Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-09 / 58. szám
1980. március 9., vasárnap KljdUl-fíTd Virágok Jelenának — Azt mesélte édesanyám, hogy szép május volt 1935- ben, amikor megszülettem. Biztos boldog lesz a lányom — emlegette sűrűn, amikor esténként hazajött a munkából és fáradtan leült a ló- cára.^Most már tudom, hogy minden szegény emberben benne él a remény, hogy ha már neki keserves sors jutott, talán majd a gyermekei szebben, boldogabban élnek. Sokat töprengtem rajta, mi lehet a boldogság, amit édesanyám emlegetett. Hosz- szú időn át nem tudtam rá magyarázatot adni. Mert nem úgy éltünk mi, mint akinek nagy, és sok boldogság jut osztályrészül. Cselédek voltak a szüleim, s még 10 éves sem voltam, amikor változott a világ, bedübörögtek Battonyára a szovjet harckocsik. Talán harmadikos vagy negyedikes lehettem, inkább negyedikes, mert azzal be is fejeztem az iskolát. Pedig jó tanuló voltam, de akkor nem ez számított. Kimaradtam az iskolából, már csak azért is, mert édes- apámék kaptak négy hold földet, azzal meg volt munka bőven. Manapság nem tízéves, még idősebb gyerekekkel sem végeztetnének olyan munkát, mint velem. Nem lázadoztam én, nem azért mintha olyan nagy eszem lett volna, hogy megítélhessem a helyzetünket, hanem azért, mert láttam édesapámat, meg édesanyámat késő estig robotolni, és természetesnek vettem, hogy nekem is segíteni kell, amennyit tudok. Nem állíthatom, hogy ezek a gyermekévek boldogok lettek volna. Talán később, amikor nagyobbra cseperedtem, néha volt eset, hogy úgy éreztem, ez már boldogság. De ezek nagyon rövid ideig tartottak, és nem hagytak mély 'nyomot bennem. Hatvanban szüleim beléptek a tsz-be, a Május 1-be. Jó ideig ott sem volt köny- nyebb. Persze most már csaknem két évtized távlatából meg tudom ítélni, hogy az azért már valamivel jobb volt, mint otthon a négy hold földön. Igaz, akkor már azért is könnyebb volt, mert közben 1955-ben férjhez mentem. Traktoros volt az uram, Gyömbér Pál. Nem szólt az semmit, sem a szülei, hogy engem vett el, Lóneán Jele- nát, a román lányt. Nem voltak itt nemzetiségi problémák. Egy évvel később megszületett a kislányunk. Tem tudom, jól mondom-e — az idegen szavakkal mindig bajban vagyok —, így asszimilálódnak a nemzetiségiek Bat- tonyán is. Öt már Gyömbér Ilonának hívják, nem Jelenának. Talán az ő unokái már nem is fognak arról tudni, hogy az édesanyjuk anyja még román volt. Szóval ott hagytam abba, hogy 1955-ben férjhez mentem, és akkor úgy éreztem, ez az a boldogság, amiről anyám annyit mesélt. Nagyon jó ember volt az uram — szemét elfutja a könny —, igen, azt hiszem, boldogok voltunk. Tavaly halt meg. Előtte egy évvel az anyám. Itt maradtam egyedül a kislánnyal, és én is abban reménykedem, amiben anyám annak idején. Talán majd ő megtudja mi a boldogság, és nem éri annyi keserűség, mint engem. Ö már többre vitte nálam. 1975-ben végezte el a közgazdasági technikumot Békéscsabán, s most a járásbíróságon dolgozik adminisztrátorként. Tavaly ment férjhez, egy nagyon derék fiatalemberhez. Sofőr a Dózsa Termelőszövetkezetben. örültem, hogy oda költöztek hozzánk, de már nem sokáig laknak nálunk, építettek házat, hamarosan elkészül, oda költöznek. Sokat sírtam, hogy itt maradok egyedül édesapámmal, de a lányom megvigasztalt — ne bánkódjon édesanyám, majd lefoglalják az idejét az unokák. 1971-től dolgozom itt a napközis konyhán. A munkaköri beosztásom főzőnő. Nem, nem szakács, csak így, főzőnő. Tulajdonképpen az én feladatom este a vacsorát elkészíteni a gyerekeknek. Emellett takarítok is a konyhában, mosogatok, törölge- tek. A munkaidő délelőtt 11- től este 7 óráig tart. Mielőtt bejövök, elintézem odahaza a jószágot, megfőzök apámnak, meg a gyerekeknek. Az öreg még jól bírja magát, bár már 67 éves. Szeret horgászni, amikor nem fáj nagyon a lába, eljár a téglagyári gödörhöz, ott próbál szerencsét. Volt, amikor két és fél kilós halat is fogott, öt évvel ezelőtt kértem felvételemet a_ pártba. Itt vagyok tag a pedagógus alapszervezetben. Csupa tanult, diplomás emberek vannak itt, aztán gondoltam, szégyen nekem négy elemivel itt közöttük. Nekiláttam, hogy elvégezzem á nyolc osztályt. Azt hiszem, megbecsülnek az emberek, mert beválasztottak az alapszervezet vezetőségébe, meg engem bíztak meg, hogy képviseljem őket a községi pártértekezleten. Nem mertem én szót kérni, pedig lett volna miről beszélnem, de félek a sok ember előtt, mert nem tudnám magam kifejezni úgy, ahogy kellene. A fizetéssel meg vagyok elégedve, 2300 forintot kapok, úgyhogy erőmhöz mérten a gyerekeken is tudok segíteni. * * * Egy anya, egy nő Batto- nyáról. Gyömbér Pálné Lóneán Jelena. A legnagyobb jóindulattal sem lehetne azt állítani, hogy eddigi útja rózsákkal lett volna telehintve. Keményen szállt szembe a nehézségekkel, kereste a boldogságot, amelyből csak kevés rész jutott neki. Örök asszonyi bizakodással ő is abban reménykedik, hogy talán majd a lánya ... Ha képletesen is, de átnyújtok „egy csokor virágot Jelenának és Ilonának nőnapi jókívánságként. Béla Ottó A vásárlók védelmében A Kereskedelmi Minőség- ellenőrző Intézet a fogyasztói érdekvédelmet, a minőség szigorú ellenőrzését végzi. Az elmúlt évben mintegy ötezer-ötszáz termék és elő- minta minőségét vizsgálták meg, ennek hetvennégy százaléka felelt meg a követelményeknek, tizenhárom százalékot pedig forgalomba hozatalra alkalmatlannak minősítettek. Budapesten és vidéken mintegy ezerhatszáz üzletben végeztek vizsgálatot. Az áru minősége mellett a helyes tárolást és kezelést is ellenőrizték. Az intézet másik fontos feladata a vásárlói reklamációk szakvéleményezése. Az elmúlt évben mintegy harmincötezer vásárlói kifogást vizsgáltak meg. Az NDK gyártmányú gokart gümikeménységét vizsgálják (MTI-fotó — Hadas János felvételei — KS) Forgalomban levő élelmiszerek ellenőrzése Villanófényben A riportert, a Magyar Televízió külpolitikai osztályának vezetőjét természetesen nem kívánjuk bemutatni. Köztudomású: egyike azoknak, akikre érdemes a képernyőn figyelnünk. Nem csupán honi elfogultságunk mondatja ezt, a friss nemzetközi elismerés is bizonyítja: Háború a Szaharában című munkája a monte-carlói tévéfesztivál riport-doku- mentumfilm kategóriájában nagydíjat kapott. Nem akármilyen elismerés ez, hiszen a televíziós világversenyek sorában az első helyen jegyzik a riviérait. — A zsűri külpolitikai szerkesztőségünk módszerét ismerte el. Azt a gyakorlatunkat, hogy egy adott nemzetközi, vagy helyi konfliktusban minden érdekelt felet megszólaltatunk. Jó néhány éve vallom: ha szembesítjük a két vagy több fél érvelését, tisztességesebben, pontosabban, tárgyilagosab- ban, meggyőzőbben körüljárhatunk egy-egy témát, mintha a nekünk nem tetsző helyett csak összefoglaló narrátorszöveget adunk. Így készült például a Hadüzenet nélküli háború Afrika szarván, a Harcok, a Magányos cédrus országában, vagy az Invázió című filmünk. S ugyanígy ez a legutóbbi, a Háború a Szaharában. A néző ebben nemcsak eseményeket látott, elmondták véleményüket a nyugat- szaharaiak, s elmondták a marokkóiak is. A nézetek szinte úgy ütközhettek, mint a harcmezőn: szikrázva, drámaian. A közönség pedig a látottak, hallottak alapján eldönthette, kinek ad igazat. — Elfogulatlanul közelít tehát mindkét félhez? Hogyan jut akkor kifejezésre szemlélete, meggyőződése, elkötelezettsége egy-egy kérdésben? — Ki állíthatná, hogy nincsenek fenntartásaim, előítéleteim? Természetesen, én sem lehetek igazán objektív. Nem vagyok ítész, csak kérdező, szembesítő, s ha kell: oknyomozó riporter. Ám ehhez nem kell ködbe borult tekintettel elítélnem, megbélyegeznem azt, amivel-akivel esetleg nem értek egyet. De azonosulnom sem kell — még azokkal sem, akikkel részben, vagy egészében egy véleményen vagyok. Bizonyos .távlatból és magyar szemmel látom tehát azt, ami történik, s így próbálom érzékelni és értékelni az ér- veket-ellenérveket. A kérdéseimben, ellenvetéseimben vagy éppen egyetértő hallgatásomban is megfogalmazódhat, hogy erről vagy arról hogyan vélekedem. Azt pedig természetesen a néző is észreveszi, ha a kérdezett csűri- csavarja a szót, vagy netán valótlanságot állít. Szahara- filmünkben például a marokkói parlament elnöke ellenérvek helyett azt tanácsolta: foglalkozzam antropológiával, hogy eldönthes- sem, ki a dél-, közép- vagy észak-afrikai. Azt viszont egyszerűen letagadta, hogy Mahbesz városa elesett, sőt, még annak város voltát is kétségbe vonta. S amikor tényekkel megcáfoltam, megint csak indulatos vádaskodásokkal próbálta helyettesíteni a bizonyító érveket. Ügy gondolom, a maga rovására volt indulatos. — Ha élet-halál kérdésé- ben nem hangzanék majdnem cinikusnak, azt mondanám: nagyfeszültségű térségekben, háborús összeütközésekben kedveli a kiélezett drámai szituációkat, a konfliktushelyzeteket. Csakugyan „színház az egész világ”? — Ügy hangzik ez, mintha az én kedvem szerint „feszülne” vagy enyhülne a viChrudinák Alajos (Fotó: Moldvay József felvétele — KS) lág. Ez persze képtelenség, és megvallom: cseppet sem nyugtalanít a nyugalom. A világban azonban, sajnos, számos feszültséggóc található. A tisztulásban, a gyógyulásban az is segíthet valamicskét, ha mi, külpolitikai riporterek idejében, s lehetőleg minél pontosabb diagnózist adunk. Ha elmondjuk, hogy tud fizikailag, lelkileg létezni, mondjuk a nyugat- szaharai, vagy akár a marokkói ember a sivatagi háborúban. A nézők úgy érzékelik igazán a válsághelyzetet, a világpolitikát, ha nemcsak információt kapnak, de meg is ismerik azokat, akikkel beszélgetünk. Viselkedésüket, gondolkodásukat, reményeiket. Nem a „téma” a fontos tehát, hanem az ember, aki a világ veszélyes és veszélyeztető térségeiben él. S éppolyan, mint mi vagyunk. A Polisario Front katonái sem mind hősök tehát, van köztük határozott és nyílt természetű harcos, és van bizalmatlan is, aki gyanakodva méregeti a magam- forma, messziről jött embert. S a „szerencsétlen foglyok” sem mindig egyértelműen szerencsétlenek. Egy mondatuk többet elárulhat előéletükről, mintha pusztán elítélném azt, amit tettek. — S miképpen juthat át a feszültség „drótakadályain”, az alkalmankénti bizalmatlanságon, a tényleges határokon a riporter? — Ha csupán farkasszemet néz a hivatallal, a papírokkal, vagy várja a jószerencsét, nem sokra jut. Sokat segítenek az újságíró kollégák, de talán még ennél is többet számít, hogy a harcban, vagy harcközeiben állók mindegyike igényli a sajtót, a tömegtájékoztatást; szeretné, ha álláspontját a közvélemény megismerné, így volt ez például Marokkóban is. Frontországban, polgárháborúban az is megeshet, hogy — hiába minden hivatalos engedély —, az ember bajba jut. Iránban, Ah- waz városa előtt csaknem meglincseltek, pedig teherá- ni Khomeini-bizottságtól volt papírunk. A megszállt nyugat-szaharai Al-Aiun-ban tehetetlenül és hiába vártunk a rabati jóváhagyásra; nem tudtuk elintézni, hogy a katonai vezetők fogadjanak. Máskor meg a legváratlanabb módon mellénk szegődött a szerencse. Szomáliába nem kaptunk vízumot, de a véletlen úgy hozta, hogy két órával a miénk előtt szállt le Mogadishuban az a bizonyos eltérített Lufthansa- gép. Gyorsan beütötték útlevelünkbe a pecsétet, s már tuszkoltak is mindenkit kifelé a repülőtérről, „tisztuljon a. terep”. Az is előfordult, hogy egy-egy országba vízum nélkül „szöktem” be. Nem tartottam magam a fair play szabályaihoz? Szerintem inkább a diszkrimináció tiszességtelen. Nem vagyok felforgató, sem fenegyerek, csupán egy újságíró, aki tájékoztatni szeretné hazája közvéleményét. — Most éppen mit készít, hova készül? És a Televízió külpolitikai osztályának milyen tervei vannak? — Szerkesztőségünk ismert műsortípusaihoz — Nemzetközi stúdió, Panoráma, Kockázat, Külpolitikai Fórum, Monitor, Parabola, Tájak, városok, emberek — Szemtől szembe címmel egy újabb csatlakozik. Sajtókonferencia-szerű kis-Fórum ez: egy-egy neves személyiség válaszol 4-5 újságíró kérdéseire. Nagy műsort készítünk az iszlámról, filmet tervezünk az olajtermelő országokról, a haladó arab államok közti nézetkülönbségekről, a Perzsa-öböl térségéről, Egyiptom belső életét is ideje lenne alaposabban megismernünk. Szerkesztőségünk természetesen továbbra is készít külpolitikai riportokat a Hét műsorába. Végezzük tehát a mindennapi televíziós munkát, s ha kell útnak indulunk. Azután hazatérünk néhány filmtekerccsel, ■ abban a reményben, hogy sikerül minden ellentmondásával együtt rögzíteni: a nyolcvanas években merre forog a föld. Nádor Tamás
