Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-03 / 258. szám

1979. november 3., szombat o igmumd — Ügy hallottam, tanács­tag is... — Igen, a harmincötös kör­zetet képviselem. Sok gond volt az elején. Nem volt az utcában se víz, se út. Ré­gebben szinte be kellett köl­tözni a tanácsra, hogy sike­rüljön valamit elintézni. Amióta elnyertük a város cí­met, sokkal könnyebb, job­ban mennék a dolgok. Ha el­intéznivalóm akad, a Mátyás korábban veszi át a gépet, hogy ne legyen kiesés. Az­tán máskor visszaadom néki az időt. De ő is részt vesz a közéletben. Tagja a tsz-ve- zetőségnek. Meglepődök, hiszen na­gyon fiatalnak látszik. — Nem vagyok olyan fia­tal, 65-ben kezdtem él itt dolgozni — mint tanuló. Ha­vonta részt veszek a vezető­ségi gyűléseken. Sokan for­dulnak hozzám tanácsért, mit, hogyan kell elintézni. Segítek, amit tudok. Annak ellenére, hogy keveset va­gyunk együtt, jó, hogy egy brigádba tartozunk. Koráb­ban alig tudtunk egymásról valamit. Most ha összejö­vünk, mindenki hozza a fe­leségét. ök is megismerked­tek, vidáman telik az idő együtt. — Nem veszünk ám be akárkit a brigádba — veti közbe Samu István. — Aki­ről látjuk, hogy nem jól vi­selkedik, az nem közénk va­ló. Volt már olyan is, akit kizártunk. Nem lehet itt lóg­ni, mert a növények sínylik meg, ha rossz a szántás, bo- ronálás. Inkább legyünk csak tízen, mint eddig, de az jól dolgozzon. — Tagjai vagyunk a ko­sárüzem ifjúsági klubjának — folytatja a brigádvezető —, oda is együtt megyünk a rendezvényekre. Nem nagyon tudunk programokat tervez­ni, mert nagyban függ az időjárástól' is, hogy éppen mit csinálunk. Nem mondom, hogy ez a csúcs, ahol most vagyunk, de már az első nagy lépésen túl vagyunk: tudunk rendesen és együtt dolgozni. M. Szabó Zsuzsa Kedveltek a halászszékek A Gyulai Fa- és Fémbú­toripari Szövetkezet több olyan terméket is előállít, amellyel versenyképes a tő­kés piacokon is. Ezek közé tartozik az úgynevezett ha­lászszék is, amelyből tekin­télyes mennyiséget szállít például az Amerikai Egye­sült Államokba, a Német Szövetségi Köztársaságba, va­lamint Hollandiába. Most a gyulaiak megpróbálkoznak újabb exportlehetőségekkel, a közel-keleti arab országok­ba. Már az első próbanyomatok Is kiváló minőségűek az új ofszetgépen Szakemberekből álló né­pes társaság csodál körül egy új berendezést Békéscsa­bán, a Dürer Nyomdában. Nézegetik a szerkezetét, is­merkednek rendszerével, és közben jó néhány elismerő megjegyzés hangzik el a nyo­matok minőségéről. — így megy ez szinte azóta, hogy a német szerelők kicsomagol­ták a ládából a gép alkat­részeit. Most pedig, hogy már működik is, még na­gyobb az érdeklődés. Ha pe­dig szakmai körökben elter­jed a híre, hogy milyen gé­pünk van, azt hiszem, lesz gondunk a látogatók fogadá­sával! — mondja alig tit­kolt elégedettséggel Furák Gábor, a Dürer Nyomda fő­mérnöke. Az elégedettségre minden oka megvan, mint ahogy a tapasztalt szakembereknek a csodálkozásra is. A néhány napja működő heidelbergi Speedmaster 102 VP nyomó­gép nemcsak az országban egyedülálló, hanem a KGST- országokban sem találni pár­ját. Több mint 25 millió fo­rintba került, de úgy mond­ják megéri, mert' egy-két év alatt behozza az árát. Minden gombnyomásra Persze azokat, akik a gé­pen dolgoznak, nem annyira a gazdaságossági számítás, mint inkább a könnyű kezel­hetőség érdekli. Nos, ők sem csalódtak az új gépben. Csé- pai István művezető lelke­sen magyarázza: — Az eddigi ofszetgépeken a festékhúzó kések állását úgynevezett zónacsavarokkal szabályoztuk. Minden hen­gernél több mint 30 volt ezekből, s ha egyet megmoz­dítottunk, utána kellett állí­tani a többit is. Sokat kel­lett rohangálni a nyomómű­vek között, hogy szép legyen a végtermék. Az új nyomó­gépnél egy távvezérlő beren­dezés segítségével gombnyo­másra állíthatjuk mind a négy nyomóművet. — Ennél már csak egy, korszerűbb megoldás létezik, ha a gombot is számítógép nyomja. Heidelbergben most fejlesztenek egy új rendszert, mely szinte teljesen kikü­szöböli a szubjektív hibákat. Kiméri majd a színtorzulá­sokat, beállítási hibákat, és automatikusan korrigál. Ez csatlakoztatható lesz a mi gépünkhöz — mondja Fu­rák Gábor. Olvasóink emlékeznek rá, hogy 1977. május 1. óta új technikával, ofszet nyomás­sal jelenik meg lapunk. Ez a korszerűsödés kívülről is látható jele, de belül is sok minden kicserélődött. A né­hány évvel ezelőtti elavult, század eleji gépekhez képest már ez is hatalmas változást jelentett, de a nyomda ve­zetői nem elégedtek meg ez­zel. Az a cél, hogy a Dürer rövid idő alatt európai vi­szonylatban is korszerű nyomdává váljon. Fejlesztés hitelből Mindehhez a nyomda sa­ját fejlesztési alapja kevés­nek bizonyult. Ezért 1978- ban hitelkérelemmel fordul­tak a Magyar Nemzeti Bank­hoz. Fejlesztési elképzelése­ikben a kis példányszámú, magas minőségi követelmé­nyeknek megfelelő, színes könyvek gyártása szerepelt, melyeket a nyugati piaco­kon is értékesíteni tudnak. A hitelkérelem benyújtását megelőzően már sikeres tár­gyalásokat folytattak a Kul­túra Külkereskedelmi Válla­lattal és a Corvina Kiadóval, így a szükséges rendelésállo­mány biztosította, hogy tel­jesíthető a hitelfolyósítás alapfeltételeként megszabott évi egymillió dolláros ex­port. A beruházást 1980. decem­ber 31-ig be kell fejezni. A felvett 68 millió forintos hi­telből 60 millió forintot for­dítanak gépekre, a többi for- góalap-feltöltési célokat szol­gál. A bajai városközpontot a Petőfi-szigettel összekötő, bauxitcementből készített híd teherbírása már nem megfelelő. Ez tette szükségessé annak az új hídnak az építését, amelyet előrelát­hatóan 1981-ben adnak át a forgalomnak. Jelenleg a pillérekhez szükséges 36 db egy mé­ter átmérőjű és 11—36 méter hosszúságú vasbet«" «Klöpök lesüllyesztését végzi a Hídépítő Vállalat (MTI-fotó: Karáth Imre felvétele — KS) Ennek a fejlesztésnek egyik nagyon fontos lépcsője a már említett heidelbergi nyomó­gép, de ahhoz, hogy ennek képességeit igazán kihasznál­hassák, sok egyébre is szük­ség van még. Mert hiába nyomtatják ki a lehető leg­szebb könyveket, ha azokat a kis kötészeti kapacitás mi­att csak késve tudják kiszál­lítani. Ezért a kötészet terü­letén kerül sor a legnagyobb arányú fejlesztésre, olyan gé­peket vásárolnak, melyek ka­pacitása összhangban lesz a nyomógépekével. De ha ez is meglesz, még mindig van egy nagy probléma: a szö­veg-előállítás korszerűtlensé­ge. Ólom helyet! fény Jelenleg ugyanis felemás technológiát alkalmaz a Dü­rer Nyomda. A többségben levő ofszet nyomógépek nyo­mólemeze már írem ólomból van, és készítésük fotokémiai eljárással, filmről történik. A filmre azonban a szöveget még hagyományos techniká­val, ólommal nyomtatják. Az ólom köztudomásúlag mérge­ző, tehát már ez önmagában is elegendő ok lenne kikü­szöbölésére. De van még más is, ami ellene szól: a lassúság, a nehézkesség, és a nagy helyigény. Az ofszet technikához optimálisan a fényszedésen alapuló szöveg­előállítás csatlakozhat, mert ez rögtön a nyomóforma ké­szítéséhez szükséges filmet adja. A fényszedésnél a szöveget csak folyamatosan le kell ír­ni, a szavak elválasztását, a sorok rendezését az úgyneve­zett szedőszámítógép végzi. A korrigálás televízióképer­nyőhöz hasonló berendezé­sen történik majd, és a — már remélhetőleg hibátlan — szöveget tartalmazó mágnes­lemez vezérli a fényszedő­gép úgynevezett levilágító egységét. Ennek teljesítmé­nyére jellemzésül csak egy adatot közlünk: óránként 300 ezer jel előállítására képes. Ez lapunk egy vasárnapi szá­mával egyenlő. Ezzel a berendezéssel válik teljessé a könyvnyomtatás rendszere a Dürer Nyomdá­ban. És mert a programok nagyon egyszerűen, bárme­lyik nyelv szabályaira cse­rélhetők, könnyebbé, gyor­sabbá válik az idegen nyel­vű szövegkészítés is. És hogy amit eddig el­mondtunk az mennyire reali­tás, arra vonatkozóan elég talán a következő néhány tény ismertetése: a Dürer Nyomda az idén próbakép­pen készített néhány köny­vet amerikai exportra. Jövő­re már — bár a hitelfelté­telekben egy évvel későbbi időpont szerepel — több száz ezer dollár lesz a tőkés ex­port értéke. Az új tervciklus első évében pedig a vállalt egymillió dolláros export túl­teljesítése a cél. És ehhez az kell, hogy ne hagyják csök­kenni a mostani lendületet. Lónyai László — Ha a szocialista brigád­tól várható adminisztrációs teendőkben van is némi le­maradásuk, a munkában nagyon jók. Évek óta két műszakban dolgozzák le a hármat. — kezdi a bemuta­tást dr. Gáspár Ferenc, a bé­kési Viharsarok Termelőszö­vetkezet elnöke. Akikről szó van, a Rába Szocialista Bri­gád tagjai. Mint nevük is sejteti, nehézgépkezelők, közkeletűbb elnevezéssel: traktorosok. Samu István munkahelyi vezetővel szállunk be az UAZ terepjáróba, hogy megkeres­sük a brigád tagjait. — Nem könnyű megtalál­ni őket, mert a munka jelle­géből adódik, hogy egymás­tól távol, szórtan dolgoznak. Mégpedig sokat, napi 12 órát. Nem tudjuk másképp fel­szántani a több, mint 5 ezer hektárnyi szántót, mert ke­vesen vagyunk — mondja. — Nagyon kemények a földek, nehéz megmunkálni. Ez a kis szemerkélés se sokat segít. Annyit azonban tett, hogy feláztatta az utat. Az UAZ ide-oda csúszkál, szerencsére nem sokáig, mert feltűnik a láthatáron két nagy gép. Az' egyik K—700-as, a másik a névadó Rába-traktor. Fény­szórónk villogtatására a táb­la széléhez közelítenek, meg­állnak. Váradi László ésKri- zsán János a két pilóta. — öt órától dolgozunk — kezdi Váradi a beszélgetést. — Este öt, fél hat lesz, mi­re végzünk. Ma befejezzük ezt a táblát, holnap újat kez­dünk. Kemény munka ez, es­te már nem igen jut időnk szórakozni, tanulni. Még egy hónapig szántunk, utána a műhelyben dolgozunk. Ilyen­kor a főnök, Samu István tartja velünk a kapcsolatot, ő is tagja a brigádnak. Hogy mit ebédelek? Hát bizony hideget. Ma épp sültet. Ta­vasztól őszig a földön va­A felségjel: 1964-ben kezdte meg mű­ködését — magyar javaslat­ra — a KGST közös vagon­parkja, melyben Bulgária, Románia, Csehszlovákia, az NDK, Magyarország, Len­gyelország és a Szovjetunió érdekelt. A javaslat elfoga­dásakor. a tagországok mint­egy 93 ezer vasúti teherko­csiból alakították meg a kö­zös parkot. A gazdasági elő­nyök hamar bebizonyosod­tak, s néhány év alatt a parkban részt vevő teherko­csik száma megháromszoro­zódott. Mi tette szükségessé a kö­zös kocsipark felállítását? A nemzetközi és belföldi szál­lítások lebonyolítása minden tagország számára gondokat okoz. E gondok forrása: egyetlen ország sem képes olyan nagyra növelni teher­kocsiparkját, amilyenre a szállítási csúcsidőszakokban szüksége van, arról nem is szólva, hogy a csúcsidősza­kok között éz a hatalmas te­herkocsipark kihasználatlan lenne. Az integráció jelentő­sége éppen abban van, hogy a tagországok egymást köl­csönösen segítve, a szállítási csúcsidőszakokban rendel­keznek elegendő vasúti ko­csival. A tizenöt éves szer­vezet jelenleg mintegy 300 ezer vasúti teherkocsival ren­delkezik és ezek túlnyomó többsége nagy teherbírású, 60 tonnás, négytengelyes vagon. Érdekes betekinteni az OPW (ez a közös vagonpark KGST-rövidítése) működési szabályzatába. A közös ko­csiparkba beadott járművek továbbra is nemzeti tulaj­donban maradnak. Ezért az OPW-jelzés mellett minden teherkocsin szerepel a tulaj­donos vasút „felségjele” is. Az egyes tagországok vas- utai annyi OPW-kocsit ve­hetnek díjmentesen igénybe, ahány kocsit a parkba be­adtak. Csak e mennyiség fo­gyunk, ilyenkor nem élünk nagy brigádéletet. Most a munka a legfontosabb, ha befejeztük, jöhet a többi. — Most készült el a há­zam — mondja Krizsán Já- .nos —, a brigád sokat segí­tett az építkezésben. Nem pihenünk, kezdjük a követ­kezőt, a Váradiét. Legutóbb, egy aratási vacsorán, szín­házlátogatáson volt együtt a brigád. Ez a harmadik év alakulás óta. Már régóta fog-' lalkozunk az üzemanyag-ta­karékossággal. Vigyázunk, hogy tankolásnál ne csepeg­jen el az olaj, a fogyasztást pedig bemérőpadon ellen­őrizzük. Azért is jó együtt, mert ha valakivel baj tör­ténik, lerobban a gépe, biz­tos van segítsége. Vagy a brigádhoz tartozó körzeti szerelő, vagy az éppen kö­zelben levő társ. Búcsúzunk, felbőg a két gépmonstrum, földbe mé­lyednek az ekék, továbbsza­porodnak a barázdák. * * * — A brigádvezető a gép­műhelyben van, most szere­lik át a John Deere-jére az ekét, mert eddig tárcsázott. — Menjünk oda — java­solja kísérőm. A borosgyáni gépműhely­ben nemcsak Pusztai Sándor brigádvezetőt, hanem váltó­társát, Mihalik Mátyást is ott találjuk. — A brigádot jónak tar­tom, csak ritkán találkozunk — kezdi Pusztai Sándor. — Nem olyan ez, mint a gyár, egyik az egyik táblán, másik a másikon. Csak a holtsze­zonokban tudunk társadalmi munkát végezni, máskor nem. Különösen ilyenkor, ősszel rossz. Későn virrad és hamar sötétedik. Ha éjsza­kás az ember, nappal alszik, éjjel dolgozik. Ha letelt a hét, szinte vakít a nappali világosság. OPW lőtt kell kocsihasználati dí­jat fizetni. A díjat azok a tagvasutak kapják, melyek­nek kocsijai más tagorszá­gok területén tartózkodnaik. A nyugati vasúttársaságok is felismerték az együttmű­ködés előnyeit. Ennek egyik általánosan elterjedt formá­ja a RIV-egyezmény, mely­hez tőkés- és szocialista vas­utak egyaránt tartoznak. En­nek keretében Európa min­den országában találkozha- : tunk MÁV cégjelzésfl ko- ' csíkkal és természetesen ha­zánkban is megfordulnak a tőkés társaságok vasúti te­herkocsijai. Az OPW azonban ennél fejlettebb együttműködési forma, mert az üzleti elő­nyökön kívül a részt vevő országok népgazdasági érde­keit tartja elsődlegesnek. A park létrejöttének köszönhe­tő, hogy a gazdaságtalan üres kocsifutások mennyisé­ge 50 százalékról 30 száza­lékra csökkent, és ezzel a szocialista tulajdonban levő vasúti kocsik fuvarozási ha­tékonysága arányosan meg­nőtt. Az OPW legfőbb előnye az, hogy 15 éves fennállása bebizonyította: fuvarozási kapacitáshiány azóta nem gátolta egyik tagország ipa­rának, mezőgazdaságának fejlődését sem, s lehetővé tette a tőkés országokba irá­nyuló szocialista export gyors, zökkenőmentes lebo­nyolítását is. A KGST vezető testületéi ugyanakkor megkülönbözte­tett figyelemmel kísérik az OPW fejlesztését is, ami a tagországok gazdasági lehe­tőségeinek függvénye. Az el­múlt 15 év tapasztalatai bi­zonyítják, hogy az OPW a szocialista integráció járható útja, és a park bővítése a részt vevő országok számá­ra kifizetődő beruházás. Bermann István Közéletről és brigádról... Űszi beszélgetés Ismeretlenségből az élvonalba

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents