Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-03 / 258. szám

1979. november 3., szombat Sikerek és válságok után... A Manzárd színjátszó színpad újjászületése Egy négy évvel ezelőtti kép az alapítókról Eredményesen zárultak a KPVDSZ kulturális napok Zaj, füst, tömeg. Ki a pult mellett áll, ki az asztalok­hoz telepedett, s most elgon­dolkodva forgatja söröskor­sóját. Talán a nap esemé­nyein méláztak el, vagy csak egyszerűen azt figyelik, hogy a hab miként simul egyre jobban a folyadék színéhez. Van, aki siet. Mohón fel­hajtja a napi adagot — ki mit és mennyit —, aztán máris továbbáll, várja a csa­lád. Mások ráérősen kortyol­gatnak, majd csak eltelik az este valahogy... A bejárattal szembeni ajtó a nagyterembe vezet. A kép 5 itt jóval biztatóbb. Az Ál- ,'lami Építőipari Vállalat — amelynek művelődési házá­ban vág' ink — asztalitenisz- bajnoksága zajlik. A terem közepén fürgén pattognak a hófehér labdák, az egymás mellé" állított asztalokon. — Ott szerva! — Jó, csere ... — Négy—három — pat­tognak a szavak is, ide-oda. Ez már történelem Az emeleti klubszobában fiúk-lányok gyülekeznek. Ilyenkor, szerdán este pró­bál a Manzárd irodalmi színpad. Farkas László a csoport megalakulása, 1975 óta vezeti a társaságot. Vol­tak sikeres hónapok, s vál­sághelyzetek is azóta. De ne vágjunk a dolgok elébe... Még van idő fél hétig, a színpad vezetője szívesen emlékezik: — Négy éve, szeptember 1-én alakult a színpad 12 taggal. Mind az építőknél dolgoztak, s KlSZ-vállalás- ként kezdték el. A tűzke­resztség, az első fellépés a november 7-i ünnepségen volt. Orosz tájleíró verseket mondtunk, melyet diaképek­kel festettük alá. Sikerünk volt, s az akkoriak ezen fel­buzdulva szíves örömest vet­tek részt a további munká­ban. Közben barna fiatalember lép be, akit a szokottnál is nagyobb lelkesedéssel fogad­nak. Farkas László megsza­kítva elbeszélését hozzáfor­dul: — Gyere, Sanyi, már vár­tunk! A régi szép időkről van szó. Mácsai Sándort — aki im­már egyedül jár az alapító tagok közül — nem kell so­ká biztatni. Leül, s egy da­rabig csendben figyeli a színpad vezetőjének szavait, hogy tudja hol tartunk: — Nos — folytatja Farkas László —, még az év decem­berében új műsort kezdtünk tanulni, egy helytörténeti ka­barét, mellyel az 1976 ápri­lisában megrendezett megyei alapminősítésen kiváló he­lyezést értünk el. Az orszá­gos találkozóról ezüst minő­sítéssel és a megye legjobb iroda'™' színjátszó csoportja címmel tértünk haza. Szép eredmény volt ez, hiszen az országos minősítőn me­gyénkből több mint 10 csa­pat vett részt. — De nemcsak ilyen ren­dezvényen léptünk fel — szól közbe most már Mácsai Sanyi is —, jártunk az épí­tők munkásszállásain, ifjúsá­gi klubokban, mikor hová hívtak. Roppant hálás volt a közönség. Volt bukás is... Közben, mint az amatőr csoportoknál általában, las­san kicserélődött a társaság. Volt, aki bevonult katoná­nak, mások családot alapí­tottak, egyszóval alig ma­radtak néhányan az alapítók közül. — Az újakkal valami mást akartunk elkezdeni — veszi vissza a szót Farkas László —, Kornis Mihály Halál­folklór című írását dolgoz­tuk fel. A 11- szereplő nem a színpadon lépett fel, hanem a közönség soraiból felállva életének fordulatairól beszélt. Az új műsort 1977 végén az ifjúsági házban megrendezett alapminősítő technikai be­mutatóján avattuk. Nagy port kavartunk vele. Ugyan­ezzel Debrecenben, a terüle­ti országos minősítésen csú­nyán