Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
1980. március 23., vasárnap 1 S 1 1 1 1 1 •'! ! ■ i ti , II i 1 ál 1 r 1 Mii 11 upj |jj I 1 1 Wm ■e, ■- ?, fi , j Ötszáz méter drótkerítés és mintegy 300 oszlop. Ez a munkásőr szakasz tegnapi normája (Folytatás a 4. oldalról) — Akkor megkérdezhetem, hogy önt hogy hívják, s mi a foglalkozása? — Kenyeres István vagyok; a községi pártbizottság titkára. De ha másra is kíváncsi, itt a tanácselnökünk. — A község minden üzemében dolgoznak e hét végén. Így a cipőipari és a szabók szövetkezetében is több száz ember vállalta a műszakot. Látja, amott épül az új iskolánk, ott már a múlt héten is dolgoztak a szabad szombatosok, hogy őszre beköltözhessenek a diákok. S ma is. A Békésszentandrási Szőnyegszövő irodáit hiába jáannyian 4-5 ezer csomót kötünk a szőnyegre, így csaknem 100 forintos keretünket ajánlhatjuk föl. A Szarvasi Állami Tangazdaság gépjavító gyáregységében 17 szocialista brigád több, mint 250 tagja serénykedik hajnal óta. Közöttük a tavaly már kiváló brigád címet elért gagarinosok is ott vannak. — Reggel fél hatkor kezdtünk — mondja Kalász Károly. — A T—136-oshoz készítünk tolólapátot. Hétköznap is ezt csináljuk, így a feladat nem is olyan nehéz. — A munkaverseny értékelésekor milyen eredményt ismertek el maguknak? A Gagarin brigád akkor hajt legnagyobb hasznot, ha ugyanazt csinálja, mint hétköznap: T—136-oshoz tolólapátot rom végig, sehol egy lélek. Gondoltam, régi ismerősöm, az idős festőmester, Sárkány Lajos csak mond valamit. Egyszerre két kérdéssel is meglepem. — Kihalt az iroda, hol vannak a főnökök? Látom, új segédje van. — Ó, igen. Mai nap az elnök elvtárs a segéderőm. Amíg bírja — néz szemüvege mögül sokatmondóén a serénykedő Czuczi Ernőre. — De, látom, holnap is bejön, úgy belejött a festésbe. Az emeleten az ötszörös aranykoszorús Petőfi brigád dolgozói csomóznak. Vezetőjük, Paróczai Imréné mondja: — A bölcsődének juttatjuk a mai keresetünket, ebből vásárolnak szemléltetőeszközöket, játékokat. Mind— Száznegyven százalékot teljesítettünk. Így idén is megpályázzuk a Kiváló Brigád címet, no, meg jövőre is. Meg minden évben, amíg meglesz a brigádunk. Mai keresetünk megközelíti az 5 ezer forintot, ezt ajánlottuk föl a város gyermekintézményeinek. Persze erre nemcsak a mai munkaverseny kell. Jómagam a múlt hét szombaton az egyik általános iskolában javítottam a padokat, néhány kollégámmal. Ilyen, és hasonló társadalmi munkákat vállalunk hétről hétre. Egyébként Szarvason tegnap, 198 brigád, összesen mintegy 2750 dolgozó tevékenykedett a kommunista szombaton. A járás többi községéből is csaknem eny- nyien vettek részt a munkában. pedig a községben épülő nevelési központ költségeire ajánlják fel. A MÁV-csomó- pont két főnöksége sem maradt ki a sorból. Mintegy 120-an vettek részt az utaztatás biztonságosabbá tételében, peronmagasítókat készítettek, valamint a község Petőfi sétánya melletti ligetben a padokat hozták rendbe. Voltak, akik a vasúti kocsik karbantartását végezték, mások a mozdonyok felújításában vettek részt. Bevételüket vasutas gyermekintézményeknek ajánlják fel. Az állami gazdaság vetőmagüzemébe is ellátogattunk, ahová a dolgozók 45 százaléka jött be. Két szocialista brigád, a Békés Glassz Imre és a tmk ifjúsági műszaki brigádja dolgozott a terület rendezésén. dolgozói is dugványrépát válogatni, ültetni jöttek volna össze, ám munkájuk a kedvezőtlen időjárás miatt későbbi időpontra halasztódott. Mintegy 50-en vettek részt az ÁFÉSZ paplan- és keltetőrészlegének kongresszusi műszakján, s a Volán helyi részlege is csaknem 50 fővel dolgozott szombaton. Kongresszusi műszakot tartottak a MEZŐGÉP helyi üzemegységében is, s mintegy 140-en jöttek össze az építőipari szövetkezeti vállalatnál. A GELKA dolgozói sem pihentek, hiszen szombaton délután 5 óráig dolgoztak, s ma, vasárnap is délután 2 óráig tartanak nyitva. Emellett egész héten műszakjuk fél 5 helyett, 6 óráig tart majd. Végül az Egyesült Villamos és Gépgyárba látogatMczőhegyesen az állami gazdaság vetőmagüzemének dolgozói az utat takarítják Az utak letakarításán és a gaztalanításon kívül, az éjszakai esőzések miatt a parkosítást nem tudták befejezni, ezért a jövő hét szombatján további 6 órát ajánlanak fel. Munkájukat a központi szállítási üzem ifjúsági brigádja segítette. Mezőkovácsházán is nem egy üzem, intézmény tartott kongresszusi műszakot. Az tunk el, ahol mintegy 120 dolgozó végezte mindennapi munkáját a szombati napon. Nem állt meg az élet sem a forgácsolóműhelyben, sem a tekercselő- és a készülék- gyártó műhelycsarnokban, s az itt dolgozókon kívül további 17-en vállalták, hogy az elkövetkezendő napokban az üzem területének parkosítását végzik. Munkában az Egyesült Villamos és Gépgyár dolgozói Üj Alkotmány Termelőszövetkezet gépműhelyének mintegy 150 dolgozója, két részben dolgozta le vállalását. Többen saját területükön, mások hét közben dugványrépa-válogatással, -ültetéssel járultak hozzá a kongresszusi vállalásokhoz; Ez utóbbiak tegnap, szabad szombatjukon dolgozták le az elmaradt munkanapot. A termelőszövetkezet irodai A kongresszusi műszakok sora e hét végére mindezzel közel sem zárult le. Hiszen a megye' területén több helyen vasárnap dolgoztak a párt XII. kongresszusa tiszteletére. így a Szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző Iskola, amely ma, március 23- án, fél 9 órai kezdettel rendez nagyszabású társadalmi munkaakciót. Szeghalmi járás Mezökovácsházi járás A Mezőhegyesi Cukorgyárban 550 dolgozó gyűlt össze a tegnapi kongresszusi műszakon. A motorokat, a termelőberendezéseket javították. A nap bevételét az üzem gyermekintézményeinek segítésére ajánlották fel. A fa-, fém- és vasipari szövetkezetben 130-an gyűltek össze. Dolgozott a telefonrészleg, a géplakatosrészleg, s a Magyar Mechanikai Művek számára hajlékony csöveket gyártó részleg egyaránt. A szellemi dolgozók sem maradtak ki, hiszen ők is részt vettek ezen a délelőttön a munkában. Ugyancsak hét órát dolgoztak a hódmezővásárhelyi Modell Termelőszövetkezet helyi részlegében, ahol a dolgozók 50 százaléka vett részt a kongresszusi műszakban. Akik nem jöttek el, túlnyomó részt kisgyermekes anyák. A nagylaki kendergyár mezőhegyesi telephelyén 130 dolgozó ajánlotta föl munkáját ez alkalomból, akiknek a fele e hét szombatján, a másik fele jövő hét végén dolgozik. Bevételüket részben az üzemi óvoda bővítésére, - részben Nemcsak Szeghalom, hanem az egész járás legnagyobb és legjelentősebb gazdasági egysége, a Csepel Autógyár 4-es számú gyára. A gépipar megvetette lábát a Sárréten, s ma már meghatározó szerepet tölt be. Az évek során megváltozott szemlélettel kialakult egy munkásgárda, mely február elején egy emberként csatlakozott a Sziklai Sándor Szocialista Brigád felhívásához. Tegnap, szombaton a szeghalmi, a körösladányi és a dévaványai gyárban együttesen mintegy 760-an dolgoztak kommunista műszakban, ami a szocialista brigádok létszámának a kétszerese. Hajdú Istvánnal, a gyár párttitkárával egy esztergapad mellett tálálkoztam. — Hét évig esztergályosként dolgoztam, a kommunista műszakot munkapad mellett töltöm — nyújtja olajos csuklóját. — Szárnyas égőt esztergálok ezen a másoló esztergapadon — s egy diónyi, megmunkált fémdarabot tesz elém, hogy nézzem meg, mit is készít, majd így folytatja: — A gyár dolgozói tudják, hogy a ma megkeresett forintjainkkal gyermekeik, unokáik, munkatársaik gyermekeinek jobb óvodai elhelyezését segítjük. A szomszédos műhelycsarnok közepén új menetfúrógép hivalkodik. Egyszerre három asszonynak is engedelmeskedik: Takó Lászlóné, Bere Imréné és Nagy Antal- né szaporán rakja a masina alá a gyufásdoboznyi alkatrészeket. — Több mint 3 ezer féle alkatrészt gyártunk szerelésre a törzsgyár részére — magyarázza Bere Imréné, a József Attila Szocialista Brigád vezetője, aki a közelmúltban a Csepel Autógyárban szerzett esztergályos szakmunkás-bizonyítványt. — Mi ketten betanított munkások vagyunk — mutat munkatársára Takó Lászlóné, akinek a nőnapra nyújtották át a Kiváló Dolgozó kitüntetést. — Miért vállalták a kommunista műszakot? — Eléggé zsúfoltak az óvodák, szeretnénk gondjainkon így is enyhíteni — válaszol Takóné, akinek nincs gyereke. — De nemcsak a gyermek- intézményeket segítjük munkánkkal, hanem a lakásépítőket is — szól közbe Nagy Antalné. — Arról van szó ugyanis, hogy a kommunista műszakra járó munkabérünk felét a gyermekintézmények, másik felét a központi kereten túl a lakásépítési kölcsön növelésére fordítjuk. A hatalmas üzemcsarnokban esztergapadok falják a fémet, köszörűk koptatják a különféle alkatrészeket, automata gépek darabolják a szögvasat, présgépek alatt engedelmeskednek a lemezdarabok. Néhány férfi ablakot tisztít. — Otthon is ilyen háziasak? — fordulok két fiatalemberhez, Turbucz Imréhez és Giczei Jánoshoz. — Ha az asszony otthon befog, akkor nincs mese — nevet Turbucz Imre, s mindjárt magyarázza is: éjszakai műszakban, gépen dolgoztak, s bentmaradtak a kommunista műszakra. Munkatársaiktól kapták a könnyebb feladatot, vagyis a „második” műszakot. Közben megtudom, hogy az összlétszámnak mintegy 70 százaléka vett részt a kommunista műszakban. Többen jöttek volna, ha Szeghalom óvodái nem tartanak zárva, s a szülők apróságaikat el tudják valahol helyezni. Mindenesetre mindez furcsa kettősség ... A Budapesti Harisnyagyár szeghalmi telepén tegnap, és ma teljes műszakban dolgoznak. Szombaton délelőtt mintegy negyvenen a délután megtartott kommunista műszaknak készítették elő a munkát. Ma, vasárnap délelőtt teljes műszakot tartanak. A két napon, szombaton délután és vasárnap délelőtt, mintegy 320 harisnya- gyári dolgozó vesz részt a kommunista műszakban. A harisnyagyárban segít- kezik a nagyközség egészségügyi KISZ-szervezetének húsz, és a Péter András Gimnázium KISZ-eseinek ugyancsak húsztagú csoportja. ♦ Reggel hat órakor a teljesen kihalt vésztői főutcán csak negyedórányi várakozás után találkoztam egy idős bácsival, aki útba igazított: melyik utcákon is induljak a BÉKÖT vésztői telepére, hogy ne akadjak el Trabantommal. Az üzem ablakaiból kiszűrődő fényből