Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-06 / 55. szám
1980. március 6., csütörtök NÉPÚJSÁG TELEX # MOSZKVA Szovjet—francia külügyminisztériumi szintű megbeszéléseket tartottak kedden és szerdán Moszkvában. A konzultáción a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdések széles körét vitatták meg, különös tekintettel az enyhülési politika elmélyítésének fontosságára. Hé PÁRIZS A francia, az olasz, a portugál és a spanyol szocialisták szerdán közös felhívást intézték a 4 dél-európai ország haladó erőihez, hogy egységesen támogassák a szocialista pártokat, „a dolgok menetének megváltoztatása érdekében”. A négy párt fő, illetve első titkárának párizsi tanácskozásán hangsúlyozták, hogy „erős szocialista pártok nélkül a jobboldal vagy a konzervatív erők biztosan megtartják a hatalmat”. Jfr NEW YORK Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfői Havannában tartott hatodik értekezletének legfontosabb határozatait csak az el nem kötelezett mozgalom egységének erősítésével, a mozgalom antiimperialista irányzatának fokozásával lehet megvalósítani — mulattak rá a felszólalók a7 el nem kötelezett országok ENSZ- képviselőinek New Yorkban folyó plenáris ülésén. Az el nem kötelezettek mozgalma egyre jelentősebb erővé válik a nemzetközi életben — hangsúlyozta Biszmillah Szahak, Afganisz. tán állandó ENSZ-képvise- lője. * TEHERAN A szerdai nappal Iránban megkezdődött az egy hét múlva esedékes parlamenti választásokat előkészítő kampány. Elsőként a Modzsahe- din Khalk, az iszlám alapokon álló gerillaszervezet árasztotta el Teheránt választási plakátjaival és röpcéduláival. Az iszlám köztársasági párt képviselőjelöltjei országszerte több száz választási programbeszédet tartanak. A kommunista tudeh párt 110 jelöltet indít. Hé GENF Genfben, a nemzetek palotájában a bakteriológiai (biológiai) és toxikus fegyverek kidolgozásának, előállításának és felhalmozásának tilalmáról, valamint e fegyverkészletek megsemmisítéséről aláírt konvenció részvevőinek konferenciáján megkezdődött az általános vita. % ABU DHABI Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök szerdán hivatalos látogatásra közel-keleti • kőrútjának negyedik állomására, az Egyesült Arab Emírségekbe érkezett. Előzőleg Dohában, Katar fővárosában közös közleményt adtak ki Giscard ottani, keddi tárgyalásairól. A közlemény hangsúlyozza, hogy a közel-keleti konfliktus kulcsa a palesztin kérdés. A palesztin népnek joga van az önrendelkezésre saját hazájában. N' HE JERUZSÁLEM A kormány mezőgazdasági politikája elleni tiltakozásul mintegy 20—25 ezer izraeli gazdálkodó vonult fel szerdán Jeruzsálemben a Knesz- szet előtt, miközben a parlament a kistermelők gondjairól tartott vitát. A mezőgazdasági termelők haragjának célpontja Ariel Sáron földművelési miniszter, aki minden energiáját az újabb zsidó települések létrehozásának programjára fordítja, miközben megfeledkezik a mezőgazdaság súlyos helyzetéről. Púja Frigyes hazaérkezett Ázsiából Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere szerdán hazaérkezett ázsiai körútjáról, amelynek során hivatalos látogatást tett Japánban, a Fülöp-szige- teken és Indiában.' Hazaérkezését követően a külügyminiszter nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Iroda munkatársának: — Széles körű megbeszéléseink során a három meglátogatott országban áttekintettük kétoldalú kapcsolataink helyzetét, fölmérve a perspektívákat, az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit is — mondotta. — Egyértelmű a megállapítás: mindhárom állam vezetői készek a politikai, a gazdasági, a tudományos és a kulturális kapcsolatok elmélyítésére, bővítésére. A megbeszéléseken érthetően nagy figyelmet fordítottunk az időszerű nemzetközi kérdések megvitatására. A Japán, a Fülöp-szigetek és India legfelsőbb vezetőivel lezajlott találkozók is bizonyították, hogy az enyhülés eredményeit mindannyian meg kívánják őrizni, sőt alapjait még inkább meg akarják erősíteni. — Köztudomású, hogy Ázsiában az utóbbi években az enyhüléssel ellentétes folyamatok mentek végbe. Az okok elsősorban a szélsőséges imperialista körök terveiben, mindenekelőtt a Szovjetunió fölött katonai erőfölényt elérni próbáló törekvéseiben, valamint a kínai vezetők szovjetellenes aknamunkájában keresendők. Ázsiában az elmúlt esztendőkben két kérdéskört övezett megkülönböztetett figyelem. Az egyik Kambodzsáé, amely körül korábban nagy „lármát csapták”, de úgy tűnik, mintha mostanában csillapodtak volna az indulatok hullámai. A másik kérdés, Afganisztán ügye, minden meglátogatott országban előkerült a megbeszéléseken. Tudjuk, hogy a szovjet katonai segítségnyújtás afgán kérésre történt akkor, amikor széles körű külső támadás bontakozott ki az ország új rendszere ellen. Az előkészületeket jól ismert körök szervezték és inspirálták, elsősorban Pakisztánon keresztül. Ügy látom: a tárgyaló felek, mindenekelőtt India vezetői jól látják az afganisztáni eseményeket, azok indítékait, s mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a kérdés lekerüljön a napirendről — mondotta befejezésül Púja Frigyes. Faggyejev nyilatkozata A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának júniusi ülésszaka tárgyalta meg a tagállamok ötéves népgazdasági terveinek egyeztetéséről szóló beszámolót. A következő ötéves tervidőszakban a tanács tagjai tovább bővítik a szakosítást, a kooperációt, fejlesztik tudományos-műszaki együttműködésüket, egymás közötti árucseréjüket, együttes erővel bővítik népgazdaságukat, ipari és mezőgazdasági termelésüket — állapította meg Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára szerdán Moszkvában megtartott sajtókonferenciáján. Mugabe megkezdte tárgyalásait Róbert Mugabe, kijelölt Zimbabwe—rhodesiai miniszterelnök szerdán megkezdte kormányalakítási tárgyalásait. Elsőként Nko- móval, a Zimbabwe- Afrikai Népi Unió vezetőjével találkozott, akinek pártja a választásokon 20 mandátumot szerzett. Mugabe — mint jelentettük — kijelölése utáni első nyilatkozatában kijelentette, hogy széles alapokon nyugvó egységkormányra törekszik, s benne a ZAPU-nak és személy szerint Nkomónak is jelentős szerepet szán. Bogotából jelentik Ismeretlen okok miatt elmaradtak a kedd délutánra kitűzött, tárgyalások a Dominikai Köztársaság nagy- követségét megszállva tartó „M—19” elnevezésű gerillaszervezet és a kolumbiai kormány képviselői között. Diego Űribe Vargas, külügyminiszter újságíróknak adott tájékoztatójában bejelentette, hogy a tárgyalások újabb fordulóját szerda délutánra tűzték ki. A kolumbiai hadsereg a február 27-e óta tartó túsz- ügyben először tett közzé hivatalos nyilatkozatot. Ebben a jelenlegi rendszer védelme mellett foglalt állást. Bejelentették továbbá, hogy az „M—19” elfogott tagjai ügyében a katonai bíróság folytatja a tárgyalást. Mint ismeretes, a nagykövetséget megszállva tartó gerillák többek között ezeknek a társaiknak a szabadon bocsátását követelik. A Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottsága szerdán nyilatkozatot tett közzé, amelyben a választások kérdésével és a túszügy- gyel foglalkozik. A kolumbiai kommunisták véleménye sze. rint a kialakult belpolitikai válság megoldásáról folytatni kell a tárgyalásokat az „M—19” gerillaszervezet és a kormány között, s a túszokat békés úton kell kiszabadítani. Reaktor Plzenböl Az épülő Paksi Atomerőmű első reaktortestének, egyben a fiatai csehszlovák atomenergetikai gépgyártás első ilyenfajta termékének elkészülte alkalmából szerda délután ünnepi gyűlést tartottak a Plzeni Skoda Művekben. Ezen megjelent Josef Simon, a csehszlovák sző. vetségi kormány elnökhelyettese, Ladislav Gerle csehszlovák kohó- és nehézgépipari miniszter, dr. Kovács Béla prágai magyar nagykövet és Alekszandr Botvin, a Szovjetunió prágai nagykövete, valamint sok más vezető személyiség is. Az ünnepséget a csehszlovák gépipar egyik fő fellegvárában: a Skoda Művek energetikai gyáregységének másfél milliárd koronás beruházással épült korszerű reaktorcsamokában tartották. A 12 méter hosszú, 4 méter átmérőjű és nem kevesebb, mint 215 tonna súlyú reaktortest itt készült el több éves munkával. Bonn válaszúton Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár Washingtonban megbeszélést folytatott Cyrus Vance amerikai külügyminiszterrel (Telefotó) A Rajna-partjáról olykor hűvös, máskor enyhébb fuvallatok járták be mostanában Európát. Kétségtelen, hogy az NSZK-t rendkívüli aggodalommal töltötte el a washingtoni irányváltás. Nyílt titok, s ennek a nyugatnémet politikusok is hangot adtak, hogy az enyhüléssel sokat nyert az ország, ám a feszültség újjáéledésével — éppen ezért — csak veszthet. őszintén szólva, egész Európa — beleértve a szocialista országokat is — mindig érdeklődéssel figyelte Schmidt kancellár és kormánya megnyilatkozásait, amelyek finoman érzékeltették: kontinensünkön meg keli őrizni az enyhülés eredményeit, fenn kell tartani Kelet és Nyugat között a megértést, és együttműködést szolgáló párbeszédet, máskülönben végzetes hibába esnénk. Igaz, éppen az NSZK-ra nehezedik az Egyesült Államok legnagyobb nyomása. Aligha véletlen, hogy Bonn az utóbbi hetekben diplomáciai gépezetének legfelső fokozatára kapcsolt. Tárgyalás tárgyalást követett olasz, spanyol és francia partnerekkel, s nem utolsósorban Vance amerikai külügyminiszterrel. Az eredmény is isméret es : némileg felemás álláspont, amelyben azért — a szövetségi hűség bizonyságaképpen — megfér a hadügyi költségvetés tetemes növelése és a sajátos európai magatartás lépten-nyo- mon történő hangsúlyozása, a bojkottpolitika elodázása. Most Washingtonban alighanem nehéz a dolga a kancellárnak. Megbeszélésein — amelyekből legalább két órát szenteltek a Carterral folytatott tárgyalásnak — semmiképpen nem tud kitérni az USA követelései elől, még akkor sem, ha állítólag az időhúzás taktikáját, alkalmazza. Meglehet, Bonn számára kényelmetlenek a közvetlen döntések, nyilvánvaló, hogy Washingtonnak éppen az a célja, hogy legfontosabb nyugat-európai szövetségesét elkötelezze. Csakhogy éppen itt a bökkenő. A jelenlegi feszült és bonyolult nemzetközi helyzetben minden szónak, de főleg minden lépésnek súlya van. Bonn könnyű szívvel, teljes összhangban .a NATO-vai és az USA-val hozzájárulását adta az Euro- rakéták telepítéséhez. Azóta igyekszik a mérsékeltek álláspontjára helyezkedni, s ebben szövetségesre lelt a francia államfő személyében. Ügy tűnik, Párizs és Róma titkon máris azt fürkészi, meddig megy el Schmidt az engedményekben, s hol húzza meg a határvonalat az amerikai és az európai érdekek között. Nem lehet kétség aziránt, hogy a nyugatnémet állás- foglalás Európa politikai légkörében is érezteti majd a hatását. S éppen ezért az egész világhelyzetet befolyásolhatja, kedvező vagy kedvezőtlen előjellel. Gyapay Dénes HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Leonóra napja A Nap kél 6.15 — nyugszik 17.37 órakor A Hold kél 22.11 — nyugszik 8.25 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1870. március 6-én született Bécs- ben és 84 éves korában, 1954-ben halt meg Bad Ischlben Oscar Strauss kiváló operettszerző, osztrák karmester, a bécsi operett másodvirágzásának, „ezüst- korának” egyik legjelentősebb komponistája. — EREDMÉNYES EGYÜTTMŰKÖDÉS. A gyulai Munkácsy Termelőszövetkezet évek óta jó munkakapcsolatot tart fenn a csehszlovákiai Terebes Állami Gazdasággal. A gyulaiak a napraforgó-termesztés fokozásához, a terebesiek pedig a cukorrépahozamok növeléséhez nyújtanak segítséget az idei évtől kezdődően. Ezenkívül megszervezték a két mező- gazdasági nagyüzem dolgozói gyerekeinek a csereüdültetését. — A MEGYE tíz takarék- szövetkezete közül hatban a betétállomány meghaladja a 100 millió forintot. Tavaly csaknem 216 millió forint kölcsönt adtak a lakosságnak, ez 17 millióval több az egy évvel korábbinál. A háztáji termelést 67 millió forinttal segítették. — FILMSTATISZTIKA. Tizenkét és fél millió nézője volt 1979-ben a magyar filmeknek. Legtöbb nézőt Szi- netár Miklós műve, Az erőd vonzotta. A népszerűségi listán 475 ezer látogatóval vezető alkotás' után a Szomjas György rendezte Rosszemberek következik 391 ezres nézőszámmal. Gábor Pál filmjét, az Angi Verát 364 ezren, a Kovács András rendezte Ménesgazdát pedig 351 ezren tekintették meg. — GYULÁN, a szabóipari szövetkezet KlSZ-termében március 4-én, kedden nyílt meg Schriffert Mihály gyulai fafaragó kiállítása, amelyen konyhai használati tárgyakat, faragott tányérokat, díszdobozokat, szobrokat láthatnak a szövetkezet dolgozói. — EGYÜTTMŰKÖDÉS BÉKÉSEN. A békési művelődési központ a helyi üzemekkel és vállalatokkal • együttműködési megállapodást kötött a közművelődési feladatokról. A művelődési központ ezután még több segítséget ad a munkahelyi közművelődési tevékenységhez, az üzemek pedig helyiségekkel és anyagiakkal támogatják majd a művelődést. — A NEMZETKÖZI GYERMEKÉV tapasztalatainak tükrében vonta meg tavalyi tevékenységének mérlegét és vette számba az idei teendőket az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF magyar nemzeti bizottsága. A Hazafias Népfront budapesti székházában tartott eszmecserén Simái Mihály akadémikus, a magyar nemzeti bizottság elnöke tájékoztatott az UNICEF vezetőivel a közelmúltban folytatott megbeszéléseiről. — PONTYHIBRIDEK.. A szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet tavaly 500 olyan pontyhibridet adott a halgazdaságnak, mely a világon az első ilyen köztenyésztésbe kerülő fajtának számít. Az eltelt öt év során ezeken kívül 5000 anyahalat adtak a termelő gazdaságoknak. Hideg éjszaka Várható Időjárás ma estig: általában kevés lelbő, csapadék nem várható. Mérsékelt, napközben többfelé megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 1—mínusz 6, keleten mínusz 7—mínusz 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 6—11, máshol 3—8 fok között. (MTI) — A MEGYE LAKÁSSZÖVETKEZETEI 4490 lakás fenntartásáról gondoskodnak. Az utóbbi években nagy figyelmet fordítanak a garázsok építésére. Az elmúlt esztendőben 323-mal gyarapodott a számuk, amelyek viszonylag rövid idő alatt, elfogadható áron valósultak meg. — A SZÖVETKEZETEK háztáji gazdaságának szervezési kérdései címmel tart tanácskozást a MAE Kertészeti Társaság zöldségtermesztési szakosztálya és Békés megyei szervezete, valamint a Körösök Vidéke Tsz-Szövetség március 11-én, kedden a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban. — SIKERES EXPORT. Az orosházi KAZÉP néhány év alatt növelte szinte a nulláról 12 millió forintra éves exportját. A bevétel többségét az oxidkerámiai termékek értékesítése adja. — „MOZIPÓTLÓ” BÉKÉSCSABÁN. A megyei moziüzemi vállalat Békéscsabán, a Trefort utcai építők Munkácsy Mihály Művelődési Házában állította fel a „mozipótlót”; keskeny vásznon vetítették a fekete-fehér filmeket. Mától, március 6-tól már heti három estén új, korszerű vetítőgépekbe fűzik be a filmet. Csütörtökön, pénteken és szombaton este 5 és 7 órakor mind több színes filmet láthat majd a közönség; az igényeket kielégítő minőségben, élvezhető hanggal. Amíg fel nem épül Békéscsabán a várva-várt új mozi... — BIZTONSÁGTECHNIKAI vizsga. A Szarvasi Állami Tangazdaság osztályvezetői, termelésirányítói, ,a Minisztertanács 47/1979. számú rendelete alapján a napokban sikeres biztonságtechnikai vizsgát tettek. A vizsga- bizottság megállapította, hogy a vezetők és ,a dolgozók jól ismerik ég alkalmazzák a rendeletben előírtakat. — A GYULAI Kötőipari Vállalatnál már 1978-ban is minimális import alapanyagot dolgoztak fel, tavaly pedig kizárólag hazai alapanyagból készítették a pulóvereket, sálakat, sapkákat, amelyeknek mintegy negyedét exportálták. — KEVESEBB BALESET. A megye fogyasztási szövetkezeteiben az elmúlt évben kevesebben szenvedtek üzemi balesetet a tavalyinál.Tíé- hány helyen azonban súlyos balesetek is előfordultak, így a kiesett munkanapok száma 120-szai több, mint egy esztendővel korábban. — A BÉKÉSCSABAI ÁLLAMI GAZDASÁG minden évben céltanfolyamokat szervez fizikai dolgozóinak. Tavaly 58-an végeztek a különböző tanfolyamokon, s az idén további 40 dolgozó előtt nyílik meg az út a továbbtanulásra. — KÖNYVTÁROSI KONFERENCIA. A magyar könyvtár fejlődésének elemzésére készülnek a könyvtárosok, tájékoztatási szakemberek, a könyvtárak fenntartói, irányítói. Döntés született arról, hogy 1981 tavaszán megrendezik a IV. országos könyvtárügyi konferenciát. Legutóbb 10 évvel ezelőtt tartottak hasonló rendezvényt.