Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-04 / 283. szám

1919. december 4., kedd Bmit ma megtehetsz... Holnap is van, aki gyártsa Gyulai kolbász, csabai kol­bász, gyomai cipó, mélyhű­tött szamóca, konzervált őszibaracklé — valamennyi Békés megyei termék, vala­mennyit ugyanazon iparág­ban: az élelmezésiparban ál­lítják elő, s ami még mindig közösen jellemzi őket, az az, hogy gépek segítségével, de javarészt emberi munkaerő­vel. Ez utóbbiból az is kö­vetkezik, hogy a közvetlen emberi munkaerő igénye szempontjából az élelmezés­ipar sajátos helyzetben van az iparhoz képest általában. Ha valahol, hát itt igazán körültekintő munkaerő-gaz­dálkodás hozhat csak meg­felelő eredményeket. Még mindig jönnek A bevezető után talán már nincs semmi különös abban, hogy ellentétben a megye iparát jellemző adatokkal, az élelmezésiparban a foglal­koztatottak számának növe­kedéséről tanúskodik a sta­tisztika. A négy évvel ezelőt­tihez viszonyítva a legutóbbi időkig csaknem 10 százalék­kal emelkedett az iparágban dolgozók létszáma. S bár a Gyulai Húskombinátban sincs kolbászból a kerítés, a korszerű új munkahely a környékből feltűnően sok embert vonzott, így lehetett az, hogy a jelzett időszak végére 55 százalékkal talál­tak többen munkát a kombi­nátban, mint az időszak kez­detén. De a tanácsi üdítő­ipari vállalatoknál is meg­haladta a 16 százalékot a létszámemelkedés. A techni­kai, technológiai fejlődést követően csupán a Mezőhe- gyesi Cukorgyárat, illetve a Békéscsabai Hűtőházat hagy­ták el az átlagosnál többen. Ezekben a változásokban a legkedvezőbb az volt, hogy nem az adminisztratív mun­kakörben foglalkoztatottak száma emelkedett, viszont kevésbé örvendetes, hogy a fizikai munkakörben dolgo­zók körében a szakmunkás­képesítéssel rendelkezők aránya alig haladja meg az egyharmadot, s ez utóbbiak­nak is a nagy többsége nő. Az idevonatkozó rendelke­zések értelmében a megye élelmezésipari üzemei felül­vizsgálták munkaerő-gazdál­kodásukat, a munkaidőalap kihasználását, aminek alap­ján kiderült, hogy a követ­kezőkben sem számolnak ezek az üzemek létszám­megtakarítással, munkaerő­átcsoportosítással. Ebből egy­felől az olvasható ki, hogy a vállalatok vezetői bizonyta­lanul és bátortalanul nyúl­nak a létszámépítés és át­csoportosítás kérdéshez, más­felől pedig az, hogy az élel­mezésipar üzemeiben a mun­kaerő-gazdálkodást tekintve a továbbiakban jelentős tar­talékok mozgathatók meg még. Egyre többet dolgoznak A következtetésekben sok­kal messzebb nem mehetünk el. Nem állíthatjuk azt, hogy a húskombinátban, a sütő­ipari vállalatoknál, a kon­zervgyárban, a malomipari vállalatnál, a Sarkadi Cu­korgyárban, a baromfifeldol­gozónál minden gondot mun­kásfelvétellel igyekeznek megoldani. Ellenkezőjét bi­zonyítja tudniillik minden­nek, hogy még változatlan áron számolva is, a dolgozók számánál jóval dinamiku­sabban növekedett a terme­lés: 1978-ban több mint 40 százalékkal haladta meg az 1975. évit. ^ A termelékenység növeke­désében első helyen a mű­szakszámok szaporodása ját­szik szerepet. A vizsgált idő­szakban az átlagos műszak­szám a gabonaiparban 2,5- ről 2,7-re, a hűtőházban 1,9- ről 2,2-re, a sütőiparnál 1,7- ről 1,9-re, az üdítőital-ipar­ban 1,5-ről 2-re változott az átlagos műszakszám. Ugyancsak kedvező irányú változásokat hozott a telje­sítménybérezésben dolgozók számának növekedése. Sajá­tos, hogy ebbe a körbe egyre inkább olyan munkaterüle­tek kerülnek be, amelyen nők dolgoznak. Normákat ki­alakítani ugyanis viszonylag nagy pontossággal feldolgozó vonalaknál lehet, vagyis a technológiai sorokban, ahol javarészben betanított nőket foglalkoztatnak. Ennél keve­sebb sikerrel teremtették meg a vállalatoknál az olyan munkakörökben az érdekelt­séget, mint amilyen a tmk, amelytől ma már alapvető­en függ a technológiai sorok működése. Mindent egybevetve mégis azt figyelhetjük meg, hogy a teljesítménybérben elszámolt munkaórák aránya az össz­munkaórán belül jelentősen növekedett, csak példaként: a gabonaforgalminál 55,3 százalékról 60,4 a hűtőház­ban 37,5 százalékról 77,1, a tejporgyárban 12 százalékról 39,9 százalékra nőtt a telje­sítménybéres órák aránya. Hidegben és melegben Aki nem ismeri a megye ipari hagyományait, talán ér­tetlenül áll a ténnyel szem­ben, miszerint az élelmezés­iparban évről évre növek­szik megyénkben a foglal­koztatottak száma. Köztu­dott ugyanis, hogy az élel­mezésiparban túlsúlyban vannak az olyan üzemek, amelyekben a munka idény­jellegű: a mezőgazdasági ter­melés ciklikusságához iga­zodva, ugyanakkor nemrit­kán egészségre ártalmas kö­rülmények között kell itt dolgozni. A hűtőházban a hideg, a sütőiparban a me­leg, a konzervgyárban a víz, a pára, a malomipar­ban a zaj, s mindenütt a több műszak. Olyan ténye­zők ezek, amelyek igazán nem hatnak csábítóan. Tudni kell azonban, hogy Békés megyében nagy múlt­ja, s igen szép hagyománya van az élelmiszeriparnak. S ez az iparág az, amely min­dig is a legtöbb munkaalkal­mat kínálja a mezőgazda­ságból kilépő munkavállaló­nak. Természetesen ezek együtt sem tudják feledtetni a kedvezőtlen körülménye­ket, a dolgozók munkahelyi szociális ellátásának hiányos­ságait, amelyeknek fölszá­molásában ugyancsak van még mit tenni az iparág­ban, miként azt az ÉDOSZ Békés megyei bizottságának vizsgálata is megállapította. A hagyomány és az iparág termékeinek országhatárt is túllépő hírneve egyaránt er­re kötelez. Kőváry E. Péter Év végéhez közeledve Uj telephely, bővülő szolgáltatások a Szolgáltatónál A Békés megyei Szolgál­tató és Termelő Szövetkezet életében az idei év legna­gyobb eseménye az volt, hogy végre megkezdték az új központi telephely kiala­kítását. A RUTEX szövetke­zettől megvásárolták a Bajza utcai telepet és ha a ruházati részlegek kiköltöznek, végre normális körülmények közé kerül a műanyagfeldolgozó részleg és a vegytisztító. Itt a Bajza utcai telephelyen lesz az összes központi iroda is. A szövetkezet szolgáltatá­sainak jellegéből adódik, hogy a munka nagyon sok helyen folyik. Részlegeik a férfi- és női fodrászat, a koz­metika, a manikűr-pedikűr, a harisnyaszem-felszedő és a fényképező részlegek szinte mindenütt megtalálhatók a megyében. De több helyen működik üvegező, keretező, órás, vegytisztító, kelmefestő és címfestő is. A több, mint ezer dolgozó több száz mun­kahelyen tevékenykedik, így érthető, hogy nincs könnyű helyzetben a szövetkezet, ha fejleszteni akar. Sok lakossági panasz érke­zett az évek során a házak­hoz kijáró úgynevezett gebi- nes fényképészekre. Ezért a szövetkezet ezt a tevékeny­ségét megszüntette, bár ez- éves szinten csaknem 7 mil­lió forint bevételkiesést je­lent. Árbevételi tervüket ennek ellenére az elmúlt év azonos időszakához viszo­nyítva túlteljesítették, és ez azt jelzi, hogy igyekeztek a fogyasztói igényeket jobban kielégíteni. Több szerkezeti változás is történt az év so­rán. Tótkomlóson a mosást és a vegytisztítói tevékenysé­get átadták a békéscsabai Patojyat Vállalatnak, átvet­ték viszont a Szarvasi Szi­rén Szövetkezettől a vegy- tisztótást és a mosást. A me­gye egyik részét tehát a pa- tolyat, másik részét pedig a szövetkezet látja el majd a jövőben. örvendetesen javult a ter­melékenység ez évben a szö­vetkezetnél. Némiképp csök­kenő létszám mellett az egy termelőre jutó árbevételt csaknem 15 százalékkal si­került növelni. A bérszint sajnos ezt nem követte, és hogy mégis honorálják a dolgozók többletmunkáját, túllépték a részükre engedés lyezett szintet. Ha ezt az év végéig nem tudják behozni valamiképpen, akkor bünte­tőkamatot kell fizetniük. A következő évben a szö­vetkezet főleg a szolgáltatá­sok minőségi színvonalának növelésére törekszik, és egy­ben új szolgáltatások beindí­tását is tervezik. Rövidesen üzembe helyezik a bioszau­nát Békéscsabán, ez elsősor­ban a nőknek Részül. De ter­vezik a hagyományos skan­dináv rendszerű szauna létrehozását is, ezt már a férfiak is használhatják. Eze­ken kívül több más szolgál­tatási ág bevezetésén is gon­dolkodnak, de a továbbiak létrehozása a szövetkezet pénzügyi helyzetétől is függ. Az új fejlesztések mellett fontos a már meglevő ága­zatok színvonalának folya­matos növelése. Általános az a tapasztalat, hogy a fo­gyasztók egyre igényesebbek, és ha megkapják azt a szín­vonalat, amelyre számítanak, akkor nem sajnálják az eset­leges többletköltséget. Ezért azonos szolgáltatási ágakon belül is differenciáltan, tö­kéletes szolgáltatási szintet kívánnák bevezetni, hogy mindenki kiválaszthassa az igényeinek és pénztárcájá­nak legjobban megfelelőt. L. L. Minden csepp víz fontns Beszélgetés Gergely István államtitkárral, az Országos Vízügyi Hivatal elnökével A kiskörei duzzasztómű légi felvételről (MTI-fotó, Járai Rudolf felvétele — KS) Nincs olyan évszak, hogy ne szerepelne érdeklődésűnk homlokterében a víz. Tavasszal, ősszel az áradások kel­tenek riadalmat, telente a nagyobb mennyiségű csapadék későbbi következményeitől tartunk, majd a belvizek okoznak sok gondot, nyáron pedig a szükség — a vízhi­ány — késztet valamennyiünket alapos és megfontolt töprengésre: képesek vagyunk-e megbirkózni a tulajdon­képpen periodikusan ismétlődő gondokkal? Lépést tart-e vízgazdálkodásunk rendje és rendszere a napi igényekkel éi? a távlati fejlesztés perspektíváival? — Magyarország vízgaz­dálkodási mérlege összessé- ben kedvező. A rendelkezé­sünkre álló vízkészlet ele­gendő az igények kielégíté­sére. Általában, de nem min­den esetben. Hazánk földraj­zi szempontból a Kárpát-me­dence katlanjában fekszik, s így vizeink döntő többsége — 96 százaléka — szomszédos országokból érkezik hozzánk. Ez azt jelenti, hogy a hely­ben keletkező vizek tekinte­tében kifejezetten kedvezőt­lenek adottságaink. Ráadásul a rendelkezésre álló vízkész­let területi elosztása is arány­talan. Három nagy folyónk, a Duna, a Tisza és a Dráva összpontosítja medrébe a víz­folyások csaknem 90 száza­lékát, s ebből mindössze 20 százalék jut a Tisza völgyé­re. Ugyanakkor az ország mezőgazdaságilag művelt te­rületének csaknem fele ép­pen ebben a térségben van, és itt él lakosságunknak is mintegy a fele. Gondjaink másik oldala: gazdasági-társadalmi fejlődé­sünk következtében a lakos- sági-ipari-mezőgazdasági víz­felhasználás az elmúlt három évtized alatt megsokszorozó­dott: az éves vízigény 1 mil­liárd köbméterről 6—7 mil­liárd köbméterre emelkedett. Az ipari fejlesztés, a nagy­üzemi mezőgazdaság kiala­kulása, a lakosság szociális igényeinek mind teljesebb ki­elégítése, sok-sok vizet kí­vánt. Ugyanakkor ez a dina­mikus fejlődés sem volt egyenletes. A Hajdúság, Sza­bolcs, vagy éppen a Duna— Tisza közi homokon élők kö­rülményei az elmúlt 20—30 esztendőben gyökeresen meg­változtak. Ritkán és keveset szólunk róla, de ehhez min­denekelőtt vízre volt szük­ség. Sok vízre, ami nagy ér­ték, hiszen előteremtése csak nagy beruházásokkal lehetsé­ges. — A vízgazdálkodásunk fe­szültségei és ellentmondásá­nak okai ismertek. Vannak-e kilátások arra, hogy ezek a jövőben megszűnnek? — Feladatainkat nem ma ismertük fel. Azt viszont, hogy ez a mai gazdasági fej­lődésben milyen nagy jelen­tőséget nyert, mutatja az is, hogy törekvéseinket az MSZMP XI. kongresszusá­nak határozata és a párt programnyilatkozata is konk­rétan megfogalmazza: egyen­súlyt kell teremtenünk a la­kosság, az ipar, valamint a mezőgazdaság növekvő víz- szükséglete és a vízkészletek között. Fejlesztési terveink, a népgazdaság képességével arányban, évről évre maga­sabb célt tűztek ki maguk elé. A nagy térségek életére kiható vízügyi létesítmények, a tiszalöki és kiskörei víz­lépcső, az ebből elágazó mes­terséges folyók, a Keleti-, Nagykunsági- és a Jászsági- főcsatorna ennek valóra vál­tása jegyében létesültek. Ugyanezt a célt szolgálja a tervezett csongrádi vízlép­cső, vagy a Csehszlovákiával közösen megépülő nagyma­ros—gabcikovói vízlépcső­rendszer létesítése. A nagy­volumenű beruházások mel­lett folyamatosan . végzünk olyan, összességükben nem kisebb anyag- és pénzigényes munkákat, amelyek már napjainkban is éreztetik ha­tásukat. — A lakosság vízellátása az Országos Vízügyi Hivatal leg­fontosabb feladatainak egyi­ke. Hogyan ítéli meg Ger­gely elvtárs az ivóvízellátás napi állapotát, s várhatók-e kedvező változások a közel­jövőben? — Az V. ötéves tervidő­szak végére, tehát belátható időn belül hazánk lakosságá­nak háromnegyede vezetékes vízzel ellátott területen él majd: egészséges vizet fo­gyaszt. A fennmaradó egyne­gyed — ami azonban egyál­talán nem elhanyagolható, hiszen gyakorlatilag 2,5 mil­lió állampolgárt érint — még csak hírből ismeri a vezeté­kes vízellátás előnyeit. Dön­tő többségük vidéken él, olyan területeken, ahol rá­adásul a talajvíz táplálta ku­tak elszennyeződése a koráb­bi feltételezettnél sokkalta gyorsabb ütemű. Egyes he­lyeken pedig a vízszintsüly- lyedés következtében már el is tűnt a kutakból a víz. Hiá­ba mondom tehát most azt, hogy általában kielégítő ala­kosság vízellátása, mert az a komlói vagy érdi lakos, akinek ráadásul vezetékes víz van az otthonában, de a kánikulai napokban mégis lajtkocsiból kapja a vizet, bosszankodik és joggal. En­nek oka sok esetben a víz­termelő-kapacitás és az el­osztóhálózat összhangjának hiánya, de sok gondot okoz a pazarlás is. — Ha már szóba került a pazarlás ... Hogyan takaré­koskodhatnánk jobban a víz­zel? — Számszerű eredménye­ink mutatják, hogy a pazar­lás nagyon is tetten érhető. Amíg valaki kútból húzza a vizet, kétszer is meggondolja, hogy mennyit használjon. Amikor aztán beköltözik mondjuk egy lakótelepi la­kásba, ahol az összkomfort minden előnyét élvezheti, egyik napról a másikra a szükségesnek sokszorosát fo­gyasztja. Kíváncsi lennék ar­ra, aki tételesen fel tudná nekem sorolni, hogy vajon mire megy el egy lakótelepi lakásban naponta másfél­ezer liter víz. Igen, gyakorta megesik, hogy ennyit paza­rolnak el. A nálunknál jó- valta gazdagabb és jobb víz­lehetőségű országokban sem folyik el ennyi, tulajdonkép­pen hiába. Sok múlik a meg­győző, felvilágosításon. — A vízfogyasztás és a szennyvízmennyiség között összefüggés van. A szakem­berek már megkondítótták a vészharangot: veszélyben van élővizeink tisztasága, s ha nem vesszük komolyan vize­ink egyre romló állapotát, súlyos következményei le­hetnek. — Nem hazai gond, bár nálunk is figyelmeztetően je­lentkezik. Valamelyest eny­hülni fog a helyzet azzal, hogy a csatornázottság mind szélesebb körű lesz, ám ez legfeljebb a kiemelt körze­tek gondját oldja majd meg. A fejlesztés homlokterében a főváros és a nagyvárosok áll­nak, mint elsődleges érdek. A tervidőszak végére hazánk lakosságának mintegy két­ötöde él majd csatornázott területen. A vidéki települé­sek azonban még jó ideig a kevésbé ellátott körzetek kö­zé tartoznak majd. A csator­názás lemaradása a vezeté­kes vízellátástól világjelen­ség. Ez tulajdonképpen ter­mészetes is, hiszen az elsőd­leges feladat az ellátás biz­tosítása, s csak ebből fakad a következménye, a szenny­víz elvezetésének és tisztítá­sának, újra hasznosításának megoldása. Ráadásul a fel­adatok is késve jelentkeznek. Amíg csak kis mennyiségű víz tisztítása szükséges, ad­dig az élővizek természetes ellenállása és öntisztuló-ké­pessége elegendő. Ám éppen a fogyasztás megnövekedésé­vel egy időben a szennyvíz- mennyiség is több lesz, és sú­lyosan veszélyezteti a kör­nyezetet. A korábban emlí­tett takarékos lakossági víz­felhasználás mellett az ipar­ban és a mezőgazdaságban nagyobb gondot kell fordíta­ni a vízkímélő technológiák elterjesztésére. Erre ösztö­nöznek a vízügyi- és a kör­nyezetvédelmi törvények is. Ha valamennyien értéké­nek ’megfelelően bánnánk a vízzel — kímélnénk, vigyáz­nánk tisztaságát, szükségle­teinknek megfelelő mennyi­ségben' használnánk, fogyasz­tanák —, sokkalta több le­hetőség nyílna arra, hogy az állampolgári igényeknek megfelelően az ország min­den területén a mainál jó- valta egyenletesebbé tegyük az ellátást. Sáfrán István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents