Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-24 / 146. szám

o 1980, június 24., kedd Új presszó Gyulán Egy hete, hogy Gyulán, a Kiss János utcában ezt a presszót megnyitotta az ÁFÉSZ. A strandfürdőtől alig 300 méterre levő, Hárs­fa nevet viselő presszó nem­csak kívülről megnyerő. A 60 négyzetméter alapterüle­tű vendéglátó egység belső kiképzése, berendezése is méltó a város nagy idegen- forgalmához. Érdekessége, hogy a presz- szóvá kialakított földszinti részt csak bérli a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ, melyben Marsai Lajosné és fia — akik az épület tulajdonosai — vállalták a vezetés és a kiszolgálás teendőit. A presz­szót az ÁFÉSZ rendezte be, és a helyiségekért bérleti díjat fizet. A végzett mun­káért pedig megállapodás szerinti bérezést kap Mar­sai Lajosné és fia. Ez a kooperáció hármas előnnyel jár. Egyrészt, az ÁFÉSZ tet­szetős presszót nyithatott anélkül, hogy tetemes ösz- szeget költött volna beruhá­zásra. Másrészt, új vendég­látó egységgel gazdagodott a nagy idegenforgalmú város. Harmadsorban a szövetkezet és a ház tulajdonosai is — mint ÁFÉSZ-dolgozók — megtalálják számításukat. Kép, szöveg: Balkus Imre Elveszett lehetőségek Nemcsak kalóriákért, lát­ványosságért, munkaszerve­zési mutatványért megyek örömmel az üzemi ebédlőbe. Helyet foglalok, és jegye­mért az ebéd mellé várom az igazi produkciót: Klári­ka felszolgál... Ahogy dolgozik ... Ahogy útjait számítógépként szer­vezi ... Ahogy módosítja rossz döntéseit. Ahogyan még gyorsabbra programoz­ható a „Klárika, sietek!” varázsigével! Ilyenkor akár hat-nyolc perc alatt meg­ebédelhetek, ha győzöm ét­vággyal, evőeszközzel. El kéne lesni, mit hogyan csinál: milyen sorrendben, milyen mozdulattal, s ho­gyan nem felejt el semmi kívánságot? (Talán mert azonnal teljesíti.) Miért nincs számára fölösleges út, s hogyan létezik, hogy min­den vendég szereti, pedig nincs ideje csevegni? A kollégái mégsem ked­velik Klárikát, Azt nem mondhatják, hogy a pénz miatt, hiszen fiatal, és in­kább kevesebbet kap, mint ők; ugyanannyi asztal tar­tozik hozzá... De akkor miért? Klárika mostanában nincs- a helyén. Egyesek szerint beteg, de érdekes módon többen azt rebesgetik, hogy új helyet keres magának. Pedig itt hogy becsülték ... Megszokott asztalunknál most kedves, új felszolgáló dolgozik, csak gyakorlata kevés. Most visszasírjuk Klárikát, mert nemcsak gyors volt: a levest sem könnyű úgy kiönteni, hogy ne fröccsenjen, és az is elő­fordul, hogy más menüt ka­punk, mint amit kértünk. De megértjük. Leginkább az foglal el bennünket szo­kott asztalainknál, hogy ülünk és várunk, öt percet, tízet. Megy az idő, és elve­szett lehetőségeinket vesz- szük számba, amíg várunk, csak várunk ... K. T. Szarkák Elismerem, a cím lehetne idilli, sőt: bű­bájos, ha nem átvitt értelemben használ­nánk. A továbbiakban azokról lesz szó, akik lelkifurdalás nélkül dézsmálják a közös va­gyont az iparban, a kereskedelemben, a nép­gazdaság más ágazataiban. Nemrégen részt vettem a társadalmi ellenőrök értekezletén, ahol a rendőrtiszt számokkal, példákkal bi­zonyította: mennyire fontos a társadalmi tulajdon védelme.» A visszaélések skálája széles. Előfordul hivatali, gazdasági vesz­tegetés; a szolgáltatásokban, az egészség­ügyben, a kereskedelemben elharapózott csúszó- és hálapénz, a fiktív névre kiállí­tott bérlisták, számlák. A fondorlatos módon véghezvitt lopásokról nem is beszélve. A társadalmi tulajdon sérelmére elköve­tett bűnözésen belül megyénkben is csök­kentek a bűncselekmények. Közrejátszik ebben, hogy módosították az eltulajdonított áruk értékének felső határát,. amely azzal járt: ami eddig bűncselekmény volt, az most csupán szabálysértés. A nagyobbik baj az, hogy az okozott népgazdasági kár összege emelkedett, és egyre gyakoribbak a bűnszö­vetkezetben végrehajtott szabálytalanságok, lopások. A napokban egy, az építőiparban dolgozó rendésszel beszélgettem, aki a szabadságát sem tudja kivenni, annyi szarkapörrel kell foglalkoznia. Az építkezésekről garmadával lopják el a drága anyagot. A közelmúltban „füleltek” le egy bandát. A vállalat rako­dója a kocsmában kötötte meg az üzletet egy másik üzem gépkocsivezetőjével. Az utóbbi megkérte a rakodót: lopjon el 10 szál pallót, és azt vigye az épülő házához, rakja be a garázsba, szálanként kap érte 100 fo­rintot. A rakodó a tervet két társával szóról szóra megvalósította, mígnem az igazoltató rendőrbe botlottak. De nem csupán a fa­anyag kapós. Ellenszolgáltatás nélkül viszik a különféle szerelvényeket, téglát, cementet. Éjjel egy csempével megrakott személygép­kocsi két utasát ellenőrizték a rend őrei. Kiderült: egyikük a közeli építkezésen ép­pen szolgálatban volt. Az éjjeliőr éberségét kijátszva — aki mellesleg aludt —, hábo­rítatlanul űzhették nem éppen kisded já­tékaikat. Könnyű rájönni: a szervezett ellenőrzés, a bajok megelőzése elengedhetetlen. Éppen ezek hiányosságai adnak táptalajt a bűnö­zésnek. Nagy a gazdálkodó egységek fele­lőssége, hiszen aligha lehet minden ember mellé rendőrt állítani. Az most más kérdés, hogy a dolgozók többsége szereti a rendet, becsületes. Az is igaz: a lehetőségek, a köny- nyebb jövedelemszerzés csábító. Az egyik nagyközség költségvetési üzemének a ve­zetője, hogy soron kívül kapjon sódert, megvesztegette a feladó állomás főnökét. Mi­ből? Az állam pénzéből, amelyből „termé­szetesen” neki is jutott. Vagy a parketta­csiszoló, aki 8—10 bedolgozót alkalmazott, nem fizetett társadalombiztosítási járulékot, üzérkedett. Megkörnyékezte a tanács pénz­ügyi alkalmazottját, aki készségesen igazol­ta; nincs adóhátraléka. A nagyvállalat nem létező mellékfoglalkozásra 150 ezer forintot fizetett ki állományon kívüli bérként. Persze, a kereskedelemben is van mit sö­pörni a portán. Láttuk a Kék fényben a textilüzlet vezetőjét, eladóit, akik hosszú ideig saját zsebre dolgoztak. Furcsa mód, nem beszélt senki az ellenőrzési osztály akkori vezetőjéről, az „ajándékokról”, amit kapott a beosztottaitól. A nagy forgalmú vasbolt jó néhány dolgozója meglehetősen rövid idő alatt félmillió forintot sikkasztott. Ezek mutatják: itt az ideje annak, hogy az ellenőrzés szerkezetét megváltoztassuk. Hogy a féldeci, a korsó sör pontos mérésén túl­menően — ami egyébként nem elhanyagol­ható — a nagyobb dolgokra is odafigyel­jünk. Itt van előttem az SZMT közgazdasági osztályának jelentése a táp forgalmazásában elkövetett visszaélésekről. Az ellenőrök le­mértek 5, originál csomagolású hízótápot, amelynek zsákkal együtt 252 kilónak kellett volna lenni, holott az csak 236 kilogrammot nyomott. Eltűnt 16 kiló, zsákonként 10 