Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
1979. augusztus 26., vasárnap ■iüHUUKTllcj Valamikor a „zsukába” jártak Klubház a battonyai Munka után, estefelé... Nemzeti est a nemzetközi táborban térve a klubhoz, kiderül, hogy náluk nyáron nincs „bezárt ajtó”, mert nem is lehetne. A legutóbbi vasárnapon is sokan bejöttek, olvasgatni a legfrissebb képeslapokat, az Arénát, az II- lusztrovana Politikát, a hazai Narodne Novinét; a gyerekeknek meg a Zmaj (Sárkány) című képeslap jár. Az Aréna látin betűs, a másik, az Illusztrovana Politika cirill betűkkel nyomott. — Mind a kettőt jól olvassák az öregek, meg a fiatalok is. Előfordul, hogy valaki csendet kér, és felolvas valamit. Aztán lehet vitatkozni ... Igaz, nincs ebben a klubban uborkaszezon, de azért az előadások mégiscsak őszszel kezdődnek újra. Tervezik, hogy folytatják az egészségügyi sorozatot, dr. Rusz Márk deszki főorvost várják ezekre, de örülnek a MENCS filmes előadásainak is. Októberre ígérkezett- Tótszerda- helyről Blazsetén István költő-pedagógus, aki már több verssel szerepelt a Kóló című antológiában és önálló kötetére készül. Várják De- kity Márk költőt is, a Narodne Novine szerkesztőségéből, amikor meg a zren- janini irodalmárok tartottak estet a battonyai klubban, százhúszan tapsoltak nekik... A nemzetiségi együttesben is Huszonkilenc évvel ezelőtt alakult meg a battonyai nemzetiségi együttes. A szerb fiatalok ott voltak a megalakulásnál, és ott voltak a hosszú ideig nagy hírű csoport -táncegyüttesében. Rocko Milos, aki ősbattonyainak mondja magát, végigélte ezt a szép korszakot, de amikor a visszaesés következett, nem állt félre, hanem szervezkedett, sorra járta a régieket, kereste az újakat, a fiatalokat. — Egyszerűen nem volt utánpótlás — mondja. Az- öreg tagok elmaradoztak, a lányokból menyecske lett, nem maradt idejük a táncra, szereplésre. Aztán a próbateremmel is bajok voltak, meg kevés volt a pénz. Hiába, anélkül nem megy. Pénzes gazda nélkül oda a legkitartóbb törekvés is. Aztán jött az ÁFÉSZ, és azt mondta: vállalom én a gondok felét. Ti meg azzal törődjetek, hogy újra híres legyen ez a battonyai együttes. Sikerült! Az újak és néhá- nyan a régiek közül összefogtak, megcsinálták az új programot magyar, szerb, román táncokból, dalokból. Pesten szerepeltek először, a battonyai klubban. Látni kellett volna, milyen tapsos. nagy sikerrel! Olyannyira, hogy a délszláv szövetség vezetői megígérték: jövőre országos körútra viszik az együttest. Végül pedig, hogy otthon is lássák, mit tudnak: októberben Battonyán lesz a bemutatkozó est. A hangulatos, nyáron kellemesen hűs klubban televízió, rádió, biliárdasztal és társasjátékok tucatja. Meg több szekrény könyv, közel ezer példányos fiókkönyvtár. Hogy közben, amikor összejönnek, szórakoznak, beszélgetnek, előadásokat hallgatnak jut-e eszükbe a múlt, az a sokféle hagyomány, amiről apáik, nagyapáik biztos sokat beszéltek; nem tudni. De ők maguk a folytatói ezeknek a szép hagyományoknak azzal, hogy életük kellemes része ez a klub, az öreg iskola szomszédságában, ahol 1795-ben már anyanyelvükön tanulhattak a battonyai szerb gyerekek. Kétszáz év telt el azóta. Nem eseménytelen kétszáz év. Sass Ervin Hét óra körül jár az idő. A békéscsabai 611-es Szakmunkásképző Intézet éttermében a vacsora utolsó falatjait fogyasztják a fiatalok. Az egyik teremből nótaszó hallik. Próbálnak a lengyelek, ők lépnek fel először, aztán a jugoszlávok következnek, majd az összevont nemzeti estet a szovjetek zárják. Tegnap a bolgárok adtak műsort, holnap pedig a többiek. Azt mondják a folyosói jól informáltak, főleg a németek és a szlovákok készülnek valami meglepetéssel. De már rendezkednek is. Akár a falusi lakodalmakban, fal mellé húzzák az asztalokat, körbe a székeket, meg sorba is. És az üresen maradt hely egyből színpaddá válik. öreg iskolánál Rocko Milos és Zority Márk a klubház kapujában Fotó: Gál Edit — Ide jártam iskolába — mondja Rocko Milos tanár, a battonyai délszláv általános iskolából. — Most itt van a klub, ide járnak a község szerb anyanyelvű lakói, öreg épület, sokáig iskola volt, aztán lakás, míg végre, tíz évvel ezelőtt, megkaptuk mi. Tudja, nagy élet volt itt Battonyán mindig. Műkedvelőink évente három-négy előadást rendeztek, betanultak szerb nyelvű háromfelvoná- sosokat, meg magyar nyelvű darabokat is. Aztán, ha előadtuk, zsúfolva volt a kul- túrház. Rocko Milos és tanár kollégája, Zority Márk a klub két vezetője. Rocko a színjátszókat, meg a táncosokat patronálja, Zority a szerb- horváth nyelvű letéti könyvtár őre, irodalmi estek, találkozók szervezője. Ha azt mondom róluk, hogy fáradhatatlanok, nem fedi teljesen a valóságot, mert több még annál is az, amit tesznek, ahogy odafigyelnek a battonyai szerbség életére. Egy régi fotográfia A két szobából álló klub harmadik, legkisebb helyiségében van az iskola úttörőcsapatának otthona. Itt jutott hely a valamikori közösségi élet megmaradt emlékeinek, közöttük egy fotográfia a legérdekesebb. Nem tudják pontosan mikor készült, de az biztos, hogy még az első háború előtt, talán 1910 körül. Ünneplőbe öltözött emberek állnak-ülnek azon a fotográfián, középen nagy táblán a felirat: „Battonyai szerb földművelők szövetkezete". — Ez a ház, ott a háttérben, ma is megvan. Itt a szomszéd utcában. A kép nyomán sorra-rend- re előkerül Rocko Milos emlékezetéből az elmúlt idők többi képe is. Az olvasókör, ahová sokan betértek hajdanán, a „zsuka” (így nevezték a szerb fiatalok táncházát, a terem még ma is hasonló célt szolgál), ahol híres zenekarok muzsikáltak... — Minden vasárnap 3-tól 6-ig. Addig tartott a tánc. Bodrozsán Mihály volt a prímás, Buzár Milos a brácsás, Peity Mihály a terces. Ez a banda a húszas évek végén kezdte, aztán muzsikáltak egészen negyvenig, vagy még tovább. Persze, nem úgy volt az egészen, hogy a mi „zsukánkba” csak a szerb fiatalok jártak. Jöttek oda románok, meg magyarok is. De zenekara mindenkinek külon-külön volt... A csapatotthonban öreg tárgyakat, használati eszkö-, zöket is őriznek. Vendéglátóim elmesélik, hogy kiállítás volt itt pár éve, abból maradtak itt. A klubtagság elhatározta, hogy mindenki behoz valamit: ki egy köcsögöt, ki egy mozsarat, vagy régi szép „szádi”-anyagból készült blúzt, hímzett mellényt, és csinálnak egy kis kiállítást. Sokan látták! És a látvány, meg a lehetőség, hogy van még a házak mélyén rengeteg öreg holmi, előhozta a gondolatot: jó lenne valamiféle helytörténeti gyűjteményt összehozni, netán be is mutatni egyszer ... — Sürget az idő — említi közben Rocko Milos. — Az idősek elmennek, a család nem sokat törődik a régi, szép ruhákkal, kendőkkel, tárgyakkal. Mondjam tovább, mi lesz a sorsuk? Ügy tűnik, a végső elhatározás előtt állnak. Az iskola tanulói bizonyára nagy örömmel csinálnák. Nemes feladat lenne számukra a gyűjtés. Tízéves a klub Sokan nevezik még most is olvasókörnek, de nem az a fontos, minek nevezik. Egy a fontos: legyen és szeressék az emberek. Zority Márk mondja: — Szeretik! Hetenként háromszor van klubnapunk, szerdán, szombaton és vasárnap. A vasárnap a legnépesebb, általában akkor tartjuk az előadásokat, találkozókat, hasonlókat. Nem is hinné, de a legsikeresebbek az irodalmi előadások. Szerencsére, az itt lakók az irodalmi szerb-horvát nyelvet beszélik, így aztán az sem véletlen, hogy a letéti könyvtárban nagy a forgalom. Egyformán keresettek a szerb klasszikusok és a mai írók művei. Ha meg vendégünk jön, és előadást tart, zsúfolásig megtelik ez a két terem. Nyolcvan—százan is szorongunk itt olykor. Ahogy beszélgetünk erről- arról, de mindig csak visszaA szovjetek — öt szibériai diák Barnaultból és a három taskenti — a tábor legszebben beszélő eszperantis- tái. ök is tarka műsort adnak, de mindent kizárólag a nemzetközi nyelven, még az orosz klasszikus és a modern szovjet költők verseit is fordításban, s a szép bánatos vagy huncut-vidám népdalokat szintén. Eugeno és Eriko — a két üzbegisz- táni mérnök — fölváltva konferál, s rendezi a játékokat. Van némajáték és körbej áros zsebkendős, tér- deplős ' szerelmi vallomás, versekkel, dalokkal színezve. A mindig tréfás kedvű vékony szőke diák, Grzegorz a szóvivő. A népes lengyel csoport nevében köszönti a még népesebb társaságot, s már föl is csendül a jól ismert népdal, a Hajnalórán. s az első sorok után énekel az egész tábor. Találós kérdések — találó válaszok, majd három önkéntes kerestetik a készülő nagy mérkőzéshez. Csumázóverseny lesz. László, László, szól a közönség kórusa, hogy a táborvezető is lépjen elő, aztán Zsuzsát követelik, majd Galinát. Megkapják a paprikákat meg a csumázószer- számot, s indulhat a stoppernek kinevezett óra. Föllángol a biztatás, mozognak a kezek, mint a villám; két ellenőr figyeli árgus szemekkel, majd dönt. A bolgár Galina a boldog győztes, s a díj: szelet kenyér és pohár víz tulajdonosa. Ének gitárral — vicces történetek —, majd újból nóták, köztük a magyar Piros bort ittam az éjjel. A hangulat emelkedik, pedig csak a dalban van bor. De jó is, hogy nem az asztalon, mert jön az újabb verseny. Másik hárman állják. Most az éttermi késeket és a saját ügyességüket próbálják ki. A cél: a legszebb szendvics. Nyersanyag: paprika, paradicsom, kenyér. Idő: két perc. Szerszám: az életlen kés. A közönség még na♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Készül a szendvics Rudi, Róbert és Eugeno igyekezetéből Fotó: Gál Edit gyobb hajrát diktál, mint az előbb. Kész. A zsűri tanácskozik és Robert, az angol diák fogadhatja a gratulációkat. Kifogyhatatlan a tréfatartalék és szépek a lengyel népdalok. Legnagyobb sikere mégis a maguk költötte eszperantó szövegűnek van. A refrén elárulja miért: Paprika, paprika, te drága, te vagy az életem álma ... éjjel is ott vagyok a konzervgyárban ... * A jugoszlávok egy tuca,- tan vannák, mégis tizennégyen lépnek föl. A szaporulat két zrenjanini asztaliteniszező srác; a megyében ven- dégeskedők közül. Jól járt velük az est, mert a gitárnak, a dalnak is mesterei. Már az első szám — Úgy gondoltam, megnősülök — siker, hát még a rákövetkező, ami folytatásnak is be-* illik: Szánom, bánom, sajnálom ... Persze, hol szívhez szóló szomorún, hol duhaj vidáman. Súgás-búgás, valami készül. Újságpapírokat raknak hosszában le a földre, és hat lány kéretik a közönségből. Bátrak! Hat náció jelentkezik. Ötöt szigorú őrizet kísér ki, hogy be ne lásson. A hatodiknak jól bekötik a szemét, így kell végigmennie a papírjárdán. De nem rajta, hanem két oldalt egyszerre mellette, s rálépni nem szabad. Mosolyog a kislány, ez is valami? És elindul. De még a végére se ér, amikor hirtelen a háta mögött egy hosszú legény a papírra fekszik. Háttal. A kendőt leveszik, a lányt megfordítják. Majd összeesik a látványtól. Fergeteges a hatás. És még ötször, mert a csalafintaságot csak akkor tudják meg a lányok, amikor a következőt már ők is végignézik. Partizándalok, mulatós nóták, s hangulatos kóló zárja a jugók produkcióját. Megszokott nyári látvány a gyúlai utcákon: festők örökítik meg a kisváros szépségeit. Az idei művésztelepeken sokan töltöttek hasznos, tartalmas heteket Gyulán Fotó: Béla Ottó És aztán jön Anatolij Ko- valov, aki egymaga a mini színtársulat. Rendező, világosító és a három főszereplő: anya, fia és az orvos. A nyurga, vékony Tolja először bánattól beteg, haldokló szerelmes. Annyira, hogy míg panaszkodik, elterül. De felugrik, hogy mint kétség- beesett anya fiához rohanjon, majd orvosért. Most akkurátus doktor. Vizsgál, megállapít és részvétet nyilvánít. Ám rendezőként nem találja jónak, még a világítást sem. Négyszer ismételtet, mert hol nem elég szomorú, hol meg túl vidám, vagy lassú, vagy gyors a játék. Eszerint változik a gesztus, a mozgás, a hang. Bő humorral úgy mókázik, hogy aki nem ismeri az eszperantót, az js megért mindent, s együtt kacag a hálás publikummal, s még az utcán, hazafelé is elneveti magát. Vass Márta
