Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-18 / 167. szám

1980. július 18., péntek

Áruvizsgálat

Utazóböröndök

Utazni jó. De hogyan, s ség mégis csupán egy-két főleg mibe célszerű csórna- százaléka, a többit szocialis- golni? A kérdésre a Nagyi- ta és tőkés piacokon értéke- tó júniusi számában meg- sítik. Lehet, hogy van egy jelent utazóbőröndteszt belföldi és egy ettől eltérő

igyekszik választ adni. exportminőség?

* A szakemberek nyolc modell vizsgálatát végezték el. Minden tekintetben kiválónak csupán egyetlen bőrönd, az E—142-es cikkszámú kínai táska bizonyult. Noha az ára meglehetősen borsos, 1050 forint, mégis ez, az egyetlen, amelyet — ismerve a csomagkezelés viszontagságait — egy repülőútra nyugodt lelkiismerettel ajánlani lehet.

A vizsgált kollekcióban három NDK bőrönd is szerepelt. A 947—927-es cikkszámú táska varrásai ugyan nem remekeltek a szakítási próba során, az összkép mégis jó. Nem így a másik két (867—601-es és a 941— 713-as cikkszámú) típus. Az első, miután háromperces zápornak tették ki, alaposan átázott. A másodiknál viszont megint a varrások erőssége hagyott kívánnivalót, s a fogó felerősítésesem volt megnyugtató. Végül mindkét táska gyenge minősítést kapott.

Ugyancsak gyengén szerepéit a Rákospalotai Bőr- és Műbőrgyár (RBM) bőröndje is. A fogantyúja már viszonylag kisebb erő hatására leszakadt, s miközben a vizsgált táskák többsége tízezer leejtést is károsodás nélkül elviselt, ez már ezer lepottyanás után tönkrement.

Mindez több szempontból is meglepő. Egyrészt a gyenge minősítés mellett a 950 forintos ár enyhén szólva túlzott. Másrészt az RBM az egyetlen jelentősebb hazai bőröndgyártó, évente mintegy hat-hétezer termékük kerül a hazai piacra, össztermelésüknek ez a mennyiA teszt készítői két csehszlovák bőröndöt is vizsgáltak. Mindkettő préselt papírlemezből készült, tehát nem vehette fel a versenyt, főleg műbőrből készült társaival, így végül közepes minősítést kapott. Áruk viszont nagyon szolid, mindkettő kétszáz forint körüli áron kerül a boltokba. Egyikük — a 61—230-as cikkszámú bőrönd — kivitelét azonban a teszt készítői kiválónak tartották, a 61—035-ös viszont tartósságával és esőállóságával tűnt ki.

Egy román bőrönd is szerepelt a tesztben. A nedves dörzsölést kevésbé bírja, egyébként közepes. Az ára 650 forint, az elért helyezéshez képest kicsit drága.

Az említettek közül legnehezebb a kínai bőrönd, a legnagyobb űrtartalmú a magyar. Tömegéhez képest pedig a 947—927-es cikkszámú NDK bőrönd bizonyult a legtágasabbnak.

A legtöbb típust olyan méretsorozatban gyártják, hogy két-háröm táska, ha nem használják, üresen egymásba helyezhető. Külföldön gyakran látunk összecsukható bőröndtalicskákat, felszíj azható görgőket, amelyek a súlyosabb bőröndök vonszolását megkönnyítik. Ilyen szempontból sajnos a hazai kereskedelem nemigen kényeztet el bennünket.

Egy angol tesztlapban még olyan speciális bőrönddel is találkoztunk, melynek méretét kifejezetten a kis Fiat minimális csomagteréhez igazították.

K. K.

A kismalac

— Legyen elég, édesapám — mondta az asszony-lány. Eladja azt a malacot és kész. Többet ne vesződjön jószággal.

— Nem vesződség ez lányom. Dolog.

— Csak vigasztalja magát! Lassan nyolcvanéves. Mikor nyugszik?

— Tudod te, a mi fajtánk sose nyughatik.

— Beszéltem Kiss Imre Jóskával. Egy óra múlva itt lesz. Hatszázért viszi, ha adja.

— Kévés. Az utolsó malacom.

— Ingyen kapta. Ha a Ga- dányiék disznaja sem fiad- zik tézennégyet, akkor már nem lenne jószága.

Az öregember hallgatott. Maga előtt látta a három hónappal ezelőtti napot. Gadá- nyiné beállított hozzá, kötényében sivalkodó kismalaccal. Azt mondta: János bátyám, odaadnám ezt a malacot, ha elfogadja. A kocának sok.

Az öregember nem tudott ellentállni. Kár lenne agyoncsapni, mondta Gadányiné- nak, és az ól is üres, egy hete mentek el az utolsó hízók.

Nap, mint nap cumiztatta a kismalacot. Tejet hozott neki a csarnokból, ha kellett, kamillateát itatott vele, s ahogy nőtt a kis jószág, úgy szoktatta rá a nehezebb ele- ségre. Főtt krumplival kínálta, majd tejes kukoricadarával etette csöppnyi malacát.

— Mondom, itt lesz a Jóska. Hadd vigye. Maga se dolgozhat ítéletnapjáig.

— Jól van, lányom. Jöjjön csak a Jóska.

Kiss Imre József fekete, siltes bőrsapkában, papucsban állított be az öregemberhez.

— No Jóska, gyüttél?

— Gyüttem, János bátyám.

Az öreg nem szólt többet, megfordult, s a disznóól felé vette az irányt. Az ól melletti szederfáról levelet tépett, s a kifutóba dobta.

— Alszik a Gyuri.

— Neve is van?

— Van neki.

Kiss Imre József az óldeszkának támaszkodott, be- sercintett a kőre és várt.

Gyuri malac előjött, a szederfalevélre. Ráröffentett egyet, s az öregemberre nézett.

— Jóban vannak — jeVilágszerte egyre több az idős ember. Sokan magányosak, de még tartják magukat. Csak a társaságot, a beszélgetést nélkülözik, nehezükre esik az ételfőzés, a mosás.

Varga Sándorné, Marika, az otthon vezetője kísér szobáról szobára. Mutatja az ebédlőt, a férfi-, a női pihenőt, a társalgót, s a kiszolgáló helyiségeket. Huszonhat gondozott egészsége, jó közérzete felett őrködnek itt reggel 8-tól délután 4-ig, még vasárnap és az ünnepnapokon is. Kezdetben nehezen mozdultak az emberek, idegenkedtek az otthontól. A házi

szociális gondozónővel, a körzeti orvosokkal próbálták a bizalmatlanság jegét felolvasztani. Házról házra derítették fel a magányosokat, mesélték nekik az otthon előnyeit. Rábeszélték őket, hogy legalább próbaként egy hónapig járjanak el. Akik akkor jöttek, ma is ott vannak.

A Tápéi Háziipari Szövetkezet helyben munkát is ad annak, aki még szívesen dolgozik. Kis nyugdíjkiegészítés ez az ipari rozsszalmatisztí- tás. Aki egész életében dolgozott, amíg mozdulni bír, büntetésnek érzi a tétlenséget.

— Az otthoni és az itteni életük elválaszthatatlan egymástól — mesél a vezetőnő. — A havi gondozási tervbe beírjuk1 a látogatásokat is. Két-három gondozottat a lakásán keresünk fel, megnézzük, hogyan él, szüksége van-e segítségre, összeírjuk kinek, mikor kell tüzelő, kiváltjuk az utalványokat. Nagyon rendesek hozzánk a helyi TÜZÉP-nél, időben félreteszik az „öregek fáját, szenét”. Hetenként kétszer látogat bennünket az orvos, és ha szakrendelésre behívatja az öregeket, elkísérjük őket. Nálunk társadalmi munkában dolgozik az orvos és a nővér. Az egészségügyesek és a pedagógusok szocialista brigádjai patronálnak bennünket. A Lenin Tsz és a Békéscsabai Állami Gazdaság sem feledkezik meg rólunk, tejet hoz a reggelihez, autóbuszt adnak a kirándulásainkhoz.

Kiskocsival hozzák az ebédet a napközis konyhából. A gulyásleves csábító illata, a kanálcsörgés, a készülődés zaja becsalja az utcán nézelődő, az udvaron sütkérező öregeket. A második fogás is finom, kakaóporral meghintett tejbe- gríz. ízletes az étel, jóleső- en kanalazzák. Ebéd után csendespihenő. A bácsik kiülnek az udvari asztalhoz. Beszélgetnek, mesélik az életüket.

— önálló iparosember voltam én valamikor — mondja Bohus Bandi bácsi. — Egyedül maradtam, s idejárok az otthonba. Kimossák a ruhámat, törődnek velem.

— Én nem érzem magam olyan tehetetlennek, hogy csak üljek itt egész nap — csattan fel egy másik bácsi. — Elmegyek még úgy is valahová portásnak, vagy éjjeliőrnek.

Samu Mátyás a legöregebb közöttük. A 87 esztendő kifehérítette, meghajlította valamikor hegyesre pödört bajszát: — Borbély volt a mesterségem, de már 12 éve járok a napközi otthonba. Egy napot se hiányoztam, nem voltam beteg ez idő alatt. Jó itt nekem, nem bánt senki, kiszolgálnak — mondja.

Sajti bácsit, miután meghalt a felesége, a doktor úr rendelte ide: „Jobb lesz

magának a közösségben” — idézi az orvos szavait. — Nem is bántam meg, hogy szót fogadtam.

Persze van, akit fáraszt a társaság. Nagy Jánosékhoz már hetek óta járnak agitálni; jöjjenek', fogadják el a kényelmet, a könnyebbséget! A néni azonban makacsul kitart: „Nem bírom a tömeget, s ellátom én még az öregemet” — mondja mindig a napközivezetőnek.

Búcsúzunk a csorvási öregek napközi otthonától. A ravaszkásan mosolygó bácsik még elmondják, hogy „csavarogni” mennyire szeretnek. Nemrégiben voltak „háztűznézőbe” a kondorosi öregeknél, s máshová is mennek majd kirándulni, barátkozni más vidékekkel, emberekkel és sorsokkal.

Bede Zsóka

„Ellátom én még az öregemet”

Fotó: Martin Gábor

Az ebéd jóízű

■■■

Bejelentések, panaszok

gyezte meg Kiss Imre József és somolygott.

— Egyedül van ő is, én is.

Mustrálták a malacot.

— Megjárja — állapította meg a vevő.

— Meg. Az anyja nem nevelte volna így.

— Elég dolog lehetett vele.

— Volt elég.

Kiss Imre József rágyújtott.

— Jó hízó lenne. Hizlalja meg, Jani bátyám.

— Nem tehetem, Jóska. Fogytán az erő. .

— Akkor is. Hízó nélkül nem lehet az emberfia.

— Nekem már nem köll. A lányomék mosnak, főznek rám. Minek a hízó?

— Jó, ha van.

Kiss Imre József az öregre sandított.

— Mennyire tartja, János bátyám ?

— Amennyit neked megér. Te mire gondolsz?

— Hatszázra.

— Kevés, Jóska. Akinek a koca nevelte a malacot, adhatja hatszázért. Nem vesződött vele. De én napjában háromszor cumiztattam, ápoltam, pátyolgattam. Nyolc- száz az ára.

— Sok.

— Sok, sok! Gondolkodjál. Mindennap háromszor cu- miztatni, tejért menni a csarnokba, langyosítani az elesé- get. Tüzelő is kellett. Az is pénz.

— Hatszáz.

— Az atyaistennek se.

— Hatszázötven.

— Nyolcszáz, Jóska. Alább nem adom az utolsó malacomat.

Az öregember a bajuszát rágta, s nem vette le szemét a kismalacról.

— Nem bánom. — szólalt meg később —, legyen hétszázötven.

— Az is sok. Hétszáz.

— Vigyen el az ördög. Hétszázhúsz.

— Tartom. Hétszázhúsz.

Kiss Imre József elővette ósdi bugyellárisát, ujja hegyére köpött, és előhúzta a pénzt.

— Legyen vele szerencséd — mondta az öregember, miután átnyálazta a százasokat. — Zsákot hoztál?

— Hoztam. Kint a biciklin.

Kiss Imre József elballagott az utcai kapu felé, később kerékpárját tolva maga mellett, visszajött.

Az öregember gondosan bekötötte a zsák száját, majd Gyurka malacot gyakorlott mozdulattal felhelyezte a csomagtartóra, s madzaggal kötözte.

— Nagy könnyebbség, Jani bátyám. Nem kell már jószággal vesződjön.

— Nagy, Jóska — helyeselt az öregember, de remegett a hangja —, csak ne legyen benne részed soha.

Varga S. József

A szeghalmi járásban három ÁFÉSZ működik. Mind a háromnál megvizsgálták a járás népi ellenőrei a belső ellenőrzés helyzetét. Az utóbbi években javult a belső ellenőrzés, állapították meg a népi ellenőrök. A felügyelő bizottságok rendszeresen vizsgálják a szövetkezet működését, gazdálkodását, a fogyasztók érdekvédelmét. Javaslataikat a szövetkezet igazgatóságai figyelembe veszik, és intézkedési terveket is készítenek. Ez a magyarázata annak, hogy a felügyelő bizottságok ellenőrzései hatékonyakká váltak. A vezetői ellenőrzés is eredményesen működik. A belső ellenőr által megállapított rendellenességek megszüntetésére az intézkedéseket a szövetkezet elnöke teszi meg. A végrehajtást rendszeresen számon kérik.

A népi ellenőrök arra is választ keresnek, hogyan intézik az ÁFÉSZ-ek a bejelentéseket és a panaszokat. A dévaványai ÁFÉSZ-nél külön nyilvántartást vezetnek. A bejelentéseket, panaszokat az igazgatóság elnöke értékeli, és kijelöli az elintézésért felelős személyeket. A szeghalmi ÁFÉSZ-nél a legtöbb panasz a kiszolgálással kapcsolatban érkezett. A vásárlók többsége a tartós fogyasztási cikkeknél az áruk minőségét, az előjegyzéseknél pedig a sorrendiséget kifogásolta. A vásárlók könyvébe történő bejegyzések a múlt évben az előző évhez képest 30 százalékkal csökkentek. A népi ellenőrök megállapították, hogy a szövetkezet a jogszabályoknak megfelelően intézi ezeket az ügyeket.

Tegnap délelőtt adták át rendeltetésének a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ 400 négyzetméteres alapterületű ABC-áruházát. Az alapvető háztartási élelmiszereken kívül tőkehús, ajándékáru, iparcikk és vegyiáru kapható benne

Fotó: Martin Gábor