Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

NÉPÚJSÁG 1980. május 1., csütörtök o minimagazánl Évtizedek az úttörőmozgalomban Élmények a Szovjetunióból Két csoport is utazott áp­rilis elején megyénkből a Szovjetunióba; az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iro­da szervezésében egy barát­ságvonattal 320 fiatal, akik Kijevben és Moszkvában jártak. S egy középfokú tan­intézetekbe járó diákokból állp kis csoport Penzába, testvérmegyénkbe. Erről a két útról szólnak a követke­ző élménybeszámolók. A távolság mindig vonzó, különösen a fiatalok számá­ra. A barátság a hétközna­pokban válik1 bensőségessé, s a személyes találkozások tel­jesítik azt ki. Különösen az utóbbi cél vezérelte a me­gyei KISZ-bizottságot, ami­kor hazánk felszabadulásá­nak 35. évfordulójára, az Express szervezésében ba­rátságvonatot indított a Szovjetunióba, Kijev— Moszkva úticéllal. Most, amikor az élménye­ket idézem fel — s gondo­lom az utazáson részt vevő 320 fiatal, de akik a Szovjet­unióban valaha jártunk' —>, szinte valamennyien zavar­ban vagyunk. Én sem tudom, mit is emeljek ki az út sok élményéből, eseménysorából. A kényelmes vonat méhkas­zsongása csak Debrecen— Nyíregyháza körül csendese­dett az ismerősök ismerkedé­sének harsánykodásától, hogy aztán Záhony után, a Tisza túlsó partján már kár­pátaljai területen gördülő vonatunk1 először Csapra, on­nan tovább, már a reggeli világosban Munkács fölé ma­gasodó büszke vár alatt a Kárpátok bércei között Lvo- von keresztül Kijevbe ér­jünk. Szállodapapírok; s végre zuhany. Külön élmény volt, hogy nem mozog az ágy, bár a fáradhatatlanok folytatják a vonaton elkez­dett vidám születésnapi ün­nepséget. Mi a hóval fedett Kijevet ismertük meg, a Krescsatyi- kot, a Pecserszkaja Lavra barlangkolostort, a Szófia székesegyház díszes arany kupoláit, tisztelegtünk Boh- dan Hmelnickij szobránál, s koszorút helyeztünk el a 26 méter magas gránit obeliszk tövében égő öröktűznél, a Dnyeper partján, az ismeret­len katona sírjánál. Megte­kintettük a Lenin Múzeumot, üzem- és főiskola-látogatá­son voltunk, átadtuk a me­gyei fiatalok üdvözletét, ajándékaikat a komszomo- listáknak és ízelítőt kaptunk az ukrán népművészet, nép­tánc, ének, sajátos hangsze­reik megkapó hangulatából. S nagy élmény az ukrán ba­lett Gisel előadása volt. Íz­lett az ukrán konyha főztje. Már magunk is eltaláltunk a Dnyeper Nagyáruházhoz, jól éreztük magunkat Kijevben, megismertük egy kicsit, de vártuk, s vágytuk Moszkvát, utunk' másik állomását. Egy fél éjszaka és fél nap vonaton, s feltűnt a Lenin- hegyen épült Lomonoszov Egyetem sziluettje, majd az óriás, több mint 8 milliós város épületrengetege. A ki­jevi pályaudvarról közleke­dési rendőrkocsi vezette 11 piros magyar Ikarus gépko­csiból ismerősnek tűnt a Moszkva folyó partján a Novogevicsij kolostoregyüt­tes, majd a közelgő olimpia központi stadionja, a Lenin- stadion és sportkomplexum, s az óriásira nőtt Lomono­szov Egyetem mellett érkez­tünk szállodánkba, az Orjlo- nok Szállóba (Sasfiók). A szálloda a Szputnyik Utazási Iroda legmodernebb szállo­dája, 17 emeletes, éttermek, presszók s bár szolgálta a kényelmes szobák mellett fiataljainkat. Csak felsorolni lehet kétnapos moszkvai programunkat: városnézés, Tretyakov Képtár megtekin­tése, a Kreml múzeumainak megismerése, s két koszorú­zásunkat a Kreml falánál, a Sándor-kertben levő ismeret­len katona sírjánál — ahova szinte percenként érkeztek a fiatal párok gépkocsin, s es­küvői ünneplőben virággal tisztelegtek az elesett hősök emlékének — és a Lenin Mauzóleumnál. A Vörös té­ren, s azon is túl, a hideg ellenére hosszú sorban állók türelméből tiszteletet keltő hit sugárzott, és bizonyította Lenin eszméjének töretlen becsülését. A sok egyéni él­ményből nincs lehetőség szá­mot adni, kis közösségében biztosan mindenki sokat me­sél. Lassan elkészülnek! a fényképek, filmek, s azokat is megmutatva, életre szóló élményről mesélhetünk, hoz­zátéve, javasolva, hogy utaz­zál te is, mert ezt látni kell, s titkon remélve, hogy az utazók közé egyszer ismét bekerül a mesélő is. Hevesi József Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én is tag­ja lehetek a Szovjetunióba utazó delegációnak'. Ezt a csoportot a több éve kiváló mozgalmi munkát végző diá­kokból állították össze. Lá­zasan készülődtem az útra, és nagyon kíváncsi voltam, hogy kikkel fogom eltölteni a tizenkét napot. A program nagyon érdekesnek ígérke­zett. Debrecenben csatlakoz­tam a többiekhez, ekkorra a csoport tagjai megismerked­tek egymással, hiszen Buda­pest és Debrecen között hosz- szú az út. Csak idézőjelben hosszú, mert ami ezután várt ránk, az volt az igazi. Hétfő reggel 10 óráig egyfolytában mozgott alattunk a talaj. Ezt annyira megszoktuk', hogy amikor megérkeztünk Moszk­vába, hiányérzetünk volt. Az utazás alatt megértünk há­rom étkezést (reggeli, ebéd, vacsora), amivel akadt némi nehézség. Sehogyan sem si­került eltalálni a számat a villával. Ha véletlenül jól sikerült céloznom, biztos, hogy akkor döccent a vonat egy nagyot. Aztán jött a fi­nom, forró tea, amit vagy az asztalra, vagy a nyakam­ba sikerült öntenem, két korty között. Hétfőn megérkeztünk Moszkvába, majd este ismét vonatra szálltunk, s utaz­tunk Penzába. Az éjszakai zötykölődés után kedden reggel megérkeztünk testvér­megyénk központjába. Na­gyon szép, háromágyas szo­bákban laktunk, többnyire a harmadik szinten. A föld­szinten volt az étterem, ide jártunk naponta háromszor. A programok között szere­pelt az óragyár megtekinté­se, valamint egy iskolaláto­gatás. Számomra ez a két esemény volt a legérdeke­sebb. Az óragyárban végig­néztük, hogyan készül el egy óra 25 másodperc alatt. Él­vezet volt látni, milyen ügye­sen bánnak azokkal a mini csavarokkal. „Szomorúan” vettük tudomásul, hogy nem lehet1 megajándékozni ben­nünket egy-egy órával. A már tulajdonunkban levőt azonban szívesen ellenőriz­ték, és megállapították, hogy pontos-e vagy sem. Egyik délelőtt meglátogattunk egy iskolát. Vittünk magunkkal jelvényt, s egyéb emléktár­gyakat. A csoportot diákok fogadták, s ők kísértek' vé­gig bennünket, amikor meg­látogattunk néhány órát. Ér­dekesnek találtuk, hogy egy­forma ruhában ülnek az is­kolapadokban is, mi még az ellen is lázadunk, hogy ün­nepélyeken egyenruhában jelenjünk meg. Amikor vé­gignéztük a tantermeket, majd beszélgettünk, énekel­tünk, sőt még táncoltunk is.. Itt van egy együttese a diá­koknak, jó hangszerekkel fel­szerelve, tehát náluk' nem okoz gondot egy-egy este megszervezése. A penzai na­pok nagyon gyorsan elteltek, s ismét Moszkvában voltunk. Moszkva csodálatos város, csodálatos tömegközlekedés­sel. Ember legyen a talpán az, aki meg tud állni a moz­gólépcsőn akkor, ha nem húzódik jobb oldalra. Néhá- nyan „férjhez mentek” az egyik' délután két óra hosz- szára, ugyanis csak úgy le­hetett felmenni a tv-torony- ba útlevél nélkül, ha vala­kinek a neje az ember lá­nya, így házaspároknak elég egy útlevél is. Aztán elérkezett a kedd este, amikor is jó pár bő­rönddel, fejenként 2-3 ba­bával, kisautóval, felszáll­tunk a Tisza expresszre, s másfél napos út után ismét itthon folytatjuk megszokott munkánkat. A csoport min­den tagjának élmény volt ez a másfél hét, amit biztosí­tott számunkra a megyei KISZ és iskolánk. Köszönjük támogatásukat, s a velünk utazó vezetők munkáját. Szécsi Zsuzsa Május első vasárnapja — anyák napja. Ökot köszönt­jük most, a következő sorok­kal, amelyeket három fiatal írt, három a sok-sok ezerből' — akik a maguk módján tulajdonképpen mindannyi­unk' nevében szólnak. nv Anyu kedves, jó, segítő­kész. Minden bajomat, gon­domat elmondhatom neki. Sokat szokott tréfálni, mesél­ni. Nagyon szeretem, és a jóságát nem tudom meghá­lálni. Rengeteget dolgozik otthon is. Igyekszem segíte­ni neki, de ez is kevés az ő gondoskodásához képest. Nem tudom azt leírni, mit jelent ő nekem. Követni sze­retném a példáját. Gyaraki Márta, 5. osztályos Nagy tisztelettel és hálá­val gondolok édesanyámra. Tudom, nem mindig jó és könnyű anyának lenni. Sok gonddal, bajjal nevel fel bennünket, és én nemcsak örömöt, néha bánatot is okoztam neki. De ő mindig egyformán, önzetlenül szeret. Hajnalban ébred, siet, hogy el ne késsen se munkából. Dolgozik, délután fáradtan érkezik haza, aztán itthon kezdi a következő műsza­kot, a háztartást. Ha marad egy kis ideje, leül mellém, hogy segítsen a tanulásban, néha még játszunk is együtt. Ha az iskolában megdicsér­nek, jó jegyet kapok, ő büsz­ke rám. Maár Sándor, 8. osztályos Minden évben eljön az a nap, amikor Téged köszön­tünk'. Mosolyogva, virággal Márta Sándor Zsuzsanna Fotó: Veress Erzsi a kezünkben állunk meg előtted, és kedves szavakkal nyújtjuk át szeretetünk jel­képét. Szép nap ez, hiszen Téged ünnepiünk, Téged, drága anyu! Világra hoztál, s féltő ag­godalommal neveltél fel bennünket. S bár a családi kapocs kicsit már lazább, hi­szen lassan felnőtté válunk, és önálló útra lépünk, de a legfontosabb, a legszebb do­log megmarad, s ott él, ösz- szeköt bennünket akkor is, ha majd távol leszünk egy­mástól — s ez a szeretet. Emlékszel, mennyit ábrán­doztam és ábrándozom ma is eljövendő életemről, család­ról, szép házról?! De ebben a képzeletbeli házban is van egy szoba, ami a Tiéd és apué. Anyák napja. Ezen a napon igyekszünk még többet segí­teni, még jobban viselked­ni. Ám az igazi szeretet nem csupán ezen az egyetlen na­pon nyilatkozik meg. Mit ér a szép anyák napi csokor, ha nem kíséri a hétköznapok egyszerű megértése, segíteni akarása, szerete? S bár né­ha akaratlanul is szomorú­ságot, bosszúságot okozunk Neked, de reméljük, hogy ezeket az idő hamar elmos­sa, s helyükben "csak kelle­mes emlékek maradnak, me­lyek szeretetünket jelzik. Felejtsd el, hogy néhanap felbosszantottunk lehetetlen viselkedésünkkel, hogy elfe­lejtkeztünk a mosogatásról, vagy netán összecsaptuk a takarítást. Mindez csak kap­kodás, türelmetlenség. És ha egy kis összezördülés is kö­veti ezeket, nem sok idő kell, és újra helyreáll a csa­ládi harmónia. Drága Anyu! Hadd kö­szöntselek hát igaz szeretet­tel ezen a szép napon: anyák napja alkalmával sok-sok boldogságot és még tenger­nyi örömöt kívánok Neked. Kérlek, gondolj majd ezekre az egyszerű szavakra akkor is, amikor már nem lesz anyák napja, csak egy szür­ke hétköznap. Érezd, hogy ott állnak melletted gyer­mekeid, akik mindig támo­gatni, szeretni fognak! Imreffy Zsuzsanna, IV-es gimnazista Többszöri telefonérdeklő­dés, majd hosszas program- egyeztetés után ültünk le beszélgetni Ancsin Pálnéval, a békéscsabai Padrah Lajos Általános Iskola igazgatóhe­lyettesével. Akkor is a háta mögött volt már a délelőtti iskolai tevékenység és egy délutáni tárgyalás a városi tanácsnál. Minden napja ala­posan betáblázott, mégsem rohan, nyugodtan szakít időt számos társadalmi megbíza­tására is, melyből az ifjú­ságnevelésért és tanácstagi munkájáért április 4-én kap­ta meg a Pro űrbe díjat. Mint a városért hosszú időn át végzett kiemelkedő mun­kálkodás elismerését. Hárminc éve vesz részt az ifjúsági és úttörőmozgalom­ban. A középiskolában DISZ- vezető, majd a DISZ megyei bizottságában dolgozik; ké­sőbb városi, aztán megyei úttörőtitkár; csapatvezető az iskolában, és jelenleg is tag­ja a megyei elnökségnek. 1973-ban pedig beválasztot­ták a Magyar Űttörőszövet- ség Országos Tanácsába, melynek azóta is tagja. n NÉKOSZ neveltje — Felnőttek, gyerekek fá­radhatatlannak és lelkesnek ismerik. Van ennek valami titka? — Ha van is, messzire nyúlik vissza, s először a né­pi kollégium formálta. Itt Békéscsabán a negyvenes évek végén. Ez a diákélet rö­vid ideig tartott, mint maga a NÉKOSZ-mozgalom, de egy életre szóló élményt adott. Én, mint 14 éves gim­nazista a legkisebbek közé tartoztam, de éppúgy részt vettem mindenben, mint a jóval idősebbek. Márpedig a munkás és pa­raszt származású fiatalok fel­készítésének e különleges műhelyében 'nem volt meg­állás. Tanulás, társadalmi és kulturális cselekvés politikai tettnek minősült. És a diá­kok boldogan éltek a sokféle lehetőséggel. Maga a tanu­lás sok nehézséggel járt, mert a mérce magas volt, de még­is teljesíteni kellett; csak jó tanuló maradhatott a kollé­giumban. A teljes önállóság a má­sik jellemző: ez előiskola a jövendő társadalmi életre. Döntéseket, határozatokat hozni és azokat végrehajta-j ni. Erre tanított az önkor­mányzat gyakorlása. Egy példa. A NÉKOSZ-tanács el­határozta, hogy bejárják a falukat és felkutatják saját utánpótlásukat, azokat az okos, értelmes gyerekeket, akik talán másképp elkallód­nának. Így is lett, s a szü­lőkkel is beszéltek, hogy en­gedjék őket a kollégiumba. A falujárás másik, még szélesebb területe kulturális jellegű volt. Saját énekka­rukkal és tánccsoportjukkal keresték föl a községeket. Egész estés műsort adtak, s a közös élményt növelte az ismerkedés is, hiszen ilyen­kor kint aludtak a 'vendég­látó családoknál. A kollé­giumi estek is emlékezete­sek. Egy-egy heti munkát vették ilyenkor számba. Sze­mély szerint hangzott el a kritika és önkritika, a hi­bák őszinte és nyílt megvi­tatása. Úttörfiromantika A népi kollégium neveltje ma már regénybe illő körül­mények közt edződött, s a fiatal ' úttörőmozgalomban mindkettő jól jött: a regé­nyesség és a munkabírás is. Fotó: Veress Erzsi — Igen. Kezdetben a cél a romantikus gyermekélet meg­szervezése volt. önálló cso­porttáborozás például, ami­kor vittük magunkkal az élelmet-föl a hegyekbe, s a nagy túrák mellett maguk a gverekek gondoskodtak ma­gukról. Tűzgyújtás, ételelő- készítés, főzés, mosogatás, stb., mind-mind máig szóló élmény azoknak, akik ebben csak egyszer is részt vettek. Az akkori úttörőélet az ak­kori időnek felelt meg. A kö­rülmények hozták a külön­böző akciókat. Ilyen volt sok éven keresztül a kalászgyűj­tés, de még a gyapotszedés­ben is segítettek a gyerekek. Effvik is, másik is játék­számba ment. S boldog volt az, aki Csillebércet építhet­te. A „timúri munka” meg a szovjet pioníroktól honoso­dott meg: a rászoruló és idős emberek segítése. De aztán a komolyság mellett megint egy játék. Elhagyott házat — mert olyan is volt, nem is egy annak idején — talál­tak? Rendbe hozták, és ott ütötték föl az őrsi tanyát. Nagy és nemes célt szol­gált a tanulópár-mozgalom. A jó tanulok nyújtottak se­gédkezet a gyengéknek, mai szóval a hátrányos helyze­tűeknek. Foglalkoztak ve­lük, magyarázták, átadták tudásukat. S komolyan vet­ték ezt a patronálást. Nem­csak azért, mert jutalom tá­borozást kaptak érte, hanem, mert egy kicsit felnőttnek, tanárnak érezték magukat ebben a szerepben. Mi van ma? — Változtak az idők, vál­toztak a módszerek. Három és fél évtized alatt sokat fej­lődött a mozgalom, s a lát­ványos akciókon túl jóval többet foglalkozunk a gye­rekek szervezeti életével. A játék és szórakozás mellett fő cél lett a közéletiségre ne­velés. Érmek egyik formája az úttörőparlament, ahol megvitatják a tanulmányi, sport- és társadalmi munkát. Üj feladatokat tűznek ki, nemegyszer az egész iskolát érintőt is. A saját iskolájából mond egy példát. A tanyasi tanu­lók autóbusszal járnak be, és nem volt fedett várakozóhe­lyük. A gyerekek tették meg erre a javaslatot, eljuttatták a Volánhoz, s a vállalat tel­jesítette kérésüket. — Űj színfoltja viszony­lag — mert csak pár éves múltja van — az úttörőélet­nek az egy család—egy őrs mozgalom, • amikor a szülők által összeállított programon vesznek részt. A lehetőség sokféle, legna­gyobb hatása mégis annak van, amikor a vendéglátó szülők a munkájukról be­szelnek. A munka, akárcsak régen, most is vonzó, szíve­sen csinálják, ha értelmét látják. Ezért szeretik az őszi mezőgazdasági munkát is, vagy az utcák, terek tavaszi takarítását, mert látják az eredményét! V. M. «

Next

/
Thumbnails
Contents