Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-14 / 215. szám
1979. szeptember 14., péntek Kiszolgáltatva? Őszintén megvallom: nem szívesen bírálom a kereskedelmet és a vendéglátást. Nemcsak azért, mert egyesek szerint az eladókat, felszolgálókat mindenki kedve szerint macerálhatja, és a több mint 450 ezer ebben a szakmában dolgozó az elmarasztalót szidja, átkozza. Még csak az sem kedvetlenít el különösképpen, ha néhány kereskedelmi szakember nem veszi jó néven a jogos kritikát, és megbocsáthatatlan bűnként könyveli azt el. Hiszem, hogy a többség megérti a szándékot: a vásárlók érdekeinek a védelmét. Tulajdonképpen azért aggódom, mert a nyilvánosságra hozott hibák, visszaélések legtöbbször falra hányt borsóként peregnek le az érintettekről. A legnehezebb kádármunka a hordó kiégetése és hajlítása A kádármester Ellenőri jegyzőkönyvek, be- és feljegyzések, gyakorlati tapasztalatok bizonyítják: olykor egészen apróságnak tűnő dolgok keserítik meg a vevők szája ízét. Lehet-e csodálkozni azon, hogy ilyenkor kiszolgáltatottnak érezzük magunkat? Ami engem illet: nem tudok lelkesedni, ha a sarki kocsmában vagy a lakótelepi ABC-ben valamilyen módon becsapnak. ÉS itt hadd jegyezzem meg: nem kifejezetten az árdrágításra, a hamis mérésre gondolok. Több napon át hiába mentem el az élelmiszerüzletbe: reggel 6-tól 8 óráig üresen ásítoztak a kenyerespolcok. Nem friss cipóra vágytam: egyáltalán kenyérre! A közeli bisztróban — vasárnap lévén — egyetlen délelőttön ötször (!) próbálkoztam süteményt venni. Mindig azt a választ kaptam: várják, majd csak megérkezik. Mindez Békéscsabán, sűrűn lakott területen történt. A megyét járva bizony cifrább esetek is előfordulnak. A periférián, tanyán, kis falvakban lakók gyakran panaszkodnak áruhiányra. Pedig nem ezzel van a baj, hanem a szállítások ütemezésével, a rendelések teljesítésével. Mindenki tudja: hazánkban annyi az üdítő ital, hogy a bőség zavarával küszködünk. A külterületi emberek pedig hetekig nem látnak egyetlen üveggel sem, mert történetesen a kocsikísérő megharagudott a boltvezetőre. Az egyik NEB-jelentésben olvastam, hogy a söripar nem hajlandó (!) szállítási szerződést kötni a partnereivel. Kényelmesebb megoldás, ha a szállítómunkások osztják el az árut kölcsönös szimpátia alapján. És ez így megy évek óta! Kétségtelen, vannak dolgok, amit nem lehet a kereskedelem nyakába varrni. De az is tagadhatatlan: erélyesebb fellépésre, rugalmasabb üzletpolitikára van szükség! Ugyanis, ha nem is szokatKAMATOS KAMAT — Emlékszel? Még 1962- ben kölcsön adtam neked egy közgazdasági szakkönyvet az új gazdasági mechanizmusról, amit elfelejtettél visszahozni. — Valami rémlik ... — Most cserébe felújíthatnád a könyvtáramat... NOSZTALGIA Most leülök és névtelen leveleket hullajtgatok, mint egy erejét vesztett öreg tölgy, így ősz elején... HAMLET AZ ÉTTEREMBEN „Enni, vagy nem enni? — ez itt a kérdés. Akkor ne- mesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait” — vagy ha kifizeti a magas A la Carte árt? Kinek mi árt? JAVASLAT — Mi történt magával, Micike, hogy olyan furcsa zokniban jár? — Ez nem zokni, ez gipszkötés. Rosszul ugrottam le a vonat magas alsó lépcsőjéről... — Látja, miért jár vonaton? — Igaza van. Majd veszek autót. — Az is balesetveszélyes. lan, de új helyzet állt elő a fogyasztói árak változásával. A pénzéért mindenki jó minőségű árut, udvarias, figyelmes kiszolgálást vár. Jogosan bosszankodunk, ha a zöldséges — ügyesen, a pultnak háttal állva — becsempészi a zacskóba a rothadt almát, szőlőt. Ki szereti, amikor otthon veszi észre, hogy a tejnek, tejfölnek lejárt a fogyaszthatósági ideje, és még sorolhatnám. Elvárható, hogy egy-egy meghatározott minőséghez a megfelelő ár tartozzon. Mégis előfordul, hogy a kereskedők kényelemből, közömbösségből fittyet hánynak erre, és átveszik a rossz minőségű árut. Itt van előttem a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet első félévi összegzése a forgalomban levő termékek vizsgálatáról. Közülük csupán a húsárukat emelem ki. Visszatérő hiba, hogy nem megfelelő a sertéhús vágóhídi megmunkálása, a marhahús viszont túlzottan zsíros. Végeredményben: a tőkehús minősége az év első felében romlott. Ugyanakkor többször kifogásolták a szabálytalan bolti bontást, a hibás kereskedelmi tárolást. Jó, jó, de értelmes dolog-e erről beszélni, amikor mindenki tudja, hogy nincs elegendő hús- és töltelékáru. Senki sem állítja: Magyarországon — különösen megyénkben — általában baj van a húsok minőségével. . Arról van szó, hogy a szabványnak nem megfelelő termékekért ne kérjenek első osztályú árat! Ezzel összefüggésben nem árt kitérni a kereskedelmi munka emberi oldalára is. A felelősség együttes: az eladó, a bolt- és az osztályvezető, az igazgató, az elnök a maga posztján sokat tehet a kiszolgálás színvonalának az emeléséért. A minap kezembe került az egyik szövetkezeti ABC-áruházban felvett jegyzőkönyv. Ebben az áll, hogy az ellenőr 240 kiló mirelit baromfihúst talált egy Járjon inkább velem. Garantálom, akkor semmi baja nem lesz. Már elmúltam 55 éves is... FIGYELŐSZOLGÁLAT Sajnos, Pestre kellett mennem örök búcsút venni 77 éves nagynénémtől. Mivel oly ritkán utazom régi „szülőfalumba” és úgyis olyan temetői hangulatban voltam, felkerestem a Lúdas Matyi szerkesztőségét. Hétfő délután lévén (ekkor van náluk a schlussz) a titkárnő, Mikes és Somogyi voltak már csak bent, de Mikes idegesen készülődött balra el. — Muszáj menni — mondta savanyú képpel. — Sajnos, kiesett az egyik első felső fogam itt elöl — mutatta. — És lenyeltem. Holnap pedig valahol jelenésem van. Budán felragasztják az újat. De megvallom, nagyon félek ... Somogyi megszokott rezignált stílusában felelte: — Miért vered magad költségekbe? Szervezd meg otthon a figyelőszolgálatot. — Ezt nem értem ... — Mit nem értesz ezen? Ha egyszer felül lenyelted, alul valamikor kijön. És akkor csupán a ragasztást kell kifizetned ... Neked sem csak a poénokkal kellene takarékoskodnod! ... Varga Dezső olyan gép mélyhűtőjében, amely egy teljes napig nem működött. Szóltak ugyan a szerelőnek, aki másnap 7 óra helyett 8—9 óra között jelent meg az üzletben, amikor megállapították: a szóban forgó termék emberi fogyasztásra alkalmatlan. Elgondolni is rossz, milyen bajt okozhatott volna, ha a romlott hús tömegesen forgalomba kerül. Végül kiderült: több hűtőgép vitrinjében olyan a hőmérséklet, hogy abban veszélyes élelmiszert tárolni. A kérdés kézenfekvő: mi van akkor, ha nem jön az ellenőr?! Manapság sokat beszélünk a