Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-15 / 216. szám
1979. szeptember 15., szombat Benkó-dixieland Itt nincsenek maskarák, nincsen színes füstgomolyag, nincsen semmi humbug; itt csak zene van, zene, nagyon jó dzsesszzene. A hatvanas években járt utoljára Békéscsabán a Ben- kó Dixieland Band. Akkor egy tucatnál aligha többen voltak kíváncsiak a már nemzetközileg is emlegetett nevű együttesre. A csütörtök esti, ifjúsági házbeli koncertre csaknem háromszázan, zömében húszon- és harmincévesek váltottak jegyet. A közönség számának hat- ványozódása talán azt is jelzi: a bizonyos zenei alapműveltséget is megkövetelő műfaj mintha gyökeret verne megyénkben is... Benkóék nyolcvanperces műsorukban nemcsak egyéni ízekkel teli, interpretáló oldalukat mutatták meg, hanem ismeretterjesztő szándékkal a tradicionális dzsessz őstörténetétől napjainkig a zene keresztmetszetét is adták. És természetesen ízelítőt a nagylemezeikről már ismert saját szerzeményekből. Egy újabb lemez kiadása előtt álló héttagú együttes programjának legnagyobb közönségsikert kiváltott számai azok voltak, amelyekben a dixieland stílusjegyeit legtisztábban lehetett kiérezni. Annak a közönségnek, amely£/et és Tudomány Gyermekszám Alig fordul elő, hogy hetilapot ismertessünk, de a TIT lassan három és fél évtizedes népszerű kiadványának legújabb számát nem lehet szó nélkül hagyni. A gyermekév emblémájával megjelent 37. szám kizárólag olyan cikkeket közöl, amelyek mind a gyermekek életét érintő, vagy azzal kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak. Köztük olyanokat is, amelyek a nevelésben ma már nélkülözhetetlen tudnivalókat tartalmaznak. Amiket — bár nem teljesen újak, s ezért nem is ismeretlenek — sok szülő, felnőtt nem vesz figyelembe. Vagy mert lényegtelennek tartja, vagy pedig ellenérzést vált ki belőle. Az elsőre példa a játék —< két írás is foglalkozik vele — aminek óriási jelentőségét csak a szakember látja igazán. Mi szülők, inkább az élet egy bizonyos szakaszára jellemzőnek tartjuk, mert ősidők óta természetes, hogy a gyermek játékos lény, azonban a felnőttéletre való felkészítő szerepét csak mostanában kezdjük megismerni. Pedig ha tisztában vagyunk vele, a jelenlegi nagy életmódváltozás közepette is nem csak ösztönösen engedjük, de tudatosan keressük az alkalmat, hogy minél többet, és több félét játszhasson a kicsiny és nagyobb emberpalánta. Ugyanis ma már jóval kevesebb a lehetőség erre — s a városban soha nem is volt annyi, mint a sokkal nagyobb szabad teret, szabadságot adó falusi körülmények között. Ám ha valaki érzi és értékeli a játék szeben zömében még olyanok ültek, akik a dzsessz-szel, annak műfaji és stílusjegyeivel csak most ismerkednek. Ben- kó Sándor és band-társai nagyszerűen használták ki ezt a lehetőséget. Mert nemcsak a szinte már az „ördögi” jelzővel illethető hangszertudásukkal, csillogó szólójátékkal és a hibátlan zeneépítkezésükkel nyújtottak tiszta zenei élményt, hanem közvetlenségükkel, humorukkal is jó értelemben vett klubhangulatot teremtettek a hatalmas teremben. A saját szerzemények közül először az együttes ben- dzsósának, Nagy Jenőnek „Rágógumi” című számát hallottuk, majd a trombitás, Zoltán Béla száma, a „Bábel” következett. Bár a dzsessz világában jártas hallgató ismerhette ezeket a szerzeményeket, mégis a hamvasán új, magával sodró élményével hatottak. Ezen a klubszerű hangversenyen nem volt semmi más, csak zene, kitűnő előadású dzsessz. Bizonyára nem kell megint egy egész évtizedet arra vámunk, hogy ismét, személyesen találkozhassunk akár Békéscsabán, vagy a megye más pódiumán a Ben- kó Dixieland Band-del. (Nemesi) felnőtteknek repét, mindig tud alkalmat találni, módot teremteni rá, még a szűk városi lakásban is. Csak találékonyság, megértés kell hozzá, és persze nagy türelem. Roppant érdekes és megszívlelendő az az írás is, amelynek címe Milyennek látja a gyermek a felnőttet? Még egészen kicsi — úgy 5 —6 éves koráig .— hatalmasnak, erősnek és mindent tudónak. Hacsak már előbb ki nem ábrándul, csalódás nem éri a szülő vagy más felnőtt magatartása miatt. Mert nem múlik el nyom nélkül ilyen korán sem, ha becsapják, hazudnak neki, esetleg nem kapja meg az annyira szükséges szeretetet, védelmet, biztonságot. És az ő számára oly fontos — bár lehet, hogy nekünk apró-cseprő — dolgokban a megértést. Az együttérzés és a megismerés a kulcsa a kamaszodó gyermek ragaszkodásának, s elismerésének is. Ugyanis tévedés azt gondolni, hogy nincs — netán nem is lehet — véleménye rólunk. S ha a benne kialakult kép nem egyezik azzal, amit magunkról elvárnánk, az nem tiszteletlenség, hanem konzekvencia. Aminek levonására — ha tetszik, ha nem — mi magunk adtunk okot. S ezen fegyelmezéssel, prédikálással nem lehet változtatni, inkább csak rontani, egészen addig, míg teljesen elidegenedik fiunk vagy lányunk, akinek életéről ilyen esetben fogalmunk sincs. S marad a hiábavaló és dicstelen küzdelem. És a szemrehányás. Vass Márta Képzőművészeti világhét Filmvetítés fiataloknak A szeptember 15-től 22-ig tartó képzőművészeti világhét megyei rendezvényei között kiemelkedő a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum közművelődési osztályának kezdeményezése. A Hét időtartama alatt — 15-én, szombaton délelőtt 10 órakor, továbbá 17-én hétfőn, 19-én, szerdán és 21-én, pénteken délután 3 órakor — a múzeum közművelődési termében színes képzőművészeti kisfilmeket vetítenek az érdeklődőknek, elsősorban a város általános és középiskolásainak. Lehetőség van arra is, hogy a jelzett napokon előzetes megbeszélés szerint, más időpontban is láthassa egy-egy osztály a másfél órás filmösszeállítást. A múzeum iskolai rajz- és művészettörténeti órák, szakköri foglalkozások megtartásához is segítséget nyújt. Lukács Sándor Békéscsabán Szeptember 13-án este háromnegyed hétkor már többen várakoztak^ Békéscsabán a MÁV-klubkönyv tárban: hétre hirdették Lukács Sándor önálló estjét. Az érdeklődés a vártnál nagyobb, hiszen negyed nyolcig is eltartott, míg elhelyezték a pótszékeket. Aztán elcsendesedett a nézőtér, megkezdődött a műsor, megszűnt létezni számunkra a környezet. Csak a pódiumra figyeltünk ... Lukács Sándor olyan előadó, aki meg tudja szerettetni a költészetet, s önmagát is egyben. Beszél a közönséghez, vagy inkább a közönséggel, mert ha mosolygott, visszanevettünk, s ha szo- morkodott, vagy ha éppen dühödten lázadt, döbbent csendben vártuk a feszültség feloldását. Az egyórás műsort Petőfi- verssel nyitotta, majd David Rabe „Bot és gitár” című drámájának egy monológját hallottuk, amely — szerintem — az előadás legkimagaslóbb teljesítménye volt. A megzenésített Aragon-vers kedves bája, majd a felejthetetlen Nagy László „Forró szél imádata” című művének előadott részlete után élményeinket a szünetben beszélhettük meg. Sokan álltak az előcsarnokban, gyerekek szüleikkel, kisebb kollektívák — talán szocialista brigádok — öregek és fiatalok, s mindenkinek van mesélnivalója a látottakról, hallottakról. S ez valahol nagyon jó: mert ha mindenkinek tetszett, akkor olyan volt a műsor, amelyet közművelődési telitalálatnak nevezhetünk. Akkor az est résztvevői máskor, másra is eljönnek, s kell ennél több? Nincs sok időnk meditálni, a nagyterembe hív a csengő. Radnóti Miklós-, Bihari Sán- dor-versek és a gyereknézők örömére Járai Zoltán „Ir- gum-burgum Benedek”-je, mind lelkes tapsot vált ki. Jót mulattunk a Heltai András szövegére készült vidám sanzonon, a „Gyere galambot irtani hát” címűn. Az est méltó, szép befejezése volt Fotó: Veress Erzsi Váci Mihály „Ezt, itt, most” című ars poeticája, s a szűnni nem akaró taps, mellyel megköszöntük Lukács Sándor szereplését. N. Á. MEDOSZ amatőr művészeti csoportok Nézni a padsorokból, hogy mi történik a színpadon, vagy játszani a közönségnek, nagy különbség, akárcsak a zenét hallgatni, vagy elővarázsolni a hangszerből a dallamokat. De ugyanez a helyzet más művészeti ágban is: többet ad a cselekvés, igaz, több is kell hozzá, míg olyanná születik, hogy nyilvános- ‘ság elé lehet lépni vele. Ezt igazán csak azok tudják, akik, ha kis időre is, tagjai voltak színjátszó csoportoknak, táncoltak, énekeltek, muzsikáltak vagy festegettek. A mezőgazdasági dolgozók szakszervezetéhez tartozó vállalatoknál és intézményekben sokan ismerik ezt az élményt, mert sok és sokféle művészeti csoportban tevékenykedhetnek. Csak irodalmi színpad kilenc helyen működik. A Békéscsabai Állami Gazdaság telekgerendási szak- szervezeti művelődési házában öt esztendeje alakították meg az irodalmi színpadot. Kétszer kaptak Debrecenben ezüst diplomát, tavaly év végén pedig a balassagyarmati XIV. Madách Imre irodalmi napokon oklevelet érdemeltek ki. Négyszer készített róluk felvételt a rádió, s a különböző versenyeken évente 15—20 alkalommal fellépnek. Az állami gazdaság ünnepségein és a nyári építőtáborok kulturális rendezvényein rendszeresen műsort adnak, más helyeken pedig alkalomszerűen. Jelenleg 14 tagja van a csoportnak, vezető, az egyetlen alapító tag, Botyánszki Julianna. A többiek — ki férjhez ment, ki tovább tanul, de olyan is van, aki elköltözött — helyett jöttek újak, és többen. Fellépések előtt heti 2-3 próbát tartanak. Működésük feltételeit a művelődési ház teremti meg, de támogatást kapnak a Szakszervezetek Megyei Tanácsától és a MEDOSZ megyei bizottságától is. Szarvason, a DATE főiskolai karán most szervezik újjá a színjátszó csoportot, mert az előző — bár sokáig nagy sikerrel működött — hozzáértő rendező hiányában felbomlott. Folyamatosan dolgozik viszont 1970 óta tánccsoportjuk, a Tessedik. Jelenleg 35 tagja van, de a hallgatók közül ennél jóval többen szeretnének táncolni, azonban több okból nem emelhetik a létszámot. A próbaterem akkor már kicsi lenne, a felszerelés kiegészítésével és az utazással járó problémákat egyelőre nem tudják megoldani. A csoportot Gyurján József tánctanár koreográfus, a KISZ Központi Művészegyüttesének volt tagja vezeti. Rendszeresen részt vesznek az országos egyetemi és főiskolai folklórfesztiválon, amelyen legutóbb bronz minősítést szereztek. Az iskolai rendezvények állandó szereplői, s a járás szinte minden községében felléptek már, s oly sok meghívást kapnak, hogy már mindnek nem tudnak eleget tenni. V. M. Három színház játszik Nagyszénáson Az 1979/80-as színházi évadban a Békés megyei Jókai Színház mellett a budapesti Népszínház és a Szegedi Nemzeti Színház is játszik a nagyszénási bérletsorozatban. . Arbuzov: Egy szerelem története című drámáját a budapestiek, Nicolai: Windsori víg nők című operáját és egy operettet a szegediek mutatnak be, míg a békéscsabai színészek Jókai Aranyemberét és Machiavelli: Mandragora című zenés vígoperáját játsszák a Czabán Művelődési Házban. Film készül Liszt Ferencről Liszt Ferenc életének megfilmesítését tervezi a Magyar Televízió közösen az NSZK- beli Poliphone céggel. Ha a tárgyalások eredménnyel zárulnak, elkészülhet az első olyan Liszt-film, amely a világhírű zeneszerző életét a csodagyerek jelentkezésétől egészen haláláig nyomon követi. A produkció a tervek szerint 14, egyenként 26 perces epizódból áll. Szinetár Miklós rendezésében nemzetközi szereplőgárdával készítik majd a felvételeket francia, NDK-beli, NSZK-beli, szovjet, svájci, osztrák, olasz és magyar helyszíneken. A sorozat iránt máris nagy az érdeklődés; finn és francia koprodukciós partnerek is jelezték csatlakozási szándékukat. MOZI A leprás nő Nem olvastam Helena Mi~ niszkowna regényét, amelyből ez a gyönyörű és mélyen emberi lengyel film készült, az is lehet, hogy magyarul még meg sem jelent. A hiányt pótolni könyvkiadásunk feladata lesz, ezúttal maradjon számunkra csak a film, mely kiemelkedő élmény ebben a közelesen és távolabbról is sivár, agyon- gépiesített, csillagháborúsdikkal teletűzdelt mozis őszben. Az ember ül a moziban és percek alatt hatalmába keríti az, amit lát, amit hall. Mert azzal kezdődik ez a nagy moziszeansz, hogy felcsendül a kísérőzene alapmotívuma zongorán, mely aztán később egészen a szimfonikus zenéig fnagasítva tér vissza-vissza, ahogy a cselekmény — nem is egyszer előkészítése! — megkívánja. Wojciech Kilar zeneszerző nevét sem hallhattuk eddig ilyen figyelmet követelő apropóból, és ha valaki a nézők közül csak egy fokkal jobban szereti a zenét, mint az átlag, azon töpreng: hogyan szerezhetné meg magának ezt az áradó, kifejező, érzelemgazdag romantikustragikus muzsikát? Nem véletlen, hogy érzelemgazdag zenét írt a filmhez Wojciech Kilar, nem is írhatott volna másfélét. A Miniszikowna regényéből írt és rendezett film — Jerzy Hoffman magas színvonalú munkája — csak ilyen zenét bír el, másféle muzsika ellene hangolná a nézőt, nem teljesíthetné ki a történet ritka szép lényegét. Írhattam volna „mondanivalót” is, csak jól tudom, akadnak, akik irtóznak, ha ezt a szót hallják, pedig — egyrészt — nincs igazuk —, másrészt — művészi közlés, lényegkiemelés nélkül nincs műalkotás. Film ugyan még lehet, csak éppen hajítófát sem ér, a beleölt bármilyen millióknak nincs semmi értelme. Maradjunk abban, hogy senkire sem lehet ráerőltetni, milyen filmet nézzen, mi tetsszen neki, mit tartson jónak. Csak ott van ám a bökkenő, hogy az sem véletlen, kinek milyen film tetszik!? Cáfolhatná-e bárki, hogy az érzelmek bizonyos fokú — és nem is elnézhető — devalválásának időszakát éljük; és ezt az előbbi mondatot úgy is fogalmazhatnánk, hogy — különösen a fiatalok körében — cikis dolog, ha valakiről kiderül: érzelmek átélésére képes, mi több: érzelmei vannak. Itt csupán megszokásból hozzá kell tennem, hogy vannak kivételek is, de hogy általában és egyre jellemzőbben nem figyelünk oda, terhesnek érezzük a szeretet ki- nyilvánítását, a két ember közötti kapcsolat érzelmi szépségeit, azokat a nagy és mindent (!) legyőző tiszta szenvedélyeket, melyek ösz- szekapcsolhatják egy nő és egy férfi sorsát; vitathatná-e valaki? Ez a kiemelkedően szép lengyel film leckét adott a nézőknek emberi tisztaságból, szeretetből és szerelemből, de leckét adott a gonoszság, az egykori „magasabb körök” embertelenségéből is, amit nem árt átélni, mert a gonoszság és embertelenség nem halt ki idők változtával. Elzbieta Starostecka, Leszek Teleszynski és Czeslaw Wollejko alakítására sokáig fogunk emlékezni. Sass Ervin
