőtt. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését is elkezdték már. Üj 480 férőhelyes tehenészeti telep épül. A beruházás be­fejezését követően az állo­mányt a duplájára növelik. Mindkét ágazatban a legol­csóbb tartási módot, a legel­tetést honosították meg. * Az állatokat villanypásztorok vi- gvázzák, így még kevesebb munkaerőre van szükség. A rétek és legelők felújítása végül is így kapta meg vég­ső értelmét, s válik az egész egy zárt termelési rendszer­ré. Amikor a rétek és legelők felújítása befejeződött, a szö­vetkezetben válaszút előtt álltak. Mi legyen a sorrend? Tovább növeljék a rétek fű­hozamát, és ehhez sok pén­zért korszerű betakarító, fel­dolgozó gépeket vásárolja­nak — egyoldalúvá téve ez­zel a termelést —, vagy pe­dig előbb a hasznosítás felté­teleinek megteremtésével tö­rődjenek. Hosszú mérlegelés után végül az utóbbit válasz­tották. Kepenyes János Békési táj Fotó: Martin Gábor Milyen a mi „tehenünk ff Egy nehéz félév után a kötöttárugyárban Furcsa állat a szent tehén. Bántani nem szabad, tejet, húst nem ad, haszna tehát nem sok van. Igaz, törődni sem nagyon törődnek vele, él, ahogy tud. Moldova György új, a textiliparról szóló riportkönyvének „A szent tehén” a címe. A ma­gyar textilipar eszerint te­hát ... A következtetést von­ja le mindenki maga! Megyénkről nem sok szó esik a könyvben. Csak a bé­késcsabai kötőszakembereket említi néhányszor, no meg Szajbély Mihályt, a BÉKÖT igazgatóját, akinek most nagy feladata rendbe tenni a Halasi Kötöttárugyár szé­náját is. Nézzük tehát meg: milyen a mi tehenünk? Mint a könyvben Míg a kávét várjuk, a kö­töttárugyár főkönyvelőjének, Lovas Imrének a szobájában csörren a telefon, egy női hang kérdez valamit, majd a főkönyvelő sorolja: — írja azt, hogy a kése­delmes szállítások miatt nem volt fonalunk. Egyszer ezért késtünk, azután meg kevés lett a belga által küldött anyag... Igen, feladtuk az utánrendelési, de az meg a vámnál feküdt másfél hé­tig... Persze, hogy nem vet­te át, három hónapot kés­tünk vele! Mikor letette a telefont, megkérdezte: — Ugye, mint­ha a könyvet olvasná? Sze­rencsére a helyzet most már nem olyan vészes, de azért az első félévben ... — Hagyjuk most az első félévet, nézzük meg ezt az egy esetet. — Jó, nézzük. Az elmúlt év végén már látszott, hogy baj lesz. Olyan fonalhiá­nyunk volt, hogy nem is em­lékszünk hasonlóra. Az 1979- et még kihúztuk valahogy, de januárra jóformán egy deka sem maradt. Ez a bel­ga vevőnk a harmadik ne­gyedévben jelentkezett. Ak­kor már látszott, hogy nem lesz fonal, mégis megkötöt­tük a szerződést. Most mond­hatná, hogy ez kalandorság volt, de mi nem csak a cso­dában bíztunk. Igyekeztünk devizahiteles konstrukcióban beszerezni a fonalat. Nem sikerült időre. A vége az lett, hogy az alapanyagot, amit mór a múlt évben le kellett volna gyártani, csak március, áprilisban tudtuk megcsinálni. Elkezdtük a konfekcionálást, és akkor meg kiderült: kevés lett az a szövött textília, amit a vevő küldött a termékhez. Az utánrendelés valamiért fennakadt a vámon, egy­szóval: lekéstük a legutolsó határidőt is — két nappal. Most vagy óriási enged­ményt adunk, vagy vissza­vesszük az egészet. Mi az utóbbit választottuk. S mibe került mindez? — Viszonylag nem sokba. 3500 darabról van szó, az egész értéke úgy 300 ezer fo­rint lehet. Ehhez jön még a szállítás. Majd értékesítjük az árut belföldön. Próba szerencse A fenti, kicsit részleteseb­ben is megnézett, balul si­került vállalkozást elintéz­hetnénk azzal, hogy az üz­let mindig kockázatos, elő­fordul az ilyesmi. Csakhogy az első félévben ez nem egyedi eset volt. Nézzük a tényeket: A kötöttárugyárnak kellett volna 600 tonna finom pa­mutfonal. Mivel ez az anyag importcikk, kaptak belőle 300 tonnára ígéretet, de en­nek is csak 75 százalékát volt szabad az év elején felhasználni. Ténylegesen kaptak viszont január vége felé 45 tonnát, majd febru­ár végén 50 tonnát. Deviza­hiteles konstrukcióban 50 tonnát igényeltek. Ebből ja­nuárban 12 tonna, majd áp­rilisban 30 tonna érkezett meg. Ha nem lehet minden igényt kielégíteni, rangsorol­ni kell. Világos, hogy a ré­gi, nagy vevők álltak az élen, először az ő megrende­léseiket teljesítették. Utána jött a többi, köztük az em­lített belga partner. Bár tudták, hogy késnek, próba szerencse alapon legyártot­ták a megrendelést, hátha átveszik. Jó néhányszor ez előfordult, most nem. Tudják, amit kell No de hogyan juthattunk el idáig? Ügy, hogy a be­szerzés és az értékesítés tel­jesen elszakadt egymástól. — Mi ismerjük vevőink igényét — mondja Lovas Imre. — Tudjuk, hogy mi­ből mennyit tudunk eladni nekik, és így megkötjük a szerződéseket. A teljesítéshez fonal kell, ami viszont egy teljesen más- csatornán jut el hozzánk. A beszerzőknek, amikor tárgyalnak, fogal­muk sincs arról, hogy mi, esetleg pár hónappal ké­sőbb, mit akarunk eladni, így aztán vagy találkozunk vagy nem. De ez csak az egyik gond. A másik, hogy a hazai fo­nalgyártók az új szabályozó- rendszer miatt március vé­géig csak az exportnak vol­tak érdekeltek. Világos, az exportár alapján szabhatták meg a hazai árakat. Most már adnak belföldre is, de közben a kötöttárugyár jó néhány partnert elvesztett, és kiesett 30—40 millió fo­rintnyi termelés. Mi lesz most? Beteg a „te­henünk”? A főkönyvelő ha­tározottan cálfolja: — Nem, itt még nem tar­tunk. Egy kicsit legyengül­tünk, nem mondom, de mi talpra állunk. Most már van £onal, és kidolgoztuk a ter­veket, hogyan hozhatjuk be az eddigi kiesést. Igyekszünk visszaszerezni az elveszett piacokat is, vagy újakat ke­resni. Ez persze nagyon ne­héz lesz, kedvezőtlen a pia­ci helyzet. Nem sokkal jobb a hazai helyzet sem. Várható, hogy az USA vállalatai is élnek a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény adta lehetősé­gekkel, és textilipari termé­keikkel is megjelennek Ma­gyarországon. Ez azért okoz gondot, mert az ottani ter­melékenység 4-6-szorosa a jelenlegi hazainak. Egyszóval csak haladékot kapott a kötöttárugyár? Most még talpra áll vala­hogy, de néhány év múlva győz a konkurrencia? . A helyzet nehéz, de egy­általán nem reménytelen. Az valószínű, hogy jó néhány kötöttárut gyártó hazai üzem elvérzik, de a BÉKÖT-nek jók az esélyei. Olyasmit tud­nak. amit jtthon kevesen: is­merik az amerikai és a ka­nadai piacot, van tehát ter­jeszkedési lehetőségük. És nemcsak tudják, hogy mai piaci helyzetben kizárólag a minőséget lehet exportálni, hanem képesek is ennek megfelelően dolgozni. Ez a biztosíték ahhoz, hogy a mi „tehenünk” a jövőben is egészséges, hasznot hozó ma­radjon ! Lónyai László % ■■■■■■■■■■■■■■■■■ Hazánk, Kelet-Európa Q A nemzetté válás nyelvi szakasza A polgári nemzet kialaku­lásának folyamatában Kö­zép- és Kelet-Európábán a nyelvi-kulturális tényezőnek jóval fontosabb szerep ju­tott, mint kontinensünk nyu­gati részén. Nem véletlen, hogy Herder és a német ro­mantikusok nemzetfogalma (amely az anyanyelvre, a sa­játos kultúrára, a népkölté­szetre helyezte a hangsúlyt) sok követőre talált térsé­günkben. Fontos politikai kérdés lett a nyelv; írók, tu­dósok (főleg történészek és néprajzosok) munkája poli­tikai következményekkel járt, a kulturális és irodalmi élet folyamatai nagy jelentőség­gel bírtak a nemzetté válás szempontjából. Természete­sen, a társadalmi viszonyok­tól sem független, hiszenjaz egységes irodalmi nyelv, a polgári kulturális élet meg­teremtése közben kevesebb akadályt kellett legyűrni a viszonylag polgárosult német államokban, cseh tartomá­nyokban, mint például a balkáni szláv népek körében. A polgári fejlődés, az ide­gen államkeret fölidézte a nyelvi-kulturális asszimilá­ció, a „nemzethalál” veszé­lyét. Mindenütt középpontba került az egységes nemzeti nyelv kérdése. A XVIII. szá­zad végétől szinte az egész XIX. századon keresztül tart a térség népeinél a nyelvújí­tás mozgalma. Az egész etni­kumot átsugárzó korszerű közvetítő eszközre, anya­nyelvre volt szükség, amely alkalmas lehetett a társadal­mi kommunikációra éppúgy, mint szépirodalom és tudo­mány művelésére. Könnyebb volt ott megteremteni a mo­dern nemzeti nyelvet, ahol az egységes irodalmi nyelv­nek már voltak hagyomá­nyai. A nyelvi változatok melletti döntés nemcsak a nyelvjárások „fölötti” köz- nyelv elfogadását jelentette; a választásnak komoly poli­tikai konzekvenciái lettek. 1843-ban a szlovákok a kö­zép-szlovák nyelven alapuló, L. Stúr által kialakított nor­mát fogadták el, ami végle­gessé tette a cseh és a szlo­vák nemzetté válás külön út­ját. A horvátok és a szerbek olyan dialektust fogadtak el közösen alapul, amely a két rokon délszláv nyelv majd­nem egybeeső változata, úgy­hogy mindmáig a két nép­nek közös az irodalmi nyel­ve. A szlovénok viszont sa­ját, a horváttól eltérő nyelvi forma kialakítása mellett döntöttek. Ehhez persze ma­gyarázatul hozzá kell tenni, hogy a nyelvi különülés és egységesülés kérdései más­ként vetődnek föl az egy­máshoz igen közel álló szláv népek, illetve a más-más nyelvcsaládhoz tartozó népek között. A nemzeti célok megfo­galmazása és az érettük indí­tott harc Közép- és Kelet- Európában a romantika ko­rára esett. így még erősebb hangsúlyt kaptak a nemzeti sajátosságok a kor irodalmá­ban, mint Nyugat-Európá- ban. A múlt kultusza, a tör­ténelem és a népi kultúra iránti érdeklődés szorosan kapcsolódott a nemzeti ideo­lógiához. A romantika esz­méi hatékonyan szolgálták a nemzetté válás céljait. A nemzeti romantika nagy írói, költői máig ható ér­vénnyel a közép- és kelet­európai népek identitásának szimbólumai. A lengyel Mic- kiewicz, a szlovák L’udovít Stúr, a magyar Vörösmarty, a román Vasile Alecsandri, a szlovén Preáeren irodalmi teljesítményét nehéz volna elválasztani a nemzeti tudat kialakításában végzett mun­kájától. S a költők maguk is gyakran vállaltak szerepet közvetlenül a politikában, hogy csak Hriszto Botev és Petőfi harctéri halálát említ­sük. Ahogy mindegyik nép­nek voltak nyelvújító Kazin- czyjai, úgy voltak népdal­gyűjtő Erdélyi Jánosai is. És nemcsak nálunk szorgalmaz­ták a nemzeti múlt föltárá­sát. Sorra megjelentek a ro­mantikus történelemszemlé­let túlzásai is, a múltba ve­tített vágyképek nemzeti nagyságról, dicső ősök pél­dáiról, akik a jelen harcai­hoz adhattak segítséget. Ahogy a reformkor magyar­ja Attila király, a hun—ma­gyar rokonság délibábjait szemlélte, úgy tekintett a szlovák a Nagymorva Biro­dalomra; a román a dák-ró­mai folytonosság ködképét dédelgette. Az irodalom vál­lalta az eszményített hősök megfestését, az újabb közép- és kelet-európai irodalom a nemzetre nevelés jegyében született. Közép- és Kelet-Európa népei a múltban is bonyolult etnikai sakktáblát alkotva éltek együtt és egymás mel­lett. Ezért a nyelvi-kulturális mozgalmak gyakran ugyan­abban a városban fejlődtek- bontakoztak, egymás közvet­len szomszédságában alkot­tak a különböző nemzetiségű írók és tudósok. Az is elő­fordult, hogy diákkorukban együtt tanultak ugyanabban az iskolában. A Habsburg- birodalomban Bécs például egy rövid időre a magyar felvilágosodás irodalmának is a központja volt, de jelen­tős szerepet játszott a csá­szárváros a szláv népek kul­túrájában is. A reformkori Pest-Buda a magyaron kívül még három-négy népnek- volt kulturális központ­ja. S a nyelvi-kulturá­lis mozgalmak első sza­kaszában még nem volt szégyen kapcsolatot tartani a másik nemzeti mozgalom képviselőivel. A régi Ma­gyarországon sokáig járta az a szokás például, hogy más nyelvű iskolába küldték né­hány évre a diákat. Jókait például német szóra — Po­zsonyba, a szlovák Stúrt ma­gyarra — Győrbe. A nyelvi mozgalmakban azonban csak­hamar fölülkerekedett a tü­relmetlenség a nemzetté vá­lás időszaka magával hozta a más nyelvűekkel szembeni ingerültséget is. Mivel a nemzeti célok Közép- és Kelet-Európábán gyakran keresztezték egymást, a nyel­vi mozgalmak — az erőseb- beké éppúgy, mint a hát­rányban levőké — a kizáró­lagosságot, az egynyelvűséget is fölvették nyíltan vagy burkoltan céljaik közé. Az asszimiláció, a nyelvváltás is a célok közé került. Elsősor­ban éppen a politikai-állami és etnikai terület különbö­zősége miatt. A nyelvi türel­metlenség negatív öröksége előítéletek formájában rakó­dott le az itt élő népek tu­datában. Kiss Gy. Csaba (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents