Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-13 / 214. szám

1979. szeptember 13., csütörtök SZERKESSZEN VELÜNK! Haladjunk vagy megálljunk? Zavarbaejtő cipőboltkirakatot láthatnak a járókelők Békés­csabán, a Tanácsköztársaság útján. Négy hatalmas papírkéz „kiabál” a néző felé: Stop! Nincs mese — gondolja az em­ber — itt meg kell állni. És ekkor, elolvasva az ötödik kéz szövegét csodálkozhat: Ne álljon meg, a divat halad! Ahogy sportnyelven mondják, 4:1 a stop javára. De vajon más is így gondolja? Fotó: Kovács Erzsébet Mi folyik — ha folyik? Felháborodott hangú leve­let írt lapunk Szerkesszen velünk rovatának a Gyár utcai lakók nevében egy bé­késcsabai olvasónk. „Szeret­nénk, ha tudatnák a vízügyi illetékesekkel azt a régi köz­mondást, hogy a tisztaság fél egészség. De ehhez tiszta víz is szükséges, ami nálunk mostanában mind ritkább. Egész nap semmilyen sincs. Este, sötétben, mikor vizet kapunk, órahosszáig is mal­ter folyik a vízcsapokon, és a vízórákon keresztül! Azt szeretnénk tudni mi, Gyár utcaiak, hogy ki fizeti ezt nekünk vissza, arról ném is beszélve, hogy ez a malter nem kerüli el a bojlerokat sem, aminek a tisztítása na­gyon költséges. Azt sem tu­datják a lakossággal, hogy egész napos vízhiány várha­tó, mint volt 5-én is, most 7-én szintén eltűnt a víz a csapokból. Ez nemcsak az embereket, hanem az állato­kat is rosszul érinti. Az ud­vari ásott kutak nem hasz­nálhatók fertőzés veszélye miatt. Ha jeleznék a vízhi­ányt, akkor előkészítenénk a napi szükségletet. De erre nem terjed ki senkinek a figyelme.” „Másik problémánk is van. A Gyár utca 1. számú ház előtt a DÉMÁSZ-osok körül­belül három hónapja kábel- fektetéshez a járdát kiárkol- ták. Azóta is úgy van, em­ber magasságú a gaz körü­lötte. A járdán is balesetve­szélyes volt a gyerekeknek a közlekedés, Most, hogy meg­kezdődött a tanév, még rosz- szabb a helyzet, ki kell menni nekik a gödrös, ká- tyus kövesútra, ahol nagy a gépkocsiforgalom is.” Polgár Gábor, Békéscsaba, Gyár u. 25. Mi lesz az oszlopok sorsa? Két, használaton kívüli villanyoszlop sorsáért aggó­dik Lipták Pál békéscsabai olvasónk. Mint írja, a me- zőberényi úton, a gyógyszer­tári raktár után áll két, jó állapotban levő úgynevezett A villanyoszlop. „Vajon nem tudná a DÉMÁSZ fel­használni ezeket olyan he­lyen, ahová még faoszlopot telepítenek? — kérdezi Lip­ták Pál —, s kérdezzük vele együtt mi is. A közelmúltban jól sike­rült ebédet rendezett nyug­díjasai tiszteletére a csa- nádapácai Széchenyi Tsz — írja Tóth Mihályné Csanád- apácáról — * — A békési nyugdíjasok köszönettel fo­gadták, hogy a békési Egyet­értés Tsz autóbuszt bocsá­tott rendelkezésükre, mely- lyel Aggtelekre tettek kirán­dulást. — * — Sarkadon a BEKÖT Láng és Váczi Mi­hály Szocialista Brigád tag­Lizon Imre, Kovács Má­tyás, Űjvári János, Szarvas, Gárdonyi utcai lakosok pa­nasszal fordultak szerkesz­tőségünkhöz, hogy az utcá­jukon keresztül egy köves- utat építettek, és házanként 3000 forint közműfejlesztési hozzájárulást vetettek ki. Kötelesek-e ezt kifizetni, vagy nem. Kérdésüket to­vábbítottuk a szarvasi Váro­si Tanács műszaki osztályá­ra, ahonnan a következő vá­lasz érkezett: „A 4404 jelű Szarvas—Orosháza összekötő út és "a Szarvas—Orosháza vasútvonal biztosítatlan szintbeni kereszteződésének megszüntetése érdekében 1978-ban a KPM Közúti Igazgatóság, Békéscsaba, út­korrekciót végeztetett, az említett út 1,3 km-es szaka­sza új nyomvonalra — a Gárdonyi Géza utcába — ke­rült. Az út elkészült^ után osztályunk, mint illetékes szerv az érintett lakótelkek tulajdonosait 3—3000 forint egyszeri út- és közműfejlesz­tési hozzájárulás megfizeté­sére kötelezte, az ennek megfelelő rendelet alapján, amely így szól: „Az állami, (tanácsi) szervek pénzeszkö­zeinek felhasználásával vég­zett út- és járdaépítés, to­vábbá közművesítés költsé­geinek az e rendelet alapján meghatározott részét a köz­vetlenül érintett építési tel­kek tulajdonosaira át kell hárítani.” Az említett jog­szabály a hozzájárulás kive­tését az illetékes tanács épí­tésügyi szakigazgatási szer­vének hatáskörébe utalta — ezért vetette ki osztályunk (és nem a KPM Közúti Igaz­gatósága) a hozzájárulást. Megjegyezzük továbbá, hogy a panaszos levélben közölt lakóépület-nedvességek a te­rület viszonylag mély fekvé­séből adódtak (pl. 1975-ben a belvízből), s nem az út­Lelécelt lécek A Hunyadi téren, a Volán­állomás mellett az építőipari üzem javítási munkát vég­zett. A munka helyét a szo­kásos festett lécekkel zárták körül, melyre jól láthatóan rá van festve a vállalat cí­me. A munkát jó hónapja elvégezték és a festett léce­ket a virágoskert mellé le­rakták. A nyolc-tíz darab léc türelmesen várta az elszál­lítást, amely a vállalat em­bereit egyáltalán nem érde­kelte. Akadtak azonban élel­mesek, akik gondoskodtak tűzrevalóról a TÜZÉP meg­kerülésével. A drága tüzelőt valakinek meg kell fizetni. Lehet, hogy a következő munka vállalásába lesz bele­számítva? Ki a felelős azért, hogy a nyolc-;tíz lécből már csak kettő van? Sajnos, nem az első eset, hogy ilyen fes­tett léc hetekig az árokban hevert. Nádai József Békéscsaba, Hunyadi tér jai, és Sajti Imréné egész­ségügyi dolgozó kimeszelte, kicsinosította a lakásomat — írja elismerő szavak kísére­tében Szabados Gergelyné Sarkadról. — * — Osztály- találkozót tartottak a közel­múltban Nagybánhegyesen. Erről számolt be levelében Vidovenyecz János szegedi levélírónk. Huszonöt év után találkoztak a község általá­nos iskolájában az egykori osztálytársak. építéshez szükséges csatorna­nyitással kapcsolatosak. A mélyfekvésű lakóterület víz­rendezése, a szükséges csa­tornahálózat kiépítése egyéb­ként már megtörtént. Előfor­dul még nagy eső után, hogy a csapadékvíz-elvezető rend­szer nem funkcionál hatéko­nyan, ennek ok,a viszont ab­ban keresendő, hogy a lako­sok az árkokba sok esetben szemetet és olyan tárgyakat juttatnak, melyek különösen az átereszeknél a vizelfolyást akadályozzák.” □ A Békés megyei Népújság augusztus 16-i számában „Neki csak tréfa volt...” cí­mű cikkel kapcsolatban vá­laszolt a Volán 8-as sz. Vál­lalat. „A rendszám elírása ellenére a gépkocsivezető önként vállalta, hogy a GC 14-85 írsz. autóbusszal tör­tént meg a cikkben írt eset, csaknem minden úgy, ahogy azt a bejelentő írta. A gép­kocsivezető nem tagadja, hogy a csomagra ráhajtott, de a szándékosságot teljes mértékben tagadja. Amikor a panaszos kerékpárjáról a csomag leesett, ő a bicikliről leugrott, s hirtelen kilépett az úttestre a csomagért, ami kb. másfél méterre volt az úttest szélétől, az úttest kö­zepe felé. Ez a helyzet a gépkocsivezetőt hirtelen kormánymozdulatra kénysze­rítette, hogy a balesetet el­kerülje, s így arra már nem volt lehetősége, hogy a cso­magot is szemmel tartsa, és a holmit kikerülje. Vállala­tunk a gépkocsivezető vallo­mását elfogadta, felelősségre^ vonást nem alkalmazott, mi­vel ezt az állítást tanúk is alátámasztották. A panaszos­tól a történtekért elnézést kérünk.” Válaszoltak az illetékesek Szerkesztői üzenetek Hrabovszki Györgyné, Bé­késcsaba: Paszanát kivizsgál, lásra továbbítottuk a Szak- szervezetek Békés megyei Tanácsához. Somlai Miklósné, Újkí­gyós: Panaszát kivizsgálták és jogosnak találták. A Bé­kés megyei Tanács V. B. egészségügyi osztálya felhív­ta a körzeti orvos figyelmét, hogy gondosabban járjon el a keresőképesség elbírálásá­nál. Flender Mihály, Békéscsa­ba: Levelében azt írja, hogy rokkantnyugdíjának szüne­teltetésére nem egészségügyi állapota miatt került sor, hanem azért, mert munka- viszonyával kapcsolatos ada­tok tévesek, illetőleg nem ér­keztek meg az igazgatóság­hoz. Panaszát kivizsgálásra elküldtük a Társadalombiz­tosítás Békés megyei Igaz­gatóságára. * * * Jeszenszki Józsefné, Kun- ágota: Mint írja, felkereste egy fiatalember, aki Buda­pestről érkezett és kedvez­ményes fotót készített kis­fiáról. A képeket idővel meg is kapta, sőt további húsz képet rendelt, melyre nyom­ban előleget is fizetett, 150 forintot. Azóta — se kép, se pénz. Van-e megoldás ilyen esetben, vagy csak a tanul­ság, hogy ne higyjünk az embereknek! — kérdezi le­velében. A tanulság vélemé­nyünk szerint: nyugtát kel­lett volna kérnie az előleg­ről. Leveléből nem tűnik ki egyébként, hogy milyen szövetkezet, esetleg magán­fényképész képviselői jártak Önöknél, így levelét nem tudjuk kivizsgálásra továb­bítani. * * * Barna László, Békéscsaba: Ilyen tartalmú köszönet köz­zététele nem áll módunkban, javasoljuk, hogy személye­sen keressék fel a két pe­dagógust. * * * Gyulai János, Csabacsüd: Levelét a MÁV Szegedi Igazgatóságához továbbítot­tuk. * * * . Oláh János, Füzesgyarmat: „Kérem, hogy a fentieket vizsgálják ki és a visszaélé­seket szüntessék meg” — ír­ja. Nos a levelet elküldtük a Sárréti ÁFÉSZ-nek, Szegha­lomba. Amennyiben az ille­tékesek valóban visszaélése­ket tapasztalnak, nyomban intézkednek. VISSZHANG A Békés megyei Népújság szeptember 7-i számában megjelent „Kötelező a borra­való?” című cikkre a követ­kezőt válaszolom — írja Pa­tai János jegykezelő. Miután a cikket elolvastam, és azon a napon, ami a cikkben sze­repel, én dolgoztam, tudo­másom ilyen esetről nincs, ezért ezt sérelmesnek tar­tom. Békéscsaba autóbusz­állomástól Békésig egy db menetjegy ára 5,60 Ft, egy gyermekjegy ára pedig 2,90 Ft, és mivel a panaszos két egészet és egy fél jegyet kért, az számításaim szerint 14,10 Ft és nem 13,70 Ft. Miután én 14,10 Ft-ot kértem, sé­relmesnek tartom azt, hogy a panaszos 15 forintot írt, mivel én határozottan em­lékszem arra, hogy 14,10-et kértem. Ezért a panaszt jog­talannak tartom.” Kedves jegykezelő! Meg­értjük felháborodását, de alig hiszem, hogy bárki is kitalálna egy forint ügyében ilyen történetet. A tények azt mutatják, s nekem annak kell hinnem, hogy 5,40-nél vannak letépve a felnőttje­gyek, a gyermekjegy 2,30- nál, ezen felül mindegyikre 20 fillér biztosítást kell szá­mítani. Ezt akárhogyan is számítom, a panaszos véle­ményével egyezik meg, azaz 13,70, Persze az lehet, hogy a jegy letépéskor rövidebbre sikerült, ha így van, akkor elnézését kérjük. MIT MOND A JOGSZABÁLY? Papp Zoltánné, Mezőbe- rény: Azt kérdi levelében, hogy a munkát vállaló nyug­díjas jogosult-e táppénzre? A község művelődési köz­pontjában takarítónőként dol­gozott, de megbetegedett. Hová fordulhat panaszával, mert a táppénzt nem kapta meg. Általános szabály, hogy a táppénz annak jár, aki a biztosítás tartama alatt, vagy a biztosítás megszűnését kö­vető első, vagy második na­pon keresőképtelenné vált. Ha a keresőképtelenség a biztosítás megszűnését köve­tő második napon túl, de 15 napon belül következik be, táppénz csak akkor illeti meg, ha a biztosítás legalább 180 napon át nem volt meg­szakítva. A táppénz a bizto­sítással járó jogviszony ke­retében munkát vállaló nyugdíjast is megilleti, ha keresőképtelenné válik. A táppénzre való jogosultság időtartamának megállapítá­sakor azonban csak azokat a munkanapokat, munkaszüne­ti napokat lehet figyelembe venni, amelyekre a biztosí­tott a nyugdíjazását követő­en munkabérben, táppénz­ben, vagy baleseti táppénz­ben részesült. A táppénz ösz- szegének megállapításához csak a nyugdíjazást követő­en kapott munkabért lehet figyelembe venni. Mindezen túl a biztosítással járó mun­kaviszony alatt is csak ak­kor jogosult táppénzre, ha a munkában töltött idő utolsó napját követő 15 napon be­lül válik keresőképtelenné. Figyelembe kell venni a jog­szabály által megállapított ledolgozható munkaidőkere­tet. Amennyiben a nyugdíjas ezt a munkaidőkeretet már ledolgozta és ezt követően 15 napon túl válik kereső- képtelenné, nem lesz jogo­sult a táppénzre. Azt az időt pedig, amelyen át a nyugdí­jas táppénzben részesült, a nyugdíj folyósítása szem­pontjából úgy kell számítás­ba venni, mintha a nyugdí­jas munkabér ellenében munkaszerződés szerint fog­lalkoztatták volna. AzSZTK- kifizetőhely intézkedése ellen jogorvoslattal lehet élni a társadalombiztosítási igazga­tósághoz. A felszólalást ah­hoz a munkáltatóhoz kell írásban benyújtani, vagy ott jegyzőkönyvbe mondani, amely a sérelmezett intézke­dést meghozta. Kelemen Mihályné, Csor­vás: Az iránt érdeklődik le­velében, hogy a nyári szü­netben megilleti-e fiát a családi pótlék. A fia letette az érettségi vizsgát, s más középfokú oktatási intéz­ményben nem folytatja a ta­nulmányait. Felvették egy felsőfokú oktatási intézmény­ben. Erre való hivatkozással a nyári szünetben nem kap­ta meg a családi pótlékot. A családi pótlékra való jo­gosultság szempontjából azt a gyermeket kell figyelembe venni, aki 16 évesnél fiata­labb, vagy aki 16 évesnél idősebb, de 19 évesnél fiata­labb és alsó vagy középfokú •oktatási intézmény nappali tagozatán tanul. Azt a gyer­meket, aki június hónapban valamely oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és tanulmányait még nem fe­jezte be, július és augusztus hónapban is tanulónak kell tekinteni. Jár a családi pót­lék a nyári szünidő tarta­mára az után a gyermek után is legfeljebb a 19. életévé­nek a betöltéséig, aki közép­fokú oktatási intézmény utolsó évfolyamát sikeresen elvégezte és szeptemberben tesz érettségi vizsgát, vagy szeptembertől más középfokú oktatási intézményben foly­tatja tanulmányait. Folyósí­tani kell a nyári hónapokra a családi pótlékot akkor is, ha a gyermek az osztályvizs­gán, vagy az érettségin meg­bukott. Ha azonban június­ban az iskolából kimaradt, akkor a nyári hónapokra már nem jár utána családi pótlék. A felsőfokú oktatási intézményben tanulmányo­kat folytató gyermek után családi pótlék nem jár. Dr. Serédi János Szőkének, barnának — 1,50-ért vagy 5,GO-ért? A WU2 PORSHAMPOO használati utasítása 1. Oldatkészités A csomag tartalmát kb fel deci meleg vízben jól elkeverve teljesen feloldjuk 2. Mosás Az előzőleg jól megnedvesitet? hajra egyenletesen elosztva rákenjuk a mosó­oldatot és ujjheggyel dörzsölve egyszer vagy kétszer alaposan átmossuk Ezután a hajat alaposan öblítjük A festett hajak mosására is előnyösen használható, mivel a haj színét nem változtatja meg Vigyáz­zunk, hogy a mosóoldat szembe ne kerüljön MSZ Kozmetikai és Háztartásvegyipari V. Budapest Ára: 1,50 Ft Töltősúly 10 g Mosakodás után, fürdő után használjon CAOLA DESODORALÓ izzadásgátló és szagtalanitö krémet Modern, golyós műanyag flakonban kapható az illatszerboltokban Fogy ára 5.60 Ft Egy különös, nem nagy hord­erejű, de mégis elgondolkoztató témáról írt levelet Petri Mátyás, Békéscsaba, Oláh István u. 12. szám alatti lakos. „A mellékelt WU2 porsamponon két egység­ár szerepel. Igaz, az egyik a „szőkének, barnának” ajánlott sampon árát közli, de alatta még van egy ár, mely egy má­sik desodoráló krémet reklámo­zó közlés. A sampon ára 1,50 Ft/db, a krém pedig 5,60 Ft,'db. A kettős ár miatt előfordult már velem, hogy a pénztárosnő — Igazán csak tévedésből — az al­só 5,60 Ft-os árat ütötte be a gépbe, hiszen joggal hiszi, hogy ez az ára, általában minden cikken csak egy ár van, és az Is a legalsó. Nem tudom, mi­lyen megoldást lehetne találni arra, hogy ez a kettős ár ne szerepeljen a tasakon. Ügy gon­dolom, ha valamit reklám áznak, nem igazán fontos az ár közlé­se, és főleg nem így, ahogy ez van. Ez a kettős ár félreértésre, további bonyodalmakra ad okot, hiszen arra nincs ideje sem a vevőnek, sem a pénztárosnak, hogy előbb elolvassa miről Is van szó a tasak hátoldalán, és a bizonyos 5,60 nem a sampon ára, hanem egy más terméké. Azt hiszem ennek a problémá­nak a megoldása arra vár, aki ezt a tasakot gyártotta.” Levélírónkkal egyetértünk, csupán annyit jegyzünk még meg: Talán nem a csomagoló­anyag gyártóira, hanem a meg­rendelőre, feltételezhetően a Kozmetikai és Háztartásvegy­ipari Vállalatra vár a megoldás. Levelekből — sorokban

Next

/
Thumbnails
Contents