Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-27 / 175. szám
1980. július 27., vasárnap Barátaink életéből Latin-Amerikában Kuba a jelszó Száz megawattos egységgel bővült a Maximo Gomez-erőmű. A havannai alállomás egyik főtranszformátora „A forradalom szigete” — mondják Latin-Amerikában Kubáról, s a m,a élő nemzedéknek eszébe jut az a huszonhét évvel ezelőtti nap, július 26-a, amikor a forradalmárok kis csoportja, Fidel Castróvai az élen. megtámadta a Moncada laktanyát. Az az akció ugyan el- buKptt, de ,a népi forradalom, amely azon a napon színre lépett — győzött. A Batista-hadsereg akkor még felülkerekedett a harcosok csoportján, de ,a forradalmat már fel nem tartóztathatta. Hat évvel később a népi forradalmi erők felszabadították ,az országot. Mit hozott a kubai népnek az antiimperialista, demokratikus, nemzeti felszabadító, agrárf orr.adalom ? Gyors és radikális változást Kuba életében. Szétzúzta a régi államgépezetet, visszaállította az 1940-es, demokratikus alkotmányt, de kibővítve, hogy kisajátíthassák a nagybirtokokat, elkobozhassák az ellenforr,adalmárok vagyonát, államosíthassák a külföldi vállalatokat. Végrehajtották a földreformot, államosították a kulcsipart, felmondták az USA-val kötött katonai egyezményt, csökkentették a munkanélküliséget, erőteljesen emelték az életszínvonalat. S 1961-ben meghirdették az ország első népgazdaság-fejlesztési tervét. Ekkor megkezdődött az iparosítás, 1962-ben megalakították -a Kubai Szocialista Forradalom Egységpártját, amelynek a neve 1965-től: Kubai Kommunista Párt. Az elmúlt húsz évben az ipar rohamosan fejlődött, összességében 809 ipari programot. realizáltak. Ebből 315 ,a cukor-, 152 az élelmiszeripar, 128 az építőipar, 37 a gépipar, 35 az agrár-, 33 a vegyipar, 27 az elektromos- energia-termelés, 82 a köny- nyűipar területén ment végbe. A fejlődés arányszáma átlagosan évi hat százalék volt. ami nem lebecsülendő eredmény. Kuba két ismert kincse, a cukor és ,a dohány mellé előlépett harmadiknak a nikkel. A nicaoi és a moai nikkelüzemet korszerűsítették, Putagordában és Coma- riocasban újat építettek. Kuba gazdasági tényezővé vált. Tavaly ,a tőkés világba 900 millió dollárért exportált, a szocialista országokkal — együttműködés keretében — 3,5—4 milliárdos forgalmat bonyolított le. Külkereskedelmi mérlege azonban ,a szüntelenül növekvő forgalom mellett is egyelőre negatív. A behozatal meghaladja a kivitelt. A nehézségek jórészt ob- jektívek. A nikkel-dúsítás nagyon energiaigényes. Az évi 30 ezer tonna exportnikkelhez 600 ezer tonna kőolaj kell. A nikkel ára másfél- szeresre, a kőolajé sokszorosára emelkedett. A mező- gazdaságot pedig az utóbbi években többféle természeti csapás érte. Gondjaikon a szocialista közösség segít. A Szovjetunió jóval a világpiaci ár alatt, szállít kőolajat, és a világpiaci ár felett vásárolja meg a cukor nagy részét. Lengyelország citrusfeldolgo. zó üzemet alapít az országban, amely már jövőre termelne, s az eddigi évi tízezer tonnás citruskivonat-expor- tot HO ezer tonnára bővítené 1985-ig. Az NDK két malmot épít, gabona- és lisztsilókat emel, fejlesztik a cementgyártást. Bulgária ,a vízgazdálkodásban segít. A világpiaci dekonjuktúra persze Kubát is érinti. Eddig a beruházás rohamosan ívelt felfelé, az idén erejüket a már megkezdett építkezések befejezésére összpontosítják. Az életszínvonalban azonban nem tűrnek visszaesést. Tovább javítják az élelmiszerellátást, garantálják ,a gyógyszerellátást, fenntartják a közlekedés, a tanítás, a gyógyítás jelenlegi színvonalát, folytatják a lakásépítést — vagyis mindazt, amiért Latin-Amerika népei büszkén így emlegetik Kubát: a forradalom szigete. F. A. Szovjet gyártmányú kombájnok aratják az évi nyolcmillió tonna nyerscukor alapanyagát — a cukornádat Jugoszlávia fejlettségi gondjai Szovjetunió Több mint 10 millió tonna cukor A Szovjetunióban találhatók a világ legjelentősebb cukorrépa-ültetvényei. Az idén csakúgy, mint 1979-ben, 3,7 millió hektárt telepítettek be ezzel az értékes mezőgazdasági növénnyel. Az elmúlt évben a kedvezőtlen időjárás miatt az átlagosnál valamivel alacsonyabb volt a termés, de még így is közel 76 millió tonna cukorrépát takarítottak be a földekről. Ebből a mennyiségből 10,6 millió tonna tiszta cukrot állítottak elő — többet, mint bárhol másutt a világon. Ha az idei nyáron az időjárási viszonyok valamivel kedvezőbben alakulnak a tavalyinál, a Szovjetunióban elérhetik az ezt megelőző három év ^termésátlagát, ami nem kevesebb, mint 95,6 millió tonna. Ezekben az eredményekben jelentős szerepe van a mezőgazdaság megfelelő műtrágya-ellátottságának' és a munkafolyamatok magas fokú gépesítettségének. A cukorrépa az egyik legmunkaigényesebb növény. Napjainkban a termesztésben egyre nagyobb teret nyernek a nagyüzemi módszerek, s mindinkább háttérbe szorul a nehéz fizikai munka. Az ország mezőgépgyárai ellátják az ágazatot az összes szükséges berendezéssel: a tervek szerint a következő öt év során a géppark további 175 ezer vetőgéppel és kultivátorral, közel 50 ezer önjáró cukorrépa-beta- karító kombájnnal és számos más mezőgazdasági géppel bővül. Sikeres munkát végeznek a szovjet fajtanemesítők' is. Jelenleg az átlagos cukor- tartalom 12—14 százalék körül mozog, de a kísérleti földeken már nem ritka a 20 százalék fölötti eredmény. Jelenleg a Szovjetunióban az egy főre eső évi cukorfogyasztás meghaladja a 40 kilót. Jugoszlávia köztársaságai között gazdasági és kulturális téren egyaránt komoly különbségek vannak. A szövetségi köztársaságok viszonylagos nagy önállóságát, valamint a jelentős eltéréseket figyelembe véve, a különbségek hosszú, fokozatos megszüntetését tűzték ki célul. Ezen tervek megvalósítását egy az erre a célra létrehozott különleges regionális fejlesztési alap szolgálja. Ebbe az alapba minden köztársaság nemzeti össztermékének 2,9 százalékát fizeti be. Ebből az összegből a szövetségi kormány segélyek és szubvenciók formájában, valamint kedvezményes hitelekkel is támogatja a szövetségi köztársaság kevésbé fejlett tagjait. 1976—1979 között összesen 53 milliárd dinár állt rendelkezésre ilyen célokra. Az alapba valamennyi köztársaság fizet, de csupán négj' részesül a támogatásból, Bosznia 30, Macedónia 23, Crna Gora 12 és Kosovo 35 százalékos arányban. A támogatott és gazdaságilag kevésbé fejlett köztársaságok (ill. autonóm tartomány) potenciális lehetőségei igen nagyok, bőségesen el vannak látva ásványkincsekkel és energia- hordozókkal. A támogatás jelentősebb része is ezen kincsek feltárására, illetve hasznosítására szolgál. A Kosovo gazdag lignitkészleteire épült, s a még épülő erőművek például máris elősegítik1 egész Jugoszlávia energiagondjainak megoldását. Ezen túlmenően ezek a fejlesztések elősegítik a munkahelyek megteremtését is az érintett négy köztársaság területén, az átlagot messze meghaladóan gyarapodó népesség számára. Hosszabb távon tehát a fejlettebb köztársaságok jelenlegi áldozatvállalása jó befektetésnek bizonyulhat a maguk számára is. Bulgária Neszebár, az ősi város Ha repülőszőnyeggel ' — mint a mesében — Nesze- bárban szállnánk le, azt hihetnénk, hogy legalább egykét évszázaddal visszamentünk az időben. Abba a korba, amikor még nem voltak egyenes utcák, rohanó emberek a kedves, hangulatos házak között. Npm hajóval érkeztünk, hogy azt hihessük, a Feketetenger egy elfelejtett szigetére jutottunk, hanem szárazföldi úton Pomorie-ből. A két város csupán 20 kilométerre van egymástól. Pomorie — kis, fekete-tengeri város — üdülőhely voltáról híres már 23 évszázada. A várost a trókok és a hellének az i. e. IV—II. században alapították. Már ők is üdülőfalunak használták, mivel gyorsan híre ment a közeli sós tó gyógyhatású vizének. Pomorie iszapfürdőiben megfordultak az ókori Róma híres emberei, bizánci császárok és török szultánok. A város ma is vendégszere- tően fogadja a külföldi és hazai turisták, pihenni vágyó emberek ezreit. A két város között folyik a történelmi nevezetességű Acheloe patakocska. 1100 éve itt ütköztek meg először a Simeon vezette bolgár hadak az előrenyomuló bizánciakkal, és innen űzték visz- sza őket Bizánc kapujáig. Elhagyjuk a homokdűnékkel és szélmalmokkal tarkított szárazföldet, és egy keskeny földnyelven át a régi várfalak mentén a félsziget városába érkezünk. Az öböl kikötőjében halászhajók, a parton száradó hálók. Szamárfogat kocog a köves úton. A szárazföld magas partjain üdülőépületek, a homokos strandon fürdőzők. A vízen vitorlás és evezős csónakok. Az ásatások (nemegyszer hat méter mélységben) bizonyítják, hogy Neszebár helyén már három és fél évezreddel ezelőtt jelentős kikötő volt. A városka zegzugos utcái behálózzák az egész félszigetet. Az ablakokból, kíváncsi asszonyszemek kandikálnák ki, a „kafene” (kávéház) előtt halászok beszélgetnek. Az alacsony háztetők fölött sirályok vijjognak. És soksok templom: szám szerint huszonkettő. Körülbelül any- nyi, mint a lakóházak száma. Az ide száműzött előkelő bizánciak építették azokat — Isten kiengesztelésére és a maguk dicsőségére. Kiemelkedik a VI. században épült régi és a X. századi, Keresztelő Szent Jánosnak ajánlott új metropolitán templom. Építészetileg a XII. században épült Pantokrator- templom a legszebb. e■ iUtcarészlet
