Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-29 / 279. szám
o 1979. november 29., csütörtök igHilUt.TiTci Beszélgetés a gyermekkönyvhét előtt Tizenkét piros nyakken- dős kislány érkezik, a Békéscsabai 2-es számú Általános Iskola 6/b tagozatos osztályának Pingvin őrse. Zavartan forgolódnak, sorba állnak, aztán megnyugodnak. Nem őrsi foglalkozás lesz, most nem kell jelenteni. Az elhelyezkedés is kötetlen, ki az asztalok tetején ül, kik a székekre huppannak le. Beszélgetünk. Előbb könyvélményeiket mesélik. Ágoston Anikó háromszor is elolvasta az anyukájától kapott Csodálatos Meryt, Petrovszki Kati „legkedvencebb” — mert ő így mondja — könyve a Katrin professzor. Gergely Emőke is erre a könyvre esküszik. Tóth Judit bevallja, ő még a meséket is szereti. Ballai Erika pedig a kalandos, fantasztikus történetek híve. Az öreg néne őzikéje című mesére csaknem mindenki szeretettel gondol visz- sza, amikor Krizsán Kati megemlíti, mint kedvenc olvasmányát. Szakáll Judit és Gacs Gabi Fekete István regényeit veszik szívesen a kezükbe. A pöttyös könyvek bűvöletében él Soki Évi és Varjú Krisztina. „Én a klasz- szikusokat szeretem, Jókai regényei közül magam sem tudom, mit választanék, ha egyet ki kellene emelnem” — mondja felnőttes arccal Vass Johanna. Végül Salát Anikó Fekete István Kele című kedves állatregényéből mesél apróbb részleteket, mindenki nagy örömére. Óhatatlanul szóba kerül a televízió is. A lányok közül hatan emelik fel a kezüket a kérdésre, hogy ki nézi inkább a műsort; olvasás helyett. A többiek véleményét Ágoston Anikó fogalmazza meg legügyesebben. — Az a jó a könyvben, hogy a történeteket a magam szájíze szerint képzelhetem el. Ha nincs időm tovább olvasni, magam kerekítem tovább a történetet. Később elővehetem a számomra kedves részleteket, de a tévét még egyszer nemigen láthatom. Arról nem beszélve, hogy ott, csak akkor kapcsolhatom be, ha adás van, s nem akkor, ha éppen unatkozom. Valahogy így gondolom — mondja a többiek lelkes bólogatására. Tetszik nekik, mikor azt kérdezem, képzeljék el, van egy kisfiúk vagy kislányuk, s mesélni kell nekik? A szerep tetszetős, egymás szavába vágva találgatják a mesék, történetek sokaságát. , Abban mindannyiuk véleménye megegyezik, hogy nem mesélnének félelmetes, boszorkányos, ördögös történeteket, mert maguk is keserű szájízzel emlékeznek a nyomasztó estékre, amikor egy ilyen történet után még az ágy alá is belestek, hogy elűzzék félelmeiket. S a krimik? Nos, arról — bár hasonló szorongásokat idéz elő bennük — mégsem mondanak le. Tovább emlékezünk. Arra az időre, amikor először hallottak vagy olvastak mesét, verseket. Kit a nagymamája, kit testvére, másokat a szülei, vagy az elsős tanár néni, Nagy Zoltánná avatott be a betűk rejtelmeibe, az irodalom csodás birodalmába. Az útravalót máig is magukkal hordják ... Csak idejük lenne több ... Énekkar, szakkör, hangszeren tanulás, balett, német óra, TÜSZSZI-próba, sport és ki tudja még mi minden, amit hirtelenjében fölsorolnak, mint délutáni elfoglaltságokat. Még feljegyezni is nehéz. öt előtt nemigen érnek haza, de van úgy, hogy csak fél hét, hét körül csukják be maguk után szobájuk ajtaját. • Ezután jöhet a tanulás, és ha még futja az erőből, olvasnak, míg le nem ragad a szemük. Tóth Judit megható örömmel újságolja: — Én tegnap játszottam! — Érződik a hangjában, neki ez már újság. Pedig abban az átmeneti korban vannak, amikor még fél lábbal a kisgyermekek világát, fél lábbal pedig a felnőttek feladatokkal teli hétköznapjait élik. Segíteni kellene nekik ... Meglepő tájékozottság csendül ki mondataikból, amikor a könyvek választékáról, s a könyvkiadás, számukra problémás kérdéseiről, beszélünk. Különösen Vass Johanna fejti ki ügyesen véleményét. — A jó könyvekből többet kellene a boltokba vinni. Amikor á tévében ment az Abigél, nem tudtuk megvenni, és hiába vigasztalt az anyukám, hogy majd kiadják újból, én mégis sírni tudtam volna. Engem akkor érdekelt, és lehet hogy később már nem szívesen olvasnám. A képes történelem sorozatból is többet kiadhatnának! Azt is megfigyeltem, hogy egyszer a piciknek szóló könyvekkel van tele a bolt, máskor a nagyobbakéval. Jobban el kellene osztani. Az ajánlott és kötelező könyvekről még nem is beszéltünk. Pedig azok beszerzésével is bajok vannak. Hol a szüleim, hol én megyek a könyvüzletbe; hiába. A könyvtárban pedig vagy van még belőlük, vagy már mind kivették a többiek. Végül a könyvek minőségéről esik szó. Ez osztatlan lelkesedést arat. Szépek, izgalmasak, ebben mindany- nyiuk véleménye megegyezik. Most várják december 3-át, akkor kezdődik a nemzetközi gyermekkönyvhét alkalmából az iskolában megrendezésre kerülő könyvvásár. Meséltek már arról, hogy havi zsebpénzüket gyakran egy-egy regényre teszik félre, most is bizonyára ezért rázzák meg a perselyt, hogy összegyűlt-e már annyi, amennyi elég a vásárra. Mások verset tanulnak, mert a hét tiszteletére vers- és prózamondó versenyt szerveznek náluk, s ott is szerepelni fognak. Remélik, sikerrel! Nem szívesen búcsúznak. A kezek még mindig magasba emelkednek, nehé£ meggyőzni őket, hogy nagyon eljárt az idő, már sötét van odakinn, muszáj hazaindulni. Jól érezték magukat, hisz egyik kedves szórakozásukról, az ólvasáról mondhatták el gondolataikat. Nagy Ágnes Fafaragók tapasztalatcsere-kirándulása Megyénk hét fafaragója a Megyei Művelődési Központ szervezésében november 24— 25-én Vásárosnaményba látogatott, ahol a városi-járási művelődési központ és a Beregi Fafaragó Műhely vendégei voltak. Érkezésük után ismerkedtek az ottani fafaragókkal, munkáikkal, a művelődési központtal, s jól felszerelt műhelyükkel. Láthatóan a művelődési központ mesz- szemenően támogatja a fafaragók munkáját. Vezetőjük is a művelődési központ előadója; Schmidt Sándor. Másnap a műhely néhány tagja kalauzolta a Békés megyeieket Beregben. Megtekintették a 18. században épült tá- kosi és a 13. században épült csarodai templomot. Tarpán, Esze Tamás szülőhelyén betértek a táj házba, ahol az esztergált oszlopok, a kerítés és a kapu építkezés tetszett a legjobban. Szatmárcsekéi) Kölcsey síremlékénél tisztelegtek, ebben a temetőben egyedülálló emlékműveket találtak, hiszen a fejfák csónakra emlékeztető forrná júak. Turistvándiban megnézték az ország egyetlen működő vízi malmát, majd Fehérgyarmat érintésével hazaindultak. A jól sikerült tapasztalatcsere-látogatást jövőre a beregiek viszonozzák a Békés megyeiek meghívására. A könyvszárnyú madár nyomában Kincskereső ankét Békéscsabán Az ankét vendégei a pedagógusokkal és a szülőkkel Fotó; Gál Edit Ismerik-e a pedagógusok a Kincskereső című gyermekirodalmi folyóiratot? Mi az oka. ha netán kevesen vásárolják ezt. a gazdag tartalmú újságot megyénkben? Kiknek és hogyan -kellene ösz- szefognia azért, hogy még több olvasója legyen a Kincskeresőnek? Ezek a kérdések vetődte^ fel kedden délután Békéscsabán, a 9-es számú Általános Iskolában rendezett ankéton, ahová szülők, magyartanárok és a lap képviselői jöttek el. Kovács László, a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója, Szőnyi Elemér, a Lapkiadó Vállalat instruktora és Simái Mihály, a Kincskereső főszerkesztő-helyettese voltak az est vendégei. Sokan gyűltek egybe az iskola csapatotthonában, mégis nehezen indult a beszélgetés. A. lassan oldódó hangulat magyarázatát végül is az egyik anyuka hozzászólása világította meg: Már az induláskor nagyobb propagandát kellett volna biztosítani az újságnak, mert mi tagadás, még mindig kevesen ismerik a Kincskeresőt! Az úttörőcsapat-vezetőknek, s a többi pedagógusnak oly sok más feladata van, hogy erre a haszonnal forgatható, ámde nem nagy csinadrattával megjélenő Lapra, már nem jut a figyelmükből, az idejükből elegendő. „Rangsorolni kellene a gyerekek kezébe szánt írásműveket, s a Kincskeresőnek valahol az elsők között, a Pajtás mellett lenne a helye” — mondta egy vezető pedagógus. Simái Mihály kérte a magyartanárokat, az osztályfőnököket, hogy óráikon, egész nevelő munkájukban hasznosítsák a lap kínálta lehetőségeket. „Az Olvasó Népért mozgalom céljait csak úgy érhetjük el, ha először olvasó ifjúságot nevelünk” — mondta. A Kincskereső nemcsak a gyermekirodalomból, de az irodalom teljességéből merít. Példatár lehet a maTegnap az osztályból heten elhatároztuk, hogy ebben a vetélkedős világban mi is csinálunk valamit. Külön. Csak magunk között, Épp ezért bármiről írjon is valaki, csak őszintén szabad nyilatkoznia. Ha kényes a dolog, inkább hagyja. Persze, ha veszít az érdekességből, akkor nincs esélye az első helyre. De úgy láttuk, fog ez menni, hiszen utóvégre 11 évesek vagyunk, sőt, egyikünk 12! Ebben megegyeztünk, s ezek után otthon, míg senki nem jött haza, megírtam a következőket. A héten a Kováccsal hosz- szan beszélgettünk, ö most a legjobb barátom. Mások azt mondanák, dacára annak, hogy lány. Szerintem, éppen ezért ragaszkodom újabban hozzá. Nem olyan, mint a fiúk. Nem torkol le, nem egy nagyokos. Tapintatosan hallgat, ha én beszélek, majd röviden csak ennyit mond: nekem is pont ez a véleményem. így aztán mindenben egyetértünk. Abban is, hogy náluk sem különb a helyzet, mint nálunk, az ő Krisztájuk akár a mi Kareszünk, pont olyan zsarnok. Miért? Mert ők az öregebbek. De ezt hagyom most, nem ez a lényeg, hanem amit utána beszéltünk. Arról volt szó, hogy mit csinálnánk, ha mi lennénk az öregek? Nem Karesz,meg Kriszta, hanem az ősök. Bár én azonnal leszögeztem, hogy semmi kedvem a házassághoz, s emellett maradok legalább húsz—harminc évig. Aztán majd meglátom. Kovácsnak az volt a véleménye, hogy pontosan ő is így gondolja. Csak éppen ... Nem gyár, történelem órákon, az irodalom értékeit közvetíti, gondolkoztatja, szórakoztatja a gyerekeket nyelvi fejtörőivel, keresztrejtvényeivel. A visszajelzések szerint az újságban az állattörténeteket, a tájleírásokat és a Jani- kovszky—Réber író—rajzoló páros műveit keresik először. A címlapváltoztatás a gyerekek kérésére történt, a szárnyas hintalovat így váltotta fel a könyvszámyú madár. Az országban sokfelé alakítottak már Kincskereső klubot a 10—14 éves diákoknak, s ezek működéséhez a lap sók segítséget tud nyújtani, nyaranként pedig a Tisza partján Szegeden (itt a szerkesztőség is) Kincskereső tábor nyitja meg kapuit a jól író, rajzoló, sokat olvasó gyerekek előtt. „Több pályázatot hirdessenek a gyermekeknek, biztassák őket elbeszélés és versírásra, ébresszék fel bennük az alkotási kedvet” — javasolta egy tanárnő. A felnőttek beszélgetése után a Kincskereső- igazi gazdái, a gyerekek vették birtokukba a csapatotthont. Kányádi Sándor, Weöres, Petőfi, Utassy József, Janilehet keresztül vinni... Mert akkor ujjal mutatnak az emberre ... Hiszen az összes nő férjhez akar menni, és ha már akar, akkor úgy is lesz. Biztosítottam, mire mi nagyok leszünk, a világ is nagyot fordul: a férfiak majd nem akarnak házasodni. Erre csak legyintett: hát eddig akartak? Ebből rájöttem,milyen igaza van. De akkor meg éppen mit tennénk? ö már arról kezdett beszélni, hogy nem vemé azokat a szegény gyerekeket, meg, hogy nemcsak a felnőttnek lehet igaza, amikor közbevágtam, hogy ő — mármint a Kovács — csak úgy férjhez menne? Mi az, hogy csak úgy? — érdeklődött —, hát hogyan lehet még? Elmagyaráztam, milyen fontos, hogy előbb jól válasszon az ember, persze /sak ha nem akar egy-kettőre elválni. Eltűnődött, mintha hosz- szan fontolgatná, és azt felelte: tényleg. Később hozzátette: akkor majd jól fog választani. Mondtam, ezzel nincs elintézve, azt is tudni kell, hogyan? A párválasztásnál ez a legfontosabb. Ezen egy kicsit vitatkoztunk, mert félreértett. Egyre csak azt hangoztatta: neki egy férj kell. Ügy, mint az anyukájának, és nem úgy mint a nagymamának, akinek ura van. Már nem ez a módi. Az meg, hogy pár? Párja a galambnak, cipőnek és kesztyűnek van. Ha férjet nem talál, nincs értelme az egésznek. Akkor ő inkább lány marad. Majd csak elboldogul azzal az egy-két gyerekkel egyedül is. Legalább nem szól bele senki a nevelésbe, mint otthon az apukája, aki folyton kritizálja az anyukákovszky Év,a műveit Felkai Eszter, a Jókai Színház művésze mutatta be. Az írók ábrázolta gyermekvilág hangulatát és érzelem változásait, csibészkedéseit, világ- megváltó elmélkedéseit végtelen egyszerűséggel, mégis oly hitető erővel mondta el, hogy sok-sok kacagást és tapsot kapott érte cserébe. Megzenésített verseket énekelt. s gitáron játszott ifj. Filadelfi Mihály. Dialtanulásra és nótázásra a Békés banda muzsikája ösztönözte a kis csapatot. Népi hangszeres zenéjüket nagy élvezettel hallgattuk, s a gyerekek állandóan zümmögő dúdolása bizonyította, ismerik, szeretik a megújuló népzenét. Az énekhez, a versmondáshoz hamar született a jókedv, s egy aprócska lány, Andrej Lenke Zelk Zoltán versének tolmácsolására vállalkozott, az iskola nyolcadikos lányai pedig szinte mindenkit lepipáltak az éneklésben. A Kincskereső ankét és irodalmi délután tanulsága: sok hasonlót kell rendezni szerte a megyében. ját, akivel soha sincsenek egy véleményen.Még jó, hogy két gyerekük van, s egyik az anyjához, másik az apjához igazodik. Csak néha keverednek. Alig tudtam leállítani, hogy most nem arról van szó, náluk mi van, hanem, hogy ő vagy én, mit tennénk? Majd. Valamikor. De ehhez előbb az szükséges, hogy jól válasszunk. Ha jobban figyelne a tévére, rádióra, tudná, gyorsan eljön a párválasztás ideje, ami egészen addig tart, míg férj, feleség nem lesz belőle. A módszer meg többféle: egyesek sokáig együtt járnak, mások meg alig ismerik egymást, és úgy vágnak neki. De lehet, hogy bekötött szemmel, sőt vakon a szerelemtől... De még újságból is választhat. Főleg, ha lakást, nyaralót, kocsit és pénzt akar az ember egyszerre. De én a tudományos megoldás felé hajlok. Mert ilyen is van. S én azért pártolom, mert a gép az biztos, annak nincs ilyen-olyan érzelme, egyből kiadja, hogy egymásnak való-e az ember, vagy nem. így aztán később nincs meglepetés. Még sokáig és lelkesen magyaráztam volna, de a Kovács nem hagyott. Azt mondta, érti már az egészet, és nincs semmi problémája, ha a férj és feleség kizárólag egymásnak a párja. Akkor ő is választ majd egyet, mert nem akar fél pár maradni. S tuti, hogy ő csak jól választhat. Ezt már nem hagyhattam, közbevágtam, kétszer se biztos az ilyesmi, de ő fölényesen leintett, ezt már ő jobban tudja. Hisz engem választ. Még az óvodában elhatározta úgy is, hogy ő lesz a feleségem. Csak akkor még nem sejtette, hogy ezt hívják párválasztásnak. Vass Márta SZÓRÓ r Árvácska Vannak az életben olyan pillanatok, amikor ismeretlen helyeken járva is úgy érezzük, hogy itt már voltunk valamikor. Vannak találkozások, amelyekről úgy hisszük, korábban is megtörténtek velünk. Valami hasonlót éreztem a Rádiószínház hétfő esti bemutatója után, amikor végighallgattam ifj. Schiffer Pál, Erika nyaralni akar című dokumentumjátékát. Mintha ezt a történetet ismerném már valahonnan, s a szereplőkkel is találkoztam valahol. Elolvastam tehát a szerzőnek a Rádió- és Televízióújságban megjelent sorait, s lüderült, hogy valóban készített egy filmet is erről a témáról. Lehet, hogy azt láttam egykor? Nem vagyok biztos benne. De hogy a mostani hangjátékra egy ideig emlékezni fogok, az bizonyos. Pedig semmi újat nem adott számomra, hisz mondom, a szereplői is mintha* korábbról ismerősek lettek volna. Ám a valóság más nézőpontból való bemutatása, az összefüggések újfajta megvilágítása mindig emlékezetes marad. Talán az idei gyermekévnek is köszönhető, hogy mostanában mintha gyakrabban hallanánk az állami gondozottakról. Érthető, ha művészi feldolgozásokban is gyakrabban szerepel ez a téma, • hiszen a szülő nélkül felnövő csemeték sorsa önmagában is drámai feszültségeket sejtet. (Bár, éppen egy másik rádióműsor, a kedd este sugárzott Sűrűfésű című riport bizonyította, hogy egy „édes” szülő is micsoda keserűségeket tud okozni: fakanállal kékre zöldre verte egy anyának csúfolt nőstény a gyerekét, mert az nem akarta engedni, hogy szülője szándékkal tetveket szórjon a fejére, hisz akkor nem kell iskolába menni.) A rádiószínházi bemutató ifjú hősnője állami gondozottként nevelkedett, és mivel még sose volt nyaralni, Árvácska jeligével hirdetést adott az újságokba, hogy két hétre elmenne valahová, ahol szívesen fogadják. Ifj. Schiffer Pál mikrofonjával társul szegődött Árvácska mellé, és felkerestek néhány ajánlkozót. Ha nem is pontos társadalmi keresztmetszet, de valamiféle összkép mégis kialakult vándorlásaik során arról, hogyan vélekednek az emberek az állami gondozottakról. Bizony még mindig kísért a hajdani lelenc gyereknek tartott, men- helyi szemlélet. Mintha valaki csupán azért lenne csökkent értékű, mert szülő nélkül nevelkedik. Hiszen a levélírók zöme a beszélgetések során bevallotta, hogy valamire használni, de leginkább kihasználni akarja Erikát. Takarítónőnek, ingyen cselédnek, igénytelen feleségnek vagy szeretőnek hívták a kislányt. Ami őszinte segíte- niakarás felfedezhető volt, az a tíz(!)-gyerekes családtól jött... Figyelmeztető felkiáltójelnek hangzott tehát a dokumentumjáték: az Árvácskák sorsán másként kellene változtatni. (Andódy) SZIKHOZ, MOZI 1979. november 29-én, csütörtökön, Békéscsabán, 19.00 órakor: INTERJÚ BUENOS AIRESBEN Sarka dl-bérlet. 1979. november 29-én, csütörtökön, Sarkadon, 19.00 órakor: AZ ARANY EMBER * * * Békési Bástya: 4 órakor: Éljenek a kísértetek! — 6 és 8 órakor: Családi összeesküvés. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: A pofon, — 7 órakor: Szandakan 8. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: A sah fia. I., II. rész. — 4 órakor: A delfin napja — 6 órakor: A skarlát betű — 8 órakor: Az elveszett múlt. Békéscsabai Terv: Kínai negyed. Gyulai Erkel: Kaszkadőrök. Gyulai Petőfi: Se- verlno. Orosházi Béke: Machbeth. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: A dzsungel könyve — fél 6 és fél 8 órakor: Útközben. Szarvasi Táncsics: A leprás .nő. Bede Zsóka Párválasztás
