Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-11 / 238. szám

1979. október 11., csütörtök KNiUMM Másfél óra Móricz és Móra világában Részlet a műsorból Fotó: Béla Ottó A romániai KISZ Központi Művészegyüttes sikere Gyulán A román KISZ Központi Művészegyüttes több mint 60 tagú zenekara, tánckara és énekkara október 9-én, a déli órákban érkezett meg Békéscsabára. A Butoi Sta- nescu Ion, a román KISZ Központi Művészegyüttes igazgatója, és Mocano Mi­chaela, a román KISZ KB osztályvezető-helyettese ve­zette küldöttséget a délutáni órákban fogadta Kibédi-Var- ga Lajos, a KISZ Békés me­gyei bizottságának titkára. Délután a Magyarországi Románok Demokratikus Szö­vetsége székházában Szilágyi Péter, a szövetség főtitkára, Albel Andor, a gyulai váro­si pártbizottság politikai munkatársa és Kozák Fe­renc, a városi KlSZ-bizott- ság titkára fogadta az együt­tes képviselőit. A szövetség főtitkára ezen a találkozón tájékoztatta a vendégeket a megyénkben élő román nem­zetiségi lakosok életéről, kul­turális, oktatási helyzetéről. Este, a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban telt ház előtt mutatták be mű­sorukat a román vendégek. Nagy sikerű bemutatkozásuk maradandó élményt nyújtott az est résztvevőinek. Az or­szág különböző városaiban fellépő művészegyüttes teg­nap, október 10-én utazott el megyénkből. Az Univerzál Kiskereske­delmi Vállalat békéscsabai központjának kultúrtermé­ben a hűsítős üvegekkel föl­szerelt asztalok mellett hét­főn este fél hatkor üres szé­kek állnak. A vetélkedő bri­gádok egy része még dolgo­zik, mások épp most csuk­ják be a boltot, s talán pont arról beszélgetnek, vajon ne­héz lesz-e ,az esti program? A nap, amelyet befejeznek, egyik helyen sem volt köny- nyű; nyolc órát állni, beszél­ni, kiszolgálni bármely ágá­ban is a kereskedelemnek: fárasztó. Akik pedig ide igyekeznek, azok nap mint nap a pult mögött állnak. — Tíz brigád jelentkezett — mondja Araczki János já­tékvezető, az szb. kultúrfele- lőse — de talán többen le­szünk, mert úgy hirdettük meg a vetélkedőt, hogy az utolsó pillanatban is be le­het nevezni. A szocialista brigádok egyébként megosz­lanak a mostani és a jövő heti — jóval tágabb témájú — versengés között. Azt jobb szó híján műveltségi vetélke­dőnek neveztük el. — Nekem meggyőződésem — szól közbe Szabó Imre szb.-titkár —, hogy a keres­kedőknek is kell a széles kö­rű iájékozottság. Az október hónap, a „KPVDSZ kulturá­lis napok” már tizenkilence­dik alkalommal sűrítetten nyújtja ezt. Év közben is vannak rendezvényeink, de ilyenkor jóval több. Elsején tartottuk a szakszervezeti oktatás ünnepélyes megnyi­tóját. Tizennyolc előadó ve­zetésével 394 tagunk vesz részt ebben a politikai okta­tásban. És a két vetélkedőn kívül három kiállítást is lát­hatnak dolgozóink itt és vi­déken is, mert oda is kivisz- szük. Fél hét felé egyre sűrűb­ben nyílik az ajtó. Főleg fia­tal nők jönnek. Keresik a helyet; itt-ott az asztalra ke­rül egy-két könyv, talán ér­demes még belenézni. Van­nak rutinos versenyzők — mint a központ két csapata —, akik már megszokták ezt a légkört. A háztartási bolt és a lakástextil brigád tagjai viszont újoncok, telve feszültséggel, várakozással. Az áruház cipőosztályának lányai, akár a gyermekruhá­zatiak, hozzászoktak a sze­repléshez. Fél hétkor a pót­asztalt is beállítják, mert egy csapat — a vas- és edénybolté — élt a beugrási lehetőséggel. S aztán kezdőd­het a játék. Bús Anikó bevezetőül Mó- riczot mond. A „Ki szép, ki jó”-t. Ízesen. Felvillan a fi­gyelem, és mire az elbeszé­lésbeli újdonsült vasutas megkéri a csúnya Julcsa ke­zét, az irodalom vonzásában vagyunk. Zsűri, versenyzők, vendégek egyaránt. És már jöhet a totó. A tizenhárom plusz egy kérdés, három va­riációban, ami, h,a mindre hibátlan a válasz, 14 pontot ér. összehajtó fejek, kis ta­nakodás, majd a jónak lá­tott bejelölése mindkét lis­tán. Hannibál tanár úr és Hitves Zsuzsika szelleme elevenedik föl hirtelen, s a Boldog ember lép be egy pil­lanatra, meg Apafi Mihály fejedelem tétova alakja. Van dolga a zsűrinek, de a brigádok sem maradnak munka nélkül. A kezdetkor bejelentett meglepetés kö­vetkezik. Mindenki költő le­het. A játékvezető elmagya­rázza, hogy rímeket kapnak egy-egy négy soros vershez, és 15 perc időt. Először cso­dálkozás, majd tűnődés. Az­tán itt is, ott is halk kunco­gás. Nem csoda. „Verem, ve­rem, terem, terem.” „Helén, delén, delén, telén.” Ki ne nevetne már előre. S a jó­kedv nem hagy alább, de minden csapat, kész, mire az idő lejár. Míg tart a cigarettaszünet, a zsűri asztalához költözik a vidámság. Nem is lehet ko­moly képpel kibírni, ahogy a jó humor és nagy igyekezet váltakozva fölbukkan a rendkívüli feladatból, amely elől egy brigád sem hátrált meg. Így aztán nehéz a há­rom szépirodalmi könyvnek gazdát találni. De végül is sikerül. Csupa kacagás az egész terem, amikor az első három verse elhangzik. Az igazi erőpróba viszont ezután következik. Huszon­hét kérdés közül húznak sorban a brigádok. És itt már a szerencse is közreját­szik, hiszen akaratlanul is akad könnyebb és nehezebb kérdés. Ki ne ismerné az Ár­vácskát vagy a Hét krajcárt és a Rokonokat, meg az Űri murit? És Rózsa Sándort vagy a Barbárokat? És az Arany koporsó, ,a Kincskere­ső kis ködmön, az Ének a búzamezőkről vagy a Rab ember fiai? Nemcsak a könyvek, egy-egy film és té­véjáték is segít fölidézésük­ben. Szaporodnak ,a pontok a táblán. Lassan kialakul a kép. Az első kettő már biz­tos, a harmadik is eldől a pótkérdések nyomán. Megér­demelten veszi át az első dí­jat a bolti könyvelés, a má­sodikat, az áruházi kötöttosz­tály, a harmadikat pedig a központi könyvelés brigádja. A jól pergő, szórakoztató ve­télkedés negyed kilencre vé­get ért. Vass Márta A győztes brigád: Kokavecz Andrásné, Szujó Ilona és Salát Julianna Fotó: Császár Lajos Porfelhő meg rongybaba... Gyermekfoglalkozás a múzeumban Tizenkilenc szürke ballon- dzsekis gyerek. Szépen egy­más kezét fogv,a jönnek. Ar­cukon csepp megilletődött- ség, amint átlépik a múze­um küszöbét, aztán hamar felenged a hangulat az is­merős arcok láttán, hiszen nem először hívták meg a fáspusztai nevelőotthon kis lakóit a békéscsabai Munká­csy Mihály Múzeum közmű­velődési osztályának mun­katársai. Dr. Tábori György előadása végleg feledteti a pillanatnyi zavart, hiszen melyik gyereket ne érdekel­nék a régi játékok? A felhő- csinálás porból, meg a por­rúgás, a sárból készített fi­gurákról s a kukucska já­tékról nem is beszélve. A falusi gyermekek fantáziája persze itt még nem állt meg, hiszen disznótor idején nagy kincs volt a hólyag, kitűnő foci készült belőle, s a régi ruhákról leszaggatott gom­bokkal is csodálatosan el le­hetett játszani. A kacsa­csontból bika, a fából kor­csolya, puska és kard, a nádból pedig sárkány ké­szült. A karikásostort is ma­guk csinálták, s estefelé, ha besötétedett, világító tökfej­jel riogatták lánypajtásaikat. ü □ Áhítatos csend van, csak néha kottyintanak közbe egy-egy kérdést, hogy: — És tessék mondani té­len mivel játszottak? Vagy: — Hogy nyílik ez az ör­döglakat? — mert lebegjen bár a szemük előtt a nagy­díj, egy csomag cukorka, az ördöngős szerszám csak nem akar kinyílni. Már végefelé járunk az előadásnak, s még mindig tátott szájjal figyelnek, ér­deklődéssel csillog a szemük. Kis szünet következik, amíg Kozák Mária és Pénzes Fe- rencné, az osztály munka­társai kiteszik a szükséges anyagokat az asztalra. Rongybaba készül, mindenki Így nyílik az ördöglakat — mutatja dr. Tábori György Fotó: Császár Lajos csinálhat, magának... Olló, fonál, rongyok minden mennyiségben és persze hur­kapálca is kell... Van, aki a nyelvét kint felejti a nagy munkában. Szilágyi Magdi már készen is van: — Én Margit néninek adom, ha hazamegyünk — mondja. Makocsai Sanyi cowboy-t csinált, roppant büszke rá. Árvái Imi inkább hozzálát egy másikhoz, mert az első­nek nem sikerült az arca. — Nekem az a piros anyag kell! — Hol az olló? Teljes a hangzavar. Hege­dűs Jani ezzel mit sem tö­rődve elmélyülten öltözteti sárga ruhába a babáját, az­tán áhítattal végignéz rajta, s elindul a „körútra”, hogy mindenki lássa, milyen ügyes volt. Márta néni — Tóth Fe- rencné — az egyik kísérő ta­nár és Dankovszky Ákos igazgató alig győzi megdi­csérni az „alkotásokat”. Jankovszki Jani még a derekára is rongyot köt — öv gyanánt — úgy nyújtja át tarka-barka babáját Tóthné- nak. — Ezt saját magam csinál­tam, Márta néninek. Lassan elkészülnek, min­denki a helyére ül, s még énekelnek egy kicsit, úgy táncoltatják meg a maguk­csinálta bábukat. — Legyen zsűri, aki el­dönti kié a legszebb — java­solja egy fekete gyerek. — Az első három kap egy-egy puszit, az lesz a fő­díj! — lelkesedik egy szösz­ke kislány. Eltelt az idő. Már öltöz­ködnek, amikor egy copfos felkiált: — Jöjjünk el ide máskor is, vetítésre. Kozák Mária bólint, lesz majd az is ... Nagy Ágnes SZÓRÓ • • Öregek Mindig csodáltam a tömör épületek terméskőből rakott falait, s elképzeltem az épí­tőmesterek munkáját, akik addig igazították az egymás­hoz alig-alig illő vaskos kő­zeteket, amíg azokból bás­tyatorony, vár vagy éppen lakóház sikeredett. Talán nem véletlen, hogy a Rádió­színház legutóbbi bemutató­ja után a csiszolatlan töm­bökből készült kemény fa­lak jutottak eszembe. Szako- nyi Károly Három dobás hat forint című hangjátéka szá­momra ugyanis olyan érzést keltett, mintha a szerző sza­bálytalan szeletkéket tépdelt volna a valóság szövetéből, s a látszólag össze se illő részeket próbálná egységes képpé — hangjátékká — öt­vözni. S ha már egy rádió­színházi élményt képzőmű­vészeti alkotáshoz hasonlí­tok, el kell mondanom, hogy Szakonyi Károly hangjáté­kát érdemesebb- volt „közel­ről” figyelni, vagyis a rész­letek hangulatát, mondani­valóját befogadni. Egyszerű, mindenki- által ismerős mag köré ragasztot­ta Szakonyi Károly a hang­képek mozaik darabjait. Az öregek hétköznapjainak be­mutatása szolgáltatta az al­kalmat, hogy elkalandozhas­sunk az élet, a mai valóság távolabbi tájaira is. Utazá­sunk során az öregek kör­nyezetében megismerhettük a középnemzedék olyan ko­ravénjeit, mint az a szövet­kezeti főkönyvelő, aki évek óta csak azért nem pihen, hogy elkészíthesse kacsalá­bon forgó lakását. Villanás­nyi képben találkozhattunk néhány mai „komornyikkal”, akik — a közösségtől kapott fizetésért — vetik a főnök kertjében a füvet, festik a kerítését, fuvarozzák csa­ládtagjait. Megszólalt az ügyeskedő építész, aki tíz „megyei fejesnek” készített nyaraló mellékanyagából fel­húzott magának is egy há­zat. — Tudja hol tartanék, ha mindent szabályosan csinál­tam volna? — tette fel a szónoki kérdést a főkönyve­lő. Válasz nem hangzott el, ígv a hallgató elgondolkod­hatott az esetleges feleleten. Ám a hangjátékban bemu­tatott visszásság többet mondott minden szónál. Természettől fogva védte­lenebbek, így segítő együtt­érzésünket is jobban meg­érdemlők az öregek. A pergő idő homokszemcséi érzéke­nyebbé, cselekvésre nehezeb­ben mozdulókká simítják az idős embereket. De a hétfő este megismert rádiószínhá­zi hősök nem csupán az el­kerülhetetlen súrlódások közt éltek, hanem a rájuk zúduló keményebb élmények is megropogtatták teherbíró ké­pességüket. A Varga Géza által rendezett hangjáték öregjei állták a sarat, de létükkel is figyelmeztettek, hogy nemcsak az idősekkel, de egymással is emberibb módon kellene bánnunk. (Andódy) SZÍNHÁZ, MOZI 1979. október 11-én, csütörtö­kön, Békéscsabán, 15.00 órakor: CSIPKERÓZSIKA Nemecsek-bérlet. 1979. október li-én, csütörtö­kön, Békéscsabán, 19.00 órakor: AZ ARANY EMBER Vörösmarty-bérlet. Békési Bástya: Allegro Barbá­ré. Békéscsabai Építők Kultúr- otthona: 5 órakor: Az Egér és a Macska, 7 órakor: Száguldás gyilkosságokkal. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: ven­dégek Vadnyugaton, 4 és 6 óra­kor: Won Ton Ton Hollywood megmentője. 8 órakor: Vendégek Vadnyugaton. Békéscsabai Terv: Csendes otthon. Gyulai Erkel: És újra a szerelem. Gyulai Pe­tőfi: 3 órakor: Egy kezdő va­rázsló viszontagságai, 5 és 7 órakor: A vasprefektus. Oros­házi Béke: Szandakan 8. Oros­házi Partizán: fél 4 órakor: Az űrből jött lovag, fél 6 és fél 8 órakor: A leprás nő. Szarvasi Táncsics: Forradás.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents