Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
1979. augusztus 19., vasárnap o Csoór István: Inasok és tanoncok... A busz dugig volt utassal. Az öreg vasas a presszó előtt szállt fel. A harmadik ülőhelyig valami nagynehe- zen befurakodott. Belekapaszkodott a nikkeles fogantyúba, és várta az indulást. Még be sem csukódott a busz ajtaja, amikor az ülésről egy nyakigláb fiatal felállt, és mutatta a megürült helyet. — Tessék, papa! Előmelegített ... Az öreg vasas megköszönte. Leült és szót váltott a fiatallal, akinek a hangja a mutálás korszakába lépett, és hol a mélyről, a pincéből, hol a kakasülőről váltott. Megtudta, hogy a fiatal ipari szakmunkástanuló. Szintén vasas, motorszerelőnek indul. Kollégista. Kicsit sok a hajtás, de semmi vész, bírják cérnával. A kajával nincs semmi hézag, több ezer kalóriát tömnek be naponta. A tésztás napokon vacsorára kapják a húst. A hálóban dögmeleg van, a paplant sem bírják, de még a lepedőt is nehezen. A tanműhelyekben precíziós műszerekkel bíbelődnek. Akad még subler is, de az már olyan, mint a parasztnál az arasz... Kannázás nuku, csapból folyik a víz, a favágást csak az ökölvívók bütykölik, mert annak hasznosságára Papp Laci esküszik. Havi ötszáz ösztöndíj, és a vizsga után a vasipari ktsz üzemi bizottsága a kapuban várja virággal és rezesbandával.. Futószőnyegen megy majd végig a szerelőcsarnokig... Trágyázás? Malacetetés? Hol él maga, papa? Szakmunkás- tanulók vagyunk, s nem inasok... A következő megállónál fiatal, boglyas lány szállt fel. Integetett neki a nyakigláb és máris dúródott mellé. — Szia ...! — Szia ...! Egyedül maradt az öreg. Kinézett az ablakon a napsütötte fákra, a fák alatt meghúzódó árnyékokra. Régi képek villantak elébe és a szavakká nőtt gondolatok befelé hullottak, és törtek benne apró-apró cseréppé... Négy év. Bennkosztos inas. A „hálóterem” a műhelyben. Négy riglifára szegeit hosz- szú, koporsóforma láda, fenn a fúrógép fölött. Benne szalmazsák, azon szúrágta pokróc, és takarónak a cséplőgép ponyvája. Hálóing? Pizsama? A nappali olajos ingben, a zsíros klottgatyá- ban bújt az ágyba, de előbb még a sötétben kiszámított lépésekkel közelített hozzá. Első lépés a satupad, második a fúrógép, harmadik a vacok széle, és negyedikkel be a ponyva alá, ami úgy kimerevedett a hidegben, és terült el rajta, mint a páncél. Lapogatta, verte és utána fejét is behúzta, és leheletével próbált meleget fújni. Az ajtón birkakolomp, amitől hosszú drót vezetett a mester konyhájáig. Hajnalonként úgy szólt, mint a vészharang. A sötétben gyors öltözködés, máris futás a fáskamrába, egy marék gyújtóssal, karnyi fával be a konyhába. Pernyézés, begyújtás, de csak egy szál gyufával, mert a második sercentésnél a meleg dunna alól kiabált ki a mestemé: — Ne pocsékold azt a gyufát, te ügyetlen, nem lopjuk mi a pénzt... Télen ez a tűzgyújtás volt a mennyeknek országa. Arcát, kezét, mellét ölelgette a kályha ajtaján kiömlő meleg, és a megdermedt vér újra mozgásba lendült. De ez sem tartott soká, mert várták a kannák. Örökre elátkozott hatliteres kannák a fal mellett. Futás az ártézi kútra. Sorbanállás, s ingyen cirkusz hajnalban. Tépték egymást a cselédlányok. Ki jött előbb? Két csövön folyt a víz, de olyan erőtlenül, mint az öregember pisilése. Két Miatyánkot is elmondtak az öregasszonyok, mire megtelt egy kanna. Toporogtak, táncoltak, fújták a körmüket és dörzsölték az orrukat. Két teli kannával kocogott vissza, s fordult a másik kettővel. Mire világosodott, a disznóknak is megkeverte a moslékot, s mire eljött a reggeli idő, úgy érezte magát, mint a kicsavart citrom. Rágós szalonna minden reggel, négy éven keresztül... Megutáltatták vele a szalonnát örök időkre... Reggeli után a műhely és a parancs: — Gyújts be a kohóba...! Vagy más: — Tedd fel az eszterga szíját...! Esztergálunk... Vagy más: — Készíts szappanos vizet! Fúrunk... A kohó télen meleget adott, nyáron talpig izzadt mellette. Húzta a fújtató vaskarját, húzta százegyig, és a hiccelő vasra a ráverőkala- páccsal rávert. Csüngött a nyelve, és a két karja a kalapáccsal együtt, szinte a földