Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-18 / 167. szám
1980. július 18., péntek o IgUilUkfcM Egy betolakodó: a nagy széltippan Könnyen azt hihetnénk, hogy a mechanikai és vegyi gyomirtás terjedésével, korszerűsödésével lassan kipusztulnak a mezőgazdasági növényeket károsító gyomok. Sajnos, nem így van. Példa erre az idei év, amelynek esői nem csak a kukoricát, búzát, cukorrépát növelték, segítették a gyomok szaporodását is. Ráadásul a közelmúltban új károsító ütötte íel a fejét. Megyénk északi részén, Szeghalom, Körös- ladány térségében egy hazánkban eddig ismeretlen faj, a nagy széltippan jelent meg. De nem csak Békésben, Nóg- rád és Vas megye búzáját is sanyargatja ez a rendkívül szívós, ellenálló gyom. Hogy honnan, melyik országból „importáltuk”, nehéz lenne megállapítani, tény azonban, hogy jelenléte figyelmeztetés a szakembereknek, hiszen jelentős terméscsökkenést okozhat. A növényvédős szakemberek szerint Dicu- rammal hatásosan irtható, és nem szabad megengedni, hogy a „fejünkre nőjön”. Másik hasonló, az állati kártevőknél is ismert jelenség a vegyszerrezisztencia. Az üzemek szórják, adagolják a szert, és egy idő után azt látják, hogy hiába. A gyomnövény megszokta, ellenállóvá vált vele szemben. Ezt tapasztalták nemrégiben a szőrös disznóparéjnál. Hatásos védekezés a vetésváltás és a vegyszer lecserélése új, eddig nem használt készítményre. Változatlanul sok bajt okoz megyénkben a fenyércirok, a ragadós galaj, és különösen az északi, kötött talajú földeken a vadzab. A vetésváltás mellett a vegyszerezés lehet hatásos. Kicsit elveszi az üzemek kedvét alkalmazásuktól az áruk, hiszen többnyire drága, tőkés valutáért kapható gyomirtóról van szó. Szakemberek szerint mégis megéri a költséget, mert később, ha mar elszaporodtak, még nehezebb kiirtani a táblák káros vendégnövényeit. —m. szabó— Kétegyháza az OMÉK-on A kétegyházi mezőgazda- sági szakmunkásképző és munkástovábbképző intézet tanárai, oktatói és szakkörös tanulói felelősségteljes munkával készülnek a HUNG- EXPO által augusztus 19. és szeptember 4. között megrendezésre kerülő 69. OMÉK- ra, mely az előrejelzések szerint a hazai mezőgazdasági kiállítások történetében az eddigi legnagyobb lesz. Az intézet a MÉM megbízásából részt vesz a traktor- és ekefejlődés-történeti kiállításon, a naponta ismétlődő gépfelvonuláson, melyet az intézet muzeális, üzemelő gépei nyitnak majd meg. Érdekes és látványos feladatuk még, hogy Busa László kris- tálymetsző-fafaragó szakkörvezető irányításával naponta élőkép-bemutatót tartsanak az intézet számára biztosított területen. Az OMÉK-ra való felkészülés mellett Kétegyházán a nemzeti emlékpark területén állandó kiállítás nyílt július 15-én, ami szeptember 15-én zár majd. Itt az érdeklődők az elaggott erőgépekkel és a gabonacséplés fejlődéstörténetével ismerkedhetnek meg. Jövőre, 1981-ben üzemelő gépfejlődés-történeti kiállítást szervez az intézet, s e bemutató bejelentését a genfi nemzetközi idegenforgalmi tanácskozás is örömmel fogadta. Számítógépes gazdaságirányítás a mezőgazdaságban . A BAGE új kezdeményezése A mezőgazdaságra jelenleg és a jövőben is jelentős feladatok hárulnak, hiszen 1980-ban a mezőgazdasági termelés .egészére előírt 5— 5,5 százalékos termelésnövekedés teljesítése a gazdálkodás jelenlegi szintjéhez mérten igen nagy erőfeszítést igényel. Joggal merül fel a kérdés, hogy ezen feladatok megoldásához milyen eszközökre támaszkodhatunk* milyen segítséget.-remélhetünk, kaphatunk. Általában is megfogalmazható, hogy a mezőgazdaságban a műszaki fejlődéshez képest jelentősen lemaradt az üzemgazdasági-közgazdasági munka. Ma már a legkorszerűbb eszközök állnak rendelkezésre a termelőágazatokban, ezzel szemben még ma sem ritka az olyan gazdaság, ahol az üzemgazdasági munka „gépesítettségét” néhány elektromechanikus vagy elektronikus, a matematikai alapműveletek elvégzésére alkalmas asztali számológép jelenti. Természetes dolog, hogy ilyen körülmények között a gazdasági tisztánlátásnak az alapfeltételei is alig adottak. Az említett problémákon túl a gazdálkodás megváltozott, szigorúbb feltételei azok, amelyek kötelezően és egyre sürgetőbben írják elő e téren a továbbfejlődést. Mindenki előtt ismeretes, hogy az 1980. január 1-től érvénybe lépett új közgazdasági szabályzók „feszesebb” gazdálkodási gyakorlatot követelnek meg. A hatékonyságnak, az észszerű takarékosságnak eleget tenni, nehezebb körülmények között a vállalati eredményt növelni is csak úgy leszünk képesek, ha a saját belső tartalékainkra alapozunk, s ezeket próbáljuk feltárni, illetve maximálisan kihasználni. Ehhez pedig információ kell: pontos, a valóságot hűen tükröző, időben rendelkezésre álló információk tömege, mert csak ezek birtokában lehet adott időben, adott körülmények között a legjobb döntést meghozni, másrészt a döntés helyességét a végrehajtó tevékenység során mérni, ennek alapján megszabni az adott pillanatban követendő vállalati magatartást. Átfogó rendszerben Ezt ismerte fel a Békéscsaba és Környéke Agráripari Egyesülés, amikor elhatározta egy komplex, számító- gépes gazdaságirányítási rendszer kialakítását. A számítógépes gazdaságirányítás, az integrált információs rendszer gondolata nem új. Sőt, azt keli mondani, hogy a gyakorlatban is történtek konkrét lépések a számvitelnyilvántartási-üzemgazda- sági munka gépesítésére. Ezzel kapcsolatban elegendő utalni az Ascota-könyvelő- gépek elterjedésére, valamint az ezeket lassan leváltó modernebb, egy menetben adathordozót (lyukszalag) is biztosító Daro és Félix típusú könyvelő automatákra. A számítástechnika megjelenése a mezőgazdaságban szintén nem újkeletű, hiszen a számítóközpontra alapozott készletgazdálkodás különösen az állami gazdaságok területén ismert gyakorlat, ugyanitt próbálkozások folynak a munkaerő-gazdálkodás számítógépes megoldására is. Az eddigiek azonban több szempontból részmegoldásnak tekinthetők, hiszen megrekednek a korábban manuálisan végzett munkák gépesítésénél, vagy pedig — célra irányítottan — kiragadott sajátos területek (pl. szarvasmarhatelep) irányításának számítógépes támogatását adják. Az agráripari egyesülés kezdeményezése túlmutat az eddigi próbálkozásokon, amelynek az a lényege, hogy átfogó, integrált, és valóban kimeríti a gazdaságirányításnak — az egyéb esetekben megkérdőjelezhető — fogalmát. A rendszer teljeskörűsége kétféleképpen jelentkezik. Egyrészt egészében gépesíti a vállalati szintű számvitelinyilvántartási munkát, hiszen a készletgazdálkodás, állóeszközgazdálkodás, munkaerőgazdálkodás, termelés, pénzügyi elszámolások alrendszerei egymásra épülve, integráltan lefedik a gazdaságok ilyen irányú tevékenységét. Másrészt — s ez a döntő — nem marad meg a munkák gépesítésének szintjén, hanem éppen a gazdaságirányítás kritériumából kündulva azonos rangúként kezeli az elemzést és a tervezést. Drága, de megéri Itt célszerű elidőzni egy pillanatra. A számítógépes feldolgozást ellenző szakemberek megdönthetetlennek látszó érve, hogy a számító- gépes feldolgozás drága. Való igaz, ha megmaradunk a számvitel-nyilvántartási munkák gépesítése szintjén, akkor — bár időben rendelkezésre álló és pontosabb információkhoz jutunk — nem tettünk túl sokat, hiszen ugyanazzal az adminisztrációs létszámmal, esetleg megnövekedett improduktív költséggel konzerváltuk a megelőző állapotot, és csak igen kevés segítséget adtunk a gazdasági vezetés számára. Ellenben: ha a gazdaság- irányítás igénye a meghatározó, és a pontos adatok birtokában mélyreható gazdasági elemzéseket végzünk, akkor ezek végeredményei biztos, objektív alapul szolgálhatnak a gazdasági döntésekhez, a legjobb gazdasági döntés kiválasztásához, a kiválasztott döntés következményeinek felismeréséhez. Továbbmenve, ha mindezek alapján többféle cselekvési lehetőségeket tudunk biztosítani, akkor tervszinten is kiszolgáltuk a gazdaságirányítás igényeit. Nos, az egyesülés, amikor elkezdte a munkát, az utóbbi szempontokat tekintette meghatározónak. A munkák megkezdődtek: 1981-től három gazdasági egységünk, a Hidasháti Állami Gazdaság, az újkígyósi Aranykalász Tsz és a kon- dorosi takarmánykeverő már „élesben” üzemelteti a készletgazdálkodási alrendszert, majd előre meghatározott ütemben kerül bevezetésre további gazdaságainkban. Ez évben elkezdődik az eszközgazdálkodási alrendszer kidolgozása is. A tervezéshez elkészült egy nagyméretű lineáris programozási modell, s az 1981. évi vállalati terveket már ezzel fogjuk előkészíteni. A teljes rendszer megvalósítási ideje az ütemtervnek megfelelően 8 év. Szemlélet dolga is Egy ilyen átfogó rendszer kidolgozása, bevezetése és működtetése természetesen sokirányú feladatot ró mind a munkát végző intézményekre, mind a rendszert alkalmazó gazdaságokra. A számvitel-gépesítés szervezési munkáit a Mezőgazdasági Ügy vitel szervezési Iroda végzi, a számítógépes feldolgozás — az alapbizonylatokról történő adatrögzítést is beleértve — a Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat békéscsabai számítóközpontjában történik. Az elemzés és a tervezés rendszerének kialakítása területén a szarvasi Öntözési Kutató Intézet, valamint a MÉM Statisztikai és Gazdaságelemző Központja működik közre. Mindezek mellett tudatában vagyunk annak, hogy az elképzelésekből csupán annyi fog megvalósulni, amennyit gazdaságaink akarnak, képesek lesznek megvalósítani, s ez döntő kérdés. Ezzel kapcsolatban kulcsfontosságú a számítógépes feldolgozással kapcsolatban kialakult szemlélet megváltozása. Szakembereinknek, gazdaságirányítóinknak be kell látni, hogy az objektív megítélés csak az lehet, hogy az így nyert adatokra, ismeretekre építve megalapozott gazdasági döntések születhetnek. A szemléleti átalakulás mellett szükség van a feladatokat értő gazdasági szakemberekre. Másrészt szükség van a gazdaságokban a számviteli dolgozók eddiginél sokkal precízebb munkájára. A feladat nagy. Megoldása azonban csak rajtunk múlik. Dr. Hanyecz Vince BAGE-főosztályvezető Üj típusú, modul rendszerű színes televízió gyártását kezdték meg a székesfehérvári Videoton Elektronikai Vállalat televíziógyárában. A Super-Color készülékbe japán Hitachi, úgynevezett vonalfelbontó képcsövet szerelnek. Az idén tizennyolcezer darabot gyártanak ebből a típusból (MTI-fotó: Szabó Imre felvétele — KS) Te kutatsz- én termelek? ■ a szarvasi Öntözési Kutató Intézet sokirányú tevékenységében a vízgazdálkodással, öntözéssel kapcsolatos kutatások, s a rizstermesztés hazai fellendítésének tudományos megalapozása mellett mindig is fontos szerepet kapott a gyepek intenzívebb hasznosítását lehetővé tevő nemesítő munka, és az ezzel összefüggő vetőmagtermesztés megszervezése. Más kérdés, hogy menet közben az intézet részt vállalt azon kérdések megoldásában is, amelyektől egyfelől a lucernatermesztés, illetve részben a kukoricatermesztés honi felvirágoztatása függött. A felsorolás a kívülállóban mindenképp olyan érzéseket kelt, hogy egy kutatóbázis esetében a kevesebb talán több lenne. Az eredmények azonban, első megközelítésben legalábbis, ellentmondanak annak a feltevésnek, miszerint a figyelem ilyen megosztása az erőket is forgácsolja. Az ÖKI ugyanis 10 államilag elismert gyep-, 6 kukorica- és 2-2 rizs-, illetve,lucernafajtával írta be eddig is nevét tudományos életünk történetébe. Kár lenne kétségbevonni, hogy az ÖKI törekvései ösz- szességében is népgazdasági igényeket elégítettek ki. Az sem tagadható azonban, hogy napjainkban az élet nemcsak a termelésnek, a tudománynak is másképp teszi fel a kérdéseket. Egyre világosabbá válik, hogy az erőket — köztük a szellemi erőket is — a korábbiaknál hatékonyabban és céltudatosabban kell csoportosítani ahhoz, hogy az új kérdésekre új módon tudjunk válaszolni. Ha eddig jelszó volt csupán, most égető szükségszerűség a tudomány közvetlen termelőerővé válása, továbbá az, hogy a gyakorlati alkalmazhatóságtól távolabb eső, úgynevezett alapozó kutatásokat szigorúan elválasszuk a termelést fejlesztő tudományos munkától. Ezt a követelményt azonban minőségileg új helyzetben kell megvalósítani. Olyan közgazdasági környezetben, amikor központi erőforrások csappanó mértékben állnak rendelkezésre a kutatások finanszírozására, amikor végképp luxus, ha az eredmény nem azonnal mutatható ki a termelésben, amikor nincs más alternatíva, mint a kutató, nemesítő és a termelő érdekeltségének szoros azonosságai, ha úgy tetszik érdekszövetsége, amikor létkérdés, hogy a tudományos kuriózumok helyett a „kutatás a kutatásért” sehova nem vezető gyakorlatának teljes felszámolásával a szükséges eredményt hozó szellemi alkotó munkára helyezzük a hangsúlyt. Mert hangsúlyoznunk kell, hogy ha mindezzel nem is mondunk újat, akkor sem tehetjük meg, hogy ne szóljunk ismét a tudomány és termelés kapcsolatáról. Először azért, mert a kérdésben mindenképpen vitába kell szállnunk két szélsőséges nézettel. Az egyik szerint kutatóink végképp elszakadtak az élettől, képtelenek igazán hasznosítható eredményeket produkálni. Ebből az előbbiből következik azután a másik végletes ítélet, miszerint a tudományos munkatársakat ki kell „küldeni” a termelőszövetkezetekbe, állami gazdaságokba, hogy ott bizonyítsák hozzáértésüket. Ezeket a véleményeket legmeggyőzőbben a gyakorlat példájával cáfolhatjuk, válaszolhatjuk meg. És éppen ez a második ok, indíték, amely tollat ad a kézbe. Azt bemutatni tudniillik, hogy kutatóintézeteinkben — köztük a szarvasi ÖKI-ben is — föllelhetők azok a folyamatok, amelyek a jövő irányába mutatnak, s amelyeket ha tudománypolitikánk helyesen tapint ki, az irányítás, a szervezés, az átcsoportosítás eszközeivel felgyorsíthat. Mondandónk jobb megvilágítására ragadjuk ki most az ÖKI-nek a gyephasznosítás eredményességét megalapozó tevékenységét. Ezzel kapcsolatosan azt kell tudnunk az intézetről, hogy 1970-től a magyar gyepkutatás bázisává vált. Szarvason a nemesítéstől a gyepgazdálkodás gazdaságtanán át a gyepre alapozott állattartás biológiai, tartástechnológiai kérdéséig átfogó kutató, elemző munka folyik1. E téren nem is a köztermesztésnek adott új fűfajtákat kell első helyen kiemelnünk, bár ezek sem utolsók a sorban, hiszen a jelenlegi országos 8 tonnás átlaggal szemben az itt nemesített füvek 50—70 tonna zöldet adnak a legelőkön, és 70—120 tonnát a kaszálókon, szigorúan betartott termesztéstechnológiával, hozzáértő gyeptelepítéssel, legelőműveléssel. Legalább ilyen fontos és figyelemre méltó azonban, hogy az öntözési kutatóintézet négy termelési rendszerhez társulva 150 mezőgazda- sági üzem gyakorlati tapasztalatait is a kutatómunkába építve 60—70 ezer hektár felújított ősgyepen bizonyíthatja új fajtáinak életképességét. A termelőkkel kialakult együttműködést fűzi szorosabbra az ÖKI-ben megépült szárító- és vetőmagüzem, amely bázisa annak a tevékenységnek, minek során az intézet irányításával a hazai elitvetőmag-igények 75—80 százalékát vagyunk képesek itthon előállítani, a szóban forgó nagy hozamú intenzív és félintenzív fűfajtákból. Ez hát az a folyamat, amelyet bemutatni kívántunk, amelynek révén egy kutató- intézet önfenntartásának, önfinanszírozásának megoldásához jutunk, illetve érünk oda, hogy a kutató maga is közvetlenül válik érdekeltté a termelés eredményességében, a célra irányított kutatásban, a kutatás hatékonyságának fokozásában. Ez egyben alap és fogódzó tudományos életünk megújhodásának, fejlődésének abban a szakaszában, amelyben kutatóintézeteink felkészülnek a termelés velük szemben támasztott igényeinek kielé- gitésére. M egint más kérdés, hogy ez a megújhodás elképzelhetetlen a tudományos intézetek, s főleg a kutatók eddigi munkájának értékelése és önvizsgálata nélkül. A „te kutatsz, én termelek” munka- megosztás ugyan továbbra is fennmarad, ám e két — végsősoron elválaszthatatlan — tevékenység színtere semmiképp sem különülhet el egymástól. Eredményt pedig a jövőben csak az lesz képes felmutatni, aki ezt mélységében is képes átérezni és elfogadni, megvalósítását pedig képes sürgetni, segíteni. Kőváry E. Péter
