Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-29 / 228. szám
\ 1979. szeptember 29., szombat Fehéren-feketén a színes televízióról Kettesben a főtitkárral Nemrégiben sugározta a televízió az őszi vásárról azt a riportot, amelyben a Videoton és az Orion gyár szakemberei az együttműködés lehetőségeiről és távlatairól nyilatkoztak. Igaz, itt elsősorban a modulrendszerű gyártmányfejlesztés jövőjéről volt szó, mégis óhatatlanul a színes televíziózás jutott az ember eszébe. Az Orion köztudottan nyugatnémet kooperációban gyárt színes tévét, amelyet egytől egyig visszaad az NSZK- nak. A Videoton pedig kifejezetten a hazai piacot látja el ilyen készülékekkel. Fehér foltok A kérdés jogos: milyenek ezek a televíziók, sikerül-e megteremteni az előállítás hosszú távú műszaki feltételeit, hiszen a kereslet egyre nő. Nem árt ezzel összefüggésben egy kicsit visz- szatekinteni az időben. Éppen tíz éve, a Budapesti Nemzetközi Vásáron csodálhatták meg a látogatók a Videoton gyártmányú színes televíziót. Szenzáció volt ez akkor, annál is inkább, mivel még nem dőlt el: a Nyugat-Európában használatos két norma közül melyiket választják a szocialista országok. Végül a SECAM mellett döntöttek, s a Videotonban még ebben az évben megkezdték a kísérleti színes televízió gyártását. Azt senki sem állíthatja, hogy minden úgy ment, mint a karikacsapás. Ugyanis meglehetősen szegényes háttérrel rendelkezett a Magyar Televízió. Csupán az ország néhány körzetében vehető kettes műsoron kezdtek színes adást sugározni, így öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az üzem tömeg- gyártásra rendezkedjen be. Kidolgozták a technológiát, a típusokat. E sikeres tevékenység után 1974-ben megjelent az üzletekben a Color Stár és a kétnormás Munkácsy Color. Jelenleg ott tartunk, hogy minden magyar családban van egy fekete-fehér televíziós készülék, és az adások 80 száza- . léka színes. Állandóan bővül a kettes műsor vételi lehetősége, az év végére szinte 100 százalékos lesz a színes adás. A borsos ár ellenére tehát egyre nagyobb az érdeklődés a színes készülékek iránt. Bővül-e a választék, sikerül-e lefaragni a hátrányból? Fekete leves Képtelenség azt állítani, hogy felvehetjük a versenyt a japán vagy más fejlett nyugati államokkal. Csupán az a dicséretes: időben igyekeztünk követni a fejlődést. Jó példa erre, hogy a Videoton 1974-ben 5,5 ezer színes készüléket kínált, két év múlva 10,5, tavaly az előző évinek csaknem a dupláját: 23 ezer készüléket hoztak forgalomba. Ezek után azt hihetnénk: nincs itt semmi baj, a termelés állandóan nő, s ezzel párhuzamosan javul a minőség. Az idei őszi BNV-n aztán egyértelműen tudomásunkra hozták a gondokat, amelyekről nyíltan kell beszélni. Bozóki Sándor, a Videoton Televíziógyár igazgatóhelyettese az egyik kiadványban fehéren-feketén kijelentette: az évi 30 ezres termelési szintet legalább két évig nem tudják fokozni. De miért? Nos, a válasz egyszerű, ugyanakkor elgondolkoztató. A KGST-országok későn döbbentek rá arra, hogy az egyre növekvő termeléssel nem tud lépést tartani a háttéripar. Magyarul: a meglevő képcsőgyárak sem meny- nyiségben, sem korszerűségben nem képesek az igényeket kielégíteni. Akkor építeni kell ilyen gyárakat, érvelhetne valaki. Vannak hasonló törekvések Lengyelországban, Csehszlovákiában, ahol a nyolcvanas évek elején valóban megindul a legmodernebb képcső-előállítás. Igen ám, de mi lesz addig? Színes jövö? Nyugtalanító ez, mert egyelőre teljesen bizonytalan a képcső beszerzése. Még szerencse, hogy a Szovjetunió — a közelgő olimpia ellenére — a kooperációban készülő Color Stárhoz jövőre is ad képcsövet. A saját fejlesztésű televíziókhoz azonban fogalmuk sincs, hogy honnan szerzik be a nélkülözhetetlen alkatrészt. És előre is kellene lépni valamelyest. A kifejlesztett modulrendszerű tv-hez a legmodernebb képcsövet álmodták meg a tervezők, amely előreláthatólag 1981- ben valósulhat meg. Addig csak próbálkozni lehet például a csehszlovák Tesla cégnél, amely japán know how alapján gyárt képcsöveket. Ha lesz szabad kapacitásuk, bizonyára rendelkezésünkre állnak. Mit tehet ilyen helyzetben a Videoton? Mindenesetre szorosabbra kívánja fűzni ezzel a vállalattal a kapcsolatát. Már ebben az esztendőben tv-alkatrészeket szállítanak a csehszlovák partnernek, hogy cserébe képcsőhöz jussanak. Piciny, araszoló lépések ezek. A következmény: 1980-ban csupán 25 ezer Color Stár készüléket gyártanak. Az említett televízióműsorban az együttműködésről szólva a Videoton képviselője nem volt teljesen elégedett. Lehet, hogy képernyőügyben is együtt könnyebb lenne? S. S. Továbbképzés, haltelepítés, átmeneti fogási tilalom ülést tartott a M0H0SZ Békés megyei Intéző Bizottsága A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Békés megyei Intéző Bizottsága (IB) szeptember 25-én ülést tartott, amelyen először Gulyás György titkár számolt be az előző időszak munkájáról. Elmondta, hogy nemrég ideiglenes bizottság jött létre, hogy kidolgozza a megye horgászmozgalmának az 1980-tól 1990-ig tartó fejlesztési tervét. Ezt a soron következő küldöttközgyűlés tárgyalja majd meg és hagyja jóvá. Szó volt az egyesületi tisztségviselők továbbképzéséről. Az IB jóváhagyta azt a tervet, hogy az egyesületek elnökeinek, titkárainak október 27-én, a pénztárosoknak és az ellenőrző bizottsági elnököknek november 10-én, az ifjúsági verseny- és oktatási felelősöknek november 17-én, a horgászmestereknek, a vízvédelmi felelősöknek és a W V VW V WVV VV \ W VV\ VW V WV V V\ V V \ \ V V\ VWWWWWVV \ wwwu* Az ország egyetlen kutyakozmetikai szalonjában, Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky út 41. szám alatti üzletben naponta ti- ^ zenöt—húsz „vendéget” fogadnak. A Divatfodrász Szövetke- £ zethez tartozó ,3ell” Kutyakozmetika Szalon három dolgozó- > ja csinosítja ott a négylábú kedvenceket (MTI-fotó — KS) *: társadalmi ellenőrök Csoport- vezetőinek pedig november 24-én tartanak foglalkozást Békéscsabán. Előadók a MOHOSZ központjából meghívottak és az IB tagjai lesznek. Az őszi haltelepítéssel kapcsolatban Gulyás György tájékoztatást adott arról, hogy eddig a gyulai öt tóba, a Bodzászugi, valamint a Lász- lózugi holtágba szállítottak 2 és 3 ny,aras pontyot. Ezért a megyei halászati felügyelő október 4-ig pontyfogási tilalmat rendelt el. A továbbiakban a folyóvíz szakaszaiba, a Danzug, a Sirató és a Félhalmi holtágba kerül még — összesen mintegy 600 ezer forint értékben — ponty. A hal ára emelkedett, az értékkülönbözetet azonban az idén az IB még a saját tartalékalapjából egyenlíti ki, és számít a MOHOSZ támogatására is. A szarvasi HAKI tájékoztatása szerint jövőre a hal árának a 30—40 százalékos emelkedésével kell számolni. A telepítést nem lenne érdemes csökkenteni, ezért az IB úgy határozott, hogy 1980-tól a kezelésében levő vizek területi engedélyének az árát 40 százalékkal szükséges növelni. Ezt a novemberi küldöttközgyűlésnek kell még jóváhagynia. Hasonló áremelést javasol a hozzá tartozó vízkezelő egyesületeknek. Thury Sándor, az oktatási és ifjúsági szakbizottság vezetője, valamint Hegedűs László, az IB ifjúsági felelőse a horgászok továbbképzéséről, valamint az ifihorgászok neveléséről beszélt. Emlékeztettek arra, hogy a horgászati alapismeretekből 1981-ig mindenkit be kell számoltatni. Az ülés Nagy Jenőnek, az IB elnökhelyettesének zárszavával ért véget. Megállapította, hogy az oktatás fejlődött, rendszeressé vált. Ez elősegíti a szabályok, előírások megtartását, a szabály- sértések elkerülését, a sikeresebb horgászást. Pásztor Béla Fogyasztók és kereskedők A beszélgetést, amelyet Kiss Tiborral, a KPVDSZ megbízott főtitkárával folytattam, nem annyira a szóba került témák újdonságértéke, mint a társadalmi háttér változásaiból eredő új követelmények tehetik hangsúlyossá. Tudjuk — tapasztalatból is —, a kereskedelem és a vendéglátóipar munkája a társadalmi közérzet egyik meghatározója. És manapság, az új fogyasztói árak közegében, a korábbiakhoz képest mérsékeltebben emelkedő — vagy éppen stagnáló — életszínvonal esetén az emberek sokkal élénkebben reagálnak mindarra, ami az üzletekben, a piacokon, vagy a vendéglátóhelyeken történik. Igaz: a kiegyensúlyozott áruellátás, a fogyasztói árak alakítása — állami feladat. De e feladat gyakorlati végrehajtását nagy mértékben befolyásolhatja a szak- szervezet. Hogyan, milyen eszközökkel és módszerekkel? — Maradva mindjárt az áruellátásnál: sokat segíthet az ipar, a szállítók és a kereskedelem közötti szocialista szerződések kezdeményezése, szorgalmazása. — Nem vonom kétségbe a szocialista szerződések hasznát, de hadd kockáztassam meg: mégiscsak furcsa az ipar és a kereskedelem közötti megállapodások betartásának, illetve teljesítésének külön szerződésekkel való garantálása. — Ha a kérdése úgy szólt volna, hogy mi a véleményünk a szerződéses fegyelemről, akkor erre is válaszolnék. Ám a kérdés az volt, hogy a szakszervezet mi módon segítheti a kereskedelempolitikai irányelvek végrehajtását. S mert a vállalatok közötti szerződéses fegyelem olyan, amilyen, s mert ezt közvetlenül aligha befolyásolhatjuk, ezért tartjuk fontosnak a szocialista szerződések rendszerét. És azt se feledjük: e szerződések a társadalmi kapcsolatok erősítésének is jó eszközei, ami szintén nem elhanyagolható szempont. És hogy végképp ne is legyen közöttünk félreértés: magam sem vitatom, hogy a vállalatok közötti együttműködést a szokásos szerződéses megállapodásoknak kell szabályoznia. Aminek jogi konzekvenciái is vannak. Ám, ha a jog bizonyos esetekben hatástalan, akkor hozzá kell nyúlni a társadalmi, a morális eszközökhöz, módszerekhez is. — Az áru tehát végül is valamilyen módon az üzletekbe kerül, s ettől kezdve minden az emberek szeme előtt történik. És sajnos nem mindig közmegelégedésre ... — Hadd szögezzem le: a kereskedelmi munka javításakor, a bajok, a gondok fel- térképezésekor nem lehet vezérlő elvünk a mundér be-, csületének minden áron való védelme. Csakhogy: a bolti munka javítása nem csupán elhatározás, nem is csak rábeszélés, nevelés vagy agitáció kérdése, hanem mindezek mellett kemény anyagi, személyi és tárgyi feltételek függvénye. Például: a közfelháborodást keltő udvariatlan vagy éppen goromba eladót nem szabad eladóként foglalkoztatni, alkalmasint el kell küldeni. No de ki álljon a helyébe? Csak a budapesti élelmiszer-kiskereskedelemben annyi ember hiányzik, hogy abból kitelne egy egész fővárosi kerület, vagy egy közepes város élelmiszerhálózatának komplett személyzete. — Miből is az következik, hogy a kereskedelem nem tartozik a legcsábítóbb életpályák közé... — Csak tényeket mondok, kommentár nélkül: az ipari és a kereskedelmi dolgozók havi átlagbére, illetve jövedelme közötti különbség most már 500 forint, az ipar javára. És a távolság fokozatosan nő. Az érvényben levő bérrendszer olyan, ami eleve gátolja a racionális anyagi ösztönzést. Külön gond a boltvezetők nagyon korlátozott jog- és hatásköre. A vállalatok nagy részénél félnek a jogkörök ésszerű decentralizálásától, és így a boltvezetők többsége nem rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek a rájuk bízott üzlet szakszerű és felelős irányításához kellenének. Ráadásul: gyakorta döntés- képtelenek, mert informáltságuk szinte csak véletlen- szerű. S mindehhez vegyük még hozzá a kereskedelmi dolgozók korántsem ideális munkakörülményeit. A kereskedőknek olyan körülmények között kell dolgozniuk, ami a vásárlókat negyedóra, húszpercnyi üzletlátogatás alkalmával is gyakorta felbosszantja. Hogy mást ne mondjak: a munkát könnyítő kisgépesítéshez, konténerek alkalmazásához korszerű szervezési megoldásokhoz, vagyis a technika megjelenéséhez mindenkelőtt hely kell. Erre pedig az agyonzsúfolt eladótérben sok helyütt, és elsősorban a fővárosban szinte gondolni sem lehet. * Ám e tények ellenére is ahhoz kell igazodni, hogy a kereskedelem van a vevőért, és nem megfordítva. S hogy ez így legyen, ahhoz elsősorban a boltvezetőkkel kell szót értenünk. De ehhez meg az kellene, hogy a boltvezető valóban vezethesse, irányíthassa az üzletet. Hogy például ne legyen kiszolgáltatva a szállítóknak, s hogy ez a kiszolgáltatottság ne kényszerítse korrupciós megoldásokba. — Csúszópénz? — Igen. De mert ezt senki sem ismeri el, hogy ad, vagy kap ilyet, gyakorlatilag tehetetlenek vagyunk, mert itt a moralizálás semmit nem segít. — De például a munkaerőgondokon talán segítene a racionálisabb létszámgazdálkodás. A zsúfoltságon, a nehéz munkakörülményeken pedig az előrelátóbb tervezés. Az áruellátáson az ipari és kereskedelmi kapcsolatok jobb szervezése... — ... minderre csak azt mondhatom: így igaz! Bár: például a kiskereskedelmi hálózatban koránt sincsenek olyan munkaerő-tartalékok, mint az iparban, következésképpen a létszámgazdálkodás racionalizálása is korlátozottabb. Vagy a tervezés: sorozatban ismétlődik, hogy egy-egy új üzletet, mondjuk egymillió forintos forgalomra terveznek, és a nyitás után két hónappal már ennek duplájával kénytelenek bajlódni az ott dolgozók. Az iparral való kapcsolatok javítása? Nos, ebben is vannak nagy lehetőségek. Legalább is mindaddig, amíg a szükséges árucikket egyáltalán gyártja valaki. A szűnni nem akaró ipari koncentráció azonban szükségképpen tágítja a hiánycikkek körét. És egyre szűkül az a kör, ahonnan ezek a többnyire „apró” cikkek beszerezhetők. Mindezzel csak azt jelzem, hogy a mi szakmánk sem függetlenítheti magát a gazdálkodásra általánosan jellemző folyamatoktól, feltételektől és körülményektől. De azért ne feledjük: a kereskedelem évente 280—300 milliárd forint értékű forgalmat bonyolít le, és ez a forgalom az idén, július végéig, változatlan áron számolva, 4 százalékkal emelkedett az elmúlt évhez képest. Azért is, mert az áruellátás, minden gond ellenére, mégiscsak egyenletes és javul; azért is, mert a lehetőségekhez képest a kereskedelmi munka is javul, és azért is, mert az általam felsorolt gondokat — ahogy mondani szokták — nem csak ismerjük, de enyhíteni is próbáljuk. A következő időszak fejlesztési tervei elsősorban a fővárosi üzlethálózat fejlesztésére, korszerűsítésére koncentrálnak. Mert azt el kell ismerni, hogy az ország más városaiban — kivéve talán néhány ipari centrumot vagy megyei központot — lényegesen jobb körülmények között vásárolhatnak az emberek. — Hogy ne korlátozódjék a beszélgetés csak a kereskedelemre: ejtsünk szót a vendéglátásáról is. Oj és szokatlan helyzet alakult ki az áremelések után: üresek az éttermek. — Fogalmazzunk pontosabban : üresek azok az • éttermek, ahol az áremeléseket egyszerű szorzással hajtották végre, ahol nem spekuláltak azon, hogy miként lehetne megtartani a vendégeket, szóval, ahol nem írták át az étlapokat. — De miért nem? A vendéglátóipar léte, és az ott dolgozók jövedelme erősen függ a forgalomtól. Akkor mi lehet az oka, hogy a vendéglátóipar nemcsak a vendég, de a saját érdekeit sem tartja fontosnak? — Hadd vitatkozzam: ez a magatartás az árváltozások után alig másfél hónappal sem jellemző minden vendéglátóhelyre. Vannak éttermek, ahol másképp gondolkodtak, ahol gyorsan felismerték, hogy a magasabb árak szabta határokon belül is fenntartható az eddigi forgalom. Hogy másutt, mások miért nem cselekedtek ugyanígy? Mert — és lehet, hogy ez furcsa, de mégis igaz —, szóval mert évtizedeken át hozzászoktak ahhoz, hogy bármivel és bárhogyan szolgálják ki a vendégeket, vendég mégis van. Ebből a szempontból vizsgálva: az áremelés nehéz helyzetet teremtett, de ugyanakkor élénkítőleg hat a vendéglátóipar munkájára. Kialakulhat az egészséges, és mindannyiunk számára nagyon is kívánatos szelekció azok között, akik valóban a fogyasztói érdekeket nézik és azok között, akik semmibe veszik a fogyasztót. Vértes Csaba
