Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-06 / 55. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG n MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1980. MÁRCIUS 6., CSÜTÖRTÖK Ara: 1,20 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM Sikeres munkaverseny — újabb csatlakozások Nagy lendülettel folyik megyénkben a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny, egyre több helyen értékelik az eddig elért eredményeket. Közben újabb kollektívák csatlakoznak a Sziklai brigád felhívásához. A GYULAI NÉPMŰVÉSZETI ÉS HÁZIIPARI SZÖVETKEZET November 7. Szocialista Brigádjának kezdeményezésére széles körű társadalmi munkaakció kezdődött. A vállalások értelmében márciusban — szabad szombaton — munkával köszöntik a párt XII. kongresszusát, hazánk fel- szabadulásának 35. évfordulóját. A munkabért a sarka- di telephely dolgozói az ez évben felépülő 8 tantermes iskola költségeire ajánlották fel. A központban, Gyulán, a gyermekintézmények terven felüli fejlesztésére fordítják a pénzt. Ezen túlmer nőén a végzett munka jelentősen hozzájárul a szövetkezet első negyedévi célkitűzéseinek teljesítéséhez, a tőkés export fokozásához, az árbevételek növekedéséhez. A BÉLMEGYERI ŰJ BARÁZDA TERMELŐSZÖVETKEZET versenybizottsága értékelte a brigádok múlt évi munkáját. Tavaly 3 szocialista ég négy kiváló munkabrigád dolgozott a szövetkezetben. A brigádok a kitűzött célokat elérték, ezért egy ezüstkoszorút, egy zöldkoszorút, négy pedig brigádzászló kitüntetést kapott. A brigádok a kongresszusi munkaverseny szellemében tették meg idei vállalásaikat. Ezek többségében szerepel az energiatakarékosság, és a kampánymunkák időben, jó minőségben való elvégzése. Hét szocialista brigád 116 taggal csatlakozott a Sziklai brigád felhívásához. A kommunista műszak keresetét a községi gyermekintézmények javára ajánlották fel. A SÁRRÉTI TEJ KÖZÖS VÄLLALAT dolgozói is csatlakoztak a felhíváshoz. A 11 szocialista, ég egy munkabrigád tagjai elhatározták, hogy március 24-ig szerveznek olyan műszakot, melynek munkabérét felajánlják a nagyközségi gyermekintézmények fejlesztésére. Hasonlóan foglaltak állást a KÖRÖS VIDÉKI CIPÉSZ SZÖVETKEZET négy telephelyének szocialista brigádjai és dolgozói. Valamennyien csatlakoztak a Sziklai brigád kezdeményezéséhez. Március 22-én kommunista műszakot tartanak, melynek bevételét gyermek- intézmények fejlesztésére és a békéscsabai sportcsarnok építésére ajánlják fel. A TÖTKOMLÓSI VEGYESIPARI SZÖVETKEZET tíz szocialista brigádja 152 taggal csatlakozott a felhíváshoz. Az üzemrészek közül a textil- és a vasas részleg valamennyi dolgozója részt vesz a 22-én tartandó ünnepi műszakon. Előzetes számítások szerint 1353 óra munkát végeznek, és ezalatt 234 ezer forint értéket állítanak elő. A műszak munkabérét, 18 ezer 900 forintot, a község gyermekintézményeinek fejlesztésére fordítják. A CSANÁDAPÁCAI KÖZSÉGI TANÄCS Ybl Miklós Szocialista Brigádja az elsők között csatlakozott a felhíváshoz, és egyben kérték a községben dolgozó többi szocialista brigádot is a csatlakozásra. Ezek után a község brigádjainak többsége bejelentette, hogy társadalmi munkaakciókban vesz részt a gyermekintézmények segítésére. illést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács szerdán ülést tartott. Marjai József miniszterelnök-helyettes jelentést tett a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság üléséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést. A Minisztertanács elfogadta a munkaügyi miniszter jelentését a munkaügyi helyzet 1979. évi alakulásának tapasztalatairól. A reálisabb munkaerő-tervezés, a javuló munkaerő-gazdálkodás, a gazdasági szabályozórendszer elősegítette a foglalkoztatási egyensúly korábbiaknál kedvezőbb alakulását. A foglalkoztatás ésszerűbb megszervezése hozzájárult a munkatermelékenység növekedéséhez. A kormány elfogadta az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének jelentését a termékforgalom múlt évi alakulásáról, a termékforgalmazási előírások végrehajtásáról. A Minisztertanács döntött az 1980. évi állami díjak és Kossuth-díjak odaítéléséről. A kulturális miniszter javaslatára a kormány határozott a kiváló és az Érdemes Művész kitüntető címek ez évi adományozásáról. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Szäkefalvi-Masv Béla kitüntetése A Szovjet Tudományos Akadémia közgyűlésének szerda délutáni ülésén ünnepélyes keretek között nyújtották át Szőkefalvi-Nagy Béla Kossuth-díjas akadémikusnak a Lomonoszov-arany- érmet. Az érem a legmagasabb tudományos kitüntetés, amelyben egy szovjet és egy külföldi tudós részesülhet. Az 1979. évi Lomonoszov-érem szovjet kitüntetettje a világhírű biológus, Alekszandr Oparin akadémikus. Az ülésen, amelyen megjelent Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, G. Szkrjabin akadémikus, tudományos titkár méltatta Szőkefalvi-Nagy Béla tudományos munkásságát. Eredményesen működnek a vöröskeresztes alapszervezetek a tsz-ekben Tegnap délelőtt Békéscsabán, a MESZÖV-székház tanácskozótermében került sor a Vöröskereszt megyei vezetőségi ülésére, amelyen részt vett Fodor Gábor, az országos központ munkatársa is. öz Ferenc, a testület titkára ismertette a végrehajtó bizottság jelentését a termelő- szövetkezetekben folyó vöröskeresztes munkáról, valamint a TOT-tal kötött megállapodás tapasztalatairól. Szóbeli kiegészítőjében megemlítette, hogy az országos végrehajtó bizottság elé kerülő anyaghoz minden járási és városi vezetőség felmérést készített. Két területi tsz-szövetséggel is konzultáltak, s megvizsgálták néhány mezőgazdasági egység vöröskeresztes tevékenységének színvonalát is. Közel 250 baleset fordult elő 1978 és 1979 között a mező- gazdaság területén, ami azzal magyarázható, hogy helytelenül használták a gépi és az egyéni védőeszközöket. Nem egy esetben az alkoholizmus is közrejátszott. Gondot okoz: kevés az elsősegélynyújtó tanfolyamokon használható tankönyv. Noha jól működő egészségügyi állomások vannak, mégis a legnagyobb figyelmet ezekre a helyekre kell összpontosítani. Több hozzászóló is hangsúlyozta, hogy szükségessé vált az aktivistaképzés meggyorsítása, az emberi gondatlanságból eredő balesetek számának minimumra való csökkentése, s több fő állású üzemorvost kellene alkalmazni a mezőgazdasági üzemekben. A tartalmas, és lényeget feltáró beszámoló összegzésül megállapította: a tsz-ek vöröskeresztes szervezetei „megtalálták helyüket, jól élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a tsz párt- és gazdasági vezetői biztosítanak számukra”. Takarékosabbak lettünk Bz ÜFOR mérlege az energiafogyasztásról Az energiatakarékosság az élet minden területén egyre inkább közüggyé válik — ezt bizonyítja az Ásványolajforgalmi Vállalat elmúlt évi mérlege is. Ezek szerint 1979- ben 9 millió 462 ezer tonna kőolajtermék fogyott, csaknem félmillió tonnával kevesebb a tervezettnél. A közlekedési célú motorbenzinekből 1 millió 380 ezer tonnát használtunk fel az elmúlt esztendőben. Ennek 76 százaléka volt a normál benzin. Szuperbenzinből 10 százalékkal, extra szuper benzinből pedig 18 százalékkal fogyasztott a közlekedés kevesebbet, mint a megelőző évben. Takarékosabbak lettek az olajkályhát használók. Az ÁFOR háztartási tüzelőolajforgalma 65 ezer tonnával volt kevesebb a tervezettnél, és ez 7 százalékos megtakarítást eredményezett. A legnagyobb fogyasztónak számító mezőgazdaságban szintén egyre nagyobb teret kapott a takarékosság. A felhasználás a legfontosabb folyékony energiahordozókból 4 százalékkal csökkent. Ezen belül tüzelőolajból nyolc százalékkal használtak fel kevesebbet, mint a megelőző évben. Biztatóak az eredmények a fáradtolaj összegyűjtésében. Az elmúlt évben a tervezettnél ezer tonnával több használt kenőolajat — összesen 16 000 tonnát — gyűjtöttek össze az ÁFOR telephelyein. Köszöntik a dolgozó nőket A közelgő nemzetközi nőnap alkalmából a fővárosban ünnepségeken köszöntik a dolgozó nőket ezekben a napokban. Pénteken ünnepséget tartanak a Parlamentben, ahol átnyújtják az Elnöki Tanács kitüntetéseit a munkában élenjáró lányoknak, asz- szonyoknak. A Magyar Nők Országos Tanácsának ünnepsége a vasasszakszervezet székházában lesz. A MNOT ez évben is irodalmi antológiát jelentetett meg a nőnapra, a világirodalom legszebb alkotásai a különböző korokban élt nőkről vallanak. A nőtanács és a televízió március 7-i közös műsorában az olasz, a ciprusi és a török nőmozgalom képviselői szólalnak majd a hazájuk asszonyait foglalkoztató kérdésekről. Az üzemekben, vállalatoknál, intézményekben különbözőképpen juttatják kifejezésre a nők iránti tiszteletet, elismerést. A Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ magyarbánhegyesi seprűkötő üzemében naponta egy ügyes kezű kötő 120—150 seprűt is megköt. Az itt készült cirokseprűk 80 százaléka tőkés exportra kerül Fotó: Veress Erzsi fl téglagyári művelődésről, a klubmozgalomrél tárgyalt a közművelődési bizottság Tegnap délelőtt ülésezett Békéscsabán a megyei köz- művelődési bizottság. Baukó Mihály, a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatója terjesztette a bizottság elé tájékoztató jelentését a vállalat közművelődési munkájáról. Békés és Csong- rád megyében 22 gazdálkodási egységük működik, amelyből csupán három a korszerű. Rengeteg a bejáró dolgozó, mégis kevés a munkaerő, és igen heterogén ösz- szetételű. Ezek a tényezők nagyon megnehezítik a vállalati művelődési bizottság munkáját. A munkahelyi művelődés, a felnőttoktatás, a szakmai képzés és továbbképzés, a politikai oktatás és nevelés felügyelete, szervezése, irányítása a feladatuk. Tagjainak sorában ott vannak a gazdasági vezetők, az oktatási előadó, a művelődési ház igazgatója, a politikai, a társadalmi szervek és a szocialista brigádok _ képviselői. A szakszervezeti művelődési ház biztosít színteret a kiscsoportos foglalkozásoknak, az oktatásoknak, a kulturális programoknak, a vállalati rendezvényeknek, a szocialista brigádvetélkedőknek, de területi művelődési feladatokat is ellát. Az SZMT letéti könyvtárában alacsony az olvasók száma, s a könyvválasztékot is bővíteni kell. Nemrégiben alkalmaztak függetlenített szakembert, akinek munkája várhatóan javít majd az olvasottsági szinten. A szocialista brigádok látogatói a színházi előadásoknak, a TIT helyi csoportja kiemelkedően jól te- "vékenykedik. A bejárók és a vidéki telepeken dolgozók nagyobbrészt nem tudnak, s nem is akarnak a művelődés lehetőségeivel élni. A vállalat ezért a helybeli tanácsok, művelődési házak, oktatási intézmények segítségét szeretné kérni a jövőben, hiszen a mostanában korszerűsödő téglaipar egyre több korszerűen művelt, iskolázott munkást igényel. A közművelődési bizottság megvitatta és elfogadta a beszámolót, majd kiegészítette javaslataival. Elismerték a vállalati művelődési bizottság jó közművelődési tevékenységét, s arra biztatták, hogy bátrabban alkalmazzák a SZOT és az Országos Közművelődési Tanács által javasolt munkásművelődési módszereket, formákat és irányítói feladatokat. Megyénk közművelődési helyzetét hosszú időn kérész-^ tül vizsgálták a minisztériumi főhatóságok, értékelték azt, s meghatározták a jövő feladatait. A vizsgálat eredményeiről adott a bizottságnak szóbeli tájékoztatást ár. Becsei József, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Sokat segített a klubmozgalom fejlődésén a különböző politikai, társadalmi, gazdasági szervek összefogása, a megyei klubtanács megalakítása, s a klubélet támogatását szolgáló biztos pénzalap megteremtése — hangsúlyozta Ambrus Zoltán, a megyei tanács közművelődési csoportvezetője, a következő napirend előadója. Érződik a klubok munkáján a Megyei Művelődési Központ módszertani segítsége. Szervezett és rendszeres a klubvezetők magas színvonalú képzése, továbbképzése. Nyugtalanító azonban, hogy gyakran cserélődik a klubok vezetősége, s hangsúlyozottabban kell foglalkozni a gyesen levő kismamák klubjainak szervezésével is. Javítani kell a területi (járási, városi) klubtanácsok munkáján. Az eszmei, politikai nevelésnek jó színtere lejiet egy-egy közép- iskolás klub. A szocialista brigád- és a nemzetiségi klubok tartalmi munkájára legalább olyan gonddal ügyeljenek az irányítók, mint az ifjúsági közösségekre, és feltétlenül javítani kell a klubok öntevékenységén — állapították meg a bizottság tagjai a vita során. A közművelődési bizottság tegnapi ülése bejelentésekkel zárult, majd felhívták a tagok figyelmét a nyáron Gyulán rendezendő országos nemzetiségi fesztivál előkészületeire. Legközelebb májusban ülésezik a bizottság.