Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-23 / 171. szám
1980. július 23.. szerda ishíUmm Fotó: Martin Gábor Munkában a dánfoki tábor lakói Olyan szédítő hőség nem is volt ezen a rapszódikus nyáron, mint látogatásunk napján. A fiúk homlokán csorog a verejték. Kubikol- nak, betonoznak. Otthon nem dolgoznak soha ilyen keményen. ök mondták. A 11-es brigád 132 százalékra teljesíti a normát. Naponta 17 köbméter betont dolgoznak be az útépítésbe. A másik brigád csatornát ás. „Jó lenne néhány év múlva visszajönni — sóhajtanak —, amikor kész lesz a tábor!” Dánfoki idill — Dolgozni visszajönnétek-e? — teszi fel a kérdést Kugler Béla táborvezető. Csönd van, majd bólintanak: „Vissza, de nekünk már feltételeink lennének: több kimenőt kérnénk a városba.” Harsány nevetés fogadja a replikát. A táborvezető is mosolyog: — Amikor a szülők látogatóba jöttek, láttam, hogy nyugodtan mentek haza, itt fegyelem van. Két dologért útilaput is kötünk a renitenskedők talpára: az engedély nélküli távozásért, és ha alkoholfogyasztáson kapnánk valakit. Cigarettázni is csak a kijelölt helyen lehet. A küldők nem készítik fel mindig megfelelően a táborozásra a gyerekeket: többen nem tudják, mit fognak majd csU- nálni, vagy üdülőtábornak képzelik ezt a helyet. A gyerekek viselkedésén szinte mindig lemérhető iskolájuk nevelő munkája. Itt nincs „púder”, ez kemény föld, kemény munka, csak a teljesítmény számít. Az első megpróbáltatás, az igazi fáradtság a negyedik-ötödik napon kialakítja a közösségeket nálunk. Ez a két hét óriási jelentőségű: a gyerekek érzik, hogy értelmesen dolgoznak. „Kisforradalmárként”, jó érzéssel térnek haza, ők is tettek valami fontosat. Persze, időközben ösztönöznünk kell a társaságot, az első két hét jutalma 120— 140 forint volt, a másodiké 150—170 a teljesítménytől függően. A legjobban dolgozó brigádot Velencei-tavi táborozással jutalmazzuk. — Ki dolgozik közöttetek a legjobban? — kérdeztük a srácokat. Pillanatra támaszkodnak csak az ásónyélre: — Nincs különbség. Ki mennyit bír, annyit tesz. De a munkairányítónkat, Krekács Jani bácsit tessék beírni, megérdemli, mert a tüdejét ő dolgoztatja erősen, mi pedig a kezünket — mondják. Szives fogadtatás Járjuk a KÖJÁL ellenőreivel a tábort. Élelmezés-, település-, egészségügyesek az ifjúság higiéniai és az egészségnevelő osztály dolgozói. A nem várt vendégeket udvariasan, kedves szóval fogadja a táborvezetőség. Elmondják a jót Is, rosszat is. Kugler Béla már a sokadik központi tábort irányítja az országban. Értékelése szerint ez a békési dánfoki jó minősítést nyerne a rangsorban. Az üzemeltetők teljesítik az értelmes és indokolt kívánságokat. Baji István táborösszekötő viszi, hozza a híreket a városi tanács műszaki osztálya és az építősök között. Irányít, intézkedik, ha kell. Az idén szeretnék a tábor sportlétesítményeit, s az utakat megépíteni. A KÖJÁL-osok dolgoznak, kérdeznek: — Hoztak orvosi igazolást a gyerekek? — Igen, de ezeket gyakran formálisnak érezzük. Most is jött egy nemrég mű- tött kezű fiúnk, hogyan állítsuk munkába szegényt? Előfordul, hogy asztmás, vagy cukorbeteg diákot javasolnak nehéz fizikai munkára. — Orvosi szolgálat van a táborban ? — Két szigorló egyetemi hallgató felváltva egész nap itt van, és dr. Farkas István körzeti orvos is naponta kijár. Egyszer kértünk komolyabb segítséget: focizás közben megrándult a keze az egyik srácnak. A félig nyitott étkezőben osztják á tízórait. Szabályos rend és tisztaság a konyhában és az asztaloknál is. Csak hát ezeknek a kamaszoknak kétszer ekkora adag is kevés lenne. A rendes porció mellé állandó „zsíroske- nyér-szolgálatot” szerveztek. Ez szent és sérthetetlen, mindenki szereti és elkészítheti magának. Naponta négyszer küldik az ennivalót a gimnáziumi konyhából. Ritkaságként emlegetik a fiúk, hogy már az első este, érkezéskor meleg vacsorával várták őket. Jó az étrend is, változatos, csak gyümölcsből kerül ritkán az asztalra. Körbesétáljuk a lakósátrakat. A harmincból négy a régi, 26 vadonatúj. Bennük sodronyos vaságyak, elkülönítő polcok a munka- és a tiszta ruhának. Katonás rend, tisztaság, ez is versenyszempont, nemcsak a munka. A mosdók, vécék kisebb változtatásra szorulnak, de nincs komoly baj. A 108 Komárom megyei fiatal munkájához, szórakozásához adottak a feltételek, élnek is vele. Délután fél kettőig dolgoznak, azután játék, sport, vetélkedő, üzemlátogatás, irodalmi műsor és beátkon- cert szerepel a programban. — Nem a fegyelmezés a lényeg — mondja búcsúzóul' a táborvezető —, hanem az értelmes munka és az, hogy tartsuk, tartassuk meg az együttélés minimális követelményeit. No, és a legfontosabb, a gyerekeket fokozatosan kell megtanítani dolgozni. fl feltételek adottak Utunk újabb állomása Mezőhegyes. Itt KISZ központi építőtábor van Belsőpereg- pusztán. Erdős, lombos területen fekszik a tábor, ahol 426 lány él 13 tanár felügyeletével. Címereznek, kukoricát fattyaznak, ribizlit szednek az állami gazdaságnak. A lányokkal nem találkoztunk, dolgoztak. A tábor- és az élelmezésvezető kísér bennünket, mutat és magyaráz. Már amit tud, mert itt a helyzet korántsem rózsás. A feltételek jobbak a békésinél. A többség hosszú fapa- vilonokbán lakik. Egy folyosóról jobbra, balra nyíló fülkéket találunk. A lányok pajtának nevezik ezeket, és úgy is élnek benne. Békésen hever egymás mellett a használt bögre és a sáros papucs, félig rágott lekváros kenyér búslakodik az ágy tetején. Boruló kedvvel sétálunk szobától szobáig: „Legalább csak egy helyet találnánk rendben” — mondja dr. Németh Irén járási főorvos és KÖJÁL-felügyelő. Néhány ágyon alszanak, az egyik fülkében beszélgetnek. „Otthon is így hagyjátok a szobátokat, vagy anyuka rendet rak?” — kérdezi a főorvosasszony. A válasz: néma csend. Végre teljesül a vágyunk: az egyik „pajta” rendet rejt. Az ágyak letakarva, a ruhák összehajtogatva, a cipők külön sorakoznak, a polcokon könyvek. Örömünk csak addig tart, míg a szomszédban rákérdezünk az ágyban heverészők- re: betegek vagytok? „Igen. Én lázas voltam az este” — mondja az egyik kislány. A másik a sátorlakók közül való. ö hasmenéses, kicsit átjött beszélgetni, mert egyedül unatkozott. Németh doktornő felébreszti az egészségügyi nővért, s határozottan utasítja. Azonnal szedje össze a betegeket, s az elkülönítőben vessenek ágyat nekik. A konyha rendben, csak a hűtőszekrényt kell kicserélni. Zuhanyozási, mosakodási lehetőség van, a vécék azonban koszosak. Szabad idejükben kirándulnak, strandolnak, sportolnak, fodrászversenyt rendeznek, diszkóznak, szalonnát sütnek a Zala és Baranya megyei lányok. A hangulat jó, csak a munka szokatlan. Az első napok nehézségei után emelkedett a teljesítmény minősége és mennyisége. Különböző korosztályok és képességek találkoztak itt is. Bajok vannak az otthoni felkészítéssel, előre kevesen tudják, milyen munka vár rájuk. A hatórás munkaidőt szállítási gondok miatt nem tudják kihasználni. Reggel ötkor kelnek, mégis előfordul, hogy az utolsó csoportot negyed 8-kor viszi ki a Volán-busz a munkahelyére. Pedig nagyon fontos a gazdaságnak a lányok ittléte. Ezerhétszáz hektár hibrid kukoricát címereznek. Ha ez a csoport elmegy, megyeiek jönnek a helyükre a szeghalmi, a békéscsabai és a gyulai gimnáziumból. Belső szervezés kérdése, hogyan dolgoznak és élnek majd az újabbak, hiszen a körülmények jók. Tavaly óta csak- nem egymillió forintot költött a gazdaság Belsőpereg- pusztára. Értékelik a gyerekek erőfeszítését, számítanak rájuk. Ezt bizonyítja a 6-os majorban nyitásra váró tábor képe is. A volt munkásszállás öreg épületében patyolattisztára meszelt falú szobákban hófehér emeletes ágyak várják az egyik békéscsabai szakmunkásképző diákjait. Beszélgettünk az építőtáborok gazdasági felelőseivel is: Zsótér István vetőmag- üzem-vezetővel és Pasek Má. riával, a hibridüzem igazgatóhelyettesével. ök így beszélnek : — Első évben van Pereg- pusztán központi táborunk. Számunkra is tanulságos ez a két hét. Jövőre jobban figyelünk a szervezésre, a bel- j ső életre. Ezentúl nem 400 gyereket hívunk egyszerre, hanem kétszer háromszázat. Ügy a munka is folyamatosabb lesz, hiszen a KISZ előírásaihoz csak mi igazodunk, a természet és a kukorica nem. őrjáratunkról a KÖJÁL- jegyzőkönyvek elkészültek. Hogy a megjegyzésekről, a látottakból ki-ki hogyan vonja le a maga számára a tanulságokat, meglátjuk a jövő nyáron. Bede Zsóka munka Kisáruda Csorváson, a Szabadság téren, a Békéscsabáról Orosházára vezető út mellett, fák árnyékában meghúzódva áll egy házikó. Elején postaláda, bejárata fölött kis tábla, rajta alig olvasható az írás: -Neller Istvánná dohány- és cukorka-kisárudá- ja. A kirakatban levő hírlapokból azonban arra lehet következtetni, hogy itt újság is kapható. Ám ezt a csorvásíak cégtábla nélkül is jól tudják, mert jönnek sorban. Ilyenkor, délelőtt a legtöbben újságot vesznek. Javarészt Békés megyei Népújságot, Népszabadságot és Népsportot. De van keletje a Nők Lapjának, a Képes Újságnak, az Ország-Világnak és más képeslapnak is. A polcokon néhány félretett újság összerakva. Azokra vár, akik Békéscsabán vagy Orosházán dolgoznak, és oda-vissza autóbuszon utaznak. — Mi megy jobban: a trafik vagy az újság? — kérdezem Neller Istvánnétól. — Értékben 3:1 az arány a trafik javára, de az újság után 11, a dohányáru után 7 százalék a jutalék. — Havonta mennyi újságot ad el? — Annyit, amennyinek az ára mintegy 20 ezer forintot tesz ki. — Marad eladatlan újság? — Alig. Jó a postahivatallal az együttműködés. Neller Istvánná 1972-től dolgozik ebben a kis árudában, jól kiegészítve a postai kézbesítők hírlapterjesztési munkáját. Udvariassággal és pontossággal igyekszik a vevőkörét megtartani, sőt, növelni. P. B. A tavalyinál több ágynemű ás ing A tavalyinál több ágynemű és ing készül az idén a győri Rábatext Textilipari Vállalatnál. Korábban az összes kelmének csupán 16—17 százalékát varrták meg, az idén viszont már 30 százalékából készítenek készárut. Ez azt jelenti, hogy már mintegy 2,8 millió négyzet- méter kelmét konfekcionálnák a gyáron belül a varróüzem átszervezésével, a csoportmunka meghonosításával növelték a gyáregység termelékenységét, s ennek nyomán az üzem azonos munkáslétszám mellett nagyobb teljesítmény elérésére vált képessé. Ezeknek köszönhetően több mintás ing és színes ágynemű kerül az üzletekbe Rábatext-emblé- mával. II tanácstagi hétköznapjai O éltó keretek között, ünnepélyesen megtartották alakuló üléseiket a helyi tanácsok, lassan megkezdhetik felelősség- teljes közéleti munkájuk hétköznapjait az újraválasztott és az újonnan megválasztott tanácstagok. Se szeri, se száma ilyenkor a fogadkozásoknak: a választópolgároktól első alkalommal vagy ismételten megkapott bizalom, a ki- sebb-nagyobb közösségért érzett közéleti felelősség az újabb ötéves választási ciklus kezdetén mindig az átlagosnál nagyobb lelkesedésre, fokozott tenniakarásra ösztönzi az új tanácstestületek tagjait. A „régiek” sok mindent szeretnének másképp, jobban csinálni, az új tanácstagok pedig természetesen már a kezdet kezdetén bizonyítani igyekeznek’, hogy nem véletlenül esett éppen rájuk a választók megtisztelő bizalma. Ez a nagy kezdeti nekibuzdulás aztán néhol köny- nyen fásultságba csap át. Érdekes erről már most beszélni, előre rámutatva azokra a neuralgikus pontokra, amelyeken erejét, lelkesedését veszítheti a tanácstag. Az egyik legfontosabb — amin tulajdonképpen múlik egy tanács, egy népképviseleti testület működésének eredményessége — az maguknak a tanácsüléseknek a hatékonysága. Rengeteg függ attól, hogyan készítik elő ezeket a tanácskozásokat. Hogy a szakapparátus, a végrehajtó bizottság már eleve eldöntött kérdéseket akar vinni a testület elé, s attól csak azok „szentesítését” várja, vagy ténylegesen igényt tart a tanácstagok, s az ő közvetítésükkel az egész helyi lakosság őszinte véleménymondására, döntésére, a végrehajtás támogatására. A szocialista demokrácia továbbfejlesztésének egyik kulcskérdése a tanácsi munkában éppen az, hogy a települést, a lakosságot érintő valamennyi fontosabb kérdésben maga a választott tanácstestület döntsön. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az ülés elé kerülő előterjesztések több reális alternatívát tartalmaznak, ha a tanácstagoknak van mi ellen, vagy miért érvelniük, vitatkozniuk, van miről dönteniük. Ellenkező esetben a testületi munka előbb-utóbb óhatatlanul formálissá válik, nem lelkesíti, hanem sokkal inkább elkedvetleníti a tanácstagokat, akik így nem érzik aktivitásuk’ értelmét, fontosságát. A , dolog másik oldala persze az, hogy a tanácstestületeknek is jobban a „sarkukra kell állniuk”, ha egy nem megfelelően előkészített téma kerül az ülés napirendjére. Hiszen joguk van úgy határozni, hogy az előre eldöntött előterjesztést nem fogadják el, az állásfoglalás előtt másféle reális alternatívák kidolgozását is kérik a szakapparátustól. Amennyire joguk van a tanácstagoknak a tényleges, érdemi döntésekhez, éppen annyira kötelességük az is, hogy ne feledkezzenek el folyamatosan tájékozódni választóik, a helyi lakosság véleményéről, állandóan tartsanak velük kapcsolatot. Hiszen, ha például a különféle helyi igények kielégítésének sorrendjéről szavaznak a tanácsülésen, akkor nem a saját egyéni véleményüket, hanem — népképviseletről lévén szó — választóik’ érdekeit, álláspontját kell képviselniük. A közigazgatás még nyitottabbá tétele, a lakosság szélesebb körű bevonása a közügyekbe jelentős részben éppen a tanácstagok álltai valósulhat meg. Ezért — az államigazgatás népképviseleti ellenőrzésének fokozásáért — is fontos, hogy a tanácstagoknak az eddigieknél nagyobb szavuk és tekintélyük legyen a szak- apparátus ügyintézői és a tanács tiszségviselői előtt. Nemcsak akkor, amikor valamelyik tanácsi bizottság, vagy a tanácstestületek ülésén vesznek részt, hanem az egyszerű hétköznapokon is, amikor csupán észrevételt vagy javaslatot tenni, választókerületek lakosságának ügyeiben érdeklődni mennek be a tanácsházára. Erőteljesen támogatja ennek megvalósítását a Minisztertanács Tanácsi Hivatala is, amelynek elnöke, dr. Papp Lajos államtitkár egyebek között a következőket írta az Állam és Igazgatás egyik legutóbbi számában: „Szükséges, hogy a tanácstagok megfelelő személyes támogatást kapjanak a tanácsi tisztségviselőktől, a tanácsapparátus pedig a népképviseleti—önkormányzati testület tagjait megillető tisztelettel, soron kívül foglalkozzék észrevételeikkel, javaslataikkal”. ■ ■ tanácstag tekintélye ■ IK — saját választópolgárai és a szakapparátus tagjai körében — persze elsősorban nem az általánosságokon, hanem saját közéleti munkájának milyenségén múlik. Annak a tanácstagnak, aki rendszeresen részt vesz a tanácsülések vitájában, aki él az inter- pellálás jogával, bekapcsolódik a különféle bizottságok munkájába, s közben nem feledkezik el lakossági kapcsolatairól, a választói gyűlések összehívásáról, a falugyűléseken való részvételről sőt a családlátogatásokról sem — nos, annak nem kell attól tartania, hogy nem kap elég súlyt a szava, nem lesz elég tekintélye a helyi közéletben. Aki a tanácstagságot közéleti hivatásnak tekinti, akként vállalja — az a következő öt évben is egyre többet tud majd tenni településének fejlődéséért, választóinak érdekeiért. Deák András Orosházán a városi tanács költségvetési üzeme építi az új MHSZ-székházat. Előreláthatólag szeptemberben adják át a honvédelmi szövetség otthonát Fotó: Gál Edit