forint. Fölöttébb érdekes, hogy ezeket kötözve, plombálás nélkül hozzák, forgalomba. Rá­adásul a zsákot nem veszik vissza: így a vásárló további 8 forinttal károsodhat. Hol tűnik el a táp: a keverőüzemben, szállítás közben, a boltban? Jó lenne tudni. A példákat sajnos lehetne sorolni, de mi­nek. Rendben van: a szarkák ártalmatlanná tétele, a népvagyon herdálóinak felelősségre vonása, a korrupció visszaszorítása a rend­őrség, az ügyészség, a bíróság dolga. A meg­előzésben viszont mindannyian érdekeltek vagyunk. Seres Sándor A cukorbeteg is élhet egészségesen A Magyar Nyelv Értelme­ző . Szótárában a következő meghatározás ' található a cukorbajról. „A hasnyálmi­rigy belső elválasztású hor­monjának hiánya miatt be­következő betegség; a benne szenvedő szervezete a cuk­rot és általában a szénhid­rátokat nem tudja feldolgoz­ni. Inzulinnal gyógyítják.” Manapság legalább annyit hallunk róla, mint a szív­ós daganatos betegségekről, azzal a lényeges különbség­gel, hogy míg az utóbbi kettő sok esetben végzetes, addig ma már kimondottan cukorbajban elvétve hal meg valaki. De azért a be­tegség betegség marad, amellyel együtt keli élni. Sokaknak vagy keveseknek, s hogyan, milyen kezelés és életmód mellett? — erről beszélgetünk dr. Iványi Já­nossal, a gyulai kórház I. sz. belgyógyászati osztályá­nak főorvosával. — Valóban elterjedt be­tegségről v»n szó, vagy csak a hozzá nem értő hi­szi annak? — Az emberiség mintegy három százaléka cukorbajos és legalább ennyi a rejtett beteg. Ez az arány a nyil­vántartások szerint az egyes országokra, így hazánkra is érvényes. Magyarországon 300 ezerről tudunk, tehát a lakosság viszonylag nagy részét érinti, s szinte népbe­tegségnek tekinthető. Hogy több-e mint valaha, azt ne­héz eldönteni, mert ki tud­ja, hányán voltak akkor be­tegek, amikor még semmi­lyen számbavétel nem léte­zett. — Van-e összefüggés mai életünk, az emberek nagyban megváltozott életmódja és a cukorba­josok száma között? — A betegség eredetét • nézve az ismeretlen ok még több, mint az ismert. Azt azonban jól tudjuk, hogy például az egyes gyulladá­sos és vírusos betegségek, valamint bizonyosfajta gyógyszerek hatásán kívül milyen nagy a szerepe az elhízásnak és a mozgássze­gény életmódnak. Márpe­dig mindkettő egyenes arányban áll a jóléttel és a civilizációval. Mindenütt a világon. Csak vegyük ha­zánkat: a felszabadulás óta rettentő nagy lett — meg­háromszorozódott — a cu­korfogyasztás; továbbá el­jutottunk oda. hogy pusztán időtöltésből is eszünk, azaz akkor is, ha nem vagyunk éhesek. Riasztóra nőtt az al­kohol élvezete. S ezekhez társul még az egyik legna­gyobb civilizációs ártalom: a réginél sokkal, de sokkal kevesebbet mozgunk. Az összefüggést jól érzékelteti az a tény, hogy ma már Európában és Amerikában az újonnan felfedezett cu­korbetegek háromnegyed része elhízott ember. — örökölhető-e maga a betegség, vagy csak a haj­lam, és ez utóbbi mit je­lent? Egyfajta figyelmez­tetést? — A hajlam örökölhető, ami tulajdonképpen a lehe­tősége annak, hogy bizonyos körülmények, betegségek ki­válthatják a cukorhajt. A statisztikák szerint ugyanis, ha sem az apa, sem az anya nem cukorbeteg, és ilyen a családban sincs, akkor az utódnál csak 10 százalékos valószínűséggel kell számol­ni.. Ha viszont egyiküknél vagy a családjában van, ak­kor 40—50 százalékra nő az esély; s ha mindkettőjüknél hasonló a helyzet, ilyenkor már 60 százalékra vagy fölé emelkedik a megbetegedés valószínűsége. Ez valóban figyelmeztet egyre s másra — még a gondos párválasz­tásra is —, de különösen ar­ra, hogy akiknek a család­jában már volt ilyen beteg­ség, azok időnként vizsgál­tassák meg magukat És na­gyon komolyan vegyék — másokkal egyetemben — az olyan tüneteket, mint a hirtelen fogyás, a nagy víz- fogyasztás, a nehezen gyó­gyuló bőrkiütések stb. És természetesen kerüljék az elhízást. — A megbetegedés ve­szélyét tehát lehet csök­kenteni. £s a betegségét, azét, amely már megvan és egész életét végigkíséri valakinek? — A zavartalan, szinte az egészségeshez hasonló élet­nek elemi követelménye a rendszeresség. Ez szigorúan vonatkozik mindhárom cso­portra: az inzulinosokra, a tablettásokra és a diétások­ra egyaránt. Legfőképpen mégis az inzulinnal kezei­tekre, akiknek mindig ugyanazon órában van szük­ségük az injekcióra és utá­na a félórán belüli evésre. Az étkezések sem lehetnek összevissza. Az egy napra meghatározott, de 6—7 alka­lomra elosztott ételmennyi­séget mindig ugyanabban az időben kell elfogyasztani, hogy a vércukorszint inga­dozását elkerüljék. Az élet egyéb területén sem lehet rendszertelenség, ezért a cu­korbajosoknak nem való a sűrű utazással járó foglal­kozás éppúgy, mint a váltott műszak. És még néhány más munkakör. Ezekről a fiatal betegek már pályaválasztás előtt megkapják a felvilágo­sítást a gondozás folyamán. Az elmondottak betartásá­val, a mindenre kiterjedő rendszerességgel megelőzhe­tő az anyagcsere-kisiklás, vagyis a halálhoz vezető kó­ma, amibe még a század elején is minden fiatal cu­korbeteg meghalt. Itt kell megmondanom azt is, hogy a gyógyításban min­denkor alappillér a diéta, még az inzulinosok és tab- lettások sem. mellőzhetik. A fegyelmezettséggel, vagyis az előírt étrend következe­tes betartásával csökkenteni lehet a súlyosabb betegek számát; a gyógyszerrel ke­zeltek mintegy fele átkerül­hetne a diétázók közé. De a testmozgás is egyfajta gyógymód — persze a meg­előzésben is rendkívül fon­tos! —, mert az izmok cu­korfelvételét növeli, s ezál­tal csökken a vércukor és javul a közérzet. — Még a beszélgetés elején említette, hogy a nyilvántartásban szerep­lőkkel szinte megegyező nagyságú a rejtett, az is­meretlen betegek száma, ök csak rendszeres és ál­talános, mindenkire kiter­jedő vizsgálattal volnának földeríthetők. Ilyen szűrés miért nincs? — Véleményem szerint az egészségügyi apparátus je­lenlegi helyzetében — a sze­mélyi és tárgyi feltétel hí­ján — az egész országra ki­terjedően ma még nem meg­valósítható. Az is nagy elő­relépés lenne, ha a rendelő- intézeteket bármilyen pa­nasszal fölkereső betegek vizeletvizsgálatát — kivétel nélkül mindenkiét — elvé­geznék. Ebből látni lehetne aztán, kinél kell tovább­menni. De most még erre sincs lehetőség. Azonban a kép mégsem olyan sötét. Rendszeresen szűrik a vér­adókat, a forgalmi engedélyt kérőket vagy megújítókat, s az élelmiszeriparban és ke­reskedelemben dolgozókat. Mindhárom népes csoport. Aztán voltak és mindig van­nak kezdeményezések, pél­dául a tolnaiaké, akik az egész megyét átszűrték, s ugyanez történt Békéscsa­bán és Gerlán is. Egyébként ezek a szűrések is a gondo­zottaknál