Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
Békéscsabán és Budapesten o- 1980. április 20., vasárnap __________ ■ Dabóczi Mihály szobrai a Fényes Adolf-teremben Országos verseny győztesei Ketten a költészet bűvkörében Nem olyan művész volt Dabóczi Mihály, akinek a nevét nagy magasságokba röpítette volna a hír. Pedig nagy művész volt, kisszob- rainak jó részét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, tucatnyi köztéri szobra a főváros, Marosvásárhely, Sárospatak, Debrecen, Nagykőrös és Csongrád nagyforgalmú terein, impozáns épületegyütteseinek fókuszában áll; az Erő például a budai vár oroszlános udvarán, Köl- csey-szobra a debreceni színházban, Kőrösi-Csoma Sán- dora Marosvásárhelyen, a Tavasz a Gellért Szálló fürdőjében. Dabóczi Mihály Békéshez is kötődik: az SZMT-székház tanácskozó- termében hatrészes fadom- bormű-sorozatát csodálhatja az érdeklődő, és kaphat útmutatást a művész humánus világába, érezheti mindazt az elkötelezettséget, nép melletti kiállást, mely Da- bóczira annyira jellemző. Kiállításainak, bemutatkozásainak utolsó állomása volt életében az, amelynek előkészítése közben alig két hónapja váratlanul elhunyt. A kiállítás Budapesten, a Fényes Adolf-teremben látható, és vendégkönyve jelzi a nagy érdeklődést. A művész a megnyitón már nem lehetett ott, de ott volt és van szelleme, ott vannak művei, melyek őt idézik, róla vallanak. A belépőt Dabóczi portréfotográfiája fogadja, mesz- szire néző tekintetében egész élete tükröződik. S a kép mellett egyetlen kis faszobor, az 1963-ban, cédrusfából faragott Gyász, melyet a pécsi Janus Pannonius Múzeum adott kölcsön erre az alkalomra, hogy méltó bevezetője legyen a többinek, az élménynek; micsoda művész volt Dabóczi Mihály, menynyire érezte az „anyag lelkét”; mennyire tudta mit miből, és hogyan kell megformálni; hogy az, aki látja majd, megtudjon mindent az alkotóról, megértse formákba rejtett üzeneteit. Sok alkotása közül szinte felejthetetlen az Anya csókja, a lényeget kimondó Lunatikus, az olajfagyökérből faragott, döbbenetes erejű Hirosima torz nőalakja, a Rőzsehordó szomorúságot árasztó kemény tömbje. Nagy faszobra, 1974- ből az Anya gyermekkel, klasszikus formák és hangulatok tiszta fényű sugárzását hinti maga köré és a szemlélőre; hasonlóan életigenlő, tiszta örömöt sugárzó Emberpár, és a remekmívű állatfigurák, a Kukorékoló kakas, a Halak, a Bagoly és a Madár. Többször is körbejárja a vendég ezt a különben nem nagy kiállítást, és örömmel fedezi fel a bejárati résznél — amit érkezés közben nem is látott —, hogy ott van fényképreprodukcióban az a hat, szép dombormű is, amit mi, itthon, bármikor megtekinthetünk a békéscsabai SZMT-székházban. Ez is* Dabóczi Mihály szép remeke, életművének jelentős alkotása. Képeinken két részlet a hatból: a „Munkás-paraszt szövetség”, és a „Kaszások". Sass Ervin Diákok. Nap mint nap beülnek az iskolapadba, hogy kisebb-nagyobb érdeklődéssel végighallgassák az órák magyarázatait, hogy jól-rosszul feleljenek. Délután szívesen „ellébecolnak” a városban. Tanulnak, vagy összejönnek a „haverokkal” az . iskola klubjában, s „megváltják a világot.. Hogy miért írunk mégis éppen róluk? * * * Ütemesen kattog a telexgép, megyei vonatkozású hírt adnak, jobban ráfigyelünk... „Befejeződött a József Attila országos versmondó verseny ... A szakközépiskolások kategóriájában (többek között) Sztarenki Pál, a békéscsabai nyomdaipari szak- középiskola tanulója szerepelt a legjobban. A gimnazisták közül Balogh JózseJ, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium tanulója (is) került a legjobb hat közé...” Már tárcsázunk is, szeretnénk beszélni a két fiúval. Lehet, majd átjönnek ... Néhányat kattan a fényképezőgép, aztán többet nem zavar senki, nyugodtan beszélgethetünk. Mindketten szépen fejezik ki magukat... Öröm hallgatni jól megformált, kerek mondataikat, tiszta beszédüket. Talán nem is olyan tragikus fiataljaink kifejezőkészsége ... Talán túl hamar félrevertük a harangot, hogy nincs szókincsük, pongyolán fogalmaznak, nincs mikor, hol beszélgetniük ... Mindenesetre most, ahogy hallgatjuk őket, megnyugodhatunk ... Józsi — A Mezőberényi 2-es számú Általános Iskolában még hetedikes koromban szólt az egyik tanárom, hogy kellene egy jelentkező az iskolai versmondó versenyre. Ezen a fordulón első lettem, s aztán meg sem álltam a megyei első helyig... — emlékezik Balogh Józsi. — Kell ennél nagyobb kedvcsináló? Azóta már sok versenyen indultam, az EDÜ-n, az ötödik országos vers- és prózamondó versenyen, és most egy éve kezdtem el József Attilával foglalkozni. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy valójában nem is szeretem a versenyt. A kockázat nem a nyerésben, vagy a vesztésben van, hanem abban, hogy aki nem kerül a „fénybe”, talán örökre elfordul a költészettől. S szerintem nem is sejti, hogy ezzel veszíti a legtöbbet. S az izgalom, a feszélyezettség sem mindig válik a, vers tolmácsolásának hasznára... Balogh József Az országos versenyen én is bajban voltam. Nem ismertem az ellenfeleket úgy, mint itt a megyében, s nem tudtam mi az elvárás, ezért féltem, nem tagadom. A nézőtér soraiban is voltak jócskán. Mindezek ellenére sikerült ... Az első hat helyen végzettek, így én is, 500 forintos könyvutalványt kaptak. Hogy mit veszek? Ezen még nem gondolkoztam. Talán versesköteteket. Sokat olvashatok majd, lesz miből válogatni, mert csak így lehet ... Ha végigfutok egy szép vers sorain, már majdnem kész van a fejemben. A szavalás lényege a megértés, s hogy az ott kifejtett gondolatokat magamévá tudjam tenni. Pali — Az embernek sok mondanivalója van — mondja elgondolkodó arccal Sztarenki Pali —, s hogy e mondanivalót méltó módon adja át másoknak, a közönségnek, tudnia kell verset mondani. Hiszem, hogy nincs annál szebb dolog, mint az, ha látom a nézők szemén; értenek. Annál a csendnél, annál a figyelő csendnél mindig elszáll az izgalmam, akkor már tudom, jó hangot ütöttem meg ... Életem egyik legnagyobb élménye is a szavaláshoz fűződik. A Megyei Művelődési Központban, a nyugdíjasklub tagjainak az Anyám fekete rózsája című verset szavaltam. Csodálatos, ahogy átvették a vers sodrását, ahogy benne éltek ... Azt hiszem, e délután élménye is segített a döntésben, hogy színész leszek ... Igaz, a nagyanyám csak legyintett, „bohóc leszel”, de ezt se bánom, csak sikerüljön. Az első rostán már túljutottam, de még kettő hátra van. És persze még egy, a legnehezebb: az érettségi. Kicsit, mit tagadjam, fáj a búcsúzás az iskolától. Vagy inkább a diákélettől. Mert én éltem az örömökkel, nyakig benne voltam mindenben. Itt van például az iskola klubja ... Olyan vitákat, előadásokat rendeztünk itt tízen, tizenketten, hogy máig is emlegetjük őket. A kollégiumban is én voltam a kul- túros, aztán másfél évig a diáktanács titkára. De eljártam én a néptáncpróbáktól az irodalmi színpadig mindenhova ... Talán egyszer még hasznát veszem ... Ha Sztarenki Pál Fotó: Gál Edit a felvételi nem sikerül, akkor sem keseredem el. Megpróbálkozom Szegeden a magyar—népművelő szakkal... Szeretnék továbbtanulni. S ha ez sem megy? Itt az iskolában gondoskodtak arról, hogy megszeressem a nyomdász szakmát. Mindenben megtalálhatjuk a szépet, s hogy még teljesebb legyen az életünk, arról mi magunk tehetünk... Nagy Ágnes Hozzászólás a megyei amatőr színjátszáshoz E lap hasábjain bőséges tájékoztatást kaptunk a közelmúltban lezajlott III. békéscsabai színjátszó napokról. Éppen ezért, nem kiegészíteni, inkább továbbszőni kívánom az említett cikkben felvetett gondolatok fonalát. A szó szoros értelmében zajlott ez a találkozó, de teljesebb ha azt mondom, zajos volt! Annyira zajos volt, hogy a csoportok kölcsönösen zavarták egymás előadását (sajnos!), bár azt hiszem, egy kisebb számú „vállas rendezőkülönítménynyel” megoldható lett volna ez a probléma. A zaj sajnos kevés „nemszínjátszót” vonzott a Tre- fort utcába, és így a rendezvény nem szolgálhatott demonstrációs célokat-' Feltételezem, aitok meghallgatták, akik szívügyüknek tekintik megyénk amatőrmozgalmának fellendítését, elősegítik hasznosságának tudatosítását, mert az amatőr művészeti tevékenységek társadalmi szerepe mindig is túlmutatott közvetlen hatásán, még akkor is, ha maga a művészi gyakorlat esztétikailag nem igazán magasrendű. Meggyőződésem; elősegítheti a jövő munkáját, ha az amatőr színjátszásnak megadjuk végre az őt megillető figyelmet, még akkor is, ha — mint már említettem — ritkán hoz létre esztétikai értékeket, de szem előtt kell tartani, hogy közösséget formál, önkifejezési fórumot teremt, tágítja kinek-kinek az általános műveltségét a szocialista tudatformálás műhelye, és az kell,- hogy legyen! Ezeket a kis csoportokat minden erőnkkel támogatnunk kell! Klubszerű színjátékformára kell nevelni, elsősorban az alapfokú rendezőtanfolyamok hallgatóit, nem is elsősorban rendezőmesterségre, hanem közös- ségformálásra, hogy a színjátékot mint pedagógiai eszközt tudják használni. A megyénket képviselő (sajnos még mindig kevés számú) csoportok nagy ügyszeretetről tettek tanúbizonyságot, és ez kizárja ama feltételezést, miszerint nálunk nincs talaja a mozgalomnak. Elszomorít viszont, hogy a patronáló intézmények képviselői csak saját csoportjukkal szemben mutattak érdeklődést, és nem hogy nem nézték meg más csoport műsorát, de az egyébként nagyon hasznos szakmai értékeléseken sem vettek részt, és így nincs lehetőségük ösz- szevetésre. A személyes kapcsolatnak mindkét irányban nyitva kell lennie, az amatőrök és a fenntartók között. Bánatomat fokozta, hogy a három nap egyikén sem fedeztem fel a jelenlevők között hivatásos színjátszót. Színházi művészek és szakemberek eddig is sokat segítették az amatőrmozgalmat, de mintha ez a gyakorlat az utóbbi időben megritkult volna. Miért? Ha az amatőrök jól végzik a dolgukat (ez most nem jött teljesen össze), a színházak nem egy dolgot tanulhatnak el tőlük. Elsősorban persze ambíciót, frisseséget, a feladat örömét, és főleg az új iránti szomjúságot. De mást is, és itt is igaz, hogy a személyes kapcsolatnak mindkét irányban nyitva kell lennie. Ezerkilencszázhetvenkettő óta folyamatos megyénkben a színjátszócsoport-vezetői oktatás, és ha ezeken a tanfolyamokon sikerül sok fiatalban tüzet gyújtani, nem lesz probléma az utánpótlással- De segítségül nem árt a jó, intézményes irányítás (megyei szakbizottság), a propaganda, és nem utolsósorban a jelenleg aktívan működő csoportok további példamutatása. Mindehhez a cikk befejezéseként csak annyit: hajrá, amatőr színjátszók! Farkas László Jól haladnak a gyulai fesztivál előkészületei Az elmúlt napokban tartotta Gyulán második előkészítő megbeszélését a XVIII. országos nemzetiségi fesztivál operatív bizottsága. A megbeszélésen a megye és Gyula párt- és állami szerveinek képviselői mellett ott voltak a nemzetiségi szövetségek, a Kulturális Minisztérium, a Népművelési Intézet és a Tankönyvkiadó vezető munkatársai. A megbeszélésen véglegessé vált, hogy Gyulán, az augusztus 18—19—20-án sorra kerülő országos nemzetiségi fesztiválon a dél-szlávokat a szentendrei Vuicsics együttes, a pécsi táncegyüttes, a németeket a sombereki nemzetiségi kórus, a szigetszent- mártoni nemzetiségi tánccsoport, a szlovákokat a Vörösmárvány táncegyüttes, a pi- liscsévi kórus, a románokat a gyulai román gimnázium néptánccsoportja, a „Hegedűs” együttes, valamint a szegedi és bedői „Röpülj ;^- va” kör képviseli. Megbeszélték a fesztivál várható programját is. Ezek szerint: az együttesek augusztus 18-án érkeznek Gyulára és még aznap este Me- zőberényben és Tótkomlóson vendégszerepeinek. Másnap 18 énekkar és együttes színpompás menettáncban halad keresztül a városon, a tószínpadig. A gálaműsor este 8 órakor kezdődik a szabadtéri színpadon. Augusztus 20- án az együttesek pihenéssel, városnézéssel búcsúznak el a házigazda gyulaiaktól. AT megbeszélésen a szövetsége^ és a minisztérium képviselői elégedetten állapították meg, hogy a nagyszabású nemzetiségi kulturális eseményre az előkészületek időarányosan, szervezetten haladnak, s minden bizonnyal hangulatos, sok élményt nyújtó esemény lesz a XVIII. országos nemzetiségi fesztivál.
