Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-09 / 58. szám
1980. március 9., vasárnap o Az olvasás: öröm és szórakozás Gaburek Károly: Mozaikterv Gaburek Károly: öreg Aki rendszeresen olvassa — de csak, ha átlapozza is — az újságokat, folyóiratokat, szinte évtizedek óta tanúja annak a szellemi és anyagi erőfeszítésnek, amely a könyvolvasáshoz való kedvcsinálásért folyik. Ezt is kulturális nevelésnek mondjuk, s az is valójában ez az éppen nem könnyű munka, mégis most tekintsünk el ettől a kifejezéstől. Főleg azért, mert az állandó — sokszor fölösleges — használattól megkopott, sőt észrevehetően kezd visszájára fordulni. Valahogy odajutottunk vele, mint a diákok a kötelező olvasmánnyal: sokan eleve fenntartással fogadják. Ügy érzik, nincs nap, még pillanat sem, amelyben ne akarnák nevelni, tanítani őket, holott ők...! És tovább lapoznak. Mert: vagy tényleg nincs szükségük az ilyesfajta buzdításra, agitá- cióra, hiszen szenvedélyük az olvasás, vagy pont azért, mert úgy érzik, róluk van szó. őket szeretnék megnyerni: ne csak a rádiót, televíziót nézzék, hallgassák, ne csak meccsre vagy kocsmába járjanak, de a könyvekre is szenteljenek időt. Az érvek fegyvertára bőséges, a legfontosabb közülük egyben a célt is jelzi: a műveltség gyarapítását. Egy valamit azonban csak kerülünk, kerülgetünk, mégpedig annak a kimondását, sőt hangoztatását, hogy az olvasás — elsősorban a szép- irodalmi művek esetén — öröm és szórakozás. Ez nem véletlen, oka pedig több van. Az egyik nyilván az, hogy hangsúlyosabb, komolyabb, s ezért erősebbnek tűnő érv a kulturáltság növelése, amit még mérni is igyekszünk, mint olvasni a magunk örömére. A másik valószínűleg az, hogy a szórakozás szó fogalma az utóbbi időkben nagyon átértékelődött, s ebben a folyamatban teljesen eltolódott a könnyű, az értéktelen dolgok élvezete felé. Idesorolódik mindaz, amit elsősorban kellemesnek nevezünk, de nem hagy maradandó nyomot. Pillanatnyi feloldódást — majdhogy csak lazítást — jelent a napi munka fáradalmai után, olyat, ami az egyik percben volt, s aztán már el is repült. Ki emlékszik rá, s egyáltalán ugyan miért is kellene? A művek szempontjából meg egyenesen lekicsinylő a szórakoztató jelző. De a műfajok megítélésében is kialakult egyfajta rangsorolás, bár ez nem hivatalos — nem is lehetne az —, mégis tartja magát sokak szemében. Holott nem az dönti el az értéket, hogy egy mű melyik műfajba tartozik, hanem nyilvánvalóan az azon belüli színvonala. Például a humornak is vannak halhatatlan mesterei, klasszikusai, akárcsak a tragédiának. Tehát akár az alkotó, akár az olvasó oldaláról nézzük, igencsak kétes dolog lett a szórakozás. De itt most csak maradjunk az olvasónál. Ugyan hányán mernék — legalábbis mások előtt — azt mondani, főleg a nagy klasz- szikus művekre, hogy azok szórakoztatóak, s olvasásuk örömet okoz? Hogy azért olvassák, hallgatják vagy nézik, mert jólesik a könyv vagy dráma világában elmerülni, a felkeltett érzelmeket átélni, a mások bőrébe bújva szenvedni, szeretni, örülni, ujjongani vagy félve izgulni, szorongani, nemegyszer összetörve vagy bátran poklot járni. Tűnődni, gondolkodni az ember és a természet csodálatosságának, különösségének varázsán, az emberi lélekben egymás mellett élő jón és rosszon, az ezerféle színű palettán. És mindennek sokáig, sokszor örökre a hatása alatt maradni. Mi más ez, ha nem a legnagyszerűbb szórakozás? A legnagyobb élmények egyike. Épp ezért, nincs abban semmi