Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-30 / 280. szám

1979. november 30., péntek

Minőség ts lelkiismeret

Kenyérstáció Lökösházán

léi szervezett véradások a megyében

A Gyulai Húskombinát : 2500 dolgozója közül mint- ; egy 200-an vesznek részt az ; elmúlt évben kettévált Vö- : röskereszt-alapszervezet munkájában. A vöröskeresz- * tesek igen szép eredménye- • két értek el a véradások- * ban.

Ez főként az aktívák kö- rültekintő szervező munká- j jának köszönhető. Hetente j tartanak véradásokat, ame- lyeken csak néhány dolgozó S vesz részt, így nem jelent 5 gondot a munkából való ki*- S eses.

■

j ' - . ss

Ebben az évben 220-an : adtak a kollektívából élet- : mentő vért. Bár a húskom- £ binát alapszervezete még : fiatalnak számít, jó néhány ! a többszörös véradók szá- i ma. November 7-e alkalmá- I ból 16-án kaptak ezért ki- i tüntetést.

A véradásokon kívül — • az üzemi orvos segítségével : — gyakran szerveznek ! egészségügyi előadásokat, j Mivel igen sok a nő, rend- [ szeresen tartanak rákszű- • réseket^ a jövő év elején j pedig beindítják az elsőse- ! gélynyújtó tanfolyamot.

■

Kitüntetettek

Varga Károly

Varga Károly hosszú utat járt be, míg a Dél-alföldi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság egy életre magához nem kötötte. Lúgoson, a mai Románia területén született. Budapesten a MÁ- VAG-nál talált munkát kovácsként és hídszerelőként a felszabadulás előtt. Ott volt a gyulai, szanatóriumi híd építésén, a Berettyón a mezőtúri kapu szerelésénél, s amikor 1943-ban Gyulaváriba került:, végleg letelepedett. Itt Gyulaváriban lépett két évvel később a párt tagjainak sorába, és ez a táj nemcsak otthont, elvtársakat adott Varga Károlynak, hanem olyan munkát, munkahelyet is, amely az 1980. janüár I-el kezdődő nyugdíjig három évtizedre határozta meg sorsát.

Két éve dolgozott már az erdőgazdaságban, amikor 1951-ben párttitkárrá választották, s ezt a megbízatást megszakítás nélkül a mai napig is — jelenleg, mint a pártvezetőség titkára —■ legjobb tudása szerint teljesíti. Amíg gyulai területre nem költözött, Gyulaváriban községi tanácstagként is igyekezett hasznossá tenni magát, ezt követően egy cikluson át a gyulai városi pártbizottság munkájában is részt vett.

Immár másfél évtizede az erdőgazdaság fővadásza. Rendkívül sokrétű feladatainak ellátásához állandóan képezte magát, de erre serkentette, ösztökélte fiatal munkatársait is, akik közül nagyon sokan dolgoznak ma már vezető beosztásban az élet különböző területein.

A 25 éves párttagságot dokumentáló jubileumi oklevél mellett Varga Károly két miniszteri kitüntetésnek is birtokosa. Hét évvel ezelőtt kapta meg a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, az elmúlt esztendőben pedig a Szocialista Hazáért Érdemrend bronz fokozatát. A Munka Érdemrend arany fokozatával most november 7- én tüntették ki.

K. E. P.

Ezernyolcszáz gyerek sorsa

ü Házi

logtanácsadó a kártérítésről

Az utóbbi időben több levél érkezett szerkesztőségünkbe a kenyér minőségével kapcsolatban. A jelzők nem dicsérőek, hanem elma- rasztalóak. Az ember ilyenkor elgondolkozik, és háromig számol. Általánosítha-, tó-e, hogy nálunk csak ideig- óráig ehető kenyeret gyártanak? A napokban a rádió hírül adta: ropogós héjú cipókat exportálunk Ausztriába. Ugyanakkor az Országos Piackutató Intézet szerint minden 5 kiló kenyérből 1 kilogramm a szemétbe kerül. Annak ellenére, hogy az ára emelkedett. Nézzük meg, miről panaszkodnak a lököshá- ziak?

Első menet

Z. Lászlóné többek között a következőket írja: „Miért kap Lökösházá már egy évé csak sületlen, keletien, rossz ízű kenyeret? Azelőtt még tetszetős, finomra sült két- és egykilós cipókat vásárolhattunk. Sajnos, most már feladtuk a reményt, kénytelenek vagyunk a szomszédos faluból' kenyeret venni. Szolgáljon példaképül az eleki sütőüzemnek a kevermesi és a nagykamarás}. Nem a túl igényesség váltotta ki belőlem a panaszt, hanem az, hogy egy kétkilós kenyér háromnegyed része kárba vész, pedig négytagú család vagyunk. Nem tudom azt a választ elfogadni, miszerint rossz a liszt minősége. Ugyanebből a nyersanyagból miért tudnak másutt jó kenyeret sütni?”

Lökösházá, november 19. A 49-es számú élelmiszer- bolt pénztára előtt sorban állnak. A kosarakban lapos, kétkilós veknik. Lácz János elkeseredve mondja:

— Én sem tudok mást mondani, mint a levélíró. Legföljebb azt, hogy 3 éve minden fórumon erről papolunk, hiába. Tagja vagyok az ÁFÉSZ igazgatóságának, továbbítom a panaszt, de marad minden a régiben. Van itt egy maszek pék, akinek kialakult vevőköre van.

Tapasztó Györgyné, az üzlet vezetője leveszi a polcról a nyomott kenyeret, és magyaráz:

— Éppen négy éve nyílt meg ez a bolt, akkor olyan cipókat hoztak, hogy csodájára jártunk. Túloznék, ha azt mondanám: mindig baj van a minőséggel. Legtöbbször azonban erről van szó. A szombati kenyér 70 százaléka másnapos volt, a felét nem tudtuk eladni. Van olyan, amelyikre szerdai címkét ragasztottak, némelyiken pedig semmi jelzés nincs.

— Hogyan tudják az igényeket felmérni?

— Szinte sehogy. A rendelést egy nappal előbb leadjuk. Ma például 360 kiló kenyeret kaptunk, s szombatról 1,5 mázsa kimaradt. Fogalmam sincs, hogy a kisiparos mennyit süt, és hányán zarándokolnak át Kever - mesre.

Horváth Jánosné tanácselnököt nem éri váratlanul a kérdés:

— Hol vásárolja a kenyeret?

— A szomszédommal megállapodásunk van. Egyszer ők, egyszer mi rándulunk át Kevermesre, ha finom kenyeret akarunk enni. Az elmúlt évben a végrehajtó bizottság is tárgyalt erről, ahol jelen volt az eleki sütőüzem vezetője is. Két-három hétig nem is volt semmi baj, a többit már tudja. Egyébként az az igazság: az egyik műszakban jót, a másikban rossz kenyeret sütnek.

Második menet

A kíváncsiság nem hagy nyugodni. Megállók a kevermesi ABC-áruház polca előtt, amely üresen tátong.

— Nemrégen fogyott el a kenyér — világosít fel a bolt helyettes vezetője. — A mezőkovácsházi ÁFÉSZ kunágo" tai sütőüzeméből kapjuk az árut, mindenki elégedett a minőségével.

Innen nem messze, az orosházi sütőipari vállalatnak van egy kenyérboltja. Amikor benyitok, a fehér köpenyes asszonyka a süteményeket rendezgeti. A fakk- ban 3 kilós cipókat látok. .

— Azok még szombatiak — mondja az eladó. — A friss most sül a kemencében. A lökösháziak? Ajaj, jönnek ide a környékről, csak győzzük gyártani — mosolyog, és betekeri az óriás kiflit a selyempapírba.

Az eleki sütőüzemben már elszáll a jókedvem. Az ajtónál, a farekeszekben lapos, égett veknik sorakoznak. Ba- ráth Árpádné, az üzem helyettes vezetője megilletődik kissé:

— Az üzem vezetője beteg, én sok kérdésre nem tudok felelni, hiszen most járok a szakmunkásképzőbe. Kétegyházát, Eleket, Lökös- házát látjuk el kenyérrel, az utóbbi helyre mindig az éjjeli sütésből szállítunk.

— Akkor itt lehet a hiba.

— Nem hiszem. Az emberek a műszakokkal együtt cserélődnek. Az biztos, rengeteg gondunk van. A múlt héten csütörtökön áramszünet volt, amelyet nem jelentettek be. Gondolhatja, micsoda hajrába kellett kezdenünk. A címke? Biztosan összekeveredett a szerdai a szombatival. Éppen ma reggel vettek mintát a központiak, mert nem voltak megelégedve a minőséggel. Nézzen körül, ilyen körülmények között aligha leányálom dolgozni.

Tiba András szakmunkás a süteményt nyújtja, miközben válaszolgat:

— Nem tudom, miért az újságnak írogatnak, ahelyett, hogy hozzánk fordulnának. Persze, van minőségi bérezés, de olyan ember is, aki ősidők óta nem kapott ilyen prémiumot.

Harmadik menet

Csomós Jánossal, a Békés megyei Tanács 3-as számú Sütőipari Vállalat igazgatójával a gyulai központban beszélgetek.

— Mi a véleménye az eleki sütőüzemről?

— Ami tény: az itt előállított kenyér minősége a közepesnél valamivel jobb. Hogy miért? Pénz és megfelelő szakemberek nélkül lehetetlen jól dolgozni. Mostohák a munkakörülmények, s a munkafegyelem sem a legjobb. Képzelje el: ha valamilyen oknál fogva az öt emberből kettőt kiír az orvos, a bentlevőknek már meg kell szegni a technológiai fegyelmet, másképpen nem tudnak annyi kenyeret sütni, amennyi szükséges. Az pedig ugye lehetetlen, hogy üresen maradjanak a boltok.

— A fegyelmezetlenkedő- ket viszont meg lehet büntetni, uram bocsá’, elküldeni.

— A létszámunk 35 százaléka kicserélődik évente. Sokszor annak is örülünk, ha egy műszakot végigdolgozik valaki. Nehéz, fárasztó munka ez. Egybefolynak az éjszakák, a nappalok, a vasárnapok és a hétköznapok. Ez évben megszigorítottuk az ellenőrzést.

— Van ennek foganata?

— Nem látványos eredmények ezek. Mindenesetre sikerült visszaszorítani az italozást, kevesebb a súlyhiányos kenyér. A minőségi prémium összegét felemeltük. Eddig ez maximum 150 forintot tett ki, most már elérheti ennek a négyszeresét is. Jellemző: az eleki üzemben november hónapban egyetlen dolgozó sem kapott minőségi bért. Ezután, remélem, jobban igyekeznek. A közeljövőben lehetőség lesz az üzem bővítésére is. Ami pedig az egykilós kenyér gyártását illeti, gőzkemencében embertelen dolog ezt vállalni. Erre a korszerű alagútkemence a legalkalmasabb.

— A fogyasztó viszont jó kenyeret szeretne enni városon és falun egyaránt.

— Így igaz. Éppen ezért van nagy jelentősége a szakemberek tudásának, lelkiismeretességének. A tészta él, lélegzik egészen addig, míg ki nem szedik a kemencéből. Még a legmodernebb technológiánál is övé a kulcsszerep.

Ügy vélem, mindezekhez felesleges kommentárt fűzni. Esetleg annyit: ezzel a lehetőséggel kellene élni az eleki pékeknek is.

Seres Sándor

A megyei tanács végrehajtó bizottságának Gyermek- és Ifjúságvédő Intézete. A Gyulán működő intézmény 25 éve viseli e terjedelmes címet. Mi rejtőzik a hosszú név mögött? ííogyan tesz eleget sokféle feladatának az intézet? — erre kértünk választ Jász József igazgatótól.

— A név kifejezi működésünk lényegét: megyei feladatkört látunk el. Mintegy 1800 gyerek sorsát irányítjuk, akik állami gondozásban, vagy valamilyen segélyben részesülnek. Tevékenységünk első lépése a családból való kiszakítás. Ez néha drasztikus eszközökkel történik a gyerek érdekében. Hogy honnan kerülnek ide? Nagyon sok szó esik mostanában a szétbom- ló családokról, a felelőtlen szülőkről. De előfordul, hogy objektív okok — elhalálozás, rossz anyagi helyzet — miatt szorulnak gondozásra. Az utóbbi években tapasztalható az a sajátos jelenség, hogy a serdülő korú saját hibájából kerül ide.

— Mi történik a „gond- bavétel” után?

— Három—négy hét az úgynevezett kivizsgálási, idő. Ez alatt egészségügyi, pedagógiai és pszichológiai vizsgálatokkal megállapítjuk a gyermek, vagy fiatalkorú összes személyiségjegyét, s ennek birtokában döntjük el, hová kerüljön. Küldhetjük nevelőotthonba, nevelőszülőkhöz, szakmunkáskollégiumba, súlyos esetben pedig javítóintézetbe. Ez aránylag ritkán fordul elő. Most a megyéből 28-an vannak javítóban, ami az országos átlaghoz viszonyítva nem sok. Két-háromszáz azoknak a fiataloknak a száma, akik összeütközésbe kerülnek a törvénnyel. Többségük mellé hivatásos, pedagógusvégzettségű pártfogót állítunk.

— A továbbiakban hogyan irányítják a gondozottak sorsát?

— A kihelyezés után figyeljük nevelésüket, fejlődésüket. Kapcsolatot tartunk a nevelőszülőkkel, a nevelőotthoni és a kollégiumi pedagógusokkal. Tulajdonképpeni célunk az, hogy irányítsuk a pályaválasztásukat. Ezeknek a gyerekeknek az életében próbakő, hogy sikerül-e szakmát szerezniük. Az iskolából kikerülve, ugyanis sokkal inkább magukra lesznek utalva, mint a szülőkre, a család biztonságára támaszkodó fiatalok.

— Hogyan állnak helyt a tanulásban?

— Mielőtt a felügyeletünk alá kerülnének, gyakran rendszertelenül tanulnak, vagy hosszabb időre kimaradnak az iskolából. Az így szerzett hiányokat kell mindenekelőtt bepótolni. Ez nem mindig jár eredménnyel. Sokan abbahagyják a tanulmányaikat. Nagy gond ez nekünk, mert el kell helyezni a „lemorzsolódott’ fiatalokat. Megyénkben pedig kevés az olyan munkahely, ahol 15—16 éves serdülőket tudnának megfelelően foglalkoztatni. ötven százalékuk azért megszerzi a szakmunkás-bizonyítványt. Né- hányan eljutnak a főiskolára, egyetemre is. Jelenleg 16-an tanulnak orvosnak, mérnöknek, pedagógusnak.

— Mi történik a nagykorúvá vált fiatalokkal?

— Mivel 18 éves kor után már nem kötelezhetők a gondozásra, csak azoknak a sorsát kísérhetjük továbbra is figyelemmel, akik igénylik ezt. Erőnkhöz mérten anyagilag is segítjük néhányukat. Az idén például 19-en kaptak 5 ezertől 30 ezer forintig terjedő támogatást. Ezt többnyire nem pénzben adjuk, hanem besegítünk a telek, vagy a lakás vásárlásába.

— Mivel több az önök munkája egy átlag pedagógusénál?

— Nem mondanám, hogy több, hanem más. Lelkileg, és gyakran szellemileg-testi- leg sérült gyerekek sorsát kell eligazítanunk. Ügy, hogy ne csak a társadalom találja meg őket, hanem ők is elfogadható utat leljenek az emberi közösségbe.

Gubucz Katalin

Nem mindennapos esemény, hogy valakit kár ér. Felmerül a kérdés: ki kárpótolja őt? Ha a kár okozásában a károsulton kívül más személy nem vett részt, a kárt maga a tulajdonos okozta — véletlenül leejtette értékes karóráját, és az összetört vagy orkánszerű szélvihar sodorta el a ház tetejét — a kár megtérítése nem követelhető mástól, azt magának a károsultnak kell viselnie. Természetesen más a helyzet biztosítás esetén!

Ha a kárt más személy okozta, felmerül a károkozó felelősségének kérdése. Jogalkotásunk arra törekszik, hogy minél kevesebb kár keletkezzen, hogy mindenki gondosan ügyeljen arra, ne okozzon kárt, sőt eleve törekedjen a károsodás megelőzésére, a kárral fenyegető veszély elhárítására.

Ha valaki mégis kárt szenved, a kárt lehetőleg ne ő, hanem a kár okozója viselje.

Polgári Törvénykönyvünk a károkozást általában meg nem engedett, azaz jogellenes magatartásnak minősíti, s úgy rendelkezik: aki másnak jogellenesen kárt okoz, az köteles azt megtéríteni.

A kártérítési felelősség alól pedig csak akkor mentesíti a károkozót, ha az bizonyítani tudja, hogy a károkozásban vétlen, mert úgy járt el, ahogyan ez az adott helyzetben általában elvárható.

Milyen esetekben állapítható meg a kártérítési felelősség? Mikor jogellenes a károkozó magatartása? Jár-e kártérítés a jogos önvédelem közben okozott kárért? Mikor van helye a kártérítés mérséklésének?

Sok ehhez hasonló következményről tájékoztat a Házi Jogtanácsadó októberi száma, amely a „KÁRTÉRÍTÉSRŐL” címmel jelenik meg.

A Házi Jogtanácsadó kapható a posta hírlapüzleteiben és az újságárusoknál. Megrendelhető: Budapest, Pf. 51. 1441.

„Főzőcske, de okosan” címmel főzőversenyt rendezett a Magyar Tudományos Akadémia éttermében az I. kerületi KJSZ-bizottság és a Pest-Budai Vendéglátóipari Vállalat KISZ-szervezete. A budavári ifjúsági napok e jelentős programján húsz versenyző mutatta be ételkülönlegességeit a szakemberekből álló zsűrinek

(MTI-fotó: Pintér Márta felvétele — KS)