Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-27 / 277. szám
1979. november 87., kedd A Bcs. TASK bravúrja Szolnokon SPORT SPORT SPORT SPORT Szezonzárás a megyei I. osztályban Bcs. TISK-Szolnski MÍV MIÉ 2-0 (0-0) Labdarúgó NB II. Szolnok, 3000 néző. V: Pádár. Bcs. TASK: Oláh — Hajdú, Hajas, Nemes, Jegyinák — Erős, Kovács, Alberti — Rózsa, Magyar, Soós. Edző: Szita László. Szolnok: Szendrei — Kábák, Sebők, Hegedűs, Tóth — Porhanda (László 58. p.), Lódi — Kántor, Szatmári, Földesi (Zakar 58. p.), Nász. Edző: Himer István. 50. perc: Alberti bal oldali szögletéből Szendrei röviden Magyar elé ütötte a labdát és a középcsatár 15 méterről, laposan a hálóba lőtt, 1—0. 55. perc: Soós a bal oldalon sorra kicselezte a szolnoki védőket, s a kimozduló Szendrei mellett 6 méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 2—0. Viharos támadásokkal kezdett a Szolnok, de negyedóra elteltével kiegyenlítődött a játék. Mindkét kapu előtt nagy helyzetek maradtak ki. Szünet után a tömör védekezésből gyors ellentámadásokat vezető békéscsabaiak megszerezték a vezetést. A gól szárnyakat adott a vendégeknek, s a szolnoki védők kapkodását kihasználva tovább növelték előnyüket. A csabaiak mozgékonyabbak voltak, pontosabban adogattak, megérdemelten győztek a kritikán aluli teljesítményt nyújtó szolnokiakkal szemben. Jó: Oláh, Hajas, Nemes, Erős, Alberti, Magyar, ill. Tóth. Pataki István Olefin SC—Orosházi MIK 2-1 (0-0) Labdarúgó NB II. Lenin- város, 800 néző: V: Mohácsi. Olefin: Bodolai — Vanczó, Lázár, Derzsényi, Kovács — Belényesi (Kapus 66. p.), To- mesz, Batári — Rácz, Petró, Suller (Németh 58. p.). Edző: Szabó Béla. Orosháza: Nyárádi — Gulyás, Raffai, Verbőczi, Lovas — Czifra, Friderikusz, Szegi — Rozsán, Debreczeni, Fritz. Edző: Kleibán Antal. 24. perc: Czifra és Rozsán a játékvezető megsértéséért kiállítva. 47. perc: Szegi laposan az elvetődő Bodolai mellett a kapu közepébe lőtt, 0—1. 80. perc: Batári lövésébe beleütöttek az orosházi védők. A megítélt büntetőt Petró biztosan lőtte a hálóba, 1—1. 83. perc: Rácz lerázta magáról a védőket, Németh elé játszott, aki kapufára lőtte a labdát, majd a befutó Petró félmagasan a bal sarokba küldte a labdát, 2—1. A közepes színvonalú mérkőzésen az első játékrész enyhe hazai fölényben telt el. Az utolsó negyedórában a jól hajrázó Olefin fölényét gólokra tudta váltani. Jók: Tomesz (a mezőny legjobbja), Kovács, Derzsényi, ill. Nyárádi, Raffai, Szegi. Farnek Mihály D. Kinizsi-Szarvasi FSSC 2—0 (0—0) Labdarúgó NB II. Debrecen, 1200 néző. V: Geiger. Debreceni Kinizsi: Kiss — Kelemen, Takács, Puskás, Fodor — Németi, Tőzsér, Andrikó — Szabó, Tóth, Orestein. Edző: 'Molnár János. Szarvasi FSSC: Széplaki — Paulik, Kajtár, Bálint, Filyó — Petykó, Ivanov, Bánáti — Tabár, B. Tóth, Oravecz. Edző: Haász Sándor. 71. perc: Kelemen előreívelt labdáját Orestein fejjel jobbra csúsztatta, és a befutó Szabó tíz méterről a jobb kapufa belső lapjára rúgta a labdát, amely onnan a hálóba vágódott, 1—0. 90. perc: Tőzsér jól indította Tóthot, aki higgadtan kicselezte a kifutó kapust, majd 12 méterről a hálóba helyezte a labdát, 2—0. Végig igen jó iramú, kemény, sportszerű mérkőzés. A több, volt DMVSC-játékossal megerősödött Kinizsi lendületesen játszott, többet támadott. Hogy még nagyobb különbséggel nem győzött, az az ugyancsak jól adogató és tervszerűen játszó vendégcsapatnak, elsősorban a kitűnő formában védő kapusának tulajdonítható. Jók: Puskás, Fodor, Tőzsér, Szabó, Tóth, ill. Széplaki (a mezőny legjobbja), Kajtár. Fülep Kornél Gyulai SE—Miskolci VSC 2-1 0-1) Labdarúgó NB II. Gyula, 1500 néző. V: dr. Botka (6). Gyula: Szabó J. 5 — Novák 7, Csorba 5, Cseh 6, Otott 5 — Zámbori 4, Hirka 6 (Fe- legyi 83. p., —), Kuti 5 — 1, Tóth II. 6, Kádár 5, Gulyás 5 (Szabó A. 60. p., 5). Edző: Szűcs Mihály. MVSC: Kun 7 — Lipták 5, Kovács 6, Pincsák 7, Kréner 5 — Leiszt 5, Egri 5, Bukovenszki 5 — Fister 8, Kiss 5, Török 6. Edző: Krompaszky Gyula. A vendégek kezdtek jobban, és az 5. percben vezetést is szereztek. Fistert csak kísérték a védők, a szélső egészen középre cselezte be magát, majd 12 méterről a kapu jobb oldalába helyezte a labdát, 0—1. A gyulaiak kapkodva játszottak — egyelőre. A 25. percben Hirka bal oldali szögletét még tisztázták a védők, másodszorra azonban a pontos beadást Kuti a kapufára fejelte, ahonnan a labda gólba pattant, 1—1. A 35. percben Hirka lapos lövését védte a kapus. A II. félidőben Kiss veszélyeztette először a kaput. Éles, 18 méteres szabadrúgása alig szállt mellé. A másik oldalon Kuti lövését fogta Kun. A 70. percben Hirka 10 méteres bombáját kiütötte Kan, majd Szabó orra elől a labda a vonalon túlra csúszott. A 81; percben dőlt el a mérkőzés: Cseh 25 méterről váratlanul lövésre szánta magát, és a jól eltalált labda védhetet- lenül vágódott a jobb felső sarokba, 2—1. A tartalékos hazaiak lelkesen küzdöttek, de játékukba sok hiba csúszott. A mezőnyben egyenrangú vasutasokkal szemben végül egy remek lövés révén biztosították a győzelmet. F. I. További eredmények: H. Szabó L. SE—Debreceni Universitas 0—0, H. Papp J. SE—Eger 0—1, Gyöngyös—Nyíregyháza 0—4, Kazincbarcikai Vegyész—Özd 2—3, lehel SC—Hódmezővásárhely 2—2, H. Asztalos SE—Balassagyarmat 2—0. A KELETI CSOPORT Állasa: 1. Nyíregyháza 17 11 4 2 39-14 26 2. Szolnok 17 10 3 4 35-16 23 3. HMSE 17 6 8 2 19-10 21 4. Eger 17 8 5 4 29-24 21 5. Lehel 17 6 8 3 22-17 20 6. Gyula 17 8 3 6 26-19 19 7. Gyöngyös 17 8 3 6 19-25 19 8. K.-barcika 17 7 4 6 36-28 18 9. B.-gyarmat 17 8 2 7 17-19 18 10. Szarvas 17 7 3 7 20-20 17 11. Bcs. TASK 17 7 3 7 23-24 17 12. MVSC 17 5 6 6 25-28 16 13. Olefin 17 6 4 7 19-22 16 14. Ózd 17 6 4 7 23-30 16 15. Szabó SE 17 5 5 7 22-21 15 16. Orosháza 17 5 5 7 22-26 15 17. D. Univ. 17 5 5 7 18-23 15 18. Asztalos 17 4 2 11 25-37 10 19. Papp SE 17 4 2 11 22-35 10 20. Debr. K. 17 3 2 12 16-39 8 Röviden... ÖKÖLVÍVÁS. Vasárnap délután visszaérkezett Londonból a magyar ökölvívó válogatott, amely Anglia ellen nyert, Írország együttesével pedig döntetlent játszott. A csapat máris tovább utazott Finnországba, ahol ma lép szorítóba. A válogatott összetételében változás történt, mellyel kapcsolatban az OTSH a következő közleményt adta ki: „A magyar ökölvívó válogatott angliai túrája során Bakos János, Becsei károly, Pém László és Totka Pál súlyos fegyelmezetlenséget követtek el, amelyet a Magyar ökölvívó Szövetség elnöksége mélyen elítél. A MÖSZ fegyelmi eljárást indított, amelynek lefolytatása után a közvéleményt részletesen tájékoztatja. A szövetség vezetésének döntése értelmében a négy versenyző nem utazott el a válogatott finnországi mérkőzésére.” VÍZILABDA. Véget ért a Magyar Népköztársaság Kupa, melyet meglepetésre a Budapesti Honvéd nyert meg, miután négy- méteres dobásokkal győzött az FTC ellen. RITMIKUS SPORTGIMNASZTIKA. Mielecben befejeződött az Intervíziós Kupa nemzetközi verseny. Az első helyen a felnőtteknél és serdülőknél egyaránt bolgár sportolók végeztek. A felnőtt összetett versenyben Kovács Györgyi 5. lett. LABDARÜGAS. Az orosházi LSZ az idén is megrendezi Pusztaföldváron a teremtornát. Megyei I„ II. osztályú, körzeti és kispályás labdarúgó csapatok november 30-ig nevezhetnek az orosházi sportfelügyelőség címén, (Orosháza, Szabadság tér 4-6.). Holnap: kupaforduló Utolsó szakaszához érkezett az idei európai kupasorozat: az UEFA Kupában november 28-án, szerdán Játsszák le a nyolcad- döntő első fordulóját, amelynek a visszavágóját december 12-én rendezik meg. Ekkor alakul majd ki a BEK-hez és a KEK- hez hasonlóan a negyeddöntő mezőnye, amelynek sorsolását január 9-én tartják meg Zürichben. Az UEFA Kupa-sorozatban a DVTK-val magyar csapat is érdekelt, ellenfele a nyugatnémet 1. FC. Kaiserslautern lesz. A szerdai UEFA Kupa-program: Diósgyőr—1. FC Kaiserslautern, Grasshoppers—Stuttgart, Borussia Mönchengladbach— Craiova, Lokomotív Szófia—Dinamo Kijev, Eintracht Frankfurt— Feyenoord, Bayern München—Crvena Zvezda, St. Etienne —Aris Szalonikl, Standard Hege —Zbrojovka Brno. TOTÓ A totó 47. heti eredményei: 1, 1, x, 1, x, 2, x, 1, x, x, 2, 1, x, x. 13 találatos szelvény 14 darab van, nyereményük egyenként 139 716 forint; ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 10 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 298 998 forint; 12 találatos szelvény 374 db, nyereményük egyenként 3237 Ft. 11 találatos szelvény 4009 darab, nyereményük egyenként 302 Ft. A 10 találatos szelvények száma 26 387 db, nyereményük egyenként 69 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Vasárnap lezárult a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság őszi fordulója. Mint az várható volt, a ve- télytársaival szemben már tetemes előnyre szert tett szeghalmiak és békésiek nyertek, és így a Szeghalom gólkülönbséggel őszi bajnok lett. A sereghajtók rangadóján a sarkadiak otthon tartották a két pontot, és ezzel javítottak helyzetükön. Szeghalom—Tótkomlós 2—0 (0 —0). Szeghalom, 300 néző. V: Németh M. (Molnár, Medgyesi). Szeghalom: Kozári 7 — Balázs 7, Tar I. 7, Alberti 7 — Kovács H. 6 (Bende 6), Kecskeméti 5 (Kun 5), Varga 5.—. Horváth 6, Tar II. 6, Bernáth 5. Edző: Farka- sinszky András. Tótkomlós: Bordás 7 — Rocskár 6, Karasz 5, Bugyinszki 7, Paulik 6 — Fodor 4 (Acs —), Csilek 6, Dávid 5 — Kvasznovszki 7, Varga 6, Zsigovics 6. Edző: Nagy Ferenc. Sportszerű mérkőzésen a gólokon kívül több 100 százalékos gólhelyzet maradt kihasználatlanul a tótkomlósi kapu előtt. G: Horváth, Tar n. (Papp Gyula) Békés—H. Szalvai SE 3—0 (1— 0). Békéscsaba, 400 néző. V: Csepregi (Horváth, Papp). Békés : Borbély 7 — Gonda 8, Arató 7, Acs 7, Kiss T. 7 — Balogh 6 (Cinanó —), Nagy 6, Papp 7 (Balázs —) — Önódi 7, Kiss G. 7. Kerepeczki 8. Edző: Nagy Mihály. Szalvai SE: Pálinkás 9 — Argyelán 5, Reinhardt 6, Szujó 5, Hegedűs 6 (Szalka 5) — Vo_ lentér 6, Korim 6, Deák 6 (Mészáros 5) — Nagy 6, Viczián 6, Szpisják 6. Edző: Sebestyén János. Küzdelmes, kemény mérkőzésen megérdemelt a vendégek győzelme. G: Kerepeczki 2, Gonda. (Sztoján János) Nagyszénás—Mezőberény 0—0. Nagyszénás, 700 néző. V: Flen- der (Szarvas M., Molnár L.). Nagyszénás: Pajkó 5 — Zalán 6, Szabovik 7, Pepó 6, Békési 6 — Bállá 6, Sárközi 5 (Zábrák 6), Nagy L. 5 — Csapó 5 (Szűcs —), Burázs 5, Zahorecz 6. Edző: Lin- ka József. Mezőberény: Kovács 9 — Bánfalvi 5, Petries 5, Han- csák 6, Varjú 5 — Kolozsi 5, Bátor! 6, Wagner 5 — ökrös 5, Gazsó 5, Harmati L. 6. Edző: Nagy István. A helyenként túl kemény mérkőzésen a főszereplő a gyenge napot kifogó játékvezető volt. A hazaiak csatársora rengeteg helyzetet hagyott kihasználatlanul, viszont Kovács is nagyszerűen védett. (Szabó Ar- pád) Gádoros—Gerendás 1—1 (0—0). Gádoros, 300 néző. V: Hajdú (Balogh, Búzás). Gádoros: Csontos 7 — Szíjártó 6, Garai 5, Rábai 4, Birkás 4 — Sebők 4, Ru- zsinszki 4, Lőrincsik 4 — Csik 4, Hegedűs 4, Orbán 5. Edző: Túri Mihály. Gerendás: Sütő (—) — Tárnyik 7, Kovács 6, Gaál 7, Fabisz II. 6 — Pusztai 6, Ton- csenka 7, Skaliczki 7 — Faragó 6 (Ribránszkl —), Kátai 7, Bo- tyánszki 6 (Farkas —). Edző: Szabó László. A gerendásiak szervezett, jobb csapat benyomását keltették, így az eredmény hízelgő a gádorosiak számára. G: Sebők, ill. Kátai. (Törőcslk János) Gyoma—Battonya 2—0 (0—0). Gyoma, 250 néző. V: Bogyó (An- dó, Hubart). Gyoma: Neibort 6 — Sike 7, Szilágyi 7, Ágoston 7, Hornok T. 6 — Varjú 6 (Ada- mik —), Hornok P. 7, Homok L. 6 — Szendrei 6, Máté 8, Timár 5 (Jambricska 5). Edző: Lukács Sándor. Battonya: Lung 7 — Czabai 6, Lehoczki 5, Barta 5, Dohányos 6 — Szitás 6, Kresáty 6 — Boár 5, Szabó 5, Juhász 6, Kiss 6. Edző: Cziráki József. Közepes színvonalú mérkőzésen Máté szemfüles góljaival (75. és ' 78. p.) megérdemelten nyertek a gyomaiak. (Szabados Ferenc) Békésszentandrás—Füzesgyarmat 3—0 (1—0). Békésszentandrás, 400 néző. V: Jagos (Szabó L., Deák). Békésszentandrás: Csik I. 7 — Lakatos 6, Nagypál 6, Virág I. 6, Győri 7 — Fazekas 7 (Bartyik —), Csik H. 6, Tóth n. 5 — Horváth 7, Virágh H. 6, Brakszatórisz 7 (Tóth IH. —). Edző: Tóth János. Füzesgyarmat. Köleséri 6 — Tóth 6, Zolnai 7, Guruczi 6, Nemes 6 — Csák H. 6, Takács 6, Csák I. 6 — Varga 6, Szlancsik 6, Komo- róczki 6. Edző: Zolnai Pál. Az eredmény valós. G: Horváth 2, Tóth H. (Mrena Mihály) Medgyesbodzás—Medgyesegyhá- za 5—2 (3—0). Medgyesbodzás, 500 néző. V: Andó T. (Ancsin, Laczkó). Medgyesbodzás: Lajos 8 — Oláh J. 8, Dobó 9, Urda 8, Báli 8 — Sántha 9, Laczkó 8, Deák 9 — Oláh I. 9, Ogrincs 9, Sódar 9. Edző: Budácsik Tibor. Medgyesegyháza: Huszár 6 (La- duver 7) — Kiss 7, Potocska 7, Gellény 8, Hódi 7 — Tóth 8, Schmidt 7, Horváth 8 — Szabó 7, Marsi 8, Vágó 9. Edző: Zana Mihály. Kemény, Jó iramú mérkőzésen a bodzási csatársor már az első félidőben eldöntötte az örökrangadó sorsát. G: Ogrincs 2, Sódar 2, Oláh I., ill. Schmidt, Vágó. (Csűri Ferenc) Sarkad—Kondoros 1—0 (0—0). Sarkad, 200 néző. V: Varga F. (Szabó I., Orosz F.). Sarkad: Márta 9 — Tari 8, Szatmári 9, Balogh H. 7, Szilágyi 7 — Balogh I. 7 (Kesztyűs 7), Szuro- vecz dr. 7, Tóth II. 6 (Sándor 8) — Kiss 6, Török 7, Csizmadia 6. Mb. edző: Balogh István. Kondoros: Gulyás 10 — Nagy 6, Kunstár 7, Ladnyik I. 6, Czesz- nak 6 — Szabó 6 (Opauszki —), Perger 7, Zöldi 7 — Filipinyi 6, Ladnyik n. 6 (Dián —), Vlszkok 6. Edző: Pljesovszki Mihály. A 90 percből 80-at támadó, határtalan lelkesedéssel játszó sarkadiak Török révén a 81. percben lőtték győztes góljukat. (Burás István) Mezőhegyes—Endrőd 3—0 (0—0). Mezőhegyes, 200 néző. V: Guti. (Lenhart, Kokavecz). Mezőhegyes: Herczegfalvi 7 — Sopsics 7, Molnár 8, Nagygyörgy 6, Nagy 6 — Csordás J. 7, Kovács S. 6 (Bakai —), Sipos 6 — Kertmegi 6, Csordás S. 6, Koszó 5 (Acs —). Edző: Kató János. Endrőd: Czinanó 8 — Sági 6, Vári 7, Ró- fusz 6, Bán 5 — Rácz 5, Sánta 6, Pintér 6 — Pelyva 5, Mo- ravszki 5, Ivanovics 6. Edző: Majoros György. Alacsony színvonalú mérkőzésen a második félidei jobb teljesítménye alapján nagyobb különbséggel is győzhettek volna a mezőhegyesiek. G: Csordás S., Csordás J., Nagygyörgy. (Liker Lajos) Ifjúságiak: H. Szalvai SE—Békés 3—0, Gyoma—Battonya 2—0, Nagyszénás—Mezőberény 1—3, Gádoros—Gerendás 0—7, Békésszentandrás—Füzesgyarmat 3—3, Szeghalom—Tótkomlós 3—1, Mezőhegyes—Endrőd 2—0, Medgyesbodzás—Medgyesegyháza 4— I, Sarkad—Kondoros 5—0. Serdülők: H. Szalvai SE—Békés 3—0, Gyoma—Battonya 1—0, Nagyszénás—Mezőberény 3—0, Gádoros—Gerendás 4—0, Békésszentandrás—Füzesgyarmat 4—2, Szeghalom—Tótkomlós 8—1, Mezőhegyes—Endrőd 8—0, Medgyesbodzás—Medgyesegyháza 1—2, Sarkad—Kondoros 5—1. A megyei I. o. labdarúgó- bajnokság állása: 1. Szeghalom 17 13 2 2 41-14 28 2. Békés 17 12 4 1 35.19 28 3. Nagyszénás 17 9 3 5 29-17 21 4. Mezőberény 17 7 6 4 29-15 20 5. Gerendás 17 6 8 3 19-12 20 6. Mezőhegyes 17 8 4 5 23-20 20 7. Medgyesb. 17 7 4 6 28-23 18 8. Gyoma 17 7 4 6 22-22 18 9. M.-egyháza 17 8 1 8 29-34 17 10. Tótkomlós 17 5 6 6 17-22 16 11. Battonya 17 6 3 8 19-29 15 12. Békéssz. 17 5 4 8 19-24 14 13. Füzesgy. 17 5 4 8 18.28 14 14. Gádoros 17 4 5 8 18-23 13 15. Endrőd 17 4 4 9 27-34 12 16. Sarkad 17 5 2 10 21-32 12 17. Kondoros x 17 4 4 9 14-24 11 18. H. Sz. SE 17 2 4 11 13-29 8 x = Az ifjúsági csapat hiányos kiállása miatt egy büntetőpont levonva. Kuti, a gyulaiak első góljának szerzője támadást vezet. Mögötte Hirka figyeli a fejleményeket (Gyulai SE—MVSC 2—1) Fotó: Béla Ottó TELEVÍZIÚ- ÉS RÁDIÓMŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST, I. műsor: 8.00 Té- vétoma. (sz., ism.) 8.05 iskolatévé. (sz.) 10.20 Kézilabdasuli. (sz., ism.) 11.05 Surik, Vászja... és az ige (sz.) 12.10 Fizika. (Alt. isk. 7. o.) 15.05 Iskolatévé. (ism.) 16.30 Hírek. 16.35 Séta Berlinben a Halász-szigeten. NDK dokumentumfilm. (sz.) 17.15 Melyiket az ötezerből! (ism.) A borász. 17.30 Mindenki iskolája. 18.35 Mint egy tenyérnyi kék ég. A Horizont Szerkesztőség műsora, (sz.) 19.10 Esti mese. (sz.) 19.20 Tévétorna, (sz.) 19.30 Tv-hiradó. (sz.) 20.00 Éjszakák és nappalok. Lengyel filmsorozat, xn. (sz.) 21.00 Kockázat, (sz.) 21.30 Nézőpont. 22.30 Tv-híradó 3. (sz.) H. műsor: 20.00 West Side Story. Amerikai film. (sz., ism.) Közben: kb. 21.20 Tv-híradó. (sz.) BUKAREST: 8.00 Iskolatévé. 9.00 Folytatásos film. Dallas. Az Ewing olajtársaság, (ism.) 15.00 Hírek. 15.40 A szocialista országokból. 16.10 Turisztikai kalauz. 16.30 Férfi kézilabda-mérkőzés: Románia—Jugoszlávia. 17.40 Román népdalok. 17.50 Esti mese. 18.00 Tv-híradó. 18.20 A kongresszus határozatai — az egész nép cselekvési programja. 19.05 Színházi est. 20.35 Tv-híradó. BELGRAD, I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Kaland — gyermekműsor. 18.15 Olvasmány. 18.45 "Népi muzsika. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Aktualitások. 21.00 A zsaru — francia bűnügyi film. H. műsor: 17.30 Dokumentumfilm. 19.00 A British Múzeum kincsei. 20.00 Allen Benett drámaciklusa. 20.50 Huszonnégy óra. 21.10 Tudományos műsor. 21.55 Szórakoztatózene. KOSSUTH RADIO Állandó műsor: (hétköznap) 4.25—7.59 Reggeli zenés műsor. (Közben: 4.48 és 6.45 Szót kérek! 5.20 Tudósítói Jelentések. 5.40 Falurádió. 6.20 és 7.20 Reklám. 7.29 Körzeti Időjárás. 7.30 Reggeli párbeszéd.) — 8.05 Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap 6.45-kor) — 12.00 Déli Krónika. (Utána hétfőtől péntekig: Ki nyer ma?) — 18.15 iHol volt, hol nem volt — 18.30 Esti Magazin. Hírek, időjárásjelentés: 4.30-tól 7-ig félóránként, majd 8.00, 10.00, 12.00, 15.00, 17.00, 18.30, 22.00, 24.00 (szombaton éjjel 1.00- kor is). Vasárnap: 6.00, majd 8.00- tól ua. mint hétköznap. 8.27 Az agresszió természetrajza. 8.57 Népdalok, néptáncok. 9.44 Hegyen-völgyön lakodalom. 10.05 MR 10-14. 10.35 Zenekari muzsika. 11.39 A sziget. VIII. 12.20 Győri zenei hét. 12.35 Törvénykönyv. 12.50 Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. Hangverseny délidőben. 13.50 Népi muzsika. 14.42: Arcképek a bolgár irodalomból. 15.10 Fúvószene. 15.28 Nyitnikék. 16.05 Forradalom és folklór. 16.27 Szabó Ferenc: Lúdas Matyi — szvit. 17.07 Hatosfogat. Riport a metróépítőkről. 17.37 Az Ambrosian ének- együttes. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt. hol nem volt... 19.15 Operettrészletek. 19.30 Népzenekedvelőknek. 20.00 Többszemközt a Kossuth Klubban. 20.30 A hegedű virtuózai. 21.05 Húszas stúdió. 22.20 Világtörténelem dióhéjban. 22.30 Dzsessz- felvételekből. 22.50 Meditáció — nosztalgiánk természetéről, n. 23.00 Barokk zene. 0.10 Táncdalok. PETŐFI RADIO Állandó műsor: (hétköznap) 4.25—7.59 Reggeli zenés műsor. (Közben: 5.55 és 6.55 Torna, 6.45 Könyvajánlat, 7.35 Körzeti időjárásjelentés) — 10.50 Torna — 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. Hírek, időjárás jelentés: 4.30- tól 8.30-ig félóránként. majd 10.30-től 20.30-ig kétóránként, ezután 23.00 és 24.00. Vasárnap: 8.00. 10.30, 14.30, majd ua. mint hétköznap. 8.05 A Mosoly énekegyüttes felvételeiből. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Társalgó. 10.33 Zenedéidéit. 12.33 Melódiakoktél. 13.30 írók, könyvek, évek. 14.00 Kettőtől hatig . . . 18.00 Tip-top parádé. 18.35 Moszkvából érkezett. 19.05 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 19.20 A vendéglátás emlékei. Jegyzet. 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 „Vannak persze ideig-óráig rendszertelenül működő készülékek.” 21.01 A Rádió Dalszínháza. Kemény Egon: Krisztina kisasszony. 23.15 Verbunkosok, nóták. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hírek — Mozart operanyitányaiból játszik a szolnoki szimfonikus zenekar. 17.15 Valaha javítóüzem volt... Riporter: Balogh György. 17.30 Régi melódiák új köntösben, közben: Ahogy az orvos látja: Gyerekek biciklivázon. 18.00 Alföldi krónika — Könnyűzene görög ritmusokból. 18.26—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kéziratokat, képeket nem érzünk meg és nem küldünk vissza. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 1U. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszék! Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055