megbuktunk. Mert ilyen is volt... — Ebben az időben jutott eszembe — mondja a többi­ek vidám beszélgetésére, hangját felerősítve Mácsa Sanyi —, hogy talán én is tudnék írni valamit. Így szü­letett meg az építőipari ka­baré, mellyel a múlt év ok­tóberében elnyertük az ÉFÉ- DOSZ országos nívódíját. A vállalatnál is lelkes fogadta­tása volt a darabnak. Nemcsak a műsorokra, a csoport tagjaira is jellemző volt — s most is az — a vi­dámság. Bohóctréfákkal is nróbálkoztak ... — Az iskolacentrumban 400 diáklány előtt mutattuk be. Egyszer csak látjuk, a lá­nyok felengedtek a színpadra egy tacskót. Könnyen beful­ladhatott volna az előadás, ha Sanyi nem találja fel ma­gát: „Hogy megváltozott az A hajdani pásztoréletet megelevenítő sakktáblákat, illetve sakkfigurákat készíte­nek a Baranyai Népművé­szeti Szövetkezet faragói. Kisbojtárok sorakoznak a gyalogok helyén, számadó juhász és juhászné tölti be a király, illetve a vezér sze­repét. A figurák formái a népművészet hagyományos motívumait őrzik, s mind­egyiket kézi megmunkálás­sal faragják a szövetkezet bedolgozói. Késeik alatt ed­dig 14-féle késziei OZiU.vliCltj s valamenyi elnyerte a kül­anyósod” mondta a partne­rének, ezzel felvette és kivit­te a riadt jószágot. Módszertani központ, vagy sem ? A csoport vezetője ezután nem sokkal, több hónapra ágynak esett. Helyébe Stein- wendel József vette át, s vitte tovább a társaságot. Így aztán, Farkas László felgyógyultával két színját­szó csoport lett az egyből. A ház vezetőségi ülése elé ke­rült az ügy, s megszületett a döntés. Ha mindkét társaság megerősödik, s megfelelő lét­számmal kibővül, maradhat­nak mindketten. Az ily mó­don kialakult módszertani központban aztán lehetnek kezdő, haladó színjátszók, s a beszédtechnikai és egyéb képzést is itt helyben olda­nák meg. Az ötletet a Me­gyei Művelődési Központ is támogatta. Addig azonban á Manzárdnak ismét el kell ér­nie régi nívóját. — Most a fiatalokat tobo­rozzuk magunk köré — mondja Farkas László már felállóban. — Minél többen összejövünk, annál jobb. Az új műsor már kész, s a de­cember 2-i minősítésre el kell készülniük az „üzemi tízért”-tel. A szereposztást ezen a próbán kezdik. Kezdődik a szereposztás Elbúcsúzunk, kezdődhet a próba. Farkas László előbb a magával hozott bőröndöt nyitja ki. Púder, pipereken­dő, és ki tudja még mi min­den előkerül belőle. Különö­sen a lányok nézegetik el­bűvöltem Még egy kis be­szélgetés, egy új lámpát is kipróbálnak... — Most felolvasom a szö­veget — mondja Farkas László, s már kezdi is Hő- zöng Ödön, Tutti, Pitti, Fe­kete és Fehér történetét. Az üzemi büfé előtt sorakoznak, kávéjukra várva. földi vásárlók tetszését. Eze­ket a népi sakkfigurákat ugyanis exportálja az AR- TEX Külkereskedelmi Válla­lat. Ausztria, Hollandia, • Dá­nia és az Egyesült Államok mellett a Német Szövetségi Köztársaságba is eljutnak a mívesen megmunkált készle­tek. Az NSZK-ba az idén szálítanak először: az év vé­géig 800 készetet. Bizonyos, hogy jut belőlük a kará­csonyfák alá is, hiszen az el­ső . ’ ~K,'t már elküldte az AU'íea. A Kereskedelmi, Pénz­ügyi és Vendéglátóipari Dol­gozók Szakszervezetének Bé­kés megyei bizottsága októ­ber 1. és 29. között a tizen­kilencedik alkalommal ren­dezte meg kulturális napjait. Az eseménysorozat elsődle­ges célja az volt, hogy a rendezett programok a szak­ma dolgozóinak művelődését, közösségi nevelését, tartal­mas szórakozását biztosítsák; a munkahelyeken a közmű­velődés fontosságára irányít­sák a figyelmet; folyamatos­sá tegyék ezt a tevékenysé­get. A hétfőn megtartott nagy­szabású gyomai záróünnep­ségen sor került a közel egy hónap eseményeinek értéke­lésére is. A kiemelt, megyei szervezésű rendezvények kö­zül kiemelkedő volt a szak­ma fiataljainak rendezett vers- és prózamondóver­seny, a bizalmiak tanácsko­zása a megnövekedett jog- és hatáskörükkel kapcsolatos tapasztalatokról, és a továb­bi feladatokról, valamint Móricz és Móra műveiből rendezett szellemi vetélkedő, amelyen 27 csapat nyolcvan tagja versenyzett. Az alapszervezeti, mun­kahelyi rendezvények közül Jelentős sikert ért el a Magyar Televízió verseny­filmje a milánói nemzetkö­zi filmfesztiválon: A Kéz­nyomok című dokumentum­film alkotói a fődíjjal térhet­tek haza. Mint Szemes Ma­rianne, a film rendezője az MTI munkatársának el­mondta : Milánóban idén negyvenedik alkalommal rendezték meg a filmvásár­lást, s egyidejűleg másod­szor került sor a nemzetkö­zi filmfesztiválra, amely­nek címe: „Korunk gyerme­ke a világban”. Az UNESCO — az 1979-es gyermekévet előkészítendő — felhívást intézett a világ jelentős televíziós társaságai­hoz, hogy készítsenek doku­mentumfilmet a nemzetközi gyermekév tiszteletére. A milánói vásárra érkezett al­kotások közül kiválogatták azt a 100 művet, amelyik a gyermekekről és a gyerme­keknek szól. A neves film­szakemberekből álló feszti- válzsüri e filmek közül a a megyei élelmiszer-kiske­reskedelmi vállalat és a kondorosi ÁFÉSZ dolgozói­nak érdekes hobbikiállítása is említést érdemel. A med- gyesegyházi ÁFÉSZ Koszta Rozália, a mezőkovácsházi pedig Tóth Ernő festőmű­vész tárlatát rendezte meg. A KPVDSZ Napsugár báb­együttese, valamint .a gyo­mai szövetkezeti táncegyüt­tes több alkalommal, külön­böző munkahelyeken szóra­koztatta a szakma szervezett dolgozóit, illetve a gyerme­keket. A felsoroltakon kívül — számokkal aligha kifejezhető mennyiségben — igen sok, változatos kulturális-közmű­velődési programokat szer­veztek a munkahelyek szak- szervezeti bizottságai, a he­lyi művelődést támogató vállalati művelődési bizottsá­gok. A KPVDSZ kulturális na­pok is akkor éri el igazán a célját, ha a 29 nap ese­ménysorozata csak indulója, illetve évi állomása a mun­kásművelődés folyamatának. S ennek megvalósításában sokat tehet a szakszervezeti mozgalom minden aktivistá­ja, tisztségviselője is. gyermekekről szóló kategó­riában a Magyar Televízió és a MAFILM közösen ké­szített alkotásának ítélte az abszolút fődíjat. A gyerme­keknek szóló kategóriában egy japán rajzfilm kapta a fődíjat. A 40 perces „Kéznyomok” című dokumentumfilm — amelynek alkotógárdájában Morvay István újságíró, dr. Morvay Judit, az MTA néprajzi kutatócsoportjának tudományos munkatársa, Haraszti Zsolt operatőr, Lőrincz Zsuzsa szerkesz­tő, Di Pol Jolanda vá­gó szerepelt — alapgon­dolata szerint a 10—12 éves unokák szemével nézi a nagyapák generációját. A film egy-egy epizódja azt vizsgálja, mit tud a mező­kövesdi summás, a hortobá­gyi csikós, a karancsaljai bányász, és a budapesti szobrászművész unokája nagyapjának gyermek- és ifjúkoráról, milyen szoros közöttük az érzelmi kapcso­lat. MOZI Magyar rapszódia A vetítés után elűzhetetlen csalódást éreztem. Több ok­ból is. Először azért, mert ez a Magyar rapszódia olyan Jancsó-film, mintha nem is Jancsó Miklós rendezte vol­na, hanem egy tanítványa, egy fiatal rendező, aki pél­daképének minden rutiníro- zott kellékét rágyömöszölte a szegény filmszalagra. Csalód­tam azért is, mert felidéz­tem magamban a Szegényle­gényeket, a Csillagosokat, és odatettem melléjük a Ma­gyar rapszódiát... Ami ama­zokban mélyről jött, ami amazokban megfogott, ami eredeti volt, az itt puszta önismétlés, keresettség, pa­noptikumszerű felvonulta­tás ... Sajnálatos, de köny- nyűszerrel bizonyítható, ha a Jancsó korábbi filmjeinek élményén fogant elfogultsá­gunkat legyőzzük: a Ma­gyar rapszódia utánzatnak, az eredetik, a valóságosak kliséjének tűnik. Pedig nagy a vállalkozás! Valahol azt nyilatkozta a rendező, hogy „elemezni kell a világot, szabadon, nem skolasztikusán”. Itt, ebben a rapszódiában egy életutat kí­vánt elemezni forgatókönyv­író társával, Hernádi Gyulá­val együtt. Lehetne ez az Áchim-gyilkos Bajcsy fiúk, közülük is Endre életútja, de nem az, még akkor sem, ha egy-egy mozzanata emlékez­tet is az egykori csabai tra­gédiára. Egy magyar ember életútja ez, egy dzsentrié, aki iszonyú vívódások árán jut el oda, hogy rátaláljon a néphez vezető útra. Jancsó szerint: „Még egy olyan em­ber is, aki a legnagyobb vét­ket követi el, vissza tud lépni olyan útra, amelyik másoknak hasznos, sőt még példa is lehet.” Kitűnik ebből az idézetből is, hogy a vállalkozás nem volt csekély. Hogy miért nem sikerült ebből igazi fil­met forgatni, azt az alkotók bizonyára jobban tudják, ha felmérték, hol követtek el hibákat? Feltételezem, hogy rájön­nek: a formai jegyek elural­kodása nem vezet sehová sem. Azt is látni kellene, hogy sok ember általában lenyűgöző hatást kelthet, pláne, ha gyertya vagy fák­lya ég a kezükben, vagy ha­di négyszögben, ha kell,, ha nem lövöldöznek; vagy víz­sugárral spriccelik egymást, vagy égő koporsót vontatnak a vízen; — de ez mind csak az operatőr csemegéje, kül­sőség, és az is marad így egymásra hordva, mert sem­legesítik egymást, és elfedik a valódi mondanivalót. Bizony az történt, hogy ez a Jancsó-film mozgó élőkép­nek tűnik inkább, közhely­sornak, miközben már az sem zavarja a nézőt, hogy ennyi víz nem folyt, nem zúdult, nem hömpölygött még le és ki egyetlen magyar filmben és -bői sem, mint itt. A befejező kép a kenyér­rel, az egymáshoz feszülő vállakkal és szúrós tekinte­tekkel egyenesen proletkult- idézet. Szimbólumnak, kód­jelzésnek sok, plakát szín­vonalú, semmint felemelő. Kár érte. Sass Ervin SZÍNHÁZ, mozi 1979. november 3-án, szomba­ton, Gyulán, 19.00 órakor: AZ ARANY EMBER * * * Békési Bástya: 4 órakor: Ven­dégek Vadnyugaton — 6 és ne­gyed 9 órakor: Kínai negyed. Békéscsabai Építők Kultúrott- hona: 5 órakor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül — 7 órakor: Az utolsó szolgálat. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Péter cár és a szerecsen — du. 4 óra­kor: Ulzana — 6 és 8 órakor: Dráma a tengerparton. Békés­csabai Terv: fél 6 órakor: A Vadnyugat hőskora. I., n. rész. Gyulai Erkel: A fekete farka­sok üvöltése. Gyulai Petőfi: 3 és 5 órakor: -Születésnap — 7 órakor: Száll a kakukk fészké­re. Orosházi Partizán: fél 1 és fél 6 órakor: Sztrogof Mihály — fél 8 órakor: Júlia. txiraantx»\«xm\mxlilax'cnmvruxvmx«wmw»m> Az újkígyósi könyvtárnak — amely minden munkanapon, heti 44 órában tart nyitva — rendszeres látogatói az öregek I otthonának tagjai is Fotó: Gál Edit Az ajtó csendben csukó­dik utánunk. Nagy Ágnes Népművészeti sakktábla Magyar tévéfilm sikere Milánóban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents