Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-08 / 184. szám
1979. augusztus 8., szerda Nyáron is hasznosan tölteni az időt A részvétel a fontos, de a győzelem sem árt Az idén szűkre szabták a nyári szünidőt; június utolsó hete volt az első, amit már a gyerekek vakációként tölthettek el. A júliusi-augusztusi szabadságnak azonban nem minden napjára juthat rokonlátogatás, táborozás. A ráérő, s legfőképpen a lakótelepen élő gyerekeknek több városban is gazdag, javarészben szabadtéri programokat szerveztek az ifjúsági és úttörőházak. Hasonlóképpen tartalmas, sok újat hozó rendezvényekkel, kihelyezett szakköri foglalkozásokkal színesítették a nyári napközis táborok hétköznapjait is. Hétfőn, augusztus 6-án a békéscsabai napközis táborban Sebestyén Zoltán és Sebestyén András előadóművészek, akik több száz kisdobos és úttörő előtt Ha a világ, rigó lenne... című versesdalos műsorukat adták elő — kirobbanó sikert aratva. A csabai gyerekeknek egyébként csaknem száz programot szerveztek. A befejezés augusztus utolsó szombatján lesz tábortűzzel, érdekes műsorral. A szünidőből hátralevő hetekben még filmvetítések, sportversenyek, rajzversenyek, különböző szabadtéri foglalkozások várják a legfiatalabba- kat. Hogy aztán „teljes erőbedobással” kezdhessék az új tanévet... Több lesz a kiscsoport Elkészült a szeptembertől kezdődő új évad terve a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban. Az újdonságok között első helyen szerepel az újfajta lehetőségeket nyújtó kiscsoportok számának növelése. Az eddig működő 11 csoport mellett megkezdi munkáját a Kultúrosok klubja, ahol a KISZ-bizottságok és alapszervezetek kultúrfe- lelősei módszertani foglalkozásokat tartanak a „Korszerű műveltség — művelt ifjúság” KISZ-akcióhoz kap- csolódvá. Ugyancsak a KISZ- mozgalomhoz kapcsolódva szervezik a Propagandisták klubját. Meglepetésnek számít a Fiatal műszakiak és közgazdászok klubjának megszervezése. Azok a fiatalok pedig, akik az egyre nagyobb tért hódító „világnyelvet” szeretnék megtanulni, azok szeptemberben beiratkozhatnak az eszperantó ifjúsági tanfolyamra. Hosszú szünet után nemes hagyomány éled újra fel az ifjúsági ház falai között. Megalakul ugyanis a színjátszó csoport. Az előbb említetteken kívül az ifjúsági és úttörőház ad otthont a MEZŐGÉP és a megyei tanács KISZ-szervezete ifjúsági klubjainak. Az újdonságok mellett folytatódnak majd a jól bevált rendezvények is. Továbbra is várja az érdeklődőket a Fórum-sorozat, amelyen ezentúl nemcsak külpolitikai, hanem hazai gazdaságpolitikai kérdésekre is választ kapnak a résztvevők. Természetesen nem maradhat el az ifjúsági és úttörőház programjából a diszkó sem. Folytatódik az irodalmi estek hagyománya is. Néhány nagytermi rendezvény pontos terve is kialakult már. Szeptember 13-án a Dzsessz- klub rendezésében a Benkó- dixilend koncertjére kerül sor. A KISZ Központi Művészegyüttes, Boros Lajos pol-beat énekes, valamint a 100 Folk Celsius együttes szeptember 17-i, közös fellépése is szerepel a programban. Végül — bár ez időben kissé távolabbra esik —, a beat kedvelői Kovács Kati és az Universál együttes koncertjén szórakozhatnak. B. S. E. Irénke esküvőjére meghívót kaptam. Nem mehettem el, levélben gratuláltam a házasságkötéshez. Szívből írtam, hosszan, nem sablonos köszöntő sorokat. Vártam, hogy megköszöni, de tőle sem jött egy sor sem, akárcsak többi, volt tanítványomtól, akiknek írtam, mert nem lehettem ott személyesen az esküvőjükön. Mentegetni próbálom őket, talán nem tudják, hogy illett volna megköszönni a leveleket és a táviratokat. Nekem kellett volna erre megtanítanom őket? — kérdezem magamtól némi lelkiis- meretfurdajással. Vagy a mai fíataírrk természetesnek vesznek minden szépet és jót és a köszöngetést holmi kispolgári csökevénynek tartják? De miért van az, amit az étteremben lépten-nyomon tapasztalok? Odairamodik az asztalomhoz egy-egy tizenéves — hol fiú, hol leány —, nyugodtan átnyúl előttem, és kérdés nélkül elveszi a só- tartót vagy a vizeskancsót. Szerencsés esetben visszahozza, gyakrabban nem, de mint ahogyan nem kérdi meg, szabad-e elvenni, ugyanúgy meg sem köszöni. Ezt is tanítani kellett volna? De kinek, mikor, hol? Otthon, az iskolában? Most érettségizett rokon fiú csengetett be hozzám a minap. Szájában félig szívott, égő cigarettával. Csodálkozott, amikor szeretettel figyelmeztettem rá, hogy ez nem illik és sehogyan sem akarta megérteni, hogy miért nem. A hajszárító zümmögése még a kozmetikai részlegbe is behallik. Ilyenkor kora délután kevesebb a vendég itt a békési szolgáltatóház nőifodrász-részlegében. A kozmetikusszékek is árván nézegetik magukat a tükörben, csak az egyik helyen ül egy nő, arcán vastag krém- takaró. A kinti hőséghez képest kellemesen hűvös a levegő ... Az itt dolgozó Ságvári Szocialista Brigád tagjaival üljük körül a kis dohányzó- asztalt. ők voltak az idei megyei közművelődési vetélkedő első helyezettjei. Hogy is volt? Erről beszélgetünk Baloghné Szabó Anna brigádvezetővel, valamint Szabó Mártával, Bau- kó József névéi, Batári An- talnéval, és Danes Annamáriával, a brigád tagjaival. Jó köztük. Vidámak, kedvesek, még kérdezni sem igen kell őket, készséggel emlékeznek azokra az iz- galmas időkre. A szót egymásnak adják, mintha labdáznának vele, és csak jegyzetelek. Az elődöntő — Amikor megtudtuk, hogy jelentkezni lehet — mondja a brigádvezető — nem is vettük igazán komolyan. Papírokat, tájékoztatókat kaptunk, emlékszem, az anyanyelvi lapokat csak úgy magunknak oldottuk meg. Aztán eljött a szövetkezeti elődöntő ideje. Békéscsabán, a Gyopár Klubban rendezték meg öt csapat részvételével. — Kicsit izgultunk, mert nagyon leégni se akartunk. Azt hittük, a többiek sokkal jobban készültek. Aztán mikor az első kérdések jól sikerültek, kezdtünk belejönni a dologba. Rajta lányok, nyerjük meg! — Mindezt Szabó Márta meséli, majd a többiek lelkes bólogatásávai kísérve, folytatja: — Bálint Tibor, az akkori szövetkezeti közművelődési felelős az előkészüAz üzletekben sem udvariasak a fiatalok. Nem kérnek és nem köszönnek meg semmit. „Fél kiló kenyeret!” — mondják, vagy „Kétforintos vaníliát!", „Háromért epret!”. S ha az eladó „tes- sék”-kel adja át, nem kapja meg a „köszönöm”-öt érte. A női egyenjogúságot is rosszul értelmezi egy-egy fiatal, mint a szemben levő házban lakó ifjú pár, mert látom, hogy a férj nyugodtan a terhes asszonyka elé vág és úgy megy be a kapun, míg a gyengédségre vágyó anyajelölt kullog utána. Világjelenség lenne ez, amit tapasztalok? Remélem, nem, és azt is, hogy valamiképpen napirendre kerül nálunk a „mi illik?” problémája. Jó 15 évvel ezelőtt volt a televízióban egy igen jól sikerült, humoros, de tanulságos illemtansorozat Feleki Kamill főszereplésével. Jó lenne, ha a most növekedő ifjúságunk is tanulhatna játszva, szórakozva illemet, írásom címéül az akkori sorozat nevét vettem. Másfél évtizeddel ezelőtt sokkal kevesebb családnak volt még televíziója, ma már sokszor annyi nézője lenne a főmű- soridőben sugárzott össznépi illemtanóráknak. Addig is igyekezzék, ki-ki a maga portáján megtenni mindent azért, hogy megtanulják fiataljaink azokat az illemszabályokat, amelyek szebbé, kellemesebbé teszik az emberi együttélést. Dr. Gergely Károlyné letekben is lelkesen segített minket. Eljött erre a vetélkedőre is, és szemmel láthatóan annyira izgult, hogy előtte sem mondhattunk csődöt. Batáriné még hozzáteszi: — Legalább úgy izgult, mint a szüleim. Nálunk készültünk fel a szombati műszakok után. Látták mit küszködtünk a végső nagy győzelemig. De ne vágjunk a dolgok elejébe, hiszen még ott volt a területi döntő is. Azt hiszem, igazán akkor fordult komolyra ez az egész... r Újabb sikerek A szót ismét a kis társaság lelke, a brigádvezető veszi át. Emlékezik a brigád ... — Kilenc csapat volt ösz- szesen, az első két forduló után még csak a 6. helyen álltunk. Aztán a szünet előtt már a harmadikok voltunk, és a végére sikerült felküzde- nünk magunkat az első helyre. De hogy addig mit izgultunk össze... Baukóné most szólal meg először: — Az egész ott indult, hogy az első témakörben úgy éreztük, nagyon lepontoztak minket. Nahát, azért is összefogtunk, meg bántott minket, hogy a RUTEX- től indult három férfi jobban állt, mint .mi. öt nő nem vallhat szégyent! — nevetnek mindannyian. — És legyőztük őket. Emlékszem, kiszámoltuk a pénzt, hogy ők mennyit kapnának, hát ezt nem hagyhattuk. Batáriné közben odamegy a vendégéhez, gyengéden kezdi lemosni arcáról a vastag krémréteget, közben mondja: — Amikor a megyeire készültünk, akkor már komolyabb felkészítőkre is jártunk. Ezt a Bálint Tibi szervezte. A vállalat munkaidő-kedvezménnyel segített. Éreztük a támogatást, jólesett, hogy büszkék ránk, hogy képviseljük a céget, s nem is akárhogy ... Az asztalon alig fér el a sok levél, könyv, papír és fénykép, amit beszélgetés közben megmutatnak, vagy a kezembe nyomnak. Most épp S szövetkezet vezetőségétől kapott levelet lobogtatják előttem, melyben a területi döntő után további sikeres versenyre buzdítják őket. A megyei döntő — Mi aztán készültünk Kodályból is — mondja nevetve Danes Annamária. Kérdőn nézek rájuk, hogy mi ez a vidámság? Baloghné hamar megadja a választ. — Kodály Székelyfonóját is ismerni kellett, megszereztük magnófelvételen, és az itt szólt reggeltől estig. Szegény kollégáknak már a hajuk is égnek állt, ha bekapcsoltuk. Még viccelődtünk is, hogy a vendégeknek zenés felárat kellene fizetniük Szóval, nagy volt a készülődés. Aztán eljött a nagy nap, a megyei döntő napja. Tudtuk, mindent megtettünk, hiszen mindenki feldolgozta a maga témakörét, de még így is izgultunk. Annamária elgondolkodva, lassan kezdi a döntő történetét mesélni: — Már az első, a politikai téma olyan jól sikerült, hogy megkaptuk a maximális 10 pontot. Aztán így ment ez végig, mindig mi vezettünk. Ahogy az előző versenyeken, itt is volt valami, ami hajtott minket: az, hogy már nem akartuk lejjebb adni. — De hogy ne húzzuk tovább, végül is sikerült — mondja a brigádvezető. — A vetélkedőn nyert pénzjutalomra még a szövetkezet is rátett egy „lapáttal”, s nem is kicsivel. A szabadságunk költségeit ebből fedeztük. A vállalati győzelemért kapott Győr—Sopron— Kőszeg körútra most készülődünk. És hogy ki ne felejtsem, mindannyian hálásak vagyunk a kisfiamnak. — A többiek kuncognak. — Az ő fényképe volt a kabalánk. Mondtuk is a versenyeken, mi nem öten, hatan vagyunk. Tanulságok A brigád néhány tagja azóta újabb vetélkedőn vett részt. Az „Együtt a közös úton” című vetélkedőre neveztek be. A siker most sem maradt el, hiszen a városi versenyen elsők lettek. — A férjem csak nevetett — mondja Baloghné Szabó Anna —, azt hiszitek, mindig ti nyertek? De majd megmutatjuk neki! És megmutatjuk másoknak is... Sajnos eddig nagyon rossz véleményen voltak a „szolgáltatósokról”. Még 'a kollégák sem hitték, hogy nyerünk. Ezért is örülünk a győzelemnek. Persze, a legnagyobb eredménye mindennek az, hogy míg korábban én nagam is elzártam a rádiót, ;a a híreket mondták, most odafigyelek. Valahogy nagyobb, érdekesebb lett sz iiunkra a világ. Szabó Márta még hozzáteszi búcsúzóul: — Na, és a kollektíva! Két műszakban dolgozunk, alig láttuk egymást, még közös témánk sem volt. Most meg, sülve-főve együtt lennénk. Hát így volt — tárja szét a Rezét. Közben újabb vendégek érkeznek,. menniük kell... Én is elbúcsúzom... Nagy Ágnes Sebestyén Zoltán szavalt, Sebestyén András pedig gitárkísérettel közismert gyermekverseket énekelt Hétfő este, a csabai Lencsési úti lakótelepen. Filmvetítés a ház falára. A legfiatalabb néző egy-két éves, a legidősebb nyugdíjas már... Fotó: Veress Erzsi „Tudni illik, hogy mi illik” Fotó: Gál Edit
