Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-24 / 275. szám

1979. november 24., szombat

nruukfiTcí

Nem

a közgazdász szemével

N

oha az integrációról már korábban is hallottam, ám valódi tartalmát, mélyebb értelmét csak úgy 1965 táján, az egyetemi éveim alatt ismerhettem meg. Az egyik szeminárium után az adjunktusunkkal folytatott beszélgetés közben fordult elő mind gyakrabban ez a szó, s a hosz- szúra nyúlt vitát követően már nem is tűnt olyan idegennek, olyan homályosnak az igazi jelentés. Aztán tel- tek-múltak az évek. A sajtóban, a rádióban, a televízióban is egyre gyakrabban tapasztalhattuk: hogyan valósul meg a gyakorlatban a KGST-országok között létrejött tudományos-műszaki együttműködés; milyen eredményekkel járnak a kooperációkról, a gyártmányfejlesztésről és az új technológiákról aláírt megállapodások.

Természetesen nemcsak a külföldi, hanem a hazai vállalatok, szövetkezetek és intézmények kapcsolatfelvétele is ezernyi lehetőséget rejtett és rejt magában. Nem szükséges magasabb iskolai végzettség ahhoz, hogy valaki megértse: miért jobb, hanem minden állam foglalkozik például autóbuszgyártással; vagy milyen előnyök származhatnak a termékek előállításával összefüggő szakosodásból, illetve a szabványosításból. Azt sem nehéz belátni: sok esetben milliós nagyságú megtakarítást jelent a megfelelő feltételek között végrehajtott egyesítés; ha például egy-egy azonos jellegű intézményt közös gazdasági irányítás alá vonnak össze a felettes szervek.

A „trösztösítés” szóval először 1962 telén találkoztam. Azt az üzemet, ahol segédmunkásként magam is dolgoztam, hasonló jellegű egységekkel vonták össze. Ebből adódóan létszámfölösleg keletkezett, s nekem és még néhány szakinak már nem újították meg a szerződést. Kénytelenek voltunk új munkahely után nézni. (Jó példa ez arra, hogyan ütközik össze esetenként az állami és az egyéni érdek.) Jól emlékszem, akkortájt még nem mutatkozott olyan nagy kereslet az anyagmozgatók iránt. Az irodák kezdtek megtelni érettségizettekkel... A segédmunkások közül sokan betanított munkások lettek, és többen különböző szakmákat is elsajátítottak. Azután új üzemek létesültek, rekonstrukciókra került sor, ami új munkalehetőséget teremtett. Akkoriban még sokan áramlottak a mezőgazdaságból az iparba. Mindnyájan emlékszünk arra, hogy az állami vállalatok, a szövetkezetek gyakran kerültek nehéz helyzetbe. Később már a munkaerő-csábítás sem volt ritka jelenség. Ennek megakadályozására különféle intézkedéseket hoztak a munkaerő-gazdálkodással foglalkozó irányító szervek. Az évről évre gyarapodó irodai adminisztrációnak a létszámstop bevezetésével igyekezték gátat vetni. (Természetesen még így is sok volt a „kiskapu”.)

A világgazdasági helyzet rosszabbodása következtében egyre gyakrabban szerepeltek a következő szavak & kifejezések : exportképesség,

cserearányromlás, a termelés hatékonysága, a kiapadóban levő munkaerőforrások stb.

Mint ismeretes, ezeket már korábban is használták, de itt most csupán a gyors és széles körű elterjedésükre utalok. Talán helytelen is lenne — nem közgazdász létemre — mélyebb fejtegetésekbe bocsátkozni. Ezért — noha továbbra is csak az átlagember szintjén maradva kívánom papírra vetni gondolataimat — érdemes néhány országos visszhangot kiváltó cikkre visszaemlékezni: a kesudió-vitákra, a műszaki újításokkal és találmányokkal kapcsolatos nagy tömegű hozzászólásokra és így tovább.

Közhelynek tartjuk, mégis leírjuk: aki piacról él, többé vagy kevésbé csakis a saját pénztárcáján érez meg egy- egy árrendezést, ákarom mondani: áremelkedést. Régen nem egy embert hallottam zsörtölődni amiatt, hogy az árrendezés nem fejezi ki világosan a tartalmat. Igaz, kezdetben, de még napjainkban is, helytelen csak (!) áremelkedést emlegetni. Eleinte ugyanis valóban az történt, hogy bizonyos árucikkeket drágábban, másokat viszont — a rendezés után — olcsóbban kaphattunk meg. Mostanában: egyes termékek, szolgáltatások ára növekszik, másoké változatlan marad. Az viszont tény: hogy a magasabb árak miatt jelentkező többletkiadásokat az állam elsősorban a szociális helyzet javításával (családi pótlék, gyermekgondozási segély, nyugdíj stb.) ellensúlyozza.

M

i várható még? Milyen hatékony lesz az 1980-ban életbe lépő új bér- és keresetszabályozási rendszer? Reméljük: a jobbnál jobb lehetőségeket kereső-kutató gazdasági, műszaki szakembereink megtalálják a kiutat, s meghatározzák annak a módját is: hogyan lehet leküzdeni a jelenlegi belső gazdasági nehézségeket.

Bukovinszky István

Édes — keserű

Való igaz, ma már nem látni csokoládét majszoló gyereket ábrázoló plakátokat. Persze, ettől még lehet szeretni az édességet. A korszerű táplálkozás propagandája kétségtelenül „ártott” a cukorkák, desszertek forgalmának. Aztán jött az áremelés és egycsapásra csökkent a kereslet. Egyszerű közgazdasági következmény: a gyárak kevesebbet termelték, arra számítva, hogy ez most már örökké így lesz. Füstbe ment az az optimizmus, amely szerint az V. ötéves terv első esztendeiben évente 5 százalékkal több édességet gyártanak. Tavaly például 105 ezer tonna áru került az üzletekbe, 15 ezer tonnával kevesebb, mint az előző évben.

A Magyar Édesipar vezetői most keseregnek: 1979- ben 2,5—3 százalékkal nő ugyan a termelés, de még mindig nem éri el a két évvel ezelőtti szintet. A kereslet viszont egyre jobban nő.

Az ágazat belekerült egy olyan bűvös körbe, amelyből nehéz lesz kitalálni. Miért? Mindenekelőtt aggasztóan kevés a munkáskéz, a gyártóberendezések elavultak. Ugyanakkor az alapanyagok nagy része tőkés importból származik a csomagolóanyagokkal együtt, amely megdrágítja az előállítást. Mégsem lehet egy kézlegyintéssel elintézni a dolgot, mondván: nem nagy ügy, van nekünk égetőbb gondunk, mint az édesipar.

A fejlesztési törekvéseket jelzi, hogy ebben a tervidőszakban megkezdődött a gyárak, a berendezések felújítása. Szégyenkezve vallotta be a vezérigazgató legutóbbi sajtóértekezletén: 50 éves

gépekkel pörkölik a kávét. Jövőre helyezik üzembe azt a berendezést, amelynek segítségével évente 130 tonna nyerskávét takarítanak meg. Lehet számolni: egyetlen tonna 4000—4700 dollárba

Nyugdfjastalálkozó a Gyulai Harisnyagyárban

A Budapesti Harisnyagyár gyulai gyáregységének nyugdíjasai találkoztak az elmúlt napokban a Jókai Művelődési Házban. Hagyomány már, hogy a gyár vezetői minden év utolsó negyedében meghívják nyugdíjasaikat. Az idén is több mint 200-an jöttek el. A megjelenteket Fekete Józsefné, a szakszervezeti bizottság titkára köszöntötte, majd ke- gyeletes szavakkal emlékezett meg azokról, akik már nem tudtak eljönni. A gyár igazgatója, Horváth István tájékoztatta a résztvevőket a gyár jelenlegi helyzetéről, de beszélt a távlati tervekről is, majd meleg szavakkal mondott köszönetét azoknak a nyugdíjasoknak, akik munkájukkal még ma is segítséget nyújtanak a tervek * teljesítésében.

Az ünnepélyes aktus után • kötetlen beszélgetés alakúit [ ki a résztvevők között. - Emelte a hangulatot Dobra S Károly és zenekara, és meg- j ható pillanatokban sem volt hiány. Andó Mihály i énekes itt találkozott régi ; harcostársával, Székely Vil- • mossál és természetesen az : első dal neki szólt, majd egymás után hangzottak el a ■ legszebb magyar nóták, né- < hányán táncra kerekedtek, l fiatalos jókedvvel telt meg a ' terem. A nyugdíjasok névé- : ben Borbély Jánosné mon- ■ dott köszönetét a gyár veze- ■ tőinek a kellemes és jó han- : gulatú nyugdíjastalálkozó * megrendezéséért.

Miről ír a Fáklya?

A Fáklya november 18-án megjelent 22. száma érdekes gazdaságpolitikai cikkeket közöl Murmanszk kikötővárosnak a szovjet hajózásban betöltött fontos szerepéről, Szibéria faanyagának ipari hasznosításáról a kőolaj nemzetközi forgalmazásának a KGST-n belül kedvezményes jellemzőiről és a kenyérgabona termesztésének, illetve a táplálkozásnak a kérdésköréről.

jet női mellúszók olimpiai ; reményeiről olvashatunk ké- : pes riportot.

**• .

■

Hagyományos anyagokkal. • Fáklya-fotóval, orosz nyelv- S leckével, filmismertetővel, a : Szovjet Kultúra és Tudó- ■ mány Háza programjának ! közlésével zárul a szám.

Kitüntetettek

Laszli Pá|

Laszli Pál életútja mások életrajzában is fellelhető. Sok ezer emberében, akiket rábeszélt, nevelt, irányított, küzdelmekre vezetett. Napszámos szülők gyermeke. Téglagyári munkás, majd vasútépítő. A munkásmozgalomba már 1940-ben —

25 éves korában — bekapcsolódott Nagyszénáson, ahol született. Előbb a szociáldemokrata pártban tevékenykedett, majd a felszabadulás után a kommunista párt helyi szervezetének egyik alapító tagja, később titkára lett. Hamarosan az orosházi járás titkárául választották.

Onnan a megyei pártbizottság politikai munkatársává, innen pedig a pártközpont szervezői teendőivel bízták meg Mezőhegyesen. 1954-ben került hároméves pártfőiskolára és az ellenforradalom napjaiban részt vett a VII. kerületi pártház védelmében. Ezt követően lett párttitkár Mezőhegyesen, majd az egész mezőkovácsházi járásban. 1957 ős?én a megyei pártbizottság másodtitkárának tisztségébe került, utána négy évig a megyei tanács elnökhelyettese, majd a párt ismét Mezőhegyesre küldte, igazgatóhelyettesnek. Innen Zsadányba ment, ahol az állami gazdaság igazgatói posztját látta el.

Mostani beosztásával 1967- ben bízták meg. Azóta a gyulai Köröstáj Tsz elnöke. Jól hasznosítja gazdaságvezetési tapasztalatait. A gyenge adottságú szövetkezet ma eredményesen működik.

Gyula város gazdasági, társadalmi, politikai életének gazdagításában is jelentős szerepet vállal 63 éves kora ellenére.

A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést november 7-én vehette át.

(V. D.)

n szeghalmi postahivatalban

n hírlapkézbesítés elsőrendű feladat

A tudomány-technika ösz- szeállítás a földmágnesességről, a gépkocsi-égéstermék kiküszöbölésére irányuló jereváni kutatásokról, a fer- mentumoknak a vegyiparban játszott szerepéről ad hírt.

Adatokban gazdag publicisztika foglalkozik a Moszkvában megrendezett nemzetközi könyvkiállítással és vásárral, amelyre ezúttal második alkalommal kerül sor.

Színes képriport vezet el a hatvan éves születésnapját nemrég betöltött MOSZ- FILM területére, a 14 000 négyzetméteren fekvő

moszkvai filmvárosba,

amelyben a teljes újjáépítés után évente hetven filmet készítenek majd.

A hírek szerint januárban a Nemzeti Színházban fog rendezni Anatolij Efrosz, a moszkvai Malaja Bronnajai Színház főrendezője. Ehhez kapcsolódva a Fáklya interjút közöl a művésszel.

Megismerkedhetünk egy mai fiatallal, a húsz esztendős Ljudmilla Petriscsével, aki az uglicsi óragyári Kom- szomol-alapszervezet titkára.

A sportoldalakon a szovkerül ebből a termékből. Bármennyire hihetetlen: itt is szükség van a termékváltásra. Arra kell törekedni, hogy a kevés importanyagot tartalmazó édességek választékát bővítsék és javítsák a minőséget. Jellemző: ebben az évben 17 korszerűtlen termék gyártását szüntették meg, s 23 újabbal jelentkeztek a piacon. Dp ez még mindig kevés, hiszen a nők háztartási munkáját könnyítő lisztesárukból nem tudják kielégíteni az igényeket. A balmazújvárosi gyár beruházása késik, előreláthatólag csak 1983-ban kezdi meg a gyártást.

Ez tényleg messze van, nem úgy, mint a karácsony. Télapóra 850 tonna figurát állít elő a diósgyőri üzem. Azt ígérik; a kereskedelem által rendelt 4410 tonna szaloncukor előállítását december 10-ig befejezik. Lesz ebben konzum, mártott kon- zum, desszert ég zselés szaloncukor. Hogy ez sok-e, vagy kevés, az ünnepek után kiderül, amikor szemügyre vesszük a kidobott fenyőágakat.

A szeghalmi postahivatal a nagyobbakhoz tartozik. Havi pénzforgalma ma már eléri a 60 millió forintot, ami annak tulajdonítható, hogy az utóbbi években jelentősen fejlődött a nagyközség. Üj üzemek létesültek, a régiek pedig bővültek.

Igen sok hírlap is érkezik Szeghalomra. Példányszámuk havonta mintegy 80 ezret tesz ki, aminek 65 százaléka napilap. A sok újságot a postán szortírozzák és a kézbesítők juttatják el az olvasókhoz, illetve a megrendelőkhöz.

Füri Gábor felügyelő, a hivatal vezetője ennek végrehajtását elsőrendű feladatnak tartja, amit így indokol:

— A posta — meghatározott díjazás ellenében — kötelezettséget vállal rá. A postát pedig itt a munkatársaimmal együtt én képviselem.

Hogy a kijelentése nem csupán szólam, azt Nagy Lajos, a Békés megyei Lapkiadó Vállalat terjesztési szakelőadója a következőkkel igazolja:

— Az év elején 6 hírlapkézbesítő helyett csak kettő volt. A posta 4 hónapig mégis mindennap pontosan eljuttatta az újságokat az olvasókhoz.

— Hogyan tudták megoldani? — fordulok Füri Gáborhoz.

— Második fordulót vállaltak a belterületi postai kézbesítők, a takarítónő pedig a hírlapdíj beszedésében segédkezett. Persze igen nagy feladatot jelentett Varga Ti- borné hírlapfelelősnek és valamennyiünknek a munka megszervezése.

— Különösen ki érdemelt dicséretet? — kérdezem Varga Tibornétól.

— A leginkább Juhász Ferenc postai kézbesítő tett ki magáért. A hivatal régi dolgozója. Jutalmazásra javasoltuk őt és a többieket is, akik kisegítették a hírlapkézbesítőket, de a szegedi igazgatóságtól telefonon azt üzenték, hogy nincs rá keret.

— Kapott már valaki komolyabb elismerést?

— Igen, két hírlapkézbesítő. Közülük Vasvári Gyuláné tavaly, Szívós Károlyné pedig az idén lett kiváló dolgozó. Tíz éve vannak itt, mindig derekasan kivették részüket a munkából. Az előfizetés-gyújtésben is jó eredményeket érnek el.

— Milyen felszerelésük van a hírlapkézbesitőknek?

— Van kerékpárjuk és bőrtáskájuk. Kaphatnának munkaköpenyt is, de arra nem tartanak igényt, mert az éppenséggel nem valami „divatos”. Kár a postának olyat beszereznie.

— Mi a legnehezebb a munkájukban?

— A nagy hideg, az eső, a vihar... Mindennap menniük kell. Nehéz a díjbeszedés is, mert olykor nem találják otthon, akit keresnek, de előfordul, hogy az előfizető azt mondja: jöjjön máskor, mert most nincs pénzem. Több belátásra lenne szükség.

Szétnézek a hivatalban. Látom, szűk a hely, nagy a zsúfoltság. Bővíteni kellene már ezt a postát, ahol jövőre várhatóan még nagyobb lesz a forgalom. És talán az sem ártana, ha szép egyenruhát kapnának a postások, ami az önbizalmukat és a tekintélyüket is növelné. Érezzék mindig, hogy a társadalomban igen fontos szerepet töltenek be!

Pásztor Béla

Nagy a forgalom a zsadányi ABC-áruházban: a lányok, asszonyok szövetet, kelmét, kendőt, pulóvert vásárolnak. Az ellátásra általában nincs panasz, de hús és felvágott ritkán és

kevés érkezik

Fotó: Veress Erzsi