Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-06 / 234. szám
1979. október 6., szombat 0 Könyvtáravató és kiállítás * Tegnap, október 5-én délelőtt rendezte meg Békéscsabán a 635-ös számú Kulich Gyula Ipari Szakmunkásképző Intézet könyvtáravató ünnepségét. Az új könyvtárat — amelyet Baukó Mihály igazgató adott át — egy tanteremből alakították ki. lyiél- tó helyet kapott ezzel az a közel hétezer kötet, amelyeket eddig kétsorosán, szekrényben tároltak. A szabad- polcos rendszer bevezetésével az 560 diák kedvére válogathat szabad idejében. Mindezek mellett mintegy 40 leFotó: Gál Edit mez és csaknem 40-féle napi-, heti- és havilap segíti idejük hasznos eltöltését. Az iskola diákjainak és pedagógusainak régi álma vált most valóra. A tervek között szerepel bemutatópolcok felállítása, s különböző TIT-elő- adások szervezése is. Az avató ünnepség keretében megnyílt Csányi Béla nyugalmazott rajztanár kiállítása is az iskola folyosóján — Békéscsaba fejlődését ábrázoló képekből —, amelyet egy hónapig tekinthetnek meg az iskola hallgatói. Vendég a Kotlán Műhelynél Október 4-én, 5-én kétnapos baráti találkozót rendezett a megye képző- és iparművészeinek alkotói közössége, a Kohán Műhely. A találkozón részt vett a műhely tanácsadója, dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója is. A művészek csütörtökön Mladonyiczky Béla szobrász- művész, este pedig Gaburek Károly festőművész műtermét látogatták meg. Itt lehetőség nyílt arra, hogy első, közös tárlatuk — amely a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban most is megtekinthető — fogadtatásáról beszéljenek; tájékoztassák egymást alkotói terveikről. Sok szó esett arról is, hogy a Kohán Műhely milyen szerepet tölt be, illetve tölthet be Békés megye művelődési és művészeti életében. Különös figyelmet kell fordítanunk a nagyközönség ízlés- és formakultúrájának alakítására, fejlesztésére. Pénteken délelőtt a Kohán Műhely tagjai és tanácsadója Koszta Rozália festőművész „Gyermekportrék” című gyulai kiállítását tekintették meg. A baráti hangulatú, eszmecserékben gazdag találkozó újabb műtermek látogatásával zárult. Kovács Kati és az Univerzál együttes koncertje Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőház nagyterme ,a csütörtök délutáni koncert idejére zsúfolásig megtelt. A széksorokban ott ültek a négyéves kisgyerekek mellett az ötvenévesek is. A koncert a pár esztendő alatt teljesen újjászerveződött Univerzál együttes önálló félórás műFotó: Veress Erzsi sorával kezdődött. Az öttagú együttes saját, többnyire már jól ismert slágereit mutatta be, egy-egy világszámmal színesítve műsorát. Csak Király Tamás dobszólója tudta a meglehetősen iúdiszponál- tan játszó együttest, s ezzel a közönséget is sikeresen „felrázni”. S aztán színpadra lépett Kovács Kati, aki hosszú évek óta — tehetsége, egyénisége révén — a hazai popélet élvonalában bizonyítja képességét a mindenkori megújulásra. Lendületes berobbaná- sa a színpadra egy órán át képes volt azonos hőfokon tartani a közönség érdeklődését. Dalait a hazai és külföldi slágerlisták éléről válogatta. A tőle már megszokott biztonsággal interpretálta a legbonyolultabb hangzású lírai és kemény, rockos számokat egyaránt. S különösen nagy sikert aratott .a közönség kívánságára elénekelt dalaival. ízelítőt kaphattunk — a mellesleg több hangszeren is kiválóan játszó zeneszerző, Koncz Tibor — billentyűs kísérete mellett bemutatott készülő új lemezéből is. Kovács Kati tehát újból győzött... Koszorúzás az aradi vértanúk emlékművénél Az 1848/49-es szabadság- harc leverése után a győztes Habsburg-dinasztia véres bosszút állt a nemzet függetlenségéért, polgári haladáséért fegyvert fogott magyar honvédeken, honvédtiszteken. Ma 130 éve, hogy Aradon az osztrák katonai törvényszék, Haynau parancsára a magyar szabadságharc 13 vezetőjét kivégeztette. Az aradi 13 vértanú emlékművének megkoszorúzására ma reggel négytagú megyei delegáció utazott Romániába. A délelőtt 11 órakor sorra kerülő aktuson Nagy János megyei tanácselnök-helyettes, Bocskai Mi- hályné, az SZMT titkára, Kibédi-Varga Lajos, a KISZ megyei titkára és Szikszai Ferenc, a HNF megyei titkára helyezik el Békés megye képviseletében az emlékezés és kegyelet koszorúját az aradi vár melletti emlékműnél. A koszorúzáson részt vesz Magyarország bukaresti nagykövete is. Magyar—szovjet barátsági nap Hunyán Békéscsabán a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságán dr. Horváth Éva, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke, és Bálint Tibor, a Hazafias Népfront megyei bizottságának munkatársa fogadták Logvinov Vladimirt, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának előadóját, abból az alkalomból, hogy a szovjet— magyar barátsági nap rendezvényeire tegnap megyénkbe érkezett. A vendég délután Gyulára látogatott, majd Hunyán a községi tanácsnál a község szocialista brigádjainak életével, munkájával ismerkedett. Este 6 órakor barátsági esten vettek részt több mint 150-en, abból az alkalomból, hogy a falu 35 éve szabadult1 fel. Logvinov Vladimir, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának előadója tartott előadást. Közérdekű bejelentések Orosházán Október 5-én Orosházán, ülést tartott a járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság. Kiss Sándor, a NEB tagja tájékoztatta a bizottságot arról a vizsgálatról, melyet az Orosházi Állami Gazdaság keverőüzemében, az orosházi Petőfi, a kardoskúti Rákóczi és a nagyszénási Október 6. Termelőszövetkezetben tartottak. Arra kerestek választ, hogy miként gazdálkodnak az import termékekkel. Megállapították, hogy ezen a téren az előző évekhez képest jelentős a javulás. Az anyagok tárolása azonban több gazdaságnál kívánni valót hagy maga után. Az ülésen Mázán András, a járási-városi NEB elnöke a közérdekű bejelentések és panaszok intézéséről számolt be. Az utóbbi 3 hónapban % 5 érkezett a bizottsághoz. Közülük 5 közérdekű volt, a többi pedig panasz. Valamennyit megvizsgálták, és megfelelő intézkedéseket tettek. A közművelődési törvény végrehajtásával kapcsolatos vizsgálat nyomán tett javaslatokat is megfelelően hasznosították az ellenőrzött szervek. A Petőfi Művelődési Központ munkaközösségi kapcsolatot teremtett a járás nagyobb üzemeinek kulturális bizottságaival. Békéssámsonban a művelődési ház támogatására ebben az évben mintegy 10 ezer forintot fordít az Előre Termelőszövetkezet. Napirenden A füzesgyarmati tsz állattenyésztése Tegnap, október 5-én délelőtt Füzesgyarmaton, a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben tartott kihelyezett ülést a Békés megyei Tanács termelési és ellátási bizottsága. Az ülés első napirendi pontjaként a bizottság azokat az eredményeket értékelte, amelyeket a füzesgyarmati« tsz az állattenyésztésben és az állategészségügyi feladatok ellátásában ért el. A tanácskozáson részt veViharsarok Kupa Vasárnap kerül megrendezésre a Békés megyei Közlekedésbiztonsági Tanács szervezésében a Békéscsabai Fegyveres Erők Klubjának segítségével a Viharsarok Kupa elnevezésű motorkerékpár és személygépkocsi elméleti, ügyességi, szabályossági KRESZ-verseny. A megyei döntőre mind az 5 város, illetve 5 járás csapata meghívást kapott. Az elméleti versenyre a Fegyveres Erők Klubjában, az ügyességi próbára a Tanácsköztársaság úton, a szabályossági versenyre Békéscsaba belterületén kerül sor. Az öt-öt motorkerékpáros és személygépkocsis csapatok azonos kategóriában versenyeznek, s a legjobb 3-3 helyezett kap jutalmat. — vők helyszíni szemlén is meggyőződhettek arról, hogy a szövetkezet vezetői, szakemberei, az állattenyésztésben dolgozók nem kis munkával tették nyereségessé a négy állatfaj — a sertés, a szarvasmarha, a baromfi és a juh — tartását. Az évente 2 ezer 600 tonna sertéshúst, több mint 4 millió liter tejet, 850 hízómarhát, 300 vemhes üszőt értékesítő közös gazdaságban most áll befejezés előtt a baromfiágazat nagy léptékű fejlesztése, s már a juhászat fölfuttatására készülnek. Ezek után érthető, hogy a szövetkezetben az állategészségügy feladatait is főágazati szervezésben oldják meg. hiszen a nagy termelési értéket — 210 millió forintot — előállító állattenyésztésben ma már az állatorvosi teendőknek is csak szakosodva lehet eleget tenni. Az első napirendi pont lezárása után a termelési és ellátási bizottság dr. Szabó Sándor TEB-elnök előterjesztésében elfogadta a bizottság 1980-as munkatervét Október 6. I örténelmünknek két jelentős dátuma esik erre a napra. Korban ugyan 95 év választja el egymástól a kettőt, de tartalmában mégis sok szálon kapcsolódik egybe, összefonódik — s talán ez a leglényegesebb — a nemzeti függetlenség megteremtéséért való küzdés, valamint a társadalmi haladásért hozott áldozat. Nem volt hiábavaló az aradi 13 véráldozata 130 éve, még ha személy szerint bukniuk is kellett. Haynau táborszernagy teljhatalma birtokában így fogalmazott: „Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.” Történelmi tény, hogy sem a forradalom számára nem szolgáltatott vérengzése elrettentő példát, sem a nemzet ellenállását nem törte meg. A közel húsz évig tartó önkényuralom elviseléséhez, túléléséhez nem utolsósorban éppen az aradi mártírok és a többi áldozat emléke és példája adott erkölcsi erőt, szöges ellentétben a Haynau által várt hatással. A másik dátum örömteli határkő történelmünkben, s 35 évvel ezelőtti napot idéz. Békés megye csaknem teljes egészében, és mindent rombadöntő, pusztító csatározások nélkül ekkor szabadult meg a német fasizmus fegyveres, s ,az úri Magyarország társadalmi elnyomásától. Az elnyomók kezéből a fegyvert ugyan nem mi ütöttük ki, hanem a szovjet Vörös Hadsereg Németország felé nyomuló csapatai. A társadalmi küzdelmet egy emberibb közösségért viszont nekünk kellett megvívni. Jobb, kedvezőbb külső és belső feltételek között, mint az Európában magára maradt forradalmároknak, szabadságharcosoknak, 95 évvel korábban. Megyénk számára a felszabadulás napja volt e 35 évvel ezelőtti: ennek bázisán hosszú évek munkájával, közös erővel új társadalmat teremtettünk, amely e szabad hazában az anyagi, szellemi felemelkedést, az emberhez méltóbb életet már nem születési előjogokhoz köti, hanem a végzett munka alapján szelektál. A múltra emlékezünk e kettős dátum kapcsán, és a meggyőződésük parancsolta feladatot bátran vállaló, életüket, egészségüket kockáztató elődök hősi helytállása előtt hajtjuk meg fejünket,, de a mára gondolunk. A feladat m,a sem kicsi, amelyet nem annyira élezett viszonyok között, de nekünk kell megoldani. Védve elért — bátran mondhatjuk: történelmi jelentőségű — eredményeinket és tovább haladni ezen az úton. Nem haláltosztó fegyverrel ,a kézben, nem romot takarítva korgó gyomorral, hanem takarékos, fegyelmezett, minőséget teremtő alkotó munkával. Meg kell tennünk, és megtehetjük ezt, mert erős nemzetközi közösség tagjai vagyunk, mert a Magyar Népköztársaság belpolitikai helyzete kiegyensúlyozott. Szocialista nemzeti egység, szilárd népi hatalom van hazánkban. Ennek birtokában minden feladattal, nehézséggel szembenézhetünk. Ö mai napon — e két évforduló során — elődeinkre emlékezve nemcsak azt mondhatjuk, hogy áldozatunk nem volt hiábavaló, hogy nevük kőnél és ércnél maradandóbb emlékművé vált a magyar szívekben, hanem azt is, hogy példájuk ereje napi munkánk nélkülözhetetlen része. Sikeres a könyvterjesztés a Szirénben A szarvasi Szirén Szövetkezet ezerkötetes könyvtárának 110 tagja van. ök igen szívesen keresik fel a több mint 700 szépirodalmi kötetet tartalmazó olvasótermet, ahol megtalálhatók Moldova György, Jókai Anna, Polgár András, Szilvási Lajos, Ber- kesi András, Bihari Klára, Fehér Klára, Raffai Sarolta könyvei. Az olvasás mellett igen sikeres a könyvterjesztés is, hiszen az elmúlt évben 100 ezer forint értékű könyvet vásároltak Misur Györgyné könyvterjesztőtől a szövetkezet dolgozói. Ez az év sikeresebb, hiszen eddig 118 ezer forint értékű könyvet árusított. Arra is van mód, hogy előfizessenek a dolgozók. Ebben az évben 88-an rendelték meg a Világirodalom Remekei című sorozatot. A 30 ezer forintos könyvkészlet egyharma- da részletre vásárolt könyvekből áll. Háromévesek a békéscsabai hármas ikrek, akik már bölcső- dések. Egy hétig kijárt két gondozónő a kislányokhoz, hogy könnyebb legyen az átállás. Tóth Andrea, Évi és Mariann már vidáman játszanak a Fövenyes utcai 7. számú bölcsődében, ahol a születésnapjukon kedves kis ünnepséget rendeztek tiszteletükre Fotó: Veress Erzsi