Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-04 / 155. szám

1980. július 4., péntek Orvos a tüdőgyógyászatért Korszakváltás a jogalkotásban Az orvos tervez . Fotó: Martin Gábor I mmár tíz éve annak, hogy a párt X. kong­resszusának határozata nyomán megkezdődött szo­cialista jogrendszerünk nagy­szabású, széles körű reform­ja. Ennek során magas szin­tű joganyagunk egésze meg­újult, új törvények születtek szinte életünk minden terü­letén. Ma már elmondhat­juk, hogy a nagy jogszabály­alkotási munka befejeződött, az országgyűlés, a törvény- hozás megteremtette a fejlett szocialista társadalom építé­sének korszerű — s remél­hetően a korábbinál időtál- lóbb — jogi kereteit. Termé­szetesen ez nem jelenti azt, hogy ezután a jogszabályal­kotásban már nem lesznek újabb feladatok, hiszen az élet által felvetett új igé­nyekre, problémákra a jog­alkotóknak továbbra is ru­galmasan, gyorsan válaszol­niuk kell. így például máris nyilvánvaló, hogy az elkö­vetkező évek törvényelőké­szítő munkájának két ki­emelkedő területe a gazdasá­gi kodifikáció továbbfejlesz­tése és a közigazgatás kor­szerűsítése lesz. A jogalkotásunkban vég­bemenő korszakváltás mégis alkalmat kínál arra, hogy számba vegyük, áttekintsük: milyen fontosabb változások is történtek az elmúlt évek­ben jogrendszerünkben, mennyiben tudott kibonta­kozni szocialista jogalkotá­sunk egyik legfontosabb tar­talmi vonása, a törvényelő­készítés demokratizmusa? Ami a kérdés első felét il­leti: a párt XI. kongresz- szusának iránymutatása alap­ján a jogalkotás legfonto­sabb célkitűzésévé vált az államélet és a szocialista de­mokrácia fejlesztése, a gaz­dálkodás és a gazdaságirá­nyítási rendszer tökéletesíté­se, a lakosság életkörülmé­nyeinek javítása, kulturál­tabbá, egészségesebbé tétele, végül pedig nemzetközi kap­csolatainknak az internacio­nalizmus és a békés egymás mellett élés szellemében tör­ténő fejlesztése. E fontos po­litikai célok megvalósítása érdekében olyan alapvető je­lentőségű jogszabályok szü­lettek, mint például a köz­érdekű bejelentésekről, ja­vaslatokról és panaszokról szóló törvény; az új Bünte­tő Törvénykönyv és a Polgá­ri Törvénykönyv módosítá­sa; az állami vállalatokról, a gazdasági társulásokról, a kisiparról és a magánkeres­kedelemről, az állami pénz­ügyekről rendelkező magas szintű jogszabályok; a társa­dalombiztosításról, a közmű­velődésről, az emberi kör­nyezet védelméről, a belke­reskedelemről és az élelmi­szerekről szóló törvények, valamint a nemzetközi ma­gánjogi kódex — hogy csak néhány kiemelkedően fontos példát említsünk, néhány mérföldkövet a fejlett szocia­lista jogrendszer kialakításá­nak útján. Fontos jellemzőjük ezek­nek az új, korszerű, mai társadalmi viszonyainkhoz és megoldandó feladatainkhoz igazodó jogszabályoknak, hogy megalkotásukat több­nyire széles körű társadalmi vita előzte meg. Példaként „Gyttmölcsfoltos a szőnyeg, tönkrement a szekrényajtő, a .kedves’ vendég pedig elutazott, mire hazaértem. Na, én se adom ki többet a kisszobát!” — pa­naszkodik a háziasszony, aki eképpen károsodott egy „fizető­vendég” jóvoltából. Sokan ép­pen azért vonakodnak fizetőven­dég-szolgálatnak kiadni szobáju­kat, mert félnek, kárt okoz a vendég. Pedig 1980-tól lehetőség van rá, hogy e szobákra a bér­beadók külön biztosítást kösse­nek. Az Állami Biztositó Békés megyei Igazgatóságának tájékoz­tatása szerint e biztosítás a fi­zetővendégek által okozott ká­rokra nyújt fedezetet a szállás­tálán elég, ha a közérdekű bejelentésekről, javaslatok­ról és panaszokról szóló tör­vény vagy a Büntető Tör­vénykönyv tervezete körül kialakult széles körű, aktív társadalmi párbeszédre em­lékeztetünk. Ezek a Hazafias Népfront által szervezett vi­ták, kötetlen eszmecserék be­bizonyították, hogy egy-egy fontosabb jogszabály megal­kotása előtt nem elég csak a jogászok, a szakemberek vé­leményét kikérni: célszerű megkérdezni a „laikus” ál­lampolgárokat is, akik kellő felelősségérzettel éppen lát­szólagos kívülállóságuk, szak­mai szűklátókörűségtől men­tességük révén tehetnek hasznos észrevételeket, vet­hetnek fel eredeti ötleteket, új szempontokat a törvény- hozásnak. A jogszabály-elő­készítés demokratizmusának fontosságát mutatja az a tény, hogy a társadalmi vi­tákon, ankétokon elhangzott javaslatok jelentős részét a szakemberek is helytállónak találták, s több törvényter­vezet már eleve ezeknek az észrevételeknek a figyelem- bevételével került az ország- gyűlés plénuma elé. Magas szintű joganyagunk megújítása után a figyelem a következő években elsősor­ban az alacsonyabb szintű jogszabályok rendezése, átte­kinthetőségének biztosítása felé fordul. A Miniszterta­nács még 1974-ben előírta, hogy a miniszterek és az or­szágos hatáskörű szervek ve­zetői — az igazságügymi­niszterrel egyetértésben — folyamatosan, de legalább kétévenként vizsgálják felül az általuk kibocsátott jog­szabályokat (miniszteri ren­deleteket és utasításokat) és rendezzék azokat összhang­juk és áttekinthetőségük ér­dekében. Erre a rendszeres jogsza­bályi felülvizsgálatra már csak azért is szükség van, mert ma még — s ezt őszin­tén meg kell mondani — ezen a szinten igen nagy a zűrzavar. A különféle utasí­tások. körlevelek és állás- foglalások dzsungelében sok a feleslegesen részletekbe menő, sőt, adott esetben még az egymásnak ellentmondó szabályozás is. A végrehaj­tási rendelkezések, amelyek­nek tengerében gyakran még a jogászok sem tudnak eliga­zodni, sok esetben csupán megismétlik a felsőbb szintű előírásokat. Vagy olyan gondokat akar­nak jogi-adminisztratív esz­közökkel rendezni, amelye­ket elsősorban egyéb módon — például közgazdasági ösz­tönzéssel stb. — kellene meg­oldani. a mikor az adminisztrá­ció egyszerűsítéséről, I korszerűsítéséről be­szélünk, akkor ezt az ala­csonyabb szintű jogszabályok alkotására is értjük, ame­lyekből a tapasztalatok sze­rint kevesebb is elég lenne. S méltóbb a célul tűzött fej­lett szocialista társadalom jogrendszeréhez, amelynek megteremtéséért oly sokat tett az elmúlt öt—tíz évben a kormány, és törvényhozó tes­tületünk, az országgyűlés. Deák András adóknak. Megtérülnek tehát a dologi és a személyi sérülés kö­vetkeztében keletkezett károk. A biztosítást azok köthetik meg, akik idegenforgalmi szerveknek lakásukat, nyaralójukat szállás céljából bérbe adják. Az admi­nisztráció egyszerűsítése érdeké­ben az Állami Biztosító megál­lapodást kötött a „Békés TOU­RIST” Békés megyei Idegenfor­galmi Hivatallal, így a biztosí­tási szerződéseket a hivatalnál megköthetik az ügyfelek. A fize­tővendég-szolgálati biztosítás dí­ja az osztályba sorolás alapján fizetett bérleti díjnak 1,2 száza­léka, melyet az Idegenforgalmi Hivatal von le a szállásadónak fizetendő összegből. Két év múltán lesz 75 esztendős a Békés megyei Tanács József Attila Tüdő­kórháza. Gyulától alig 9 ki­lométerre kanyarodik a be­kötő út a fás, ligetes, kas­télyszerű öreg épületek elé. 330 ágyas ez a kórház, ke­vesebb orvossal és több be­teggel, mint amely a felada­tok tökéletes ellátását biz­tosítaná. Belső erőből pró­bálják gondjaikat mégis megoldani; szociális helyisé­geket, betegfürdőket, tálaló­kat alakítottak ki, az orvos­hiányt helyettesítéssel és a pályakezdők toborzásával pótolják. Ez utóbbit nem sok eredménnyel, hiszen az idén csak egy fiatal orvos áll munkába a kórházban. Az igazgató főorvos, dr. Kási Gyula azonban így is tele van tervekkel, elképzelések­kel. Gyógyító munkájuk nagy fokú , elismerésének, ösztönzésének érezte a ki­tüntetést, amelyet július 1-én a Semmelweis Orvostudomá­nyi Egyetemen vehetett át az egészségügyi minisztertől. — Nem a személyemnek szól ez a Kiváló Orvos cím — úgy érzem —, hanem az egész intézetünk munkáját dicséri. Minden dolgozóét, orvosét, aki ebben a hálózat­ban tevékenykedik. Én 1957- ben végeztem Szegeden, majd a makói kórház tüdő­osztályára kerültem. 14 év után jöttem Gyulára, ahol később Kövesdi igazgató utódja lettem. Nem magam­ról, a munkánkról beszélek szívesebben. A tbc-hálózat- ról, a tüdőgyógyászat mai helyzetéről, jövőjéről keve­set tudnak az emberek. Nagy múltú az intézetünk, hiszen a Korányi kórház után az első vidéki tüdőgon­dozó ez volt. Én magam is végigéltem a félelmetes tu­berkulózis elleni küzdelem hőskorszakát. Talán tavaly írt a tbc-ről egy országos lapunk, ilyen címmel: Egy betegség halálára. Szerin­tem bármilyen jók az ered­ményeink, szervezett a tbc­hálózatunk, még nem temet­hetjük el mindaddig a bajt, míg vannak betegeink, ösz- szehasonlításként néhány szám: közvetlenül a felsza­badulás után Magyarorszá­gon 50 ezer tbc-s volt, ta­valy pedig már csak 5 ezer. Nyilvánvaló, hogy a tbc visszaszorulása a gondosan szervezett betegségmegelőző munka, az állandó kutatás, szűrés, gondozás, gyógyítás eredménye. Szerencsére egyre kevesebb a tbc-s be­teg, így hát feladataink más irányban bővülnek. Az idült Hazánkban alkotmányos alapelv a dolgozó nép bevo­nása a büntető és polgári ítélkezésbe. Amikor az or­szággyűlés 1972-ben új, kor­szerű törvényt alkotott a bí­róságokról, nagy súlyt helye­zett az elsőfokú bírósági el­járás népi jellegének foko­zására. Alapvető szabályként rögzítette: a járási, városi, a kerületi, valamint a megyei bíróságok elsőfokú ítélkezé­sében — ha a polgári per- rendtartás, vagy a büntető eljárási törvény másként nem rendelkezik — egy hivatásos bíróból és két népi ülnökből álló tanács szolgáltasson igazságot. A szocialista bí­ráskodás tehát személyi ösz- szetételében is kifejezi, hogy legfőbb feladatának tekinti a dolgozó nép jogainak és ér­dekeinek szolgálatát. A tár­sasbíráskodás — mint jog- intézmény — nem ismeret­hörghurutos megbetegedé­sek gyógyítása, a pulmono- lógia, a mellkas belső rend­ellenességeinek felderítése felé haladunk. Manapság a bronchitis válik népbeteg­séggé, s ez jórészt a do­hányzásnak „köszönhető”. Amíg a hálózat a tuberkuló­zissal birkózott, volt orvos és volt elegendő betegágy, ma pedig országosan csök­ken mindkettőnek a száma. Régebben :<* mi intézetünk­ből évente* 800 beteg távo­zott, mostanában 3 ezren. Kiteljesedett feladatainknak csak az egész szakma, a tár­sadalom összefogásával tu­dunk megfelelni. A XII. pártkongresszus határozatai­nak összességét kell napi munkánkra lebontva meg­valósítani. Ennek szellemé­ben tervezzük a kiterjesz­tett szűrések szervezését: például a hypertónia, a ve­sebetegségek, a cukorbaj felkutatását. Ezek gyógyító hátterét is együtt kell meg­teremtenünk. Törekszünk az orvosi rehabilitáció egy­ségesítésére is: az intézet­ből távozó, esetleg csökkent munkaképességű emberek társadalomba illeszkedésére, megfelelő munkába állítására gondolok. A felsoroltak csak kis részét jelentik a megol­dásra váró feladatoknak. len a tőkés országokban sem, ám az úgynevezett esküdt­széki ítélkezésben résztvevő­ket nem jelölik a dolgozók saját soraikból, hanem kü­lönféle vagyoni, képzettségi, nemzetiségi és más cenzusok alapján választják ki, továb­bá míg nálunk a tanács el­nökének és ülnöktagjainak az ítélkezésben azonosak a jogaik és a kötelezettségeik, az esküdtszék csupán egyet­len kérdésben „szavaz”: a bíróság előtt álló vádlott bű­nös-e vagy sem. Törvényeink értelmében a munkaügyi bíróságok min­dig háromtagú tanácsban, népi ülnökök közreműködé­sével járnak el. A bírósági szervezeti törvény legutóbbi módosításával bővült hatás­körük, most már eljárnak például szövetkezeti tagsági jogvitákban is. Ezért várha­tóan több szövetkezeti tag Ügy érzem, szakmailag so­hasem lehetek elégedett, de amikor a munkánk értelmé­ről, eredményességéről be­szélek, bizakodó vagyok. A napi rutinmunka mellett nehéz tudományos kutatáso­kat végezni, talán ezért vá­lasztja kevés fiatal orvos ezt a helyet. A pulmonológia sem elég megbecsült terület ma még, pedig az alapszak­ma elsajátítása után további képzéssel még belgyógyászati vizsgán is szakosodhatnak a rátermettek. Szeretek itt élni, 'jól ösz- szekovácsolódott munkakö­zösség a miénk. Sokan talán „gyarmatoknak” vélik a vi­déket, de állítom, hogy pél­dául színházba többet já­runk, mint a fővárosban élők. Ha van szabad időm, utazom. Többre értékelem ezt az élményt a holt tár­gyak gyűjtésénél. A szak­mai vágyam az, hogy a tbc­hálózat a mostanihoz hason­ló szervezettséggel, kiegyen­súlyozottan fejlődjön, telje­sedjék ki a gyógyítás más ágazataival: a pulmonoló­giával, a pulmokardiológiá- val, s a rokon területekkel. Hiszem, hogy ez a betegek, a gyógyítás, az összehangolt orvosi munkának egyaránt érdeke. Bede Zsóka kerül ülnökként a munka­ügyi bíróságokba. A jelölések alkalmával tör­vényi előírás volt: népi ül­nöknek büntetlen előéletű, feddhetetlen magyar állam­polgár választható, akinek választójoga van és 24. élet­évét betöltötte. A felelős tár­sadalmi tisztségre a bíróság területén működő vállalatok, szövetkezetek, állami és tár­sadalmi szervek dolgozói tet­tek személyi javaslatot. A munkaügyi bíróság népi ül­nökeit, továbbá a fiatalko­rúak büntető ügyeiben eljá­ró bíróság pedagógus ülnö­keit a szakszervezeteknek a bíróság székhelye szerint il­letékes megyei, illetve fővá­rosi tanácsa, a Legfelsőbb Bíróság népi ülnökeit a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa jelöltet. A Legfelsőbb Bíróság 20 népi ülnökét a népköztársa­ság Elnöki Tanácsa választ­ja meg. A katonai bíróságok népi ülnökeit, rendfokozat­nak megfelelően tiszti gyű­léseken, tiszthelyettesi, illet­ve csapatgy üléseken fogják megválasztani. Az új népi ülnökök bírói esküt tesznek, s az illetékes tanács elnöké­től veszik át megbízólevelü­ket. A jelenlegi ülnöki gárda megbízatása az új ülnökvá­lasztástól számított 30 nap elteltével jár le. Ha kárt okoz a vendég Bírósági népi ülnökök választása Az új tanácsok alakuló üléseiken választották, illetve vá­lasztják meg öt esztendőre a bíróságok új népi ülnökeit. Bel­politikai életünk e fontos eseményét alapos előkészítő munka előzte meg. Májusban szerte az országban nyilvános gyűlé­seket tartottak az üzemekben, az intézményekben, s a jelen­levők szavazatai alapján 13 ezer népi ülnök neve került fel a listákra. A jelöltek névsorát a helyi népfrontbizottságok juttatták el az illetékes városi, kerületi, illetve községi taná­csokhoz, a megyei népfrontbizottságok pedig a megyei ta­nácsokhoz. Nemszeretem hivatások Való igaz, az ember gyer­mekként mindennap más le­het. Mert rajzolt egy házat, hát elhatározza: kőműves lesz. Másnap rendőr, tűzoltó, masiniszta akar lenni. Vagy hasonulva modernebb ko­runkhoz, tévészerelő, űrha­jós, netán adóvégrehajtó. Azután jön az általános iskolai végbizonyítvány, Málcsi néni jótanácsai, Ger- zson bácsi hasznos összeköt­tetései, és az ember megint valahová „kerül”. De már nem lehet kőműves és rend­őr, orvos és asztalos, tűzol­tó és masiniszta; nem lehet minden egyszerre — vagy- vagy! Igen, végül az a kis hely marad a számára, melyet az ő térfogatára méreteztek a világból, s jó esetben az, hogy becsülettel betölti ezt a helyet. Dolgozik1, megveszi a lakást, kocsit, ami jön. Ilyen szürke, egyszerű lenne az egész? Bizony így van, ha valaki keserves nyűgnek, nem pe­dig önmaga legbensőbb lé­nyegének tekinti a munká­ját. A társadalmi munka- megosztásban nem minden­ki kerül oda, ahova akarna, de minden szakmát lehet hivatásként szeretni. Egy vizsgálat kimutatta, hogy hazánkban a keresők több mint negyven százaléka legszívesebben máshol len­ne, mint ahol van. Más mun­kahelyen, más szakmában, városban, országrészben. Természetesen a vizsgálat eleve kiszűrte az önjelölt Nobel-díjasokat, macska­riasztó slágerénekeseket, tölgyfatérdű szólótáncoso­kat, lakodalmi jambusesz- tergályosokat. Csak a reális igényeket tükrözi: az eszter­gályos cukrász akar lenni, a téesztag diszpécser, az ügyvéd orvos, az orvos meg pedagógus vagy éppen esz­tergályos. Igaz ez? Olyan társadalomban, ahol szükségszerű a mobili­tás, ahol a nyitottság min­denféle életváltást lehetővé tesz, ahol valóban mindenki tarsolyában hordja a mar- sallbotot, nein mondhatott a pályairányítás ilyen csődöt. Mikor az embernek . már jószerével menekülnie kell a mindent elöntő oktatás elől. mikor szinte utánunk hajít­ják a Mindenki iskoláját, s főleg mikor az embert anya­gi helyzete már alig akadá­lyozza abban, hogy az le­gyen, ami szeretne, vagy ami lehetne! Nem mondom, akadhat­nak, akik jobb meggyőződé­sük ellenére kerültek olyan munkára, melyet most éltes korban unottan, fáradtan végeznek, na de több mint negyven százalék?! Mi az igazi okok egyike? Nemrég egy szociográfiai fölmérésen meghallgattak olyan fiatalembert, aki már legalább a tizedik munka­helyét nyűtte, méla unalom­mal, utálattal. Záporoztak rá a szokásos kérdések: Mi­lyen tiszteletreméltó szak­mádat ismer? Nyomozó, ügyvéd... Hát akkor miért nem lett az? Miért nem próbálkozott vele? Megvonta a vállát. „Áh, belülről az se lehet olyan szép. Jó nekem így is. Megkapom a fizetésem, a többi pedig nem érdekes.” íme tehát egy a több mint negyven százalékból. Tud­na-e valaki segíteni rajta önmagán kívül? Marad a megkeseredettek, munkájukat nyögvenyelő­sen, ímmel-ámmal végzők serege. Okosítani lehet őket, sőt kell, ám gondolkodni más nem tud helyettük. Lehet, hogy soha nem is szerették a munkájukat. Be- határoltnak' érzik önmagu­kat, mert a munkában nem egészséges izgalmat, társa­dalmilag is hasznos érdekes­séget látnak. Mert számuk­ra az élet és a munka két különböző dolog. Mert ami­kor kiválasztották a hiva­tást, nem azt nézték: mit akarnak, mit szeretnének, hanem azt, mi a legegysze­rűbb, legkézenfekvőbb: vagy hol van a sok — vagy még több — pénz. Szántó Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents