Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-31 / 305. szám
o 1979, december 31., hétfő Körkép az 1880. év fordulóján A népi természetszemlélet „Luca-naptár”-a szerint alakult az időjárás: Luca körül ugyancsak locsogott, s napokon belül fokozatosan lehűlt a levegő. Karácsonykor már ugyancsak kopogott. Üjévkor farkasordító hideg szállt alá a bihari hegyekből. A november végi, december eleji esőzések megnövelték a folyók vizét, rohamosan áradtak a Körösök, és Berettyó, és a töltések nem állták a támadást. Szivárog a töltés Gyularemeténél, átszakadt Békés és Doboz között. A legnagyobb az árvíz- veszély Dobozon és Gyulán. Teljes a készültség, a zűrzavar. Gyula város a honvédségtől kér 40 csákányt az árvízveszély elhárítására. Beliczey István főispán személyesen sürgetné a védelemszervezést, de műszaki bázis híján ez üres gesztus. Doboz ostromlott hely. A lakosságot a folyammérnöki hivatal emberei, a csendbiztosok segédkezésével, kény- szerítenék árvízvédelmi közmunkára, szinte saját testük lenne a „gát”!... A hideg megdermeszti a közmunkára jelentkezetteket. A Békésmegyei Közlöny írója is elismeri: „Védanyag trágyán kívül nagyon kis mennyiségben állt rendelkezésre. Á védelem szervezve és rendszeresítve nem volt.” A gyönge töltésen átfolyik a víz. Komoly fedezete nincs a védelmi munkálatoknak, csak a községi pótadóból kiszakítható közmunkaalap. A télelőn megkezdődnek a vadkalandok. Folynak a nagy vadászatok, s a vadászlakomák az ezerholdasok birtokain és kastélyaiban. Részt vesznek ezeken a megyei és járási elöljárók. Ezek a vadászatok a megyei politizálás fészkei, a megyei törvényhatósági bizottsági ülések már csak a pecsétet jelentik az itt megbeszélteken. Észak-Békésben is feltűnnek éjjelente a farkasok, s megtámadják a háziállatokat. Hírlik, hogy a kemény hidegben, december végén egy Váradra tartó asszonyt felfaltak a farkasok, csak a csizmában maradt meg a lába. A művelődési élet pang. Az olvasókörök csöndesek, a szolgabírói hivatalok újra kiadják a ‘ csendrendeletet, nehogy a nagyobb helyeken az újévkor esedékes cselédfogadáskor egyik bújában, másik bajában fel öntve, végigénekelje a helység utcáját. A középosztály Békéscsabán a nőegylet rendezvényére mozgósít. A kultúres- ten, amelyen Zsilinszky Mihály képviselő felolvasást tartott, aztán Tompa Mihály versei hangzottak el és a híres Purcsi-család tagja, Miska, magyar dalt cimbalmo- zott — bár a helyi újság A helyi közélet szilveszteri eseményei közül csak kettőt ragadunk ki. A gyulai vendéglősök vendégcsalogató ígérete december végén, hogy megtiltják pincéreiknek az asztalnál lezajló újévi gratulációt. Enyhe célzás ez a borravaló nélküli kiszolgálásra. Az óévbúcsúztató víg- ság Csabán egyetlen sajtóba kívánkozó színfoltot termett: többször hírt adott a készülődésről —, igen kevesen jelentek meg. Pedig a rendezvény helye december 21-én a nagyközség „Városháza”, nagyterme. Szép gesztus hozza közelebb hozzánk Arany János alakját, s válik aktualitásunkká. Az Akadémia már névleges főtitkára a Margitszigeten él, s a magas köz- életiségnek, a hivatalnak áldozott időt vesztve törlesztett a költészetnek, szellemi erejének nagy sodrásával befejezte a Toldi Szerelmét, az 1846-ban kezdett nagy trilógia derekát, amelyen 1863 —1879-ig dolgozott. A margitszigeti tölgyek alá visszavonulva még egyszer — halála előtt pár évvel — rímekbe szedte a hazai, ellentmondásos tőkés fejlődés társadalmi, politikai visszásságainak, s az akadémiai belharcoknak rá gyakorolt hatását: a Petőfi vendéglőben a huszárok mulatozás közben összecsaptak a rendőrökkel. A kósza hírek szerint egy rendőr a fél szemét vesztette, de a sajtó később ezt cáfolva nyugtatta meg olvasóit. A szokásos év végi számadás az aradi, a csabai és a gyulai újságban igencsak egybecseng. A mezőgazdaMég egyszer, még utószor Hadd zendüljön meg dalom; Mért sebeim’ rejtegetni? Szégyen-é a fájdalom? Tán könnyebbül a nyílt érzés Ha sóhajban rést talál: Oh, ez örök benső vérzés; Oh, e folytonos halál! Egyedül a társaságban, Ezrek közt egyedül... Tóth Ernő: Fantasztikus utazás ság tőkés átalakulása lassú léptekkel halad előre. Lévén a régió az ország egyik fontos agrárövezete, ez az elsődleges közgazdasági téma. A magyar birtokosok második országos értekezlete novemberben zajlott, s a lapok napirenden tartják a fő kérdéseket. Válságban az átalakulásra szoruló mezőgazdaság, mert a modernizálás gyorsabb ütemének nincsenek meg a feltételei: a versenyképesebbé váláshoz olcsó hitelre és állami szubvencióra lenne szükség. „Elemi vészek átka érte hazánkat, a vizek pusztításai, s az időjárás szeszélyei hazánk lakosságának nagy részét megfosztják hajlékától, kenyerétől, mindenétől. A nemzet anyagi hanyatlása felett mélyen sajnálkozunk, erkölcsi süllyedése felett azonban szégyenérzettel telik el lelkünk” — hangzik a Békéscsabán megjelenő közlöny újévköszöntő jeremiád- ja. . Az aradi „Alföld” az óévbúcsúztató mérlegben — szokásához híven — az országhatáron túlra is tekint. Külpolitikai vissza- és előretekintése kitűnő kortanú a vidéki újságíró, értelmiségi tűnődéseiről. Ami Magyarországot illeti, békeév volt az 1879. A háborúk távol zajlottak, a spanyoloké Kubában, az angoloké Afganisz- tában, az orosz seregeké Kö- zép-Ázsiában, Perué és Bolíviáé Chile ellen. Ugyanakkor itt, az európai térségben teljes a bizonytalanság. A század közepén funkcionáló katonai szövetségek felbomlottak, s eközben a nagy politika iránt valamilyen érdeklődést mutató kortárs nyugtalan. „Ma már nincs Európában két nagyhatalom, mely kölcsönösen bízhatnék egymásban” — mondja az aradi újságíró. Minden állam fegyverkezik, az adózók erre áldoznak. De kivel és ki ellen? Pillanatnyilag kétes az angol—francia, a francia —olasz, az osztrák—olasz barátság. Az európai új tömbök kialakulása kezdetét vette, s a folyamat két és fél évtizeden át tart. Dr. Virágh Ferenc Tandori Dezső: Karácsony és újév közt Már egy ideje az óév utolsó napjára mindig valami „programot” találtunk ki, így volt-e csakugyan egyszerűbb? vagy az ilyet csupán úgy hisszük? tény, hogy a madarak egy madaras könyv képében ekkor is meglátogattak minket, és mi magunk is csináltunk valódi programot: végig a Duna-part bizonyos szakaszán, a parkokban, kiszórtuk az „utolsó” eleséget, hogy a kissé szürkének ígérkező „első” napon nyugton maradva élvezhessük itthoni két verebünk társaságát; és oda is ellátogattunk — tavaly, emlékszem, igen enyhe volt az idő december harmincegyedikén —, szemerkélő esőben, ahonnét a madaras könyvvel valaki hozzánk látogatott, bedobta a levélnyíláson, mi meg a postaládájába dobtunk be madaras képeket, fotókat a mi két verebünkről, akik egy naptári évvel megint idősebbek lettek. A költészet, s egyáltalán, a figyelem, az ünnepiesen ült ünnepek felé fordul, nem törődik annyit a közti napokkal, mint az ajándékok utáni fényhiánnyal és a teli gyomorral telő, karácsony utáni napok például, amilyenek ezek; amilyenek ezek, kifejeződött az a mi szilveszteri programunkban; most már, az idén mintha szomorú lenne, hogy egy helyen megint nem kell kegyesen kitalálni valamit; lesz-e merszünk mindenütt bátran megmondani, hogy végig itthon leszünk, és köznapibb lényünk törleszteni próbál — mit? miért? Tóth Ernő: Bohóckirály Tomka Mihály: Mozgófényképek Megállsz egy zúzmarás szobában, a hold ragyog, betölti ablakod, minden bizonnyal azt mondod: MAGÁNY — vacogsz, s a szívverésed hallgatod. Hátad mögött — o július-melegben szívlövés: virágzó szőke arc nevet, szeméből szürke gúny buzog, mint múlhatatlan karszt. Vonat suhan: száguldó szégyened, farönkön ülsz, baltádat bámulod, szaggat a szél, tüzek emésztenek, vonat leáll — indítod mozdonyod. Játékvasút. A csillagszórós csendben kereng a „szép” „feloldozott” MAGÁNY: pacifista marhavagonok döcögnek Karácsony hajnalán! Néhány gondolat képeimhez Tudom, a festő nem lehet saját művészettörténésze, így csak kedvenc Apollinaire-idézetemet mellékelném képi megfogalmazásaimhoz: „Én, gyermekkoromra gondolva, sírni kezdtem... Nádsípom volt, és Franciaország marsallbotját se fogadtam volna el érte cserébe.” Másfél éve festek Békéscsabán, és arra törekszem, a főiskola stúdiumai, tanulmányai után, hogy teremtsek egy saját képi világot. (Azt hiszem, ez minden festő célja.) A közönségtől (befogadó) nem szabad elszigetelődni. Ezért tartom fontosnak a közönség-művész találkozókat. Itt az esetleg el- vontnak tűnő szakmai problémák is ember- (illetve: néző-) közeibe kerülhetnek. Így a vizuális kultúráért folytatott munkában a közönség is aktív szerepet játszhat. Békéscsaba, 1979. december. TÓTH ERNŐ KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Mi történt száz esztendővel ezelőtt a Dél-Alföldön?
