Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-04 / 155. szám
1980, július 4., péntek o Bútorok külföldre Igényesek a partnerek üzem a téglagyárban A Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet ebben az évben 80 millió forint értékű árut szándékozik gyártani. A termékek 90 százalékát exportálják. Tőkés országokban, Hollandiában és Franciaországban 18 millió forintot érő bútort adnak el. Ennek a mennyiségnek eddig az egyharmadát készítették el. Nincsenek késében, a szerződések úgy szólnak, hogy a bútorok zömét a második félévben kell szállítaniuk. A nyugati vevőkkel ugyanis mindig az év elején köti meg az esztendőre szóló üzletet az Artex, és adja el a szövetkezet bútorait külföldön. Mire az alkudozások után pecsét kerül a papírra, tavasz van. Akkor még fel kell készülniük a gyártásra, így érthető, ha csak júniusban kezdhetik el a szállítást. Váltani tudni kell A gyártó illetve a külkereskedelmi cég és a vevők egyezkedésének központi témája — természetesen — az ár. A szövetkezet szeretné feljebb tornázni, a vásárló pedig csökkenteni. A legjelentősebb KGST-partnerre, a Szovjetunióra is érvényes ez a megállapítás, bár itt az ingadozások lényegesen kisebbek, hiszen az árakat államközi megállapodások keretében rögzítik. Az utóbbi hónapokban több, a bútorkészítésnél használatos anyag, főleg a fa, megdrágult. A külföldi vevőt azonban mindez nem érdekli. így hát állandóan harcban áll egymással az eladó és a vevő, újabb és újabb módszerekhez folyamodnak, hogy érvényesíteni tudják érdekeiket. — Ha egy bútorfajtát huzamosabb ideig gyártunk, s nem változtatunk a konstrukción semmit, akkor az előbb-utóbb veszteséges lesz — mondja Szikszay Antal, a szövetkezet elnöke. — Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Egy-egy terméktípusnak aztán folyamatosan változtatják a küllemét vagy a szerkezetét. Az apróbb, nagyobb módosítások után már van esélyük arra, hogy több pénzt kapjanak érte. Ám így is előfordulhat, hogy egy bizonyos bútort nem érdemes tovább gyártaniuk. Például akkor, ha az anyagköltség nagyobb mértékben emelkedik, mint az áremelésből származó plusz bevétel. Világos: ilyenkor csökken a nyereség. Ezért állandóan számolniuk kell, hogy még idejében felkészülhessenek — divatos szóval — a termékszerkezetváltásra. Drága az olcsó Az ilyen-olyan bútorcsaládok tehát nem gyárthatók a végtelenségig, még akkor Szakcsoport Szeghalom és környéke — mindenekelőtt talajadottsága miatt — sohasem dicsekedhetett zöldségtermesztésével. sem, ha sűrűn változtatják azok formáját. Alighanem erre a sorsra jut hamarosan a Csaba garnitúra (a Szovjetunióba szállítják). Már készítettek helyette másik típust, amit augusztusban, Rosztovban be is mutatnak az ottani kereskedőknek. A tőkés partnerek nem azért igyekeznek lenyomni az árakat, mintha a szövetkezet termékei drágák lennének. Ellenkezőleg: olcsók! Csakhogy a vevő, aki aztán eladja valahol a bútorokat, maximális haszonra törekszik. S hogy valóban nem drágák a csabai szövetkezet bútorai, bizonyítja az alábbi példa is. Nem olyan régen, még kapcsolatban álltak egy svéd céggel, amely az itt vásárolt garnitúrákat továbbadta egy másik nyugati vállalatnak, amelyiktől pedig egy harmadik ország kereskedője vette meg azokat. Azt ugye mondani sem kell, hogy mindkét vállalkozó rátette az árakra az ő hasznát, továbbá a sok utazástól drágult a termék, s még így is kifizetődő volt az üzlet a sorban utolsóként következő vevőnek. Ebben a rövid példában is érződik, hogy amit mi itthon drágán megtermelünk, az a nemzetközi kereskedelemben olcsó, vagyis leértékelődött a magyar munka. A késhegyre menő konkurrenciaharc- ban igen nehéz helytállni. A Szeghalmon Az utóbbi két évben a fogyasztási és értékesítő szövetkezet kezdeményezésére Szeghalmon azonban megpartnerek kényesek, jól számolnak, kíméletlenül számon kérik a pontatlanságokat. Ami elképzelhetetlen A szövetkezet egyszer az egyezség szerinti egy vagon bútor helyett kettőt küldött a holland Biynen cégnek. Biynen úr nem késlekedett, hogy rosszallását fejezze ki emiatt, tudniillik ez az aprónak tűnő többlettétel zavart okozott a szervezésben, ő egy vagon kirakodására készült fel, ennyit jelzett a vele kapcsolatban álló partnerének, aki nyilván ennyit is vett át tőle. A plusz egy vagonnyi bútort kénytelenek voltak raktárba tenni, s náluk nem szokás tárolni, pihentetni az árut... De Biynen úr akkor is felemelte szavát, amikor az állomásra beérkező szerelvény egyik kocsijában szénport találtak — magyar vagon volt... —, s a rakodók amiatt, hogy szenes lett a kezük, másfél- szeres díjat kértek a pakolásért. Az pedig már egyenesen elképzelhetetlen, hogy ne hajszálpontosan szállítsa a szövetkezet a bútorokat. Alighanem egyetlen ilyen eset is elegendő lenne ahhoz, hogy Biynen úr megköszönje magyar partnerének az eddigi munkáját. H. I. alakult az a szakcsoport, amely fólia alatti zöldség- termesztésre vállalkozott. Az idén már 16 szakcsoporti tag kezdte meg a primőr zöldpaprika termesztését. Az áru jó részét az idén is — előre megkötött szerződés alakján — az ÁFÉSZ-en keresztül értékesítik. A szakcsoport tagjainak mintegy fele már korszerű körülmények között hajtatja a paprikát. Simon József a szeghalmi zöldségtermelő szakcsoport egyik legaktívabb tagja. Az idén már 30 ezer darab zöldpaprika leadására kötött szerződést az ÁFÉSZ-szel. Emellett 50 darab, egyenként 115 kg-os sertés leadására is szerződést kötött erre az évre. Kép, szöveg: Balkus Imre Az új műhelycsarnok Gépgyártó A Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat békéscsabai I. számú téglagyárában levő gépgyártó üzemét új műhelycsarnokkal és festőműhellyel — együttesen 1600 négyzetméter alapterülettel — bővítették. Edző-, hőkezelőműhely is épült. Az üzem átszervezése már ez év januárjában elkezdődött. A régi műhelycsarnokból forgácsoló üzemrész lett, amelybe mintegy 30 új — eszterga-, maró-, fúró-, köszörű-, élhajlító és más — gép került. A lakatosok az új műhelycsarnokot vették birtokba. A festőműhely lég- technikai rendszere mégnem készült el. A késés miatt egyelőre a szabadban és a félig kész műhelyben történik a festés. A végleges rendeződésre várhatóan ez év végén kerül sor. De a környezet már szép. Üzemi utak épültek, a szocialista brigádok pedig rendezték, parkosították a területet. A műhelyekben megszűnt a zsúfoltság, és egészségesebb viszonyok között eredményesebben lehet dolgozni. 60 százalék export Az idei elvárás 55 millió forint értékű termelés, 9 millióval több a tavalyinál. Jelentősen nő az export. Az itt készülő gépek, berendezések 60 százaléka az NSZK-ba, Olaszországba és Indonéziába kerül. A fő törekvés, hogy mint eddig, a jövőben se legyen minőségi kifogás. A magyar téglaipar számára olyan tartalékalkatrészeket is előállítanak, amelyeket import gépek javításához használnak fel. Ez több millió forint értékű devizamegtakarítással jár. Az eredményes termelés azonban csak kellően képzett szakemberekkel valósítható meg. Vajon mi a helyzet ilyen vonatkozásban? Tóth Rudolf, az üzem helyettes vezetője erről így beszél: \ — Lakatosokból alig van hiány. Akik itt dolgoznak, javarészt törzsgárdatagok. Több esztergályos, marós, köszörűs és gyalus kellene. — Lesz? — Nyolc-tíz fiatal esztergályosra számítunk, akik hozzánk járnak gyakorlati foglalkozásokra. — Mit tart vonzónak egy szakmunkás számára ebben az üzemben? — A kereset átlagos, a munka- és szociális körülmények jók. Ami igen lényeges: a feladatok végrehajtásához értelmes emberek kellenek. Olyanok, akik megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek és a tudásukat még fejleszteni akarják. Erre itt igazán van lehetőség. Csak minőségi munkával Bagyinka Pál lakatos az egyik legrégibb törzsgárda- tag. Tőle kérdezem: — Hogy érzi magát az új műhelyben? — Sokkal jobban, mint a régiben. Itt lehet dolgozni. De kell is. Olyan piacokra sikerült „betörnünk”, amelyek dollárban fizetnek. — Megtartják ezeket a piacokat? — Szeretnénk megtartani, aminek elsősorban a minőségi munka a feltétele. — Mit tehetnek érte? — Odafigyelünk a munkánkra, pontosan a rajz szerint dolgozunk. Mi, akik nagyobb gyakorlattal rendelkezünk, segítünk a fiataloknak. Én Bányai Pállal és Petre- konich Józseffel, két ifjú lakatossal dolgozom együtt. Bányai Pál, aki a szakma ifjú mestere, megszólal: — A meós megköveteli a minőséget. — És ha nem követelné? — kérdezem. — Akkor is a legjobb tudásunk szerint dolgoznánk. Pali bácsi mindig mondja: önérzetes ember nem ad ki rossz munkát a kezéből. Bagyinka Pál megjegyzi: — Azt is mondom, hogy mi nem a Bizományi Áruháznak dolgozunk. — Anyagilag is érdekeltek ebben? — fordulok ismét Bányai Pálhoz. — Eleve érdekünk, hogy a megrendelőket megtartsuk. Annak pedig elsősorban a minőség a nyitja. Ha pedig van (főként export-) munka, mód nyílik a gazdaságosabb termelésre, ami a bérek növelésének az alapja. Meglátszik a keresetükön A törekvés tehát nem hiányzik. Vannak azonban akadályok, amelyekről Bányai Pál így beszél: — Az esztergályosok az egy-egy rész összeállításához szükséges alkatrészt nem mindig készítik el időben. Emiatt nem tudjuk az elkezdett munkát folytatni. Másba kezdünk bele, ami azonban időveszteséggel jár. Az is baj, hogy néha nincs acetiléngáz és oxigén a lángvágáshoz, vagy egy-egy anyag hiánya okoz zavart. Petrekonich József büszke arra, hogy Bagyinka Pál brigádjában dolgozik. Hozzá is fűzi mindjárt: — Itt dolgozni kell. — Ki követeli? — kérdezem. — Senki — néz rám kissé csodálkozva, hogy ilyet kérdezek, majd folytatja: — Nálunk ez a rend. A keresetünkön is meglátszik. Persze, az átlagos havi teljesítményünk eléri a 115 százalékot. — Selejt nincs? — Nincs. Minden feladatot megbeszélünk, a tennivalókat egyeztetjük Tyetyák István brigádjával, amely a gyártmányok vázát készíti, mi meg a tartozékokat adjuk hozzá. — Ki ellenőrzi a minőséget? — Nemcsak a meós, hanem mindenki, aki az üzemben dolgozik. Nem pusztán önérzetből, hanem egyéni érdekből is. Ami rossz, azért nem jár pénz. Mi pedig megszoktunk egy bizonyos összeget, amire havonként szükségünk van az elért szinten való megélhetéshez. Már 100 forint hiánya is gondot okozna. Érdemes itt dolgozni Kutyik István fiatal esztergályos, már 2 éve egy E—500-as gépen dolgozik. Sinkovicz György meós, a pártalapszervezet titkára megjegyzi: — Ilyen jó teljesítményű gépre csak olyan kerülhet, aki már bebizonyította, hogy ért az esztergályozáshoz. — Mi a véleménye az új körülményekről ? — kérdezem Kutyik Istvántól. — Az iparágban aligha van még egy ilyen nagyszerű üzem — mondja egy kis büszkeséggel. — Valamit jelent azoknak, akik itt dolgoznak? — Először is, állandó színvonalas munkát. Ez valójában gépgyár. Sokat lehet tanulni. Az itt készülő gépeket, amelyekhez mi, esztergályosok az alkatrészeket állítjuk elő, már ismerjük. — Érdemes tehát ebben az üzemben dolgozni? — Szerintem igen. A koromhoz képest elég magas az alapórabérem, a munkám pedig igen változatos. Észre- vesznek, ami abban is megmutatkozik, hogy nemrég a szakszervezeti bizottság munka- és bérbizottságának a tagja lettem. Nagyon jónak tartom még, hogy ebben az üzemben csak a munka a mérvadó, kivételt senkivel sem tesznek. Pásztor Béla Simon József kora reggel szedi a paprikát, hogy megtermelt áruja idejében a boltokba kerüljön A szekrény egyik tartozéka, a fiók készül Fotó: Veress Erzsi
