Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
1980. Július 13., vasárnap Tábori élet Néprajzosok Bedőn A Berettyó és a Sebes- Körös ollójában fekszik Bedé. Ez az aprócska bihari falu, mióta a történelem forgószele elszakította Nagyvárad köldökzsinórjától, befelé forduló, zárt, település lett. Az itt lakók többsége idős, román nemzetiségű ember. A falu közössége őrzi a régi hagyományokat. Ezért is választotta a békéscsabai Munkácsy Múzeum az idei néprajzi tábor színhelyéül. A fatárgyakat védőfolyadék kai vonják be Hosszú utca kígyózik a határ felé. A házak őrzik a paraszti építészet vonásait, csupán itt-ott bukkan fel modem épület. A templom melletti kultúrház hatalmas üvegajtaján félembemyi rés tátong. Ember csak elvétve mozdul erre. A templom és az iskola közötti üres téren kút csordogál. Egyedül az iskolaépületben van némi élet: itt gyülekeznek dolguk végeztével a néprajzi tábo- rosok. A bejáratnál Pet- rovszki Zoltán restaurátor veszi számba a mai szerzeményeket. A fából készült használati tárgyakat védőfolyadékkal keni be, hogy a szú ne tehessen több kárt benne. — Én csak kedden jöttem ki — mondja a bajuszos fiatalember. — Ügy látom, sikerült néhány értékes tárgyat szerezni. De a táborlakók többet tudnak erről. * A kinti hőség után felüdít az osztályterem hűvöse. Kirakodóvásárhoz hasonlít a helyiség. Faragott láda, szenesvasaló, fonott kas, hímzett törülköző hever szanaszét. Négyen az aprócska padokban ülve épp’ uzso- náznak. — Mi már befejeztük a munkát — mondják. — A többiek még kinn járnak a faluban. Hogy merre? Azt nem lehet tudni. Amíg várakozunk, arról beszélgetünk, ki hogyan került a táborba. — Első alkalommal vagyok itt — kezdi Seres Ildikó, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója. — Hagyomány a főiskolán, hogy minden nyáron meghirdetnek különböző táborokat. Mindenki az őt érdeklő területet választhatja. Én ide jelentkeztem, és nem bántam meg. — Többször gyűjtöttem már — folytatja Ár gy elán János. — A megyén kívül jártam például a Palócföldőn is. A látottakat, hallottakat szeretném felhasználni majd a szakdolgozatomban. — Jönnének többen is — kapcsolódik a beszélgetésbe Tóth Eszter —, csak kevesen tudnak róla, hogy létezik egy ilyen tábor. Én első ízben vagyok itt, de ha lehet, jövőre is szívesen eljönnék. — Érdekes volt a faluban lakók reagálása — mondja Rúzsa Sándor, aki a JATE hallgatója. — Eleinte idegenkedve fogadtak, aztán lassan megkedveltek bennünket. Az első napokban széttárták a karjukat: semmi sincs. Később olyan is akadt, aki tőkét szeretett volna kovácsolni belőlünk. — Volt például egy bácsi — veszi át a szót Árgyelán János —, akiből először egy szót sem lehetett kihúzni. Aztán egyik este a kocsmában fizettünk neki néhány felest, és rögtön beszédesebb lett. — Érdekes hagyományokra bukkantunk — meséli Seres Ildikó. — Valamikor volt itt egy törökkori templom, ahol koponyákat találtak. Ha valakit rázott a hideg, azzal gyógyították. # Míg beszélgettünk, kis csoport érkezett, élén Ben- csik Jánossal, a gyulai múzeum igazgatójával. — Egy idős, magányos öregasszonynál voltunk. Találtunk néhány értékes tárgyi emléket — mutat a lányoknál levő fateknőre, sze- kercére és más használati eszközökre. — Sajnos, elég drágán vásároltuk ezeket. Pedig padlásról, istállóból szedték elő. Máshol örültek, ha megszabadultak a haszontalan „porfogóktól”. Itt néhányan vérszemet kaptak, amikor megtudták, hogy mennyit fizetünk. Volt, aki irreális árat kért, így sok mindent kénytelenek voltunk otthagyni. A tábor azonban — még ennek ellenére is — eredményesebb volt a vártnál: néhány nagyon értékes textíliát, kerámiát, használati eszközt találtunk. A siker titka az is lehet, hogy 25 fős csapatunk 8 tagja bedői. Például ez a két kislány — mutat rá kísérőire. Fekete Mária és Kiss Mária, a gyulai román gimnázium tanulói. — Régebben jártunk néprajzi szakkörre, de sajnos megszűnt — mesélik. — Nagyon élveztük ezt a két hetet, azért is, mert sok újat megtudtunk a falunkról. Minden házba ellátogattunk, igaz, nem fogadtak mindig szívesen. — Kicsit elegük van már belőlünk — magyarázza Bencsik János. — Amikor harmadszor mentünk egy családhoz, néha a pokolba kívántak bennünket. Űjabb csoport tűnik fel az utca kanyarulatában. Kék kö- tényes, kopott kalapos bácsi lép be a fiatalokkal az iskola ajtaján. Grin Igor, a békéscsabai múzeum igazgató- helyettese máris veszi elő a számlát. — 300 forint — írja a rubrikába. A bácsi reszkető kézzel kanyarítja a papír alá: Búzás János. — Mikor jönnek el megnézni azt a prést? Aztán kerül ott még más is... — Nincs már pénzünk — csóválják a fejüket a néprajzosok. — Huszonötezer forint ment el — számolgatja Grin Igor. — Többet is el tudtunk volna költeni. Azért nem panaszkodhatunk: ezen a nyáron is gyarapodott a román gyűjtemény. Kevesen tudják, hogy a békéscsabai múzeum a magyarországi románok és szlovákok országos gyűjtőhelye. Mivel megyénkben öt nemzetiség él, olyan kiállítást tervezünk, ahol a szlovákon kívül átfogó magyar, szerb, román és német anyag is szerepel. Az ötödik alkalommal megrendezett román néprajzi gyűjtőtábor az alaplépése .ennek. Égetően fontos tehát a gyűjtés folytatása! A gyerekek közben összepakoltak. Lassan szállingóznak az autóbusz felé, amely a pár kilométerre levő Bi- harkeresztesre viszi őket. A kollégiumban laknak, és ott tárolják az összegyűjtött tárgyakat, magnófelvételeket, feljegyzéseket. Fölbúg a busz, mi is elindulunk. Elérjük, majd elhagyjuk a falu peremét. Az öreg házak íves tornácaikkal, homályos padlásaikkal gyorsan a távolba vesznek. Gubucz Katalin Az egyik legszebb szerzemény: a halottasháznál használt hímzett, fehér asztalterítő Búzás János bácsi 300 forintot kapott egy kőedényért Fotó: Gál Edit Zánkától Csillebércig Képzőművészek Gyopároson Július 7-én indította 5. alkalommal az orosházi Petőfi Művelődési Központ az Az első foglalkozáson — a képességek felmérésére — csendéletet rajzoltak a gyerekek úttörő képzőművészeti szaktábort Gyopároson. A csendes. kellemes környezetben 42 úttörő, főként hatodik, hetedik osztályosok tanulják a rajzolást, festést és a szobrászkodást. Nem csak az orosházi, de a mezőkovácsházi ' járás képzőművészeti szakköreiből is meghívták a legtehetségesebbeket, hogy szakemberek irányításával fejlesszék tovább ügyességüket, gyarapítsák tudásukat. A hétfői ünnepélyes- tábornyitás után hamarosan megkezdődött a munka, egyelőre csak elméletben. Diaporámás filmvetítésen grafikákkal és akvarellekkel ismerkedhettek meg a táborlakók. Kedden kezdődtek a gyakorlati foglalkozások. Két csoport csendéletet rajzolt Fekete János szakoktató irányításával, a harmadik csoport pedig az agyaggal ismerkedett. A szobrászkodás alapjait Raj ki László szobrászművész mutatta be a gyerekeknek. Délután már bonyolultabb feladatot kellett megoldaniuk: akvarellt és kerámiát készítettek. A tábor két hete alatt az úttörők megismerkednek a közeli és távoli térábrázolás törvényszerűségeivel, a színek hatásával a festészetben, a plasztikussággal, a plakátkészítéssel. Filmvetítéseket látnak többek között Borsos Miklósról, Szentendréről, az asszociációról, és Leonardo da Vinciről. Készítenek szénrajzokat, pasztellképeket, akvarelleket, szobrokat, kerámiákat, linómetszeteket. A foglalkozásokat az orosházi festők csoportja, Csizmadia Margit kerá- mikusművész, Gombkötő Antalné rajzpedagógus, és Triznyai Jenőné, a tábor vezetője vezeti. A szakoktatók mindennap értékelik az elkészült munkákat és házi kiállításokat rögtönöznek a legjobb alkotásokból. Az ősz folyamán megrendezik a hagyományos vándorkiállítást is az orosházi járásban. Július 19-én zár a megyei Az agyaggal ismerkednek a szobrászcsoport tagjai Fotó: Gál Edit tanács művelődésügyi osztálya és az úttörők szövetsége segítségével szervezett tábor, amely már ötödik éve jól szolgálja a képzőművészetre nevelés, és a tehetségek kiválasztását. G. K. Hazánk legszebb tájain, a hegyekben és a tavak mentén valamennyi úttörőtábor benépesült már. Az első fecskék a június 18-i zán- kai évadnyitó óta átadták helyüket, az utánuk következő csapatoknak. Ezen a nyáron a tavalyinál 5o ezerrel több, összesen 300 ezer piros-’ és kéknyakkendős vakációzhat nagy nemzetközi táborainkban, Csillebércen és a zánkai úttörővárosban, valamint ,a megyei szervezésű 220 úttörőtáborban, köztük 20 új táborhelyen. Az elmúlt években az úttörőtáborok olyannyira kiépültek, gyarapodtak, hogy egyikük-másikük szinte már gyermeküdülőhöz hasonlatos. Csupán a programok, a bábjátékok, az aszfaltrajz-verse- nyek, a vetélkedők, a számháborúk, az esti tábortüzek őrzik a „klasszikus” tábori élet hagyományait. Ám kifogyhatatlan a felfedezés kalandjára, a portyázásra vágyó pajtások romantikus kedve is. Az idén kétnapos időközökkel, 26 útvonalon indulnak július 15-től a vándor- táborozók. A kéknyakkendő- sök sok éven át fájlalták, hogy e nem könnyű, ám sok szépséget, élményt kínáló táboréletből kimaradtak. Az idén az úttörőszövetség három, kisdobosoknak ajánlott vándortábort indított. A legkisebbek 20—23 fős csoportokban, naponta mindössze 5—6 kilométert túrázva juthatnak el a Bakonyban csörgedező Gaja-patak- tól a Culáig. Két-háromna- pos pihenőket tartanak a Velencei tó és -hegység természeti, földrajzi nevezetességeinek felderítésére, a környék történelmi emlékhelyeinek felkeresésére vállalkozó, a pákozdi csata színhelyére elzarándokoló kisdobosok. — Sok újat tudtunk meg a falunkról — mondják a bedői lányok
