Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
Házasságok nem csak az égben köttetnek Még meg sem nyüt a békéscsabai eszperantó építőtábor, amikor már hallottam Kalmárékról. Egyikéről azoknak a íiatal házaspároknak, akiket a nemzetközi nyelv „boronáit” össze. Kalmár Lajos túrkevei mozdonyvezető még diákkorában tanulta meg a nyelvet, sokfelé levelezett, s nyaranta látogatóba ment külföldi barátaihoz. Galina és Jovan Mégis itthon ismerte meg azt a bolgár kislányt — Emíliát — aki a felesége lett. Méghozzá a saját városában, ahol két évvel ezelőtt — bár kevesebb részvevővel — ugyancsak eszperantista építőtábor volt. öt országból voltak akkor Túrkevén dolgozni a fiatalok, s a három hét alatt nem egy szerelem szövődött, de csak az övéké lett tartós. Gyakori levélváltás, aztán látogatás lett belőle, majd tavaly nyáron a bulgáriai ifjúsági eszperantó világkongresszuson esküvő és lakodalom. A búcsúesten tartották. A bálban éjfélkor abbamaradt a zene és a táncba nagy termet pillanatok alatt házasságkötő teremmé alakították át... Az ifjú pár a görög és japán tanú jelenlétében mondta ki a boldogító igent. * * * Hasonló vegyes házasság, melyet az eszperantó mozgalom hozott össze, a Zarkovi- céké is. A hosszú, szőke Jovan szerb nemzetiségű, a vál- láig is alig érő Galina pedig bolgár. Itt a csabai konzervgyári építőtáborban dolgoznak ők is mind a ketten. Regényes történetük szintén Magyarországon kezdődött. — Milyen érdekes is az élet — emlékszik vissza Galina. — Két évvel ezelőtt, amikor Budapestre jöttem, először az évenkénti téli eszperantó rendezvényre, ami a szilveszteri mulatsággal van összekötve, nem képzeltem volna, hogy milyen hatással lesz a sorsomra. — Én már többször részt vettem ezen a programon, és mindig jól éreztem magam. Ekkor — 1977-ben — azonban különösen — veszi át a szót Jovan. — Mindjárt az elején, a második napon volt a váci kirándulás, ahol megismerkedtünk. Együtt hallgattuk a nyelvészeti és irodalmi előadásokat, mert ezek a témák is vonzottak bennünket. — Hogyan lettek eszperan- tisták? — Galina a pleveni egyetemen, ahol orvostanhallgató volt, az eszperantó kör tagja lett, s hamar jó eredményt ért el. Én meg szinte véletlenül. 1973-ban a családunk Becséről a Belgrád melletti Pancsevóba költözött, hogy én könnyebben tudjak tanulni az egyetemen. Évkezdésig még két hónap volt, s úgy gondoltam, mint jövendő nyelvszakos, nem töltöm addig sem az időt hiába. Megvettem egy csomó nyelvkönyvet, közte az eszperantót is .Mindből tanulgattam, s összehasonlítva rádöbbentem, hogy az eszperantó milyen könnyű. A házasságot tavaly szeptemberben kötötték meg Bulgáriában. Azóta Galina tanulmányait a belgrádi egyetemen folytatja, Jovan pedig most fog államvizsgázni. * * * Az Ananievi házaspár — Dobrinka és Kiril — az építőtábor népes bolgár csoportjával érkezett Békéscsabára. Blagojevgrádiak. Ez a 60 ezer lakosú város megye- székhely a rilai kolostortól délre. Bolgárok, eszperantis- ták és matematika tanárok mindketten. Dobrinka főiskolán tanít, Kiril pedig tanulmányi szakfelügyelő. A tehetséges diákok kiválasztásával és felkészítésével foglalkozik. Mivel mindketten pedagógusok, így rögtön az oktatás-nevelés kerül szóba. Elmondja, hogy a bolgár iskolákban nagy gondot fordítanak arra, hogy a szellemi képzés mellett a különböző munkákat is megismerjék a tanulók. Minden iskolában van gyakorlati oktatás, a gimnáziumban is heti egy napot dolgoznak a diákok. Dobrinka és Kiril Fotó: Gál Edit — Nálunk a munka annyira az oktatás szerves részét képezi, hogy ez a rendszer a legújabb reform szerint is megmarad. Sőt van olyan is, hogy egy városban egy egész üzem a diákoké. Ebben az iskolák felváltva, folyamatosan dolgoznak. Kiril a megye területén levő matematikai szakkörök munkáját kíséri figyelemmel, és maga is vezet egyet. A szakkörök tematikáját az ő irányításával dolgozzák ki, s a verseny az iskolától egészen az országos szintig tart. De aki már megyei győztes, annak nem kell külön felvételizni az egyetemre. Az eszperantó nyelvet két éve kezdték tanulni. Tanfolyamra jártak és hogy eredményesen végződött, azt ittlétük is bizonyítja. Kirilt különben is főleg az utazási lehetőségek vonzották, no meg, hogy szeret sakkozni, és sok felé levelezhet ebben a témában. Dobrinkát a nyelvben megmutatkozó logika elsősorban, hiszen egy matematikus ezt tartja legtöbbre. Ezért is találni sok matematikust az eszperantisták közt, véleménye szerint. Vass Márta Móra Ferenc: Kincskereső kiskífdmön Szépen szóló muzsika. Hogyan tanultam meg olvasni? Csontos Szigfrid. A kis bicebóca. Ki ne ismerné ezeket az elbeszéléseket és a többit, mind a huszonnégyet, a szegény szűcs fiának falusi, faluszéli kalandos történeteit? Valójában az író gyermekkorának megejtő varázzsal megírt részleteit. Nemzedékek nőttek fel rajta, s szerették meg az olvasást és a könyvet általa. S ismerték meg az emberi jóságot, rosz- szaságot, nemegyszer egy emberén belül összekeveredve. És főleg azt a családot, ahonnan gazdag útravalót kap Gergő az életre, mindennél többet: olyan emberséget, megértést, aminek élő példái a szülők voltak. A Kincskereső kisködmönt — mint jó néhány társát a gyermekirodalomból — nemcsak az „illetékesek” kedvelik, hanem újra meg újra előveszik a felnőttek is. Hogy minden egyes alkalommal ismét gyermekké váljanak, de most már érett fejjel éljék át a világgal, emberekkel, az élettel ismerkedő kisfiú életét. Gondolatokba mélyedve Fotó: Veress Erzsi Fiatalok, sikertelen felvételi után Így nyár vége felé, néhány bizonytalan címmel a kezemben, igazi próbatétel volt rátalálni kiszemelt riportalanyaimra. Bevallom, a sikertelen főiskolai, egyetemi felvételik miatt elkeseredett arcú, a csalódottságtól tüskés lelkű fiatalokra számítottam. Tévedtem. Mindhárman hittel, reménnyel, újrakezdési szándékkal telve készülnek — a csak átmenetinek szánt — új életükre. Szépítés, félrevezető „önigazolgatás” nélkül tudtak szólni életük első nagy kudarcáról. Mert kudarc ez a javából. Bár ez még csak az állandó erőpróbák, a küzdések legeleje. Amit emberül kell megállni, hogy akként is folytathassuk. Három ifjú beszélgetőpartnerem is így látja. S eszerint intézi jövendő sorsát... Hz idegen nyelvek szerelmese A fekete szemű, lágy vo- nású Ferenczi Gábort Bélmegy eren úgy emlegetik: — Igazi könyvmoly az a gyerek! — Arcvonásaival ellentétben nagyon határozott, gondolatainak pontos, kertelés nélküli formát ad. Orosz-német szakos pedagógus szeretne lenni. És csak az. Erről győzött meg beszélgetésünk közben. — Régi elképzelésem, hogy pedagógus leszek, mégpedig idegen nyelveket tanító pedagógus. Már Vésztőn, a gimnázium első osztályában is úgy álltam hozzá, hogy nemcsak szeretném, de meg is akarom valósítani. Nagyon készültem rá négy éven át. Az érettségim jól sikerült. Aztán jött a felvételi a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészettudományi karán. Nagyon nehéz volt, 16 és fél pontot szereztem. Július 5. körül kaptam meg az értesítést. Ez állt benne: „A minimális pontszámot nem érte el, fellebbezésnek helye nincs”. Nehezen hevertem ki, de megértettem, hogy 147 jelentkezőből, mivel csak ötöt vettek fel erre az évre, 15-öt pedig előfelvételivel, nagyon kemény fába vágtam a fejszém. Mégis ragaszkodom választott elképzelésemhez — mondja kemény tekintettel. Hiszem, igazi pedagógus csak az lehet, aki kitart eredeti elképzelése mellett. — De meddig? A végsőki, a „kiöregedésig”? — Se tolmács, se egyéb nem akarok lenni. Én ezt tartom igaznak. De háromnál többször nem próbálkozom. A minden áron való, erőszakos próbálkozást már nem tartom erkölcsösnek. — Jó. Túlestél az első kudarcon. A további próbálkozásig előtted egy esztendő. Mihez fogsz ezalatt? — kérdezem. — Állást keresek. Képesítés , nélkül pedagógusként szeretnék elhelyezkedni. Jó volna orosz nyelvet tanítani, de ha nem megy, más szakon is elhelyezkednék. Hamarosan megtudom, sikerült-e valami számomra a szeghalmi járásban. Ezalatt pedig újra rákapcsolok, és tanulok, tanulok ... Még nem tudtam, hogy el fognak utasítani, mikor már szilárdan elhatároztam: újra megpróbálom. Az erő, a kitartás megvan hozzá. TSridni az emberekkel Egyéniség. Szeme, mint a tiszta égbolt. Energikus, jó beszélőkével megáldott lány Kocziha Éva. Békéscsabán, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Nem is rosszul! ö még a fellebbezés bizonytalan, reményt és végső nemet osztó idegtépő várakozásában él. — Nagyon szeretem a történelmet, de a magyart is. Ezért választottam ezt a két tárgyat a fakultatív tantárgyakból. Lehet, ez most hülyén hangzik, de én már kicsi korom óta jogász szerettem volna lenni. Talán azért, mert mindenképpen az embereken akarok segíteni. Ment is a tanulás. Persze a matekot kivéve. Hiába, humán érdeklődésű vagyok — nevet rám huncutul. — Sajnos, nyelvtanból 4-es voltam, s ez meglátszott a magammal vihető pontszámnál. Ennek iszom a levét. Mondd! — csodálkozik rám tágra nyílt szemmel —, miért kell bűnhődnöm nekem ezért? Hiszen a felvételim jól sikerült. A magyar írásbelim négyes, a három szóbelim jeles lett. De azért, mert a gimiben — szerencsémre —, szigorú tanárom volt, lehet, hátrányba kerültem egy gyengébb suliból jött színjelessel szemben! Ezen régóta vitatkoznak a szakemberek is — nyugtatgatom Évát, aki egy pillanatra elgondolkozik ezen, majd megrázza a fejét és folytatja: — Szegedre jelentkeztem, s a felvételin, mikor már többször is „lelőttek”, éreztem, hogy sikerült. Mondtam is magamnak: — No, jó voltál Éva, jó benyomást tettél! — Aztán július végén jött a papír, hogy nem értem el a minimális pontszámot, de a felvételin elért jó eredményem miatt fellebbezhetek. Hát megtettem. Közben telik az idő, s lehet, hogy két szék közül a földre esek. Mert másodikként az államigazgatási főiskolát jelöltem meg. Á — legyint —, a szüleim úgy gondolták, nem ártott volna egy kis protekció. De az én apám fizikai munkás. Honnan szerzett volna? Most aztán állás után futkosok. De egy puszta érettségi? Egy nagy nulla! Hát ez van! — mondja egy szuszra. Hz az egy pont! Tanyán lakik. Az utolsó, szabad nyarát gyermeki természeteséggel áldozta a család Békéscsabán épülő új házára. Nyílt tekintetű, megszállott igazságkereső. Kemény szókimondásának kevesen örülnek. A kudarc után nincs elkeseredve. Egyszerűen azért, mert „szeret melózni”. Csak egy dolog bántja, de nagyon. Az az egy pont! Mert összesen eny- nyit vitt magával a felvételire az iskolájából, a Kemény Gábor Szakközépiskolából, ahol a gépjárműtechnikai ágazaton érettségizett. Ez pedig kevésnek bizonyult a DATE mezőgazdasági gépészeti főiskolai karán, Mezőtúron. Galántai Mihály története több tanulsággal is szolgál. Főleg a pályaválasztás előtt állóknak. — Szerintem első, másodikban alig van olyan, aki tudja pontosan, mi akar lenni. Nagyon sok múlik ilyenkor a szülők akaratán. Az én.szüleim segítettek abban, hogy továbbtanuljak, de nem nyaggattak, erőszakoskodtak, amiért becsülöm őket. Harmadikban nagy tervekkel, lelkesedéssel fogtam hozzá a tanuláshoz. Aztán valahogy nem úgy sikerült, ahogy számítottam. Teljesen összetörtem. Aztán jött a negyedik. Nem mondom, lazítottam, és csak a második félévtől duráltam neki magam. Leveleztem a műszaki egyetem FEB-bi- zottságával is. Egész jól oldottam meg a tesztlapokat. A tanárok nem nagyon javasolták, hogy továbbtanuljak. De járok egy kislánynyal, és ő nagyon biztatott: — Tanulj és próbáld meg! Nem veszítesz vele semmit! Aztán jött az érettségi. A matekot és a fizikát az iskolámban kettesre osztályozták le. Hát ez volt a ciki. Közös írásbeliről lévén szó, a főiskolán ugyanarra a fizika dolgozatra hármast kaptam. A lényeg az, hogy a lehető tíz helyett mindössze egy pontot vittem magammal! A felvételin 5 és felet szereztem. Ez persze nem volt elég! Azt hiszem, nem nagyon szerettek engem az iskolában. Túl sokat vitatkoztam. De lógós, az sosem voltam! — emeli fel a hangját. — Közben — ez is jó megélhetési lehetőség — jogosítványt szereztem tehergépkocsira. Most aztán az állás- keresések közben ezzel a lehetőséggel is próbálkozom. Egyelőre nem döntöttem még, hol fogok dolgozni. Továbbtanulni? Persze, hogy megpróbálom! Szerencsére, jövőre már nem viszem magammal azt a bizonyos egy pontot. Beiratkozom a TIT felvételi előkészítőbe, s alaposan rákapcsolok. A mai eszemmel már nemcsak a suliban, a padban ülve szerezném meg az ismereteket. A továbbjutáshoz ennél sokkal, sokkal többet kell tanulni! B. Sajti Emese Fotó: Yeress Erzsi