jóval több cukor­beteget találtak. — Mióta van rendszeres gondozás, és átfogja-e az egész megyét? — Most már igen, mert Szarvas is bekapcsolódott. Legrégebben Békéscsabán folyik, 25 éve; Gyulán 20 éves múltra tekintünk visz- sza és már Orosháza mögött is másfél évtized van, Me­zőhegyes pedig 6 évvel ez­előtt kezdte meg. Mindenütt a legtöbbet az inzulinosok­kal foglalkoznak, ők általá­ban 1—3 havonként keresik fel a gondozókat, a tablet- tás betegek meg 5—6 hóna­ponként. És évente egyszer jönnek ellenőrzésre a diétá­sok. Természetesen,, ha szük­séges, többször is. Ez így megfelelő lenne, a baj csak az, hogy a napi két óra gondozási idő kevés, külö­nösen ha a betegek nem pontosak, nem akkorra jön­nek, amikorra hívtuk őket. Ér az előállt torlódás miatt — a behívott 15 helyett 30 jön például —, nem marad idő az olyannyira lényeges beszélgetésre. A kaposvári­ak napi hatórás rendelése jó; tükrözi a szükségletet. Másutt is — mindenütt — ennyi kellene. Vass Márta telét találták a teszt készítői a legjobbnak, ugyanis a már említett előnyökön kívül, ezeken nincsenek kiálló, éles részek. Nem lehet mindezt elmondani a spa­nyol Silver csomagtartóról, amely kezünk épségét is ve­szélyeztetheti. A korrózió elleni védett­séget is vizsgálták, és ilyen szempontból tűnt legki­egyenlítettebbnek a me­zőny. Talán csak a Fadip és a hazai típusok jobbak egy hajszállal a többinél. Általánosságban az ár a minőségbeli különbségeket elég jól tükrözi, ez alól csak a százötven és a het­venöt kilogrammos olasz csomagtartó kivétel. Ezek­nek az árát ugyanis a vég- minősítésben elért közepes eredményükhöz képest túl­zottnak tartja a vizsgálat. Végezetül a Nagyító — ugyan teszten kívül •— fog­lalkozott a Mini-motel tető­sátorral is. Az autós túrázás­kor nagyon jó szolgálatot te­vő tetősátor a mérések fé­nyében masszív csomagtartó­nak is bizonyult. áruvizsgálat Tetőcsomagtartók A kínálat nem tartott lé­pést a gépkocsik számának növekedésével. A Nagyító júniusi száma ugyan már kilenc csomagtartót vont vizsgálat alá, mégis kicsit csalóka ez a bőség, hiszen a Skoda 105 S és 120 L-re is felszerelhető típusok még ma sincsenek az üzletekben. Viszont a Trabant-tulajdo- nosok gondjai megoldódtak, mindkét hazai típust, az Univerzált és a Variantot is készíti már a HÁFÉM e - kocsi ereszéhez igazított vál­tozatban. A teszt tanúsága szerint a Fadip normál és mini vi­szi el a csomagtartók pál­máját, ezek a legszilárdab­bak. A Fadip nagyjából két­szer akkora vízszintes húzó­erő hatására „rogy térdre”, mint a sereghajtó Silver. A függőleges terhelhetősé­get a KRESZ egyértelműen szabályozza. Noha a meg­adott maximális tömegérté­kek — Ladánál például öt- ven, Trabant Limousinnál hatvanöt kg — a statikus terhelésre vonatkoznak, az­az egy kátyúba huppanva többszörösükkel kell szá­molnunk, ezeket betartva, mégsem kell attól félnünk, hogy akár a legrosszabb cso­magtartó is a kocsi tetejére szakad. Legalábbis, ha jól szerel­tük össze. Ilyen szempont­ból az Univerzál a legjobb, ezt ugyanis nem sokat kell szerelgetni, mert harmoni­ka módjára összecsukható. A már egyszer összeszerelt Va- riant is átlója mentén ösz- szenyomható, így ha nem használjuk', nem foglal el sok helyet. E két típus műszaki kivi-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents