Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-03 / 28. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK 1980. február 3., vasárnap o EH3SSS(A történelmi Békés területén 1869-ben a lakosság fele tanyákon élt. Ma ez a szám alig több 8 százaléknál.) A békési embert megedzette a munka, a szegénység. Szótlan, zárkózott fajta. A piac is csendes. A büfé előtt hosszú sor kígyózik. Halkan koppannak a félde- cis poharak az ablak peremén. Mellettem a cigánylány meleg lángost majszol. A fabódé deszkáján széltépett cetliken lakást, hízót, vaságyat kínálnak. A harcsaba- juszú, kék kötényes bácsi rátámaszkodik a kerékpárra, homlokára tolja a báránybőr kucsmát, úgy magyaráz társának. Az egyik magányos fa tövénél anyámformá, alacsony öregasszony toporog a sárban, előtte a zsákokban kukorica. Nemes Dénes: engem az iskolamúzeum létrehozása izgat — Tessék fiatalember! — szólít meg reménykedve, s fázósan összehúzza magát. —: Csak nézelődöm ... — Pedig szép a tengerim — mondja özvegy Veres Andrásné —, négy-öt forintért adom kilóját, — Sok a vevő? — Dehogy — legyint bosszúsan. — Nézze meg azt az öreget, bottal a kezében sétál, esze ágában sincs takarmányt venni. — Akkor miért áll itt hajnal óta? — Miért? Mert kell a pénz, az uram után kapok kevéske nyugdíjat, a föld is messze van, egészen Kamut alatt. — Mi lett a tanyával? — Elhagytuk. Megrogy- gyant, mint az ember fia, ha eljár felette az idő — lágyul meg a hangja. — A városban mégiscsak jobb... — Persze. Itt van járda, villany. Csak azt nem értem: miért nem kövezik ki ezen az oldalon is a piacteret, hiszen rendesen fizetjük az adót, a hozzájárulást. Az újságospavilon előtt töpörödött öregember áll, a vállán átvetett zsák csücskét szorongatja, amíg a felesége beszól a piciny nyíláson: — Népújságot és egy pestit kérek... Nézem az öreg pörge kis kalapját, a szája sarkában kojtoló cigarettavéget, amint asszonya oldalán vidáman lépdel egy régi világ képviselőjeként. És megszólal a legenda: Az Egyesült Államokba és Japánba is eljutnak ä békési kosarak — Pásztor voltam 53 évig — igazítja meg a tarisznyát idős Remeczki László. — So- •ványháton, Ludadon, a ka- muti pusztán őriztem az állatokat. ösmernek engem a tanácsnál. Kapok nyugdíjat is: 1200 forintot. — Ügy bizony, már 5 éves korodban ,a tehenekkel bíbelődtél — fcontrázik a feleség, és biztatja: siessenek, mert elmegy a helyi buszjárat. — No, áldja meg — int a vén pásztor. — Aztán, ha a Pusztaszeri utca felé jár, nézzen be hozzánk, ott lakunk az 5. szám alatt... (I. István király idejében Békésről és az itt álló várról — amelyet a •tatárok pusztítottak el— kapta a megye is a nevét. Több alkalommal lett város, s mindig a történelem haladó korszakaiban.) — Valóban így van — helyesel Nemes Dénes, a Jan- tyik Mátyás Múzeum fiatal, két éve Kőszegről idekerült igazgatója. — Békés már az Árpádok korában felemelkedett a vármegye legelső települései közé. Hat évszázadig a legnépesebb helység, a világi és egyházi igazgatás, a gazdasági és kulturális élet központja. A megyegyűléseket már 1329-ben itt tartották, s 1405-től városként emlegetik. — És hogyan őrzik az írásos és tárgyi emlékeket? — Végeredményben 1938 óta folyik rendszeres gyűjtés a múzeum részére, amelyet gróf Wienckheim intézőjének lakásából alakítottak ki. Állandó kiállítás viszont csak 1970 óta van, az is csupán helytörténeti. A fejünk leginkább a raktározás miatt fáj, hiszen a volt magtárban zsúfoltuk össze a rengeteg értékes anyagot, amely beázik. Ráadásul a földrengés is megrongálta az épületet, a teljes helyreállításhoz 1,5—2 millió forint kellene. — Látom, üresek a termek. — Igen. Most rendezzük a - hat helyiségre való kiállítási anyagot az ókortól a legújabb korig. Március végén nyitjuk meg a Békés élővilága című természettudományos, valamint az Ünnepek és hétköznapok néprajzi állandó kiállítást. Ezzel az a célunk, hogy segítsük az általános és a középiskolai oktatást, az idegenforgalom fellendülését. — A jövőben miről lesz híres Békés? — Remélem, nem a sárról, amely néhol bokáig ér. Komolyra fordítva a szót, ami engem izgat: az iskolamúzeum létrehozása a Petőfi utca 41. szám alatt. A XIX. században épült iskolamesteri lakást rendeznénk be, a park pedig a szomszédos óvoda sétálókertje lenne. A terv készen van, a megvalósítás egymillió forintba kerül. Dédelgetett álmunk is megvalósult 1977-ben, amikor a Durkó utcában megnyílt a jellegzetes magyar paraszti tájház. És még valamit: nagyon egyedül vagyok, legalább egy főhivatású történész kellene... (A múlt század végén, a XX. század elején sokan kényszerültek elvándorlásra. Az itthon maradottak, a nehézségek ellenére is segítették a település fejlődését, amely sajátos agrárváros volt... 1945 tavaszán 5780 hektár földet osztottak ki.) — Mondják: a két világháború között úgy keresték a békési kubikosokat, mint azt a bizonyos cukrot. Derányi László: lesz egy jó szakmám és érettségim — így igaz — emeli fel tekintetét Kürti László, Kastély utcai otthonában. — Már gyerekfejjel negyedében, harmadában kapáltam, arattam az úri birtokon. Aztán 18 éves koromban apám mellé szegődve elmentem kubikosnak a MŰRT-hoz (Magyar Ütépítési RT), Érden, Baracskán, Székesfehérváron dolgoztunk német fennhatóság alatt. — Azt is hallottam: szívós akaratú az itteni nép... — Ami azt illeti, én sem hagytam magam — bólogat a 70 év körüli ember, hatalmas tenyerét az asztal lapján nyugtatva. — Először lapáthordó voltam, állandóan azon törtem a fejem; hogyan kereshetnék annyit, amennyit az apám. Persze, végül sikerült, de 18 órát dolgoztunk, tanyákon, istállókban, a szabad ég alatt aludtunk. Gyalog jártunk Köröstarcsá- ra 1930-ban, amikor a Körös gátját építettük. Naponta 150 talicska földet mozgattam meg. Számolja ki, 16 talicska adott ki egy köbmétert. KéVámos László: meghirdettük a zenei szakközépiskolások országos zongoraversenyét sőbb 120 pengőért vettem egy használt kerékpárt, azzal jártam Pestre és környékére. Vittem a holmit: a szerszámot, a kenyeret, a laskát, a tarhonyát, a szalonnát. A háború alatt építettünk repülőteret, lőporgyárat, vízmüvet. — Adott-e boldogságot a föld? — Rövid ideig — mélázik el az öreg kubikos. — Benne voltam az igazoló, a nemzeti, a földigénylő bizottságban, majd a földművesszövetkezet elnöke lettem 1945-ben. Beléptem a parasztpártba, már januárban összeírtuk, ki akar földet. El is mentünk Debrecenbe az ideiglenes kormányhoz, hogy adjanak engedélyt. Napokig utazgattunk a tehervagonokban, de a földosztásból csak márciusban lett valami. (A békési kosáron kívül megtalálhatók a világpiacon az itt készült szőnyegek, a mézes sütemény, a mezőgazdasági betakarító gépek és a sportszerek.) — Miért híres a békési kosár? — kérdezem Nagy Mi- hálytól, az Erdőgazdasági Fűz- és Kosáripari Vállalat gyárvezetőjétől. — Nálunk a kosárfonás, illetve a kaskötés régi múltra tekint vissza. Az első írásos feljegyzések az 1700-as esztendőkből valók. Sok évi próbálkozás után 1895-ben megnyitotta kapuit a Békési Állami Kosárfonó Iskola, majd 1927-ben megalakult a Kosárfonó Szövetkezet. Ezek egy év múlva egyesültek SALIX RT néven. Az üzemet 1948-ban államosították, s két esztendő múlva exportra termeltek. A gyár termelési értéke 1955-ben már elérte a 36,5 millió forintot. Napjainkban a 9 telephelyen több mint ezer dolgozót foglalkoztatunk. A vállalat export árbevétele meghaladja az évi 2 millió dollárt. Európa 17 tőkés országán kívül eljutnak termékeink az Egyesült Államokba és Japánba. — Talán nincs is versenytársuk? — Biztosan van. A jugo- szlávoknál, a lengyeleknél 30 százalékkal drágábbak vagyunk, mégis a mi kosarunk kell. Minőségi reklamáció csak elvétve fordul elő. (A kulturális élet régi múltjára utal, hogy Szegedi Kiss István reformátor már 1552-ben középiskolának megfelelő intézményt létesített. A gimnázium 1903-ban új, háromszintes épületet kapott, ahol ma 8 gimnáziumi és ugyanannyi szakközépiskolai osztály működik.) A tágas műhelycsarnokban, az esztergagépeken másodikos szakközépiskolás fiúk dolgoznak. Az egyikük Derányi László. — Szereted Békést? — Igen. Itt születtem, nem vágyom el innen. Az édesapám gépkocsivezető- a víz- és csatornamű vállalatnál. Dehogy bántam meg, hogy idejöttem. Lesz egy jó szakmám és érettségim, ezzel már lehet valamit kezdeni. — Hogy megy a tanulás? — Közepesen. A munkával nincs gond. Az anyagismeret egy kicsit nehéz. Leinert Gyula 7 éve igazgatója az iskolának. Tőle kérdem: — Van-e jövője ennek a szakközépiskolának? — A szakmunkás célú gépavártás-technológiai oktatás 1976-ban indult, tehát ebben az évben érettségiznek az első „fecskék”, mintegy hatvanam Kétségtelen, van ellentmondás, hiszen nem divatos szakmáról van szó, az igény viszont óriási. A harmadik, negyedik osztályosok már a vállalatoknál dolgoznak, legtöbben Békéscsabán a forgácsolóban, a téglagyárban, a MEZÖGÉP-nél. Természetesen a MEZŐGÉP békési gyárában és Mezőbe- rényben is foglalkoztatnak tanulókat. Mi vagyunk kijelölve a megyében a gépjavító-karbantartó és forgácsolószakmában a technikusi minősítő vizsga lebonyolítására. (A zenekultúrának is sok lelkes támogatója és művelője volt. Az akkor Békéshez tartozó Weinck- heim-kastélyban' 1946- ban zenei általános 'és középiskola létesült. Alapítója és igazgatója Gulyás György, aki jelenleg a debreceni Kodály kórus vezető karnagya.) A békésiek nem felejtik el Tarhost. Milyen igazak Csukás István sorai, amelyek az emlékszobában olvashatók: „Egy csupaakarat ember zeneiskolát teremt az elvadult, kifosztott, istenháta mögötti grófi rezidenciában ... S végül, amikor az iskola világhírre vergődött, feloszlatták. Tökéletes vereség.” — Mi nem akarunk új zeneiskolát Tarhoson — bizonygatja Vámos László, a városi tanács elnökhelyettese. — A hagyományokat viszont ápoljuk és fejlesztjük. A zenepavilon egyre több, jelentős zenei és közművelődési rendezvény otthona. A békéstarhosi zenei napok 1976 óta minden évben vonzzák a közönséget. — Az idén bővítik-e a programokat? — Már meghirdettük a zenei középiskolások országos zongoraversenyét, amelyet ebben az évben először rendezünk Tarhoson. Együttműködünk a Gyulai Várszínházzal. Például júliusban a tarhosi bemutató után Gyulán is színre kerül Kodály Székelyfonó című műve. Tavaly alakult meg a Délalföldi Idegenforgalmi Tanács békési albizottsága. Elkészült a dánfoki ifjúsági tábor első üteme. Lesz itt 500— 500 faház és sátor, autóskemping, sportkombinát. — Miként készül a nagyobb feladatokra az idegen- forgalmat illetően a helyi fogyasztási szövetkezet? — Szerződéses kapcsolatban állunk az IBUSZ-szal — tájékoztat dr. Varga Imre, az ÁFÉSZ elnöke. — Jugoszláv, csehszlovák, román vendégek gyakran látogatnak hozzánk. Az elmúlt évben 166 szovjet turistacsoportot fogadtunk. Bővítettük a szállodánkat, a Nagyház pinceborozó havonta 200—250 ezer forint forgalmat bonyolít le. Reméljük, az év végére elkészül az iparcikkáruház is. Egyébként hálózatfejlesztésünk összhangban van a város közép- és hosszú távú elképzeléseivel. Békés híres város? — tettük fel a kérdést. Nos, kétségtelen: van hírneve az országban, a világban. De vezetőik, lakóik leginkább arra törekszenek, hogy szülőföldjükön jól érezzék magukat az ott lakók és az idegenek. A munka, a szívós kitartás eredményezte azt is: 1973-ban ismét városi rangot kapott az ősi település. Most már véglegesen. Seres Sándor A jellegzetes békési parasztház 1866-ban épült, amelyet 1977- ben tájháznak rendeztek be Fotó: Gál Edit
