Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-15 / 216. szám
1 ^ 1 I 1979. szeptember 15., szombat X u Lehet-e kevesebb abrakból több húst, tejet előállítani? A búzatermesztéséről híres kamuti Béke Termelő- szövetkezet kiemelten foglalkozik a háztáji ágazattal, ezen belül a hústermeléssel. Ennek köszönhető, hogy a hetvenes évektől kezdve fokozódik a termelési kedv a községben — mind több húst adnak a kamutiak a feldolgozóiparnak. Legnépszerűbb a sertés- tartás, -hizlalás. A községbe kihelyezett 650 koca 395 kistermelő birtokában van, nagy részük több éves szerződésben vállalt kötelezettséget évente több mint 6 ezer hízó átadására. A tápot a szövetkezet szerzi be a kondorosi takarmánykeverőtől, önköltségi áron, házhoz szállítva adja át a háztájiban dolgozó tagoknak. Hasonló a helyzet a tsz-től vásárolt terményeknél és a már meghizlalt sertéseknél — ingyen kerülnek rendeltetési helyükre. Ha da- ráltatni akar a szövetkezeti tag, kiteszi kapuja elé a terményt és egy-két nap múlva megdarálva kapja azt vissza. Szívesen hizlalják a szarvas- marhát is a kamutiak. Évente 220—250-et szerződnek le a húsiparral. A tsz a tápokon kívül tömegtakarmányokat is biztosít, 500 négyszögöles lucematermő területet ad — ez utóbbit elsősorban a tejtermelőknek. Működik a községben kisállattenyésztői szakkör is, munkájához a tsz minden szakmai és anyagi segítséget megad. Hasonlóképp a háztájinak, hiszen külön háztáji agronómus látja el szakmai tanácsokkal a termelőket. Az állattartás, -hizlalás népszerűségét jelzi, hogy évről évre nő azoknak a száma, akik hústermeléssel egészítik ki a közösből származó jövedelmüket Kamuton. M. Sz. Zs. Még ma sem ritkaság minimális nyereséggel, sőt veszteséggel termelő állattenyésztői telepekről hallani a mezőgazdasági nagyüzemekben. Nem ritkaság, ha számuk csökkent is az utóbbi időben. A minimális nyereség, a veszteség azonban csak részben magyarázható költséges telepek építésével, drága berendezések vásárlásával. Kétségtelen, hogy az állattenyésztés fejlesztése hatalmas összegeket emészthet fel, megnövelheti a termelés költségeit, de nemcsak erről van szó. Az eredményes gazdálkodást az említetteken kívül alapvetően befolyásolja a felhasznált takarmány meny- nyisége és minősége. Alig kétéves múltra tekint vissza az a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi rendelet, amely szabályozta az abraktakarmány felhasználását. Ennek időszerűségéhez aligha férhet kétség, hiszen ezen a területen igen nagy pazarlás volt tapasztalható, és még ma sem mindenütt megnyugtató a helyzet. A rendelet szükségességét érzékeltetheti az a szám, amelyből kitűnik, hogy — fajonként eltérően ugyan, de — az állattenyésztés összes költségeinek 60—70 százalékát a takarmányozásra fordított összeg teszi ki. Kényszer diktálta beavatkozás? Ez egyben figyelmeztet arra is, hogy hol, mely területen lehet, kell többet tenni, hol vannak a költségek csökkentésének legnagyobb tartalékai. A válasz magától értetődik, ám nem volt mindenütt világos, nem mindenütt ismerték fel a takarékos abrakfelhasználás üzemi érdekeit. Nemcsak az üzem, egész népgazdaságunk nyerhet vele, ha sikerül csökkenteni az importfehérjét a takarmányozásban. Tavaly például a külföldön vásárolt és Békés megyében felhasznált fehérjealapanyag 86 százaléka származott tőkés és 14 százaléka szocialista országokból. Az összes feletetett fehérje 18—22 százaléka volt csupán hazai előállítású. A már említett MÉM-ren- delet normákat állapított meg arra vonatkozóan, hogy mennyi abrak használható fel egy kilogramm tej vagy egy kilogramm hús előállításához. Az előírások megvalósítása azonban korántsem ment zökkenők nélkül. Kényszer diktálta beavatkozás volt ez, aligha tagadható. Nem minden üzem vezetése fogadta lelkesedéssel a megszigorításokat. Hogy mely üzemekben nem aratott egyöntetű sikert az intézkedés, azt aligha kell részletezni. Nem egy gazdaság már 1977-ben kevesebb abrakot használt fel az előírtnál. Még 1979-ben is találkozunk azonban olyan állattenyésztési ágazatokkal, amelyekben háromszor annyi abrakot etetnek fel egy kilogramm hús előállításakor, mint a jó példával élenjáró üzemekben. Szinte önmagától adódik a kérdés: vajon mi lehet az oka az indokolatlanul nagy különbségeknek? Ezek közül is csokorba szedtünk néhányat. Köztudott, ha valahol valami nem megy úgy, ahogy az elvárható lenne, védekezésként az „objektív” akadályokra hivatkoznak. R szemlélet, mint akadály Az persze aligha tagadható, hogy a korszerűtlen technológiai berndezések jelentős veszteséget okoznak. Ezek kialakítása magán hordozza egy korábbi, ma már tarthatatlan álláspont következményeit. Évekkel ezelőtt, mező- gazdaságunk vezető szakemberei által is támogatva, a gazdaságok olyan berendezéseket vásároltak, amelyek a kukorica abrakfelhasználásán alapuló etetést tették lehetővé. Csakhogy időközben, nem utolsósorban a kukorica világpiaci árának növekedése miatt ez a gyakorlat is költségessé, mi több, luxussá vált. Üj takarmányozási módszerek, technológiák bevezetésére volt, van tehát szükség. Az úgynevezett objektív akadályok mellett azonban nem kevés szemléletbeli hiányosság is akadályozza az előrelépést. A mezőgazdasági üzemekben kevés a takarmánygazdálkodáshoz értő szakember. Nem egy helyen szakmai hozzáértés híján kényelmes vezetési módszerek okozzák a legtöbb gondot. Legalább is erre világítanak rá azok a vizsgálatok, amelyeket a Békés megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség szakemberei folytatnak ebben az évben és tavaly a termelő- szövetkezetekben, állami gazdaságokban és- a közös vállalatoknál. Az ellenőrzésekből kitűnt, hogy a megye nagyüzemi gazdaságai közül tejtermelésben 22, marhahizlalásban 12, sertéshizlalásban 29, broylercsirke-hizlalásban 6 üzemnél volt magasabb az előírtnál az abrakfelhasználás. Korábban még ennél is rosszabb volt a helyzet, hiszen az utóbbi két évben egyharmadára csökkent azon üzemek száma, amelyekben nem tartják be a normákat. A Takarmányozási és Ál- lattényésztési Felügyelőség szankciók alkalmazását1 is javasolhatja a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának a megengedettnél több abrakot felhasználó üzemek vezetői ellen. Ilyen intézkedésre 1979 első félévében három esetben került sor. Iz import hogyan csökkenthető? A felügyelőségek azonban nemcsak az abrakfelhasználást ellenőrzik, hanem vizsgálják a tápok, keveréktakarmányok összetételét, bel- tartalmi értékét, a fehérje- tartalmú anyagok tárolását és szavatossági idejét. A takarmánykeverő üzemekben, elárusítóhelyeken rendszeresen mintát vesznek, amelyeket azután a szegedi és az országos intézet központi laboratóriumában elemeznek. Nem egyszer előfordult már, hogy a laboratóriumi mérések hiányosságot állapítottak meg, pedig az abraktakarmány beltartalmi értéke kihatással van a súlygyarapodásra, a tejtermelésre. A vizsgálatok ezenkívül is sok hiányosságra világitanak rá. így többek közt arra, hogy a költséges fehérjék kiváltásáért a gazdaságok még mindig keveset tesznek. Pedig szinte mindenütt lehetőség kínálkozik ezek helyettesítésére. A melléktermékek hasznosításával, a kukoricasilóval, a rétek és legelők intenzív művelésével például nemcsak az abrakfelhasználás csökkenhető, hanem jelentős területeken nyílna lehetőség arra, hogy a ma még szálastakarmány-termő területeket más növények termesztésével hasznosítsák. Napirenden a vágóhídi szolgálat munkája A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat orosházi gyára kiállította azokat a konzerveket, melyekből nagy mennyiséget exportálnak Megyénk a BNV-n Békés megye vállalatai és szövetkezetei az idén is kiállították legszebb termékeiket a Budapesti Nemzetközi Vásáron. E termékek közül mutatunk be most néhányat. Sokféle termék szerepel megyénk sütőiparának bemutatóján A vágóhídi szolgálat munkáját elemezték a közelmúltban a Gyulai Húskombinátban az ipar, a területi tsz- szövetségek és az állategészségügy szakemberei. A termelőszövetkezet képviseletében a szövetségek alkalma- zottaiként 1976 novembere óta hárman foglalkoznak a vágásra beszállított sertések minősitésével. Ma már a húskombinátban naponta, a korábbi 400— 500 hízott sertéssel szemben 2500-at vágnak le. Az adatok összegzése, a minősítés tehát nem kis feladat. A vágóhídi szolgálat szakemberei nemcsak egy-egy üzem szállítmányáról adnak részletes elemző tájékoztatást, hanem általánosítható tapasztalatok leszűrésére is mód és lehetőség kínálkozik. Ezért is tarthatjuk említésre méltónak ezt a kezdeményezést. Az üzemek szakemberei külön hangsúlyozták a szolgálat fontosságát, amellyel végül is nemcsak a minősítés lett objektívebb, de az üzemek érdekvédelme is biztos kezekbe került. Ebben az évben például a vágóhídi szolgálat dolgozói mintegy 200 ezer, termelő- szövetkezetekben előállított, hízott sertés és csaknem 10 ezer hízómarha vágásánál látnak el ilyen feladatot. Az alkalmazottak ott vannak az állatok átvételénél, vágásánál és az úgynevezett vágási adatokat gazdaságonként feldolgozva megküldik a tsz-ek szakembereinek. Az eddigi tapasztalatokból, amelyek az elmúlt években halmozódtak fel, az is világossá vált, milyen okok befolyásolják vagy éppen akadályozzák, teszik lehetetlenné a magasabb értékesítési ár elérését. Ezenkívül az is megállapítható, hogy az árbevételi kieséseket a legtöbb esetben mulasztások idézték elő, s gondosabb szervező munkával valamennyi üzemben megszüntethetők a hiányosságok. A sertések vágásánál gyakori probléma, hogy a közös gazdaságokban nem veszik figyelembe a súly alatti és a súly feletti sertések árcsökkentő hatását. Ez annál is inkább elgondolkoztató, mivel ma már jól ismert az a tény, hogy a 98—105 kilogramm közötti hízott sertések átvételi ára a legmagasabb. Ennek figyelmen kívül hagyása miatt jelentős, sokszor százezer forintokban mérhető veszteség éri az üzemeket. A tanácskozáson fogalmazódott meg, hogy éppen ezért a szállítást megelőzően nagyobb figyelmet kell fordítani a súly szerinti válogatásra. A Körösök Vidéke Tsz- Szövetség gazdaságaiban, ahol egyébként 27 tsz-ben és 3 sertéstenyésztő közös vállalkozásban foglalkoznak sertések hizlalásával, az átlagos átvételi ár a második negyedévben kilogrammonként 29 forint 48 fillér volt. A legmagasabb átlagárat, kilogrammonként 30 forint 35 fillért, a muronyi Sertéstenyésztő Közös Vállalatnál érték el, a legalacsonyabbat, 2,2 forinttal kevesebbet, a kötegyáni Petőfi Tsz kapta. Ez hízott sertésenként több mint 200 forint árbevételi kiesést jelentett a szövetkezetnek. A vágóhídi szolgálat és a mezőgazdasági üzemek szakembereinek eszmecseréjét a jövőben rendszeresebbé teszik. — nyes Egyelőre még azonban az ellentmondások, nagy különbségek a jellemzőek. Míg 1 kilogramm tej előállítását az egyik üzemben 26, a másikban 65 dekagramm abraktakarmányból oldották meg. Egy kilogramm súlygyarapodáshoz a szarvasmarha-hizlalásban 3,3 az alsó határ, és 8,5 kilogramm abrakot használnak fel. Ezek az adatok 1979 első félévére vonatkoznak. A különbségek jogosságát magyarázók álláspontját ebben az esetben aligha fogadhatjuk el. Egyszerűen változásra, változtatásra van szükség. A takarmányozási és állattenyésztési felügyelőség szeptemberben újra vizsgálja 34 mezőgazdasági üzemben, amelyben túllépték a normákat, a takarmányfelhasználást. Ennek eredményei tehát még nem ismertek, de az már tény, hogy az utóbbi egy évben a szigorú ellenőrzések következtében észszerűbbé vált az állatok takarmányozása, csökkent a tőkés importból származó fehérjék aránya. Tapasztalatok bizonyítják, hogy a címben szereplő kérdésre, igennel válaszolhatunk. Kepenyes János Szarvasi lámpák fényében csillogtak a vasipari szövetkezet új típusú kávéfőzői Fotó: Lónyai László Sok termékei ad a háztáji Hamilton