vendéglátóiparról. Való igaz, meggondoljuk: bemen- jünk-e egy másodosztályú étterembe ebédelni. Ha mégis így döntünk, elvárjuk, hogy tisztességesen kiszolgáljanak. Ne mócsingot rakjanak a tányérunkba, s ne unottan, fölényesen gyűrjék a zsebbe a százasokat a borravalóval együtt. Tudomásul kell venni végre, hogy ezen a pályán az udvariasság, a becsületesség szakmai követelmény még akkor is, ha a munka nagy fizikai és idegi megterheléssel jár. Semmivel sem lehet magyarázni azt a magatartást, amelyet az ismerősöm mesélt. A fia lakodalmát tartották a jó nevű étteremben. El is jöttek vagy 85-en a vacsorára, de hamarosan távoztak. A felszolgálónő letette a pecsenyéstálat az asztalra, s néhány perc múlva (!) el is vitte. Amikor ezt szóvá tették, nem éppen szalonképes mondatok kíséretében kiabálta: kevés a tál és más is enni akar. A sört és az üdítő italt egyszerűen nem akarták kihozni. Mindenki megdöbbenésére a pincér hölgy a kötényét a pultra dobva közölte az üzletvezetővel: nem hajlandó továbbra is kiszolgálni „ezeket”. Ha itt véget érne a történet, elegendő lenne ahhoz, hogy a felszolgálók, a bent levő vezetők alkalmasságát megkérdőjelezzük. De a „kiszolgálás” még nem ért véget. A távozó vendégeket pohárcsapkodás, törés kísérte. Pedig a megkötött szerződés szerint talp alá valónak kellett volna szólnia. Csak az volt a bökkenő, hogy a zenészek többet ittak és ettek, mint játszottak. Az egyiknek még a vonó is kiesett a kezéből, annyira felöntött a garatra. A példákat sorolhatnám, de nem teszem. Úgy vélem, ennyi is elegendő ahhoz, hogy szót értsünk: az egy éve életbe lépett kereskedelmi törvény mindannyiunkat véd a szabálytalankodó kisebbség ellen. Remélem, senki sem gondolja komolyan: csak a rossz jellemző a kereskedelemre, a vendéglátásra. Nem, de most a hibákról, a kiszolgáltatottság érzéséről beszéltem. Arról, hogy nem árt óvatosnak, körültekintőnek lenni. Egy biztos: aligha veszek dinnyét a híres strand pavilonjában, kilóját 3 forint 90-ért, még akkor sem, ha a kalkuláció helyes. Inkább leszaladok a ZÖLDÉRT-hez, ahol 1,80-ért tonnaszám kínálják. S. S. Vonuló madárcsapatok a csárdaszállási rizstelepeken Az északról dél felé vonuló madárcsapatok néhány napja megtelepedtek a Békés megyei Gyoma és Csárda- szállás között, de legfőképpen Csárdaszálláson, a Körösök mellett levő rizstelepeken. A madárvonulás érdekessége, hogy rendkívül sok feketególya is érkezett erre a területre, öt, egyenként 30—40 tagú csapat lakmáro- zik a „terített asztalon”, az aratás előtt lecsapolt rizsföldeken, ahol a víz levonulása után rengeteg béka maradt. A gólyák mellett nagy számú kiskócsag, bíbic, küszvágócser, tőkés-, cigány-, bárt-, csörgő- és kanalasrécék, szürke- és vörösgémek, a ritkán előforduló bakcsó is látható. A vízi madarak csapatait ragadozók, mint például a galambász- és a rétihéják, a bamakányák, a vörös- és a kékvércsék kísérik. Békéscsaba, Bessenyei utca 1/3. A ház falán szerény cégtábla, Szamos Tivadar kádármester. Az udvar mélyén hatalmas farakás, gömbölyű hordók. A műhely homályos zugában az ősi és a modern szerszámok között felvevőgép zümmög, kigyúll- nak a lámpák, s az 54 éves mesterember kezébe veszi a különleges szekercét. A KIOSZ megyei szervezetének munkatársai filmre veszik a munkafázisokat, a mozdulatokat. Kihaló szakma ez, alig művelik néhányan szűkebb hazánkban. A cellulóz szalag megörökíti "a hordókészítés csínját-bínját, hogy majd levetítve, hátha megtetszik valamelyik fiatalnak. Száll a forgács, a balta, a gyalu alól. Szaporán koppan a kalapács az abroncsokon, aztán a csínvágás következik. Feléled a szunnyadó parázs, az égetés után nehéz, láncos szerkezettel összehúzzák a faragott dongákat. Ugye, milyen egyszerű? A mester megtörli izzadt homlokát, kék szemében az öröm fénye villan: — Régen, 1936-ban szegődtem el inasnak Békésen, Komlódi Sándorhoz. Az apám cipész volt, véletlenül lettem kádár. Az ötödik osztály befejezése után bementem a mesterhez és megkérdeztem, nincs-e szüksége tanulóra. Volt. Kosztot, lakást kaptam, három év múlva fel is szabadultam. Persze, a pofont én sem kerülhettem el. A műhelyben aludtam, s egy éjszaka nagy titokban megcsináltam a 8 decis hordót. Az öreg olyan haragra gerjedt, hogy másnap is fogtam az állam az ütés nyomán. De csöppet sem keseredtem el, hiszen 1939 tavaszán már díjat nyertem Szegeden. Tekintete végigsiklik a megmunkálatlan faanyagon, a szerszámokon, az embert kímélő gépeken. — Szeretni kell a szakmát, kérem. Hej, valamikor volt ám konkurrencia. Kecskeméten olyan helyen dolgoztam, ahol 90 segéd és 25 mester készítette a hordókat. Jó bortermő vidék ez, akármilyen munkát nem lehetett kiadni a kezünk alól. Letettem a mestervizsgát 1945- ben, ma is őrzöm a Szegedi Iparkamara oklevelét. Nagy szó volt az akkor. Egy mester tekintélynek örvendett, elfogdták, és megfizették a tudását. Mutatja a kemény izmokat a karján, és a mesterség nehéz, de szép mozzanatairól bészél: — Fizikailag a hordó kiégetése és a meghajlítása a legnehezebb, technikailag pedig a dongakiképzés. Ha van elegendő tölgy és eperfa könnyebb a dolgom. Szerencsére jól bírom, ökölvívó voltam évekig, majd edzős- ködtem. Hányt-vetett a sors, de nem adtam fel. Békésen dolgoztam 1946-tól 1954-ig. Akkoriban nem szívlelték a kisiparosokat, így kerültem Debrecenbe. Csak haza húzott a szívem, 1959-ben újra kiváltottam az ipart, 1968 óta vagyok Békéscsabán. Lassan, megfontoltan formálja a szavakat. Meglágyul a tekintete, míg a fia felé pillog. — Sajnos, nincs utánpótlás, pedig keresett cikk a boros-, a sörös-, a cefrés- hordó vagy a káposztáskád. Készítettem már 8 deciset és 80 hektóst is. Most a legnagyobb, amire vállalkozom a 700 literes hordó. Látja, a gyerek péknek tanult, aztán visszapártolt az apja szakmájához. Csinálok én ülőkéket, asztalt, apró dísztárgyakat és festőlétrát is. A műhely sarkában tesz- vesz, sokáig töpreng, hogy szóljon-e róla. Sikerekről, a megbecsülésről. — Tudja, az ember élete csak úgy ér valamit, ha öröme telik a munkában. Nagyon sok termékbemutatón részt veszek a megyében. Kétszer kiállítottam a BNV-n, és nem vallottam szégyent. Megkaptam a könnyűipar és a Szakma Kiváló Dolgozója, az Érdemes Társadalmi Munkáért kitüntetést. De nemcsak a népfrontban tevékenykedem. Elnöke vagyok a KIOSZ megyei vezetőségének és tagja az országos választmánynak. Ráül egy kész hordóra és elégedetten mosolyog. —seres— Nagy kézügyességet, tudást igényel a hordó összeállítása lyog Fotó: Martin Gábor Az abroncsösszehúzásban a fia is segít Mazsolák