már következtetni lehetett, hogy teljes műszakban dolgoznak. A folyosón friss festés utáni szag terjeng. — A napokban fejeztük be a kongresszus tiszteletére a teljes felújítást, az üzem dolgozói munkaidő után takarították, hozták rendbe az egész telepet — magyarázza Takács Gábor telepvezető. Közben megtudom: a Békéscsabai Kötöttárugyár vésztői telepén két műszakban 140- en dolgoznak, két szocialista brigád — a Hámán Kató és Május 1. — tömöríti soraiba a lányok és asszonyok többségét. Termelésük szinte teljes egészében exportra kerül. A gépeken a boszorkányos kézügyességű gépi varrók, a szivárvány minden színében állítják össze a különféle keresett és tetszetős termékeket: pólókat, kempingnadrágokat, pizsamákat. Fiatalok, idősek megértéssel dolgoznak együtt: szombaton és vasárnap teljes műszakban. Hogy miért is vállalták, s jöttek dolgozni? A 49 éves Püski Lajosné így fogalmaz: — Négy unokám van, közülük három még óvodás korú. Szeretném én is, ha jobb lenne nekik, mindenük meglenne az oviban. Egyébként Vésztőn valamennyi igénylőt felvesznek az óvodába. Varga Eszter gépi varró, alig húszéves: — Én nem vagyok egyik szocialista brigádnak sem tagja. Amikor a brigádok csatlakoztak a Sziklai Sándor Szocialista Brigád felhívásához, munkatársaimnak megígértem, hogy jövök én is. Állom a szavamat. Nekem még nincs gyerekem, de átérzem munkánk jelentőségét. — Műszak utáni programjuk? Püski Lajosné: — Lakodalomba megyek. Varga Eszter: — Osztály- találkozónk lesz estére, barátaimmal ott találkozom. A BÉKÖT vésztői telepének dolgozói az elmúlt évben csaknem 1400 társadalmi munkaórát fordítottak községük, környezetük szebbé tételére, csinosítására. A nagyközség gyermekintézményeinek patronálására pedig 13 ezer forintot utaltak át. Az idén szeretnének többet adni a település apróságainak. ♦ A Volán 8-as számú Vállalat kollektívája is kongresszusi műszakot tartott. A vállalat mintegy 450 tehergépkocsija volt fuvarban, s munkára jelentkeztek 2050-en. A vállalat tehergépjárművei elszállítottak 10 ezer tonna különféle árut, gépei 103 vasúti kocsit raktak ki. A személyszállításban 3550 járatot közlekedtettek, s mintegy 140 ezer utas elszállításáról gondoskodtak. Jelentős munkát végeztek a vállalat dolgozói a szanazugi üdülőben, és a megye településein, ahol Volán-kirendeltség működik. Hét végi bútorszállítás A Mezőberényi Faipari Szövetkezetben is teljes műszakot tartottak: a gépházban 140-en, a kárpitosüzemben 45-en, a szereidében százan dolgoztak, az adminisztratív és a műszaki dolgozók pedig a belkereskedelemnek komódokat, szekrényeket és kiegészítő bútorokat raktak vagonba, összesen 75 garnitúrát, mely négyszáznyolcvan darabból állt. A kiszállítás mellett a hétfőn és kedden feladásra kerülő exportgarnitúrákat csomagolták. A szövetkezet tagsága a kommunista műszakra járó bérét, összességében mintegy 40 ezer forintot, a nagyközség óvodáinak fejlesztésére ajánlotta fel. A szövetkezet ebédlőjében azokkal a gyerekekkel foglalkoztak, akiket szüleik nem tudtak elhelyezni az óvodában vagy a nagyszülőknél. Az apróságoknak óriási élményben volt részük a délelőtt folyamán, amikor üzmelátogatásra indultak, s megnézték, hol is dolgozik az apu és az anyu. A kongresszusi műszakokról tudósítottak: Béla Ottó, Gál Edit, Jávor Péter, Lónyai László, Nagy Ágnes, Seres Sándor, Szekeres András, Veress Erzsi.