Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-18 / 295. szám
1979. december 18., kedd \ NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT „Kapuzárás” az NB ll-ben D. KINIZSI—OROSHÁZI MTK 3—1 (2—1) Labdarúgó NB II. Debrecen, 1200 néző. V: Dorozsmai. Debrecen: Varga — Kelemen, Takács, Puskás, Fodor — Németi, Tőzsér, And- rikó — Szabó, Tóth, Orens- tein (Jónás 69.). Edző: Molnár János. Orosháza: Nyárá- di — Füsti, Raffai, Verbőczi, Lovas — Czifra, Friderikusz, Szegi — Kun, Debreczeni, Fritz (Turcsek 67.). Edző: Kleibán Antal. 5. perc: Lovas jobbról beadott, a debreceni kapu előtt ide-oda pattogott a labda, végül Kelemen felszabadításnak szánt rúgása a közbelépő Fritz lábáról a hálóba vágódott, 0—1. 6 perc: Tóth 17 méterről szabadot rúgott, és a jól helyezett labda a sorfal mellett a bal alsó sarokban kötött ki, 1—1. 15. perc: Tőzsér adott labdát Fodornak, ő átrúgta a labdát jobbra, Tóth mellel levette, egy csel után ballal lőtt, a labda a jobb kapufa belső lapjáról vágódott a hálóba, 2—1. 90 perc: Füsti gáncsolta Tóthot, 11-es! A büntetőt Tóth a bal alsó sarokba helyezte (mesterhármas!), 3—1. Kemény, fagyott salakpályán került sor a végig jó iramú, küzdelmes játékra. A debreceniek valamivel többet, gólveszélyesebben támadtak, és a mezőnyben jól adogató, de a kapura kevésbé veszélyes orosháziakat biztosan győzték le. Jó: Tóth (a mezőny legjobbja), Kelemen, Németi, Tőzsér, And- rikó, ill. Nyárádi, Verbőczi, Lovas. Fülep Kornél BCS. TASK—EGER SE 0—0 Labdarúgó NB II. Békéscsaba, 500 néző. V: Nyárádi (8). TASK: Oláh 8 — Hajdú 8. Hajas 7, Nemes 6, Jegyi- nák 8 — Erős 7, Alberti 6, Kovács 8 — Rózsa 6, Magyar 6, Soós 6. Edző: Szita László. Eger: Baár 7 —Veigl 6, Zsidai 7, Fegyvemeki 8, Csathó 8 — Móricz 7, Szarvas 8, Zágonyi 6 — Jánosi 6, Gömöri 7, Horváth 6. Edző: Bánkuti László. Húszperces változatos játék után a 25. percben Alberti beadását az egri védők nem tudták felszabadítani, de az érkező Kovács, gólhelyzetben, mintegy tíz méterről rosszul találta el a labdát, és így oda lett az alkalom. A 35. percben Gömöri emelt át a csabai védők fölött és a jó ütemben érkező Jánosi kapáslövését Oláh reflex mozdulattal szögletre öklözte. Az ellentámadás során Kovács pontos beívelését Baár a mezőnybe ütötte, és Erős 20 méterről az üres kapu fölé lőtt. Fordulás után, a 47. percben Zágonyi távoli lövése Oláhról kipattant, Hajas résen volt és felszabadított. Az 50. percben korszerű, Szarvas—Gömöri—Fegyvemeki adogatás végén Móricz 14 méterről senkitől sem zavartatva a jobb alsó kapufa mellé küldte a labdát. (100 százalékos gólhelyzet!) A 70. percben Rózsa fütty után lőtt érvénytelen gólt. A 75. percben Gömöri a labda el- rúgásáért kapott sárga lapos figyelmeztetést. A „tavaszi nyitányon” az egriek kezdtek jobban. A fiatal Szarvas és Fegyverneki irányításával több veszélyes támadást vezettek a csabai kapura, de a hazaiak védelme Oláhval az élen kitűnően hárított. A második játékrészben sokáig kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. A hajrá ismét az egrieké volt, a szerencsével azonban hadilábán álltak. A látottak alapján a közepes iramú és színvonalú találkozón igazságos pontosztozkodás született. Uhrin János SZARVAS—GYÖNGYÖS 1—1 (0—0) Labdarúgó NB II. Gyöngyös, 1800 néző. V: Hartmann. Szarvas: Pocsai (Széplaki 82.) — Kajtár, Szőke, Talapa, Filyó — Kóczián, Tóth, Bánáti — Tabár, Ora- vecz, Durucskó. Edző: Haász Sándor. Gyöngyös: Kovács — Adonyi, Ács, Borsányi, Kelemen — Budai, Ullmann, Nagy G. — Tóth F. (Pörögi 65.), Vágó, Szabó. Edző: Pécz- ley Szabolcs. 68. perc: Elhibázott felszabadító rúgásból Durucskó elé pattant a labda, akinek bal oldali begurítását a vetődő Kovács mellett Tabár öt méterről laposan a kapu jobb oldalába lőtte, 1—0. 72. perc: Szabó bal oldali szöglete a védők között Borsányi elé került, aki hat méterről kapásból a kapu jobb oldalába lőtt, 1—1. A havas, csúszós talaj ellenére hatalmas iramot diktáló együttesek találkozója színvonalas összecsapást eredményezett. Mindkét csapatban a kitűnően védő kapusok játszották a főszerepet. Jó: Pocsai, Szőke, Talapa, ill. Kovács, Ullmann, Vágó, Szabó. Rozgonyi Róbert LEHEL SC—GYULA 2—1 (2—1) Labdarúgó NB II. Jászberény, 1200 néző. V: Király. Lehel SC: László — Czigány, Kirchner, Lakatos, Török — Lukácsi, Szívós, Postás — Bacher, Váczi (Pecha 77.), Szabó T. (Fejes 86.). Edző: Kóczián Antal. Gyula: Szabó — Felegyi, Csorba, Zámbori (Hirka 85.), Otott — Cseh (Novák 71.), Kocsis, Kuti — Tqth II., Steigerwald, Molnár II. Edző: Szücs Mihály. 10. perc: egy előre vágott labdánál László és Kirchner egymást zavarta, és a szemfüles Tóth II. 16 méterről a hálóba lőtt, 0—1. 25. perc: Váczi ügyes cselek után Postáshoz játszott, aki Szabóhoz továbbított, és a szélső 14 méterről a hálóba lőtt, 1—1. 44. perc: Szabó szöglete kipattant a ■ védőkről, majd Bacher 20 méterről a bal sarokba lőtt, 2—1. Nagy iramú, változatos mérkőzésen igazán jó játék nem alakulhatott ki a vizes, csúszós pályán. Ennek ellenére eseményekben gazdag, élénk iramú mérkőzésen á hazai csapat megérdemelt győzelmet aratott. Jó: Czi- gány, Török, Szívós, Lukácsi, Bacher, ill. Csorba, Kuti, Steigerwald. Bányai János További eredmények: Kazincbarcika—MVSC 0—0, Asztalos SE —Olefin SC 2—0, Szabó L. SE— Balassagyarmat 1—0, Papp J. SE —Ózd 2—1, Szolnok—Unlversltás 3—0, HMSE—Nyíregyháza 0—0. A Keleti csoport állása: 1. Nyiregyh. 20 13 5 2 45-15 31 2. Szolnok 20 11 3 6 39-19 25 3. HMSE 20 7 10 3 20-11 24 4. Eger 20 9 6 5 30-25 24 5. Lehel SC 20 7 9 4 25-20 23 6. K.-barcika 20 8 5 7 39;31 21 7. Gyula 20 9 3 8 30-25 21 8. BTASK 20 8 5 7 24-24 21 9. Gyöngyös 20 8 5 7 23-31 21 10. Szabó SE 20 7 6 7 26-22 20 11. Szarvas 20 8 4 8 24-23 20 12. Olefin 20 8 4 8 23-25 20 13. MVSC 20 6 7 7 30-31 19 14. B.-gyarm. 20 8 3 9 18-24 19 15. D. Univ. 20 6 6 8 21-27 18 16. Ózd 20 6 6 8 27-35 18 17. Orosháza 20 5 6 9 25-32 16 18. Asztalos SE 20 5 3 12 27-40 13 19. Papp SE 20 5 3 12 24-40 13 20. Debr. K. 20 5 3 12 23-43 13 HÍREK — EREDMÉNYEK JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM. Kis- és nagypályás labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot indít a békéscsabai városi LSZ. Jelentkezni 1980. január 10-ig lehet Békéscsabán, a városi testnevelési és sportfelügyelőségen (Petőfi u. 3.). A tanfolyam január 16-án kezdődik. ÖKÖLVÍVÁS. Yokohamában befejeződött az ifjúsági világbajnokság. A magyarok közül Váradi lég súlyban, Kottán könnyűsúlyban bronzérmes lett. A japán városban rendezett VB-n egyébként az Egyesült Államok öt, a Szovjetunió négy aranyérmet szerzett. TENISZ. A Davis Kupa 79 éves történetében 26. győzelmét aratta az Egyesült Államok válogatottja, miután a döntőben 3:0-ra nyert Olaszországgal szemben, San Franciscóban. RÖPLABDA. A NIM női röplabdacsapata a BEK-ben második találkozóját is lejátszotta az ASU Lyon ellen, győzött, és a legjobb nyolc közé jutott. A férfi bajnok Csepel szintén tovább jutott görög ellenfelével az Olüm- piakosz Athénnel szemben, mint ahogy a KEK-ben a Kecskeméti SC férfigárdája is sikerrel vette a legutóbbi akadályt. SAKK. Pintér József nemzetközi mester, a Bp. Spartacus versenyzője nyerte a 35. országos férfi egyéni sakkbajnokságot. A 10,5 pontos Pintér mögött Faragó, Hazai és Lukács következik 9,5-9,5 ponttal. KOSÁRLABDA. Kialakult az I. osztályú bajnokság végeredménye. A férfiaknál a Bp. Honvéd lett az aranyérmes a Bp. Vasas Izzó, és a MAFC előtt. A nőknél ez a sorrend: 1. BSC, 2. Bp. Spartacus, 3. Bp. Vasas Izzó. LABDARÚGÁS. Teremtornán vesz részt Szegeden a héten a Bcs. TASK NB lies labdarúgócsapata. A csabaiak ma, szerdán és csütörtökön a délutáni órákban a Szegedi Dózsa, a SZEOL AK és a DÉLÉP SC társaságában játszanak. TOTÓ 50. heti eredményei: 1, 2, x, 2, 1, x, 1', 1, 1, 1, 2, x, x, 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 50. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 5 db, nyereményük egyenként 339 253 Ft. 12 találatos szelvény 133 db, nyereményük egyenként 8 503 Ft. 11 találatos szelvény 1540 db, nyereményük egyenként 734 Ft. A 10 találatos szelvények száma 12 268 db, nyereményük egyenként 138 Ft. a megyei iaodarugö-szo- vetség edzőbizottsága holnap, szerdán rendezi soron következő továbbképzését. Ezúttal a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban kerül sor találkozásra, délelőtt 9 órai kezdettel. A programban az a másfél órás Coca- Cola cég által finanszírozott Néhány mérkőzés még hátra van 1979 nagy európai nemzetközi labdarúgóműsorából (Skócia—Belgium, *NSZK—Törökország), de az eddig lezajlott jóval több, mint száz országok közötti összecsapás lényegében már kialakította a kontinens csapatainak erősorrendjét. A nagy meglepetés a Real Madridtól hazatért Miljan Miljanics vezérelte jugoszláv válogatott. A pályára lépett 32 európai nemzeti tizenegyből egyedül Jugoszlávia nyerte meg valamennyi mérkőzését, pedig nem voltak lebecsülendő ellenfeleik, lesöpörték még a világbajnoki címet védő Argentínát is. Hazai pályán Olaszország (4—1), Argentína (4—2), Románia (EB, 2—1), valamint Ciprus (EB, 5—0) legénységénél bizonyultak jobbnak, idegenben pedig Ciprust (EB, 3—0) és Spanyolországot (EB, 1—0) verték meg. így Jugoszlávia 1979. évi mérlege: 6 mérkőzés, 6 győzelem, 19 adott és 4 kapott gól. Ez százszázalék, a 19 adott gól pedig 3,166-os mérkőzésenkénti átlagot mutat. Még csak jobban érzékelteti a Miljanics-féle fordulatot az elmúlt évi eredmények ismerete. 1978-ban Jugoszlávia 5 mérkőzéséből csak egyet nyert meg, Görögország ellen, Olaszországgal és Iránnal gól nélküli döntetlenre játszottak, a Spanyolország (otthon) és a Románia elleni EB-összecsapást pedig elveszítették. Jugoszlávia mellett 1979- ben még két csapat maradt veretlen Európában: Ausztria és az NSZK. Szomszédaink 5 győzelmet és 3 döntetlent jegyezhettek fel (Anglia idei egyetlen vereségét az osztrákoktól szenvedte el, ezenkívül jobbnak bizonyultak Izrael, Norvégia, Magyarország és Portugália gárdájánál. Az NSZK 6 győzelmet és 2 döntetlent mutat fel. A győzelmek: Wales 2—0, Írország 3—1, Izland 3—1, Argentína 2—1, Wales 5—1, Szovjetunió 3—1. színes oktatófilm vetítése szerepel, amelyet különösen az utánpótlás-nevelésben dolgozók hasznosíthatnak. Ezt a filmet valamennyi megyei labdarúgó-szövetség megkapta az MLSZ-től, így mód nyílik arra is, hogy a továbbiakban iskolák, sportegyesületek kölcsönözhetik. Magyarország eredményei alapján (NDK 3—0, Lengyel- ország I—1, Görögország 0—0, Szovjetunió 2—2, Csehszlovákia 2—1, Ausztria 1—3, Finnország 3—1, Egyesült Államok 0—2) a középmezőnyben foglalhat helyet. Az 1982. évi labdarúgóvilágbajnokság selejtező csoportjainak beosztása óta magyar szempontból külön figyelmet érdemelnek azok a válogatottak, amelyek 'ellen küzdeni kell a spanyolországi döntőbe jutásért. Ezek a vetélytársak 1979-ben így játszottak: Anglia 10 7 2 1 23—6 Észak-lrország 4—0 és 2—0, 5—1, Wales 0—0, Skócia 3—I, Bulgária 3—0 és 2— 0, Svédország 0—0, Ausztria 3—4, Dánia 1—0. Norvégia 7 1 — 6 4—16 Portugália 0—1 és 1—3, Skócia 0—4, Svédország 0—2 és 2—0, Ausztria 0—4, Belgium 1—2. Románia 9 3 3 3 13—11 Bulgária 1—1, Görögország 3— 0, Spanyolország 2—2, Ciprus 1—1 és 2—0, NDK 0—1, Lengyelország 0—3, Szovjetunió 3—1, Jugoszlávia 1—2. Svájc 7 2 — 5 6—15 Hollandia 0—3, NDK 0—2 és 2—5, Izland 2—0 és 2—1, Lengyelország 0—2, Olaszország 0—2. A százalékos eredményeket tekintve az európai sorrend: Jugoszlávia 100, NSZK 87.5, Franciaország 83,333, Ausztria 81,250, Anglia 80, Lengyelország 77,772, Törökország 75, Hollandia 68,750, Belgium és Csehszlovákia 66,666, Szovjetunió 63,333, Magyarország 56,250, NDK, Wales, Spanyolország és Portugália 50. Az adott gólok átlagában: Jugoszlávia 3,166, Franciaország 2,833, Anglia 2,3, NSZK 2,25, Csehszlovákia 2,222 ... Magyarország és Olaszország 1.5. A kapott gólok szerint: Lengyelország 0,454, Belgium, Törökország 0,50, Anglia 0,60, NSZK 0,625, Jugoszlávia, Franciaország 0,666... Magyarország 1,25. TELEViZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST, I. műsor: Tévé- torna. (ism.) (sz.) 8.05 Iskolatévé. 9.30 Óvodások filmműsora, (sz.) 10.20 Orosz nyelv. (ált. isk. 6. oszt.) 11.05 Surik, Vászja ... és az Ige. Munka, (sz.) 11.25 Kézilabdasuli. (ism.) (sz.) 12.05 Földrajz, (ált. isk. 5. oszt.) 14.55 Iskolatévé. (ism.) 16.25 Hírek. 16.30 A világ nagy hegyei, (ism.) (sz.) 17.10 Melyiket az ötezerből? A szerkezeti lakatos. 17.25 Köz- művelődés közelről. 18.05 Kisfil- mek az NDK-ról. A Horizont Szerkesztőség műsora, (sz.) 18.30 Gondolatok a holnapról, n. 19.00 Reklám. 19.10 Tévétoma. (sz.) 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. (sz.) 20.00 Gyökerek. Amerikai tévéfilmsorozat. IV. (sz.) 20.45 Megkérdezzük... dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi minisztert, (sz.) 21.45 Színházi album. 22.45 Tv-híradó 3. (sz.) H. műsor: 20.00 Raffaella Cárrá műsora. Spanyol zenés film. (ism.) (sz.) 21.05 Kamerával hetedhét országon át. Francia rövidfilmsorozat: Lichtenstein, (ism.) (sz.) 21.20 Tv-híradó 2. (sz.) 21.40 Reklám. 21.45 Lelkiismeret. Szovjet filmsorozat. I. BUKAREST: 8.00 Iskolatévé. 9.00 Folytatásos film. Dallas. (Ismétlés) . 15.05 Oktatás-nevelés. 15.30 Jégkorong. Csehszlovákia— Kanada. Szovjetunió—Svédország. 16.40 Rajzfilmek. 17.50 Esti mese. 18.00 Tv-híradó. 19.00 Színházi est. A. N. Osztrovszldj: Egy férfiszépség. 20.40 Tv-híradó. BELGRAD, I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Úttörő tv híradó. 18.15 Olvasmány. 18.45 N* *épi muzsika. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Aktualitások. 21.20 Zsaru — francia bűnügyi film. n. műsor: 17.30 Dokumentumfilm. 18.45 Dokumentumfilm. 19.00 Csendet kérünk, felvétel. .. 20.00 A színpadról: a Sibeniki Színház és a murteri Műkedvelők Színháza. 21.25 Huszonnégy óra. 21.45 Tudományos műsor. 22.30 A belgrádi dzsesszfesztivál. KOSSUTH RÁDIÓ Állandó műsor: (hétköznap) 4.45 és 6.45 Szót kérek! 5.20 Tudósítói jelentések, 5.40 Falurádió, 6.20 és 7.20 Reklám, 7.19 Körzeti Időjárás. 7.30 ReggeU párbeszéd — 8.05 Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap 6.45-kor) —12.00 Déli Krónika (Utána hétfőtől péntekig: Ki nyer ma?) — 18.15 Hol volt, hol nem volt — 18.30 Esti Magazin. Hírek, időjárásje- lentés: 4.30-tól 7.00-ig félóránként, majd 8.00, 10.00, 12.00, 15.00, 17.00, 18.30, 22.00, 24.00 (szombaton éjjel 1.00-kor is). Vasárnap: 6.00, majd 8.00-tól ua. mint hétköznap. 8.27 Az agresszivitás természetrajza. 9.44 Zenés képeskönyv. 10.05 MR 10—14. 10.35 Zenekari muzsika. 11.39 A sziget. XVII. 12.35 Törvénykönyv. 12.50 A Rádió Dalszínháza. 14.22 Hangképek a vm. kecskeméti népzenei találkozóról. 14.43 Mai román költők. 15.10 Kórusművek. 15.30 Nyitnikék. 16.05 Bemutatjuk új Liszt-felvételeinket. 17.07 Fiatalok stúdiója. 17.32 Táncházi muzsika. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 19.15 Tudósítás bajnoki jégkorongmérkőzésről. 19.20 Minkenki zeneiskolája. 20.12 Válságok és teóriák. 20.42 Űj lemezeinkből. 21.16 Esti beszélgetés. 22.20 Világ- történelem dióhéjban. 22.30 Németalföldi madrigálok. 22.50 Meditáció. 23.00 Operarészletek. 0.10 Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ Állandó műsor: (hétköznap) 4.25—7.59 Reggeli zenés műsor (Közben: 5.55 és 6.55 Torna, 6.45 Könyvajánlat, 7.35 Körzeti időjárási el entés) — 10.50 Torna — 13.45 Időjárás- és vízállás- lelentés. Hírek, idő járásjelentés: 4.30-tól 8.30-ig félóránként, majd L0.30-tól 20.30-ig kétoránként, ezután 23.00 és 24.00. Vasárnap: 8.00, 10.30, 14.30, majd ua. mini hétköznap. 8.05 Fúvósesztrád. 8.20 Egy modell tündöklése és?... 8.33 Társalgó. 10.33 Zenedélelőtt. 12.33 Melódiakoktél. 13.30 Éneklő Ifjúság. 14.00 Kettőtől hatig... 18.00 Tipp-topp parádé. 18.33 Beszélni nehéz. 18.45 Népi zene. Athosz. Könyvismertető. 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 Mindenki könyvtára. 21.08 Az európai popzene csillagai. 21.44 Daloló, muzsikáló tájak. 22.24 Operettrészletek. 23.15 A tegnap slágereiből. SZOLNOKI STÜDIO: 17.00 Hírek. 17.05 A nagykőrösi Arany János Gimnázium kórusa énekel — 17.15 Üttörőhíradó. Szerkesztő: László Márta. (Év végi különkiadás) 17.35 Az év slágerei. I. Közben: Üzemi lapszemle. — 18.00 Alföldi krónika — Rockpercek Glória Gaynor felvételeiből. 18.26—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldűnk vissza. A Békéscsabai Előre Spartacus Sportiskola II. labdarúgócsapata. A lila-fehér fiatalok a Szalvai SE „színeiben” a serdülőbajnokságban listavezetők. Alinak, balról jobbra: Kurilla Pál intéző, Nagy, Andrási, Hajdú, Horváth, Béres, Baukó, Uhrin, László, Kiss, Hankó György edző. Elöl: Szabados, Gajdács, Hursán, Győrfi, Németh, Máté, Felegyi Fotó: Császár Lajos Európai futballmérleg Jugoszlávia mindent megnyert, Ausztria és az NSZK nem kapott ki BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői dij egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Holnap: EdzStovábbképzés Békéscsabán