Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-09 / 82. szám
1980. április 9., szerda TELEX • BKLGRÁD Veszelin Gyuranovicsnak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökének meghívására Bruno Kreisky osztrák kancellár tegnap délután Belgrádiba érkezett. Kreisky röviddel érkezése után megkezdte tárgyalásait vendéglátójával az államközi kapcsolatok további fejlesztéséről és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. • LISSZABON A Francia Kommunista Párt és a Portugál Kommunista Párt síkraszáll a szocialista országok, a tőkés államok munkásmozgalma és a nemzeti felszabadítási mozgalom további együttműködéséért és nemzetközi szolidaritásáért — hangsúlyozza a két párt főtitkára, Georges Marchais, és Alvaro Cunhal lisszaboni találkozójáról hétfőn kiadott közlemény. • RÓMA Az olasz miniszterelnökségen, a római Chigi-palotában tegnap letette a hivatali esküt Cossiga miniszterelnök előtt, a kormány 55 miniszterhelyettese, olasz szóhasználattal „államtitkára”. A miniszterhelyettesek közül 33-an kereszténydemokraták, 18-an szocialisták és négyen republikánusok Ezzei a második Cossiga-kabinet kiegészült és most már csak a parlamenti bizalmi szavazás maradt hátra. • LONDON Kelet-Angliában húsvét hétfőn ezer fős békemenet vonult Bury St. Edmunds- bói Lakenheath amerikai légitámaszpontra . tiltakozásul az amerikai számyasrakéták tervezett telepítése ellen. Az ötvenes évek nagy húsvéti békemeneteihe7 hasonlóan most is együtt haladtak a nukleáris leszerelési kampány, különböző társadalmi, egyházi és szakszervezetek képviselői. • HANOI Az indiai—vietnami kapcsolatokról, az ázsiai fejleményekről az el nem kötelezett. országok mozgalmáról, helyzetéről tanácskozik Üj- Delhiben Indira Gandhi és Pham Van Dong vietnami kormányfő. A vietnami miniszterelnök hétfőn érkezett az indiai fővárosba, hivatalos látogatásra, s még aznap megkezdte tárgyalásait. • PRÁGA A KGST-nek az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó állandó bizottsága tegnap összeült a csehszlovákiai Ostrava iparvárosban. Az ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió szakemberei vesznek részt. Fő napirendi pontként a WER— 1000 típusú (1000 megawatt teljesítőképességű) atomerő- művi berendezésegységek gyártásával összefüggő tudományos kutatási együttműködés 1981--85. évi munkatervét tárgyalják meg. • PRÁGA Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter tegnap hivatalos látogatásra Indiába utazott. Mint a csehszlovák sajtó megállapítja, a két. ország hagyományos kapcsolatai a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttműködését, a béke és a népek közötti barátság erősítését példázzák. • MOSZKVA Ricardo Wheelock Roman, Nicaragua első moszkvai nagykövete tegnap a Kremlben átadta megbízólevelét Iván Kebinnék, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökhelyettesének. Követik-e az USA iráni lépését a „kilencek”? HÍREK HÍREK HÍREK Közéletünk hírei Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Henryk Jablonskinak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökévé történt, újjává- lasztása alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Edward Babiuchot, akit a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökévé választottak újjá. ♦ A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására kedden Budapestre érkezett a Kambodzsa Megmentése Nemzeti Egységfrontjának küldöttsége, Yos Por-nak, a Központi Bizottság főtitkárának vezetésével. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Kovács Béla, a HNF OT titkára, a7 Országos Béketanács főtitkára fogadta. Tegnap ülést tartott a genfi leszerelési bizottság. A tanácskozáson felszólalt dr. Kőmives Imre, a genfi leszerelési bizottságban a Magyar Népköztársaság képviselője, nagykövet, a bizottság munkájában részt vevő magyar küldöttség vezetője. Az új típusú tömegpusztító fegyverek kifejlesztése és gyártása eltiltásának kérdéséről szólva a magyar képviselő hangsúlyozta, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakán, illetve az ENSZ- közgyűlés soros ülésein az erről hozott határozatokkal összhangban a genfi leszerelési bizottság sürgető feladata a tudomány és a technika vívmányai katonai célokra történő alkalmazásának, illetve az új típusú tömegpusztító fegyverek kifejlesztésének megakadályozása. Elengedhetetlenül szükséges — mondotta —, hogy a bizottság ezzel kapcsolatos tevékenységét minőségileg az eddiginél magasabb szinten folytassa. A teheráni túszdráma minden jel szerint újabb csúcspontot ért el. Amerikai részről hivatalosan közölték: az Egyesült Államok megszakítja diplomáciai kapcsolatait Iránnal, és felszólítja Teherán Washingtonban akkreditált diplomatáit, hogy hagyják el az ország területét. A nemzetközi kapcsolatok évszázadok során kialakult normái szerint ez a lépés a háborún kívül a lehető legkomolyabb diplomáciai döntés, amely a szó szoros értelmében „a szakadék szélére” sodorja a két ország kapcsolatait. Az immár marathoninak bizonyuló iráni*-amerikai válság tehát eljutott „a robbanás előtti szakaszba”. Ami Washingtont illeti, a „A kilencek az elkövetkező napokban egyeztetik álláspontjukat azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan intézkedéseket tegye- nek-e Irán ellen” — jelentették kedden brüsszeli diplomáciai forrásból. A közös piaci országok teheráni nagykövetei már meg is kezdték az előzetes eszmecserét. A Közös Piac részéről tegnap semmiféle hivatalos állásfoglalás nem hangzott el arról, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal és megszüntette a vele folytatott kereskedelmet is. Megfigyelők szerint az amerikai lépés kényes helyzetbe hozta a kilenceket, noha ezúttal Washington előre tájékoztatta szövetségeseit a tervezett intézkedésekről. Kőmives nagykövet felszólalásában támogatásáról biztosította a kormányszakértői csoport létrehozására Vonatkozó szovjet javaslatot. A csoportnak az általános tilalmat tartalmazó szerződés kidolgozása mellett az lenne a fő feladata, hogy javaslatot tegyen a bizottságnak egyes — azonosított — új típusú tömegpusztító fegyverfajták kifejlesztését és gyártását eltiltó nemzetközi szerződések kimunkálására. Űjabb szovjet alakulatok indultak haza hétfőn a Német Demokratikus Köztársaságból. A lipcsei körzetben levő Oschatz városban ünnepélyesen búcsúztatták a németországi szovjet hadseregcsoportnak azokat a katonáit, akiket — a Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke által bejelentett képlet ott áttekinthetőbb, mint Teheránban. Carter többször bebizonyította, hogy akár az egész emberiség érdekeit alárendeli választási céljainak. A szavazókhoz érzelmileg közel álló túszügyben ez fokozottabban igaz. Bár az elnök biztosan vezet párton belüli vetély- társaival szemben, jól tudja: ha a krízis elhalványul, előtérbe kerülnek Amerika Kennedy által szorgalmazott igazi problémái, az infláció, a munkanélküliség stb. Ez pedig azonnal meglátszana az újabb előválasztások eredményein. Ilyen értelemben Khomeini ajatollah azzal, hogy újra megtagadta a túszok „kivonását” az úgynevezett iszlám diákok őrizete alól, paradox módon szívesMichel Poniatowski, Gis- card d’Estaing francia államfő tanácsadója és közeli barátja kedden tv-interjúban úgy nyilatkozott, hogy Carter elnök „tévesen ítélte meg” a helyzetet a túszügyben. Poniatowski szerint a diplomáciai kapcsolatok megszakítása „taktikai hiba”, mert „túl későn” hozott intézkedés. Washingtoni hivatalos körök többször reményüket fejezték ki, hogy „a szövetségesek megértik: inkább érdekük együttműködni az Egyesült Államokkal, semmint egyoldalú, a szövetségesek számára is kockázatos lépésekre késztetni Amerikát”. Csakhogy — állapítják meg brüsszeli megfigyelők — a Közös Piac gazdasági érdekei Iránban teljességgel különböznek az Egyesült Államok érdekeitől. Szadat Carterníl Carter amerikai és Szadat egyiptomi elnök kedden délelőtt a washingtoni Fehér Házban megkezdték megbeszéléseiket. Találkozójuk új lendületet kíván adni azoknak a kátyúba jutott egyiptomi—izraeli—amerikai tárgyalásoknak, amelyek célja egyfajta Camp David-i értelmezésű palesztin „önkormányzat” megvalósítása. E tárgyalások eredeti határideje május 26., de kevés remény mutatkozott arra, hogy addig eredmény születik. egyoldalú közép-európai szovjet csapatcsökkentés keretében — fegyverzetükkel együtt — kivonnak az NDK - ból. A szovjet egység búcsúztatásán és hazaindulásakor nagy számban ott voltak az NDK-ban működő külföldi tudósítók, köztük a NATO- tagországok különböző sajtószerveit képviselő újságírók is. séget tett az amerikai elnöknek, hiszen segít továbbra is elterelni a figyelmet a Car- ternek jóval kellemetlenebb belső témákról. Ami a teheráni motívumokat illeti, ezek már sokkal bonyolultabbak. Az azonban valószínűnek tűnik, hogy az iszlám taktikája továbbra is szembeállítja egymással a különböző csoportokat, ez az ellentét pedig lehetővé teszi az agg vallási vezetőnek, hogy a jövőben is ő legyen Irán politikai életében a legfőbb döntőbíró. A mielőbbi konszolidáció elsősorban Ba- niszadr államfőnek és csoportjának a törekvése. E csoport pozíciója az új fejleményekkel viszont ismét rosszabbodott. Harmat Endre Ma: Eriiard napja A Nap kél 5.07 — nyugszik 18.25 órakor A Hold kél 0.50 — nyugszik 11.23 órakor ÉVFORDULÓ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1855. április 9-én született a felvidéki Vitkócon és 34 éves korában, 1889 júliusában halt meg Budapesten Reviczky Gyula újságíró, kritikus és költő, a XIX. század végi irodalmi ellenzék egyik legtehetségesebb lírikusa, a magyar szimbolizmus előfutára. ÜJ IDŐPONTBAN JELENTKEZIK A MOSZKVA RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA A hazánkban bevezetett nyári időszámítás miatt megváltozott a sokak által hallgatott Moszkva Rádió magyar adása. A naponkénti első adás ezentúl 19 óra helyett húsz órakor kezdődik, a második 21 óra helyett 22 órakor kerül sorra. A Moszkva Rádió magyar nyelvű adásait a 25, 31 és 49 méteres rövidhullámon, valamint a 257 méteres hosszúhullámon lehet fogni. A tapasztalatok szerint Békés megyében a 257 méteres hosszúhullám nyújtja a legjobb vételt. — ÓVODABŐVÍTÉS. Tegnap, kedden vették birtokukba a gyerekek a szarvasi Szirén-óvoda harmadik csoportszobáját. A bővítéssel lehetővé vált, hogy 75 gyermek tölthesse napját optimális körülmények között az óvodában. A kisajátítás és a felújítás csaknem 350 ezer forintba került, és a munkálatokban sokat segítettek a szövetkezet szocialista brigádjai. — FŰK a Tátrában. A békéscsabai ifjúsági és úttörőház fiatal utazók klubjának tagjai április 3-án Csehszlovákiába, a Tátrába indultak. A csaknem egy hétig tartó programban a hegyvidék szépségeivel ismerkedtek meg. — FÁSÍTÁS. Kondoroson az április 4-i ünnep előtt az általános iskolások, a diákotthon lakói, a takarékszövetkezet és az ÁFÉSZ dolgozói a főutcán díszcserjéket és fákat ültettek. A társadalmi munkában részt vevők több mint 800 facsemetével gazdagították a nagyközséget. — MOTORTEKERCSELÉS a tsz-ben. Dombegyházán, a Petőfi Termelőszövetkezet melléküzemágában a mező- gazdasági munkák holt idejében motortekercseléssel foglalkoztatják a lányokat, asszonyokat. Ezzel a munkával a szövetkezet az Egyesült Villamos Gépgyár termelését segíti. — EGYSÉGCSOMAG a betegeknek. A Békés megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya a kórházba kerülő betegeknek egységcsomaggal kíván segíteni a jövőben. Ebben a csomagban nemcsak a kórházi rendről olvashatnak a betegek, hanem etikai kérdésekről, a betegségről és a gyógyulás módjáról is. — KAZÁN A SKÁLÁBAN. A Tótkomlóson gyártott JK- rendszerű kazánok forgalmazását ezentúl a Skála-COOP- hálózat végzi. Az idén 2 ezer I- kazánra van megrendelése a szövetkezetnek. Felhfis idő Várható időjárás ma estig: általában erősen felhős idő, többfelé előforduló esővel, futó záporral. Sokfelé megerősödő, a Dunántúlon átmenetileg viharossá fokozódó északnyugati, északi szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 4— mínusz 1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Távolabbi kilátások mától szombatig: változóan felhős idő, futó záporokra továbbra is számítani kell. Az észak- nyugati szél főként az időszak második felében megerősödik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1—plusz 4 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között, jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. (MTI) — A MEZŐGÉP VÁLLALAT 2-es számú, békési gyárában az utóbbi években 73 millió forintról 125 millió forintra nőtt a termelés értéke. Az egy dolgozóra jutó termelési érték pedig 112 ezer forinttal emelkedett. — A KISZÖV békéscsabai Gyopár Klubjának fiataljai ma, április 9-én este hét órai kezdettel a MÁV irodalmi színpadának tagjait látják vendégül. A klubest vendégei Elmondom nektek címmel előadást tartanak. — A BÉKÉS MEGYEI Víz- és Csatornamű Vállalatnál eredményes újító munka folyik. A vízszintérzékelő szonda elkészült, az első példányokat a Bányászati Kutató Intézet most minősíti. A vizsgálat nemsokára befejeződik, s megkezdődhet a robbanásbiztos műszer sorozat- gyártása. — SARKADON, egy éve működik zenei klub a könyvtárban. Programjaikon 2-3 ismert zeneszerző műveivel foglalkoznak, sok zenerészlet felhasználásával. A téma- választásban szerepet kap az aktualitás, a rádió, a tv, a megjelent könyvek nyomán támadt érdeklődés, ,a klubtagok véleménye és kérése is. A 20 fős tagság mellé ezentúl vendégeket is meghívnak majd. — A KISKERTEKBEN az almafák varasodása és a lisztharmat ellen időszerű megkezdeni a védekezést. Mindkét betegség ellen jó hatású a Fundazol + Funda- zol WP, de alkalmazható a Fundazol + Dithane M—45 kombináció is. A körtefákat károsító levélbolhák ellen Formation hatóanyagú készítmények, a szabadföldi retket és káposztafélék palántáit támadó földibolhák ellen a Ditrifon 5 jöhet számításba. — AZ OROSHÁZI művelődési központ április 13-án 15.30 órákor rendezi meg hagyományos locsolóbálját. A bálon fellép a csanádapá- cai művelődési ház néptánc- csoportja, ,a mezőkovácsházi művelődési központ formá- ciós tánccsoportja, a székku- tasi művelődési ház versenytáncklubja, valamint a helyi úttörő formációs tánccsoport. Emellett tombola és diszkó lesz. — A MEGYE ÁFÉSZ-ei tavaly a termelővállalatoktól közvetlenül 403 millió forint értékű árut szereztek be. Ez a szám 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Főleg vegyesiparcikkekből nőtt az arány az előző időszakhoz képest. — KÖRŐSLADÁNY térségében a KÖVIZIG április 14. és 18. között nagyszabású árvédelmi gyakorlatot rendez. Ezen részt vesznek a KGST-országok megfigyelői is. Magyar felszólalás Genfben Az elmúlt hét eseményei képekben A salvadori Nemzeti Gárda és a rendőrség civil ruhás fegyveresei felelősek a Romero érsek temetésén lezajlott vérfürdőért — jelentette ki Julio Flores, a baloldali erők koordinációs bizottságának szóvivője (középen). Sztrájkba lépett a New York-i metró- és autóbusz-vállalat 35 ezer dolgozója. Képünkön: kerékpárosok tömege közlekedik az amerikai nagyváros utcáin (Fotó: AP — MTI — KS) Diplomáciai szakítás Újabb szovjet csapatkivonás