Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-14 / 138. szám
X980. június 11, szombat MHilUl-fíTd A közöny bátorít! — Már megint tönkretették ezt a kocsit — dohog a Keleti pályaudvaron az érkező szerelvényt átvizsgáló lakatos, és bosszúsan fog hozzá a jegyzőkönyv megírásához. így megy ez nap mint nap. Egyre több kár kerül a jegyzőkönyvbe: hiányzó ablakokról, izzólámpákról, tükrökről ... Ezek mind olyan felszerelési tárgyak — különösen az ablakok és a villamos jelfogók —, amelyeknek pótlásáig ki kell vonni a kocsit a forgalomból. Tehát ácsoroghat a kocsi a javítóvágányon, az utasok meg szidják a MÁV-ot, hogy zsúfoltság van, kevés a kocsi ekkora forgalomhoz.... A MÄV Vezérigazgatóságán elmondották: évente csaknem öt és fél millió forint anyagi kárt okoznak a vasúti kocsikban a garázdák, a vandálok. Nem egyszerűen lopás a vasúti kocsik fosztogatása, hanem vandalizmus. Statisztikai adatok szerint egy év alatt csaknem 40 ezer villanyégő „tűnt” el a kocsikból, melyekről tudniillik azt is, hogy ún. bajonettzárasak, 24 voltosak, tehát otthon nem használhatók. Ablaküvegből 4732 táblát törtek be sörösüveggel vagy kővel egyetlen esztendőben. Aki ilyet tesz, igazán nem törődik azzal, hogy az utasok, köztük kisgyermekek megfáznak a jéghideg, ablaktalan kocsiban. Egyesek a borotvacsatlakozókra vagy a tükrökre „specializálják” magukat. Az előbbiből 1282 darabot, az utóbbiból 1595 darabot szereltek ki egy év alatt. Ki tudná összeszámolni, hány ülést hasogattak fel, hány akkumulátort vittek el, és mennyi értékes, külföldi behozatalból származó félvezetőt, diódát loptak ki a kapcsolószekrényből? Azt mondhatja valaki: ezt nem lehet utazás közben ellopni, mások szeme láttára. Sajnos, mégis előfordul. Sokan szemet hunynak, félelemből, gyávaságból, nem szólnak a vasúti személyzetnek vagy a rendőrnek. A közöny bátorítja a vandál pusztítókat. A vandálok általában éjszaka „dolgoznak”. A sötét tároló vágányokon álló kocsikba behúzódnak a „csövesek”, és a vasút képtelen a szerelvények őrzését megoldani. A rendőrséggel rendszeresen tartanak éjszakai razziákat. A múlt évben 1000 személyszállító vonatot ellenőriztek. A rendőrök 15 ezer személyt igazoltattak, 211-et előállítottak, 24-et vettek őrizetbe, 161 személy ellen tettek szabálysértési feljelentést, és 2000 személyt a helyszínen megbírságoltak. A vandál kártevőkkel szemben a törvény szigorával kell fellépni. Csakhogy az a bökkenő, hogy az új BTK felemelte a károk értékhatárát, és a legtöbb esetben — 1000 forint alatti kisebb károkról van szó, és ilyen esetben csak szabálysértési eljárást lehet indítani. Ha a kis károk értékéhez hozzászámítanánk a vasúti kocsik forgalomkieséséből származó népgazdasági veszteséget is, akkor hamar el lehetne venni a vandálok kedvét a pusztítástól. Az utazóközönség pedig ezt várja! Bermann István Autósboltok a kutak mellen A gépkocsi-kirándulások nagy nyári szezonjára újabb 13 töltőállomásnál rendezett be az ÁFOR kis autósboltot. Üj boltot nyitottak Mezőtúron, Kecskeméten, és rövidesen megkezdi az árusítást a szentendrei és a bog- lárlellei töltőállomás új autósboltja is. A korábbinál tíznél több helyen, összesen 25 boltjukban már Lada, Skoda, Wartburg, Moszkvics és Trabant akkumulátorokat is beszerezhetnek a vásárlók. A korszerű hazai termékeken túl importfelszerelési cikkekkel is bővítették a választékot. Így a többi között légkörmérővel ellátott szovjet lábpumpákat, olasz gyártmányú panoráma tükröket, különböző fejtámlákat, biztonsági gyermeküléseket, valamint Champion, Paai és Marelli gyújtógyertyákat is árusítanak. Így már több mint 230-féle cikkből válogathatnak az autósok. A leg- • nagyobb 24 töltőállomás boltjánál gumiabroncsot is tartanak. Társadalmi munka Eredmények A közelmúltban Szegfű István titkárhelyettes a kongresszusi és a felszabadulási évforduló tiszteletére indított településfejlesztő társadalmi munkáról tájékoztatta a Hazafias Népfront megyei elnökségét. A HNF OT és a Sziklai Sándor Szocialista Brigád felhívásáról, valamint a megyei pártbizottság, illetve a végrehajtó bizottság határozatáról, a termelő üzemek, intézmények kollektíváinak csatlakozásáról, a felajánlásokról, az országos mozgalommá terebélyesedő önkéntes segítségnyújtásról, az előkészítés és a szervezés egyes fázisairól időközben mi is közöltünk híreket, tudósításokat lapunkban. A népfronttestületek elsősorban a lakóterületek és a munkahelyek környékén szorgalmazták a társadalmi munkát, s igyekeztek minél nagyobb számban bevonni a felnőtt lakosságot ezekbe az akciókba. Éppen ezért a társadalmi szervek, a tömegszervezetek és a szövetkezeti szektorok által párhuzamosan meghirdetett és elvégzett feladatok értékelésekor a népfront csak a lakóterületeken és a munkahelyek környékén elért eredményeket vette figyelembe. A helyi tanácsoktól kapott tájékoztatás alapján megállapították, hogy Békés megye valamennyi települése csatlakozott a felhíváshoz. Ily módon a középtávú tervben szereplő 81 millió forint értékű, 1980. évi társadalmi munkafelajánlást a XII. párt- kongresszus és felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére további 42,5 millió forinttal kívánják városaink, községeink túlteljesíteni. A többletvállalások fele már megvalósult, a másik felét 1980. III. és IV. negyedévében fogják teljesíteni. Az általános iskolák, a gyermekintézmények, a víz-, közműhálózat fejlesztésével; az utak, járdák építésével; a lakókörzetek, játszóterek, parkok, sportudvarok stb. karbantartásával kapcsolatos munkálatok; valamint a kongresszusi és felszabadulási felajánlások együttes értékösszege 1980-ban várhatóan meghaladja a 123 millió forintot. A vállalások teljesítése főként azokon a munkahelyeken jelentett gondot, ahol sok a bejáró dolgozó. Más esetFranciska néni a bírói pulpituson A Berettyó tőszomszédságában meghúzódó aprócska parasztház előtt friss téglarakás árulkodik a háziak szándékáról. Hamarosan már a múltté lesz az aprócska kémény, a kis ablakok, s talán még a rozzant kerítést is új köntösbe öltöztetik. A ház egykori gazdáját — mert az épületet nemrég megvásárolta tőle egyik lánya — szinte mindenki ismeri Szeghalmon. Az apró termetű, özvegy Boruzs Já- nosné — mert hiszen róla lesz szó — a tőle megszokott vidámsággal fogad, s szinte az első percekben beugrat huncutul. Mert kérdésére, hány évesnek találom, bizony, kerek 15 esztendőt tévedtem. Pedig az idén már a nyolcvanegyedik nyár melegét várja. Az Akasztópusztán eltöltött nehéz cselédévek, a négy gyermek, majd az államtól kapott soványka, de saját föld gondjai alig látszanak meg a külsején. Talán a járása... Az viseli magán az átélt évtizedek terheit. — Most már könnyű életem van. Akkor k;elek, fek- szek, amikor kedvem tartja. Igaz-e? — néz helyeslést várva a lányára, Emmára. — Bezzeg, amikor az akasztópusztai kastélyban mindenes cseléd voltam! Nem ismertem én a pihenést. Mikor meg a négy gyerekre a földosztáskor kaptunk kilenc holdat, naponta oda-vissza 30 kilométert tettem meg. Lehet, azért is hálátlankodik annyira a lábam... 1952 nagy fordulatot hozott — a pusztán csak két elemit járt — Franciska néni életében. Talán éppen a mindig jól és jókor vágó eszének, sugárzó vidámságának köszönhette, hogy felfigyeltek rá a faluban. Belépett a kommunista pártba, megválasztották népi ülnöknek — amit ma is lelkiismeretesen lát el —, tagja lett az MNDSZ-nek, folytatásaként a községi népfront nőbizottságának, s annak idején tiszta lelkiismerettel igyekezett segíteni a megszo- rultakon, mint a tagosító bizottság tagja. S ki ne felejtsem! Ma is lelkes népi ellenőr. — Hajaj! Sok mindenben benne voltam én. De szerettek a népek, mert mindig a becsület útját jártam. Emlékszem, egyszer, s többet azután sem, az ötvenes évek közepén, elhívtak a végrehajtóhoz becsüsnek. Na, egy napot nagy nehezen végigcsináltam. Este aztán nem írtam alá a jegyzőkönyvet. Mert megmondtam én akkor is, amit nem szerettem! Elővettek aztán, hogy képzelem én ezt! Nem hagytam magam, jól kipakoltam. Mert annál a szegény családnál legfeljebb csak a pucér fenekű gyerekeket foglalhat- tuk-- volna le ... — S a beszolgáltatásnál? Nem szerzett haragosokat? — firtatom a múltat. — Dehogy! — méltatlankodik őszintén Franciska néni. — Az uram vadőr volt, én meg mentem vele nyulat hájtani. Láttam ám én mindenkinek a földjét, hogy terem! Aztán, amikor megkérdezték, vetett-e ez meg az, én mindjárt mondtam az igazat... Már hogyan akarják behajtani rajta a termést — mondtam —, amikor olyan szikes a földje, hogy a tücsök is éhen megy el onnan ... Az asztalra kikészített elsárgult oklevelek legtöbbje Boruzs Jánosné, a népi ülnök tevékenységét köszönik meg. Huszonnyolc esztendeje végzi lelkesen ezt a munkát is. — Hát, én eleinte csak füleltem, azt se tudtam, mi fán terem az ülnökség. A férjem, mert ő is az volt, mondott csak valamit róla. De már nem úgy van, mint régen. A kezdőket tapasztaltabbak segítik, s járnak ülnökakadémiára. 1963-ban én is sikerrel végeztem el. Szóval az úgy van, hogy előés gondok ben viszont az egyes vállalatok képviselői azt nehezményezték, hogy a lakosok munkája nem elég szakszerű. Ezért elsősorban saját dolgozóikat kérték fel a tennivalók elvégzésére. Ezek a jelenségek kevésbé, ám a márciusi szabad szombatokon tapasztalt szervezési hiányosságok már annál inkább közrejátszottak abban, hogy „ez az akció, kezdeményezés nem érte el célját”. Sajnálatos az is, hogy elég kevés pénz gyűlt össze a gyermek- intézmények fejlesztésére a megyei egyszámlán. Mindezek a gondok, nehézségek ellenére a HNF megyei titkárhelyettese azon az állásponton volt, hogy a két nagy eseménnyel összefüggő, terven felül vállalt településfejlesztő társadalmi munka értéke „hűen tükrözi megyénk lakosságának, ten- niakarását, hovatartozását, elkötelezettségét és szűkebb hazájukhoz, lakóhelyükhöz való kapcsolódását”. —y—n Orosházán, a Belinszkij-lakótelepen kedves ismerősnek számít Drávái József, hiszen a környékbeli parkokat ő gondozza a városi tanács kommunális üzemének megbízásából. A rönkvár és környéke, a szépen virító rózsák, mind az ő keze munkáját dicsérik Fotó: Veress Erzsi Postai kézbesítő Endrődön Balogh Lajos, az endrődi postahivatal egyesített kézbesítője 1973 óta postás. A hírlapterjesztésben 5 éve kimagasló az eredménye. Marsi Jánosné, a hivatal hírlapfelelőse így jellemzi őt: — Szorgalmas körültekintő. Napi-, hetilapokból, valamint folyóiratokból havonta 18—20 ezer forint forgalmat bonyolít le. Ezért több mint 1000 forint jutalékot kap. Előfizetés-gyűjtésben és totó-, lottószelvények eladásában is az első. Gardi Lajosné, a postahivatal vezetője ugyancsak elismeréssel beszél Balogh Lajosról és megjegyzi: — Természetesen így a keresete is jó. * * * — Ma hány napilappal indult? — kérdezem Balogh Lajostól. — Induláskor 110 Népszabadság, 102 Békés megyei Népújság, 13 Népsport, 11 Népszava és 1 Magyar Nemzet volt a táskámban. — Ebből mennyi az előfizetéses példány? — Huszonnyolc Népszabadság, 33 Népújság, 2 Népszava és 10 Népsport. A többi áruspéldány, mint a 22 Sportfogadás, a 76 Füles és a 30 Törd a Fejed című hetilap, illetve folyóirat. — Nem szokott visszavinni ebből? — Ritkán, csak akkor, ha valaki nincs otthon vagy a munkahelyén, az üzemben. — A többség — mint hallom — nem előfizető. Miért? — Megszokták, így szeretik. Naponta fizetnek. Ha éppenséggel nincs pénz valakinél, én előlegezem a lap árát. Egy-két hét múlva megkapom. Olyankor 1—2 forint ráadás is van. Sok kicsi pedig sokra megy. — Ráadás a jutalék is... — Igen. Nem is lehet panaszom a keresetre. Persze ehhez az emberekkel való jó kapcsolat nélkülözhetetlen. Alkalmazkodom a szokásaikhoz, kívánságaikhoz. A munkámat igyekszem szolgálatnak tekinteni. — Hogy ajánlja az újságokat? — Reggel, kezdéskor átnézem a lapokat. Tájékozódom a fontosabb eseményekről, tudnivalókról. Sokakat érdekel például az Endrédről szóló minden írás, a lottó tárgynyeremény — vagy a gépkocsinyeremény-lista. Ezek megemlítésével ajánlom a lapokat. Valótlant soha nem mondok. — Úgy tudom, hogy a cipészszövetkezet is az útvonalába esik. — Igen. Ez egy olyan ipari üzem, ahol elég jó a dolgozók keresete. Műveltebbek, és a világ dolgai iránti érdeklődésük nagyobb az átlagosnál. Mindenkit ismerek, tudom, hogy kinek mit és hogyan kell ajánlani. Megszoktak ez emberek, és sokan csak tőlem fogadnak el újságot. * * * — Történt valami emlékezetes a szolgálata idején? — Kezdő postás koromban egy asszony 500 forintossal a kezében odajött hozzám, hogy kifizesse az 50 forint tv-számlát. Leszámoltam 450 forintot, amit a számlával együtt átadtam neki, de akkorra már eltüntette a pénzét. Amikor kértem, kiabálni kezdett: hányszor kellene magának az én 500 forintom? Ebből kellően levontam a tanulságot. Azóta nem is csapott be senki. De én sem csaptam be mást. Sőt! — Egyszer egy vasárnap eladtam valakinek 6 lottószelvényt, ami 30 forintba kerül. Az illető 500 forintossal fizetett, visszaadtam tehát 470 forintot. Otthon azonban észrevettem, hogy az 500-as- hoz egy másik 500-as ragad. Számoláskor ki is derült a többlet. Hétfőn szabadnapos voltam, kedden elvittem a pénzt a jogos tulajdonosához. A tévedést ő is észrevette, de nem nyugtalankodott. Tudta, hogy visszaadom az 500-ast. Hát, talán ez is hozzátartozik ahhoz, hogy a kézbesítőt viszontbecsüljék. * * * — Otthon, munkaidő után mivel foglalkozik? — A feleségem a diákotthon gazdasági vezetője. A körülményeink nem olyanok, hogy háztáji földdel vagy állattartással foglalkozhatnánk. A szabad időt újság- olvasással, rádióhallgatással színestv-nézejssel töltjük. Minden nyáron külföldi utazáson-, veszünk részt. Tavaly például Olaszországban jártunk, az idén Jugoszláviába megyünk. — További tervei? — Másfél év múlva nyugdíjba vonulok. Szeretnék továbbra is újságárusítással foglalkozni, mégpedig egy bódéban, amit a cipészszövetkezet telephelyének a bejáratánál kellene létrehozni. Remélem, megvalósul ez az „álmom”. Egyelőre nemigen tudom az életemet munka nélkül elképzelni... Pásztor Béla szőr végighallgatjuk a tárgyalást, aztán amikor a bíró befejezte a beszédét, megkérdezi tőlünk, akarunk-e mi is kérdezni. De nem ám olyat, amit ő már feltett! Most válás a divat. A legtöbbször ilyen tárgyalásokon veszek részt. — Aztán komolyan veszik-e ' a bírók a népi ülnököket? — kacsintok a lánya felé. — Ajaj! — nevet huncutul.— Próbálja meg ne venni! Mert ha ott vagyok, én is bíróság vagyok — teszi hozzá önérzetesen. — Mondta is az egyik ügyvéd: — Franciska néni mindig jókedvű, de ha összeráncolja a homlokát, akkor biztosan nem ért valamivel egyet. — Megbánta-e már valamelyik döntését? — Nem én! — vágta rá. — Igaz, eleinte sajnáltam a tudatlan embereket, de aztán belejöttem. Ha bűnös, hát bűnhődnie kell. És kész! Na — teszi nevetve hozzá —, mondta is már nekem a megyei bíróság elnöke: — Boruzs néni, maga már egy né- piülnök-műemlék. Sokan jönnek most is hozzám tanácsot kérni. De nem lehet ám nekem semmit se kibeszélni! Tartom is magam. Csak a legutóbb, az egyik perben egy szép nagy ház tulajdonosa azzal fordult a bírósághoz, hogy a mellettük szégyenleteskedő nádfedeles öreg házat bontsák le. Abban meg két kis magamfajta öreg cseléd lakik. Na, jött is az ember megkérdezni, hogy velük ezután már mi lesz, s én bizony megmondtam, hogy nyugodtan alhatnak. Ha látta volna, milyen boldog arccal ment el! — töröl ki egy együttérző könnycseppet a szeméből... Franciska néni egyik legkedvesebb élménye 1969 nyarához fűződik. Akkor Budapesten, a népi ülnökök országos értekezletén hallhatta Korom Mihályt. Ezt ma sem felejti... Az új választáson, igaz, már nem indulhat. Hiába, az idő eljárt felette. Fiatalok lépnek a helyébe. A hírt beszélgetés közben a lánya kottyantotta el. Franciska néni sírva fakadt, aztán könnyéin át — mint az eső után az első napsugár — elöntötte a reménység: — Nem baj — szipogott —, népi ellenőrre továbbra is szükségük lesz. A kertajtóban pedig már a régi huncutsággal mesélte, hogy a-másik lánya az építkezés idejére Pestre akarta vinni. Azzal vigasztalta, hogy az ablakból a Dunára lehet látni. Franciska néni nem hagyta magát elcsábítani. — Nem kell nekem a Duna, mikor itt van egy lépésre a Berettyó, s azt nemcsak nézhetem, de kiülhetek a partjára is. És itt vannak az emberek, akik lépten-nyo- mon megkérdezik: — Na, hogy, s mint, Franciska néni? B. Sajti Emese