Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-15 / 87. szám
1980. április 15., kedd ■MtilUKTiM Népképviselet és demokrácia Interjú dr. Papp Lajos államtitkárral A tanácsok munkája mindig a közfigyelem középpontjában áll. A tanácsok, mint a Tanácstörvény megfogalmazza: „népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervek”, ebből következik, hogy a tanácsi apparátusban, intézményekben dolgozók intézik a lakosság ügyeinek nagyobb részét. Hogyan érvényesül a népkéipviselet a mindennapi munkában — erről kérdeztük meg dr. Papp Lajos államtitkárt, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökét. — Csaknem egy évtizede, 1971-ben alkotta meg az országgyűlés az érvényben levő Tanácstörvényt, amely az említett, hármas jellegét határozta meg a tanácsoknak — mondta bevezetőben dr. Papp Lajos. — Két évvel később, 1973-ban választotta meg az ország népe a jelenleg is működő tanácsi testületeket, s ezek az elsők, amelyeknek munkájában már gyakorlatban is érvényesülhetnek e követelmények. Mindjárt hozzá kell azonban tennem, hogy a tanácsok tevékenységének jellege bizonyos mértékben addig is megvolt, a gyakorlatban is érvényesült, bár nem mondta ki ezt az előző Tanácstörvény. A népképviselet a szocialista demokrácia egyik megnyilvánulása, ami tartalmában kifejezi, hogy a tanácsok a választók megbízásából, területük lakossága nevében és érdekében tevékenykednek. — Mennyiben hatott ösztönzően, bátorítóan a tanácsokra a törvényben biztosított jog és kötelesség? — Mindenekelőtt alá kell húzni, hogy nem véletlenül került a Tanácstörvény és a hozzá kapcsolódó rendelkezések szövegébe kötőjel a „népképviseleti” és az „ön- kormányzati” szavak közé. A népképviseletnek az önkormányzat keretei között kell kibontakoznia, s az önkormányzatot a választók érdekeit képviselve kell szabályozott keretek között a tanács illetékességi területén folyamatosan megvalósítani. A népképviseleti-önkormányzati jelleg érvényesülése a gyakorlatban természetszerűen erősíti egymást, s a Tanácstörvény nemcsak lehetőséget adott rá, hanem elő is írta, hogy ez így legyen. Tapasztalatunk az, hogy a választott testületek — tehát mind a tanácsok, mind a végrehajtó bizottságok — a korábbinál sokkal önállóbban tevékenykednek, képviselik működési területükön a lakosság érdekeit a település fejlesztésében, a lakosság ellátásának javításában, mindabban, amire a községekben, városokban élőknek szüksége van. — Hogyan valósult és valósul meg a gyakorlatban a Tanácstörvény? Közelebbről: a jelenlegi, hétéves választási ciklus alatt milyen lényeges változások történtek a tanácsoknál? — A tanácsok minden korábbinál nagyobb hatásköri önállóságot kaptak, ami együtt járt feladatuk megszaporodásával is. önállóan döntenek a rendelkezésükre álló pénzösszegek felhasználásáról, elkészítik és végrehajtják a településre vagy a közös tanácsi igazgatás alatt álló településekre vonatkozó éves és ötéves terveket, önállóan tartják fenn az oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális intézményeket, továbbá azokat a tanácsi vállalatokat, amelyek kifejezetten helyi feladatok ellátására alakultak. Igen nagy jelentősége van annak, hogy a tanácsok maguk határozzák meg — természetesen bizonyos határok között — saját szervezetüket is. ők döntik el, milyen bizottságokra, az apparátus milyen osztályaira van szükség az adott helyen. — Gyakorlatilag hogyan valósul meg a tanácsok működésében a népképviselet? — Közvetlenül érvényesül a népképviseleti jelleg a lakosság által választott helyi tanácstagok által, akik munkájukról ^beszámolni tartoznak választóiknak. A választók tájékoztatásának és a választói vélemények továbbításának, jó képviseletének igen jelentős a társadalompolitikai szerepe. Közvetve áll ugyanez a megyei tanácsok tagjaira, akiket köztudomásúan nagyobb részben a helyi tanácsok saját tagjaik közül választanak. A megyei tanács ülése után a tanácstag tájékoztatja az őt megválasztott helyi tanácsot arról, hogy mit tárgyalt a megyei tanács, mi érinti közelebbről a várost, vagy községet, személy szerint ő milyen napirendi pont tárgyalásánál szólalt fel, és ott mit mondott stb. Ez a közvetett rendszer, amely gyakorlatilag a most hivatalban levő tanácsoknál valósult meg először, jól bevált. Ez indokolja, hogy így maradjon a jövőben is. A kettős tanácstagság (helyi és megyei) egyeseknél csak terhet jelentett, ezért arányának csökkentése a megyei (fővárosi) tanácstagoknál indokolt. — A népképviseleti-önkormányzati tevékenységről azonban nem szólhatunk anélkül — folytatta az államtitkár —, hogy ne hívjuk fel a figyelmet a Tanácstörvényben foglalt definíció további részére. A tanácsok jellegéről ugyanis a törvény szó szerint ezt mondja: „A tanács és szervei a nép hatalmát megvalósító szocialista államnak a demokratikus centralizmus alapján működő népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szervei”. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a tanácsoknak^, joguk van a saját területükre érvényes rendelkezéseket hozni, ugyanakkor azonban azt is, hogy részei a szocialista államhatalomnak. Működésük, rendelkezéseik tehát az országos érdekekkel összhangban kell, hogy álljanak. Az a tapasztalatunk, hogy a hármas egység valóban megvalósul, s egyre jobban kibontakozik. — A tanácsoknak egyik fontos tevékenységük a területfejlesztés. .Mi újat hozott e téren a nagyobb önállóság? — Soha nem volt olyan méretű a lakosság és a helyi vállalatok, szövetkezetek településfejlesztést segítő munkája, mint a legutóbbi években. Talán nem is kell külön hangsúlyozni, hogy mindezek szervezésében, ösz- szefogásában, koordinálásában a Hazafias Népfront szervei a tanácsoknak a legtöbb helyen igen jelentős segítséget adtak. Az elmondottak illusztrálására bizonyára elegendő lesz néhány számadat idézése. A negyedik ötéves terv idején, 1971—1975 között 7,4 milliárd forint értékű társadalmi munkát végzett a lakosság, a mostani ötéves terv első három évében pedig 9,7 milliárd értékűt. Meggyőzően nagy számok ezek. De talán az anyagiaknál is többet mond az, hogy ennek a túlnyomó többsége a gyerekekről és az öregekről való fokozottabb gondoskodásban, a közösségért végzett munkában valósult meg. Igen sok óvodát, bölcsődét, öregeknek napközi otthont építettek, bővítettek társadalmi munkával, a lakosság és az üzemek hozzájárulásával. Külön kell szólni a tanácsok és az üzemek együttműködéséről. Mi tagadás: ezen a téren a korábbi években nem volt minden rendben, a helyes út mellett, a közös érdek nem volt egyértelmű. Ma már ez szabályozott is, és a gyakorlatban is helyesen jut kifejezésre. A tanácsak támogatják az üzemeket. Közös érdekű lakásépítéssel, vállalati fejlesztésekhez, bővítésekhez hozzájárulással, a munkaerő-gazdálkodásban az üzemi egészségügy, kulturális élet lehetőségének bővítésében, a közművesítéstől a közlekedésig és még hosszan folytathatnánk a sort. Ismét érdemes néhány számot említeni, bár nem vagyok híve az adatok túlzott idézgetésének. 1971— 1975 között a tanácsok 8,7 milliárd forint értékű támogatást nyújtottak az elmondottakhoz az üzemeknek, 1976—1978-ban pedig 11,9 milliárdot. Az üzemek viszont az előző ötéves terv idején 16,2 milliárd, 1976—79 között pedig 11,7 milliárd forinttal támogatták a tanácsokat. — Hogyan tartják és fejlesztik tömegkapcsolataikat a tanácstagok, a beszámolási kötelezettség mit jelent a gyakorlatban? — Igen lényeges, hogy élénkült a tanácstagok közreműködése a döntéseket előkészítő fázisban. Ugyanez mondható el a falugyűlésekről. Eleinte csak a közös tanácsú községek társközségeiben tartottak falugyűléseket, ezzel vonva szorosabbra a székhelyközségben működő tanács és a társközségek lakosságának kapcsolatát. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy a falugyűlések intézménye megfelelt hivatásának, olyannyira, hogy szükség van ilyenekre a székhely-községekben és az Önálló tanácsú községekben is. A falugyűlések jelentős fórumai lettek a szocialista demokratizmusnak, a kérdések őszinte, nyílt megtárgyalásának. Az 1973-ban megválasztott, mintegy 68 ezer tanácstag túlnyomó többsége jól megállta a helyét, megfelelt a vele szemben választói által támasztott követelményeknek. — Mindinkább a városok vonzáskörzete határozza meg a települések fejlődését. Hogyan alakul ez a jövőben? — Új kategória nálunk a város környéki község. Kétségtelen, hogy a városok környékének lakosságát ezer szál fűzi a városhoz: ott van a középiskola, kórház, nagyobb a kereskedelmi választék, mert szakboltokban folyik az árusítás, többnyire színház vagy más művelődési lehetőség is van, s még hosszan sorolhatnám a városok embereket vonzó intézményeit. Ehhez jött létre a város környéki községi tanácsi forma, amelyben a községi tanácsok önállósága megmarad, de meg kell vizsgálni, hogyan lehet tovább erősíteni a városi és a város környéki községi tanácsok kapcsolatait. Már most is rendszeresen meghívják a városi tanács és végrehajtó bizottsága üléseire a város környéki községek tanácsainak képviselőit, összehangolják az intézmények fejlesztését, a közművek, a közlekedés kérdéseit, a lakosságellátó tevékenységre vonatkozó terveket. Város környéki koordinációs bizottságok működnek, ezekben képviseletet kap a város és az érdekelt községek is. Keresni kell azonban azokat a módszereket, amelyekkel az igazgatáson túlmenően biztosítani lehet a Város környéki községek és a városok kapcsolatában is a népképvi- selet-önkormányzati jelleg mind erősebb kibontakozását. Várkonyi Endre Feltalálni érdemes O lvasom, hogy a bűvös kocka immáron átkelt az Óceánon is és terjedési sebessége bízvást versenyre kelhetne az influenza A—2-es vírusával. Ha most három-négyszer annyit lenne képes előállítani a kis műanyagipari szövetkezet ebből a különös logikai játékszerből — akkor sem tudná kielégíteni a keresletet. Amelyre jellemző, hogy nagy nyugati cégek szívesen vállalkoztak a kocka pártfogójának. A legutóbbi kölni játékvásáron például úgy reklámozták a bűvös kockát, hogy aki képes öt perc alatt kirakni valamennyi színét az oldallapokon, az ötezer márkát kap. Hogy akadt-e szerencsés vállalkozó vagy sem, nem tudom, mint ahogy azt sem: valójában hány mozdulattal lehet úrrá lenni a kocka logikai feladványán. Annyi azonban bizonyos, hogy a feltaláló hasznos és okos szerkezetet talált fel. S nemcsak a játék szempontjából, hanem a gyárthatóság, a kezelhetőség kritériumai szerint is — nem is beszélve a propagálás, a terjesztés lehetőségeiről ! Mindezzel tulajdonképpen semmi újat nem árultunk el. Jó lenne tudni, végül is mennyi ütötte a jó eszű feltaláló markát? Erről azonban nincs pontos tájékoztatás. Nemrég társaságban épp erről vitatkoztunk: érdemes-e feltalálni, érdemes-e akár ho&z- szú hónapokat, éveket, netán emberöltőt rászánni egy-egy szellemi termék létrehozására — nálunk? Egymás után sorakoztak a történetek. Arról is, hogy X. Y. tíz évig foglalkozott egy felületkezelési módszerrel, aminek eredménye az lett, hogy egész egzisztenciája felborult. Gyógyintézetben fejezte be életét. Megint más: „szerencsésebb” volt, készülékét elfogadták, gyártották, s elég volt ötéves pereskedés ahhoz, hogy találmányának csekélyke töredéknyi értékét megtérítsék. Persze, hallottunk olyan sztorit is, ahol milliók voltak a bevétel listáján, s ami ritkaság, a feltaláló ezt! az összeget teljes egészségben — azaz hibátlan idegállapottal — ma is hasznosítja. A közhiedelem azonban nem jár messze az igazságtól, amikor a Nehéz emberek című, emlékezetes magyar film megállapításaival él, s általában ma sem ítéli könnyűnek a feltalálók, az újítók sorsát. Túl a szóbeszéden, erről győzött meg legutóbb az a sajtókonferencia is, amelyet a Találmányi Hivatalban rendezett a rádió. Kiderült, hogy az országban egy év alatt mintegy 7-8 milliárd forint értékű találmány születik, ezzel szemben mintegy 224 millió forintot fizetnék ki a feltalálóknak. Azon lehet vitatkozni, hogy ez sok-e vagy kevés, azonban azon nem: a találmányi díj százaléknyi töredéke a létrehozott értéknek. (Még elszomorítóbb a helyzet, ha az újítások vidékére pillantunk: itt már fel sem lehet becsülni a valódi értékeket és honoráriumokat.) Az újítómozgalom ráadásul változatlanul betegeskedik az érdekeltség ellentmondásai miatt. Erre egyébként kitűnő példát szolgáltatott az említett sajtókonferencia egyik hallgatója. ő az Ikarus Gyár aranyjelvényes újítója és aggódott, hogy újításait vagy kollégájának újítását kifizetik-e, mivelhogy azt a szabályok szerint csak a gyári nyereségből lehet finanszírozni. S ugyebár, most az Ikarusnak — állítása szerint — nincs erre pénze. Hogyan lesz megtérítve akkor az újítók fáradozása, szellemi munkája? Persze feltétlen szükséges-e állandóan az érdekeltség oldaláról megközelíteni a feltalálók, újítók ügyét? Kötelező-e pláne akkor, ha tudjuk, a vállalat, a népgazdaság nehezebb körülmények között gazdálkodik, általában is kevesebb a pénz fejlesztésre, elosztásra egyaránt. Ezek nem szónoki kérdések — elég rápillantani a szabályozóváltozások után alakuló vállalati nyereségre. De hát éppen ezek okán kötelező felfigyelnünk a találmányokra és újításokra! Ezek nem valamiféle szükséges rosszak a gazdálkodásban, hanem értéktermelők, nem ritkán nagy jelentőségű haszonnal kecsegtető források! Nem a terhek oldaláról kell tehát megközelíteni a feltalálók és újítók mun- ' káját, helyzetét, hanem a várható haszon, a népgazdasági vagy vállalati előny szempontjából. Sok múlik ezen: a feltalálást értékalkotó emberi tevékenységnek fogjuk-e fel, vagy sem. Ez a nyitja az érdekeltségnek, a hasznosításnak — és ezzel van — sajnos változatlanul — a legtöbb gondunk, bajunk. 0 Találmányi Hivatalban vagy tízmillió szabadalom fekszik. Évente sok ezerrel nő a bejelentések száma — közülük csak kevés jut el a megvalósuláshoz. Amikor a gazdálkodás szigorúbb feltételeivel állunk szemben, amikor szükség van minden forintra, nem elfogadható ez az arány. De segíteni rajta alighanem csak úgy lehet, ha az eddigieknél érdekeltebbé tesszük a feltalálókat a feltalálásban, a vállalatokat pedig az alkalmazásban. Matkó István Társadalmi összefogást Gyopárosértl Minden esetben nagy figyelemmel olvasom azokat a cikkeket, melyek Gyopáros- fürdőről szólnak. Úgy hiszem, ezen írásokat a változtatás, ,a jobbá tétel szándéka íratja a szerzőkkel. Valóban nagy kincse megyénknek, hogy olyan kitűnő természeti adottságai is vannak — sok más mellett —, mint a gyógyvizek. Az idegenforgalom fejlesztése szempontjából is rendkívül fontos, hogy egyre jobhan és eredményesebben hasznosítsuk a természet ajándékait. Gyo- páros további sorsa tehát megyénk idegenforgalmának egyik nagy gondja. Úgy hiszem, a fejlesztési lehetőségek a jövőben sem — vagy még inkább nem — lesznek olyan mértékűek, hogy az ezek felhasználásáért felelősek ettől zavarba jönnének. Társadalmi összefogást kell szervezni, hogy Gyopá- ros valóban úgy ragyogjon a jövőben is, mint a gyöngyszem ! Országosan számtalan jó példa, de megyénkben is hasonlóan sok kitűnő- kezdeményezés volt és van ma is, ami előbbre vitte és viszi közös dolgainkat. Jó példa ezekre a szombathelyi képtár, a gyulai művelődési ház megépítése vagy napjainkban a békéscsabai sPortcsar- nok létrehozásáért hirdetett nagy társadalmi akciók sokasága. A Hazafias Népfront annyi kitűnő ötlet gazdája, ápolója 'és a megvalósítás koordinátora volt már. A mozgalom eddig is sokat tett, kezdeményezett Gyopá- rosért. Hiszem, hogy tovább emelné tekintélyét, ha ,a jövőben is részt vállalna e népmozgalomban, amit Gyo- párosért szükséges lenne indítani. Alaposan átgondolt részfeladatokat kellene vállalniuk az orosházi KlSZ-szerve- zeteknek, az úttörőknek, üzemeknek és természetesen mindazoknak, akik már ott laknak, vagy üdülőkkel, hétvégi házzal rendelkeznek. Szerepet vállalhatnak az idegenforgalmi vállalatok, amely munkában az IBUSZ eddig is partner volt és sokat tett Gyopáros népszerűsítéséért. A népgazdaság teherbírássá véges, ezért reálisan átgondolt, célokért hívjuk az embereket. Biztos, hogy sok-sok kitűnő partnert találunk, akik nemcsak szellemi energiájukat, hanem két kezük munkáját és forintjaikat is szívesen adják Gyopárosért. Dr. Fabulya Balázs, az IBUSZ megyei igazgatója Az orosházi Univerzál Szolgáltató Ipari Szövetkezet központi telepén a tv, magnó, rádió és háztartási kisgépek javításán kívül a villanymotorok álló részének tekercselését is elvégzik. Képünkön Lő vei Zoltán nagyfeszültségű szigetelésvizsgáló készülékkel ellenőrzi a villanymotor tekercselés utáni állapotát Fotó: Veress Erzsi