restellnivaló, hogy a könyvekből áradó, az azokból megszerezhető élvezet vonz, hiszen hasonló élményért jár az ember színházba, moziba, hangversenyre is, bár nem mindig kapja meg. Műve válogatja. Hogy ezenkívül még mi mindent találunk a könyvekben. Vagy inkább nyerünk szinte csak úgy mellékesen; mert tudást, ismeretet nyújtanak, formálják világképünket, egész felfogásunkat befolyásolhatják, szélesítik, kitágítják látókörünket. És a fölsorolásnak ezzel közel sincs vége. S mindezt szinte lopva, észrevétlenül, szórakozás közben. S ahogy halad az ember gyerek- és ifjúkorától egyre tovább a könyvek világába és egyre többet és mélyebbet kíván az íróktól, egyre igényesebb tartalmat és formát; úgy lesz, ha fejtörések árán is, nagyobb az olvasás élvezete. S ugyanakkor az évek, évtizedek teltével apránként kincseket gyűjt össze, egy egész szellemi vagyont. Pedig „csak” szórakozni akart. Mint ahogy azt kívánjuk akkor is, amikor többször elolvasunk egy könyvet. Még mostanában is, amikor any- nyi minden ellene dolgozik, vagy próbálja az ember figyelmét elvonni az olvasástól. Leginkább az időhiány és a televízió. Bár aki egyszer megszerette a könyvet, annak az marad az igazi szenvedélye, olyan, amit semmi más nem pótol. Vass Márta Gaburek Károly: Békési Körös-parton Apáti Miklós: Vihar Akinek arcára fényt rajzol e vihar, talán beletisztul, s gyógyul, s rajonghat is úgy, ahogy senki se még, és soha senki. De élve utolsó pillanatát, éli-e azt, ami élet, ami éltet, ami végső, ami egy pillanat és mégis örökétig zengés? Hallod-e őt, és hallottál-e mást? Éltél igazán más életet is. Élhetsz-e majd újra oly életet, ami tán nincs is? Sírni hallod-e őt? Húsa zeng, s hiába. Félsz? Sírsz? ő vigasztal, ringat, és arcodba sír, ha vársz, ha remélsz, hihetsz, ha szeretsz. Gyűlölet álmodik rólam, de szavam nem bánt ha hozzá beszélek, — tiszta vagyok már e lucskos viharban. Hiszem és hihet. Újházy László: Magadba rejtesz Hányszor megnéztek már a csillagok, hányszor virradt fel az a kakaskukorékolású hajnal fejem fölött, amíg kerestelek! Most életembe belezuhantál, — mély folyóba, — és egymás szeméből lessük a reggelt gyanútlan hétköznapokon, amikor így szólok hozzád: nézd csak a fákat, a leveleknek lobogni kell vasárnap is. Te pedig, kedves, figyelsz engem, és napszép pupilládba rejtesz halkan örökzöld cserjékkel, fákkal* madarakkal. Gaburek Károly: Erdei út Képeink Gaburek Károly festőművész a megyénkben élő alkotók egyik legkiegyensúlyozottabb müvé- szetű, karakterisztikus egyénisége. Békéscsabán született; a főiskola elvégzése után ide is tért vissza, ma is itt él, alkot. Elsősorban olajképeket fest, de a képzőművészet más ágaiba is tesz sikeres kirándulásokat. Megyénk művészeti életének egyik irányítója. Nemcsak a megye, a szülőváros, a déli tájegység kiállításainak állandó résztvevője, hanem képeivel a határokon túli bemutatókon is szerepelt már. Egyéni tárlatai mindig látogatottak; a közönség ismeri a békéscsabai festőművész, Gaburek Károly nevét, ismeri realizmusba hajló, érdekesen gazdag színvilágú képeit. Varga Dávid: Portré VAJDA LAJOS EMLÉKÉRE Félóránként az ablakhoz megyek Hold A végtelen haldokol téren csillag-sátorán átremeg Varratos csonthideg koponyán Weöres Sándor: Lég Az égből függ a táj, mint óriás parittya, a szűk látóhatár koronává szorítja. Dombok hullámai felhőkre válaszolnak, patak csillámai a menny felé nyomulnak. S a fent és lent között csóvái a szeleknek sugárba öltözött levegőt libegtetnek.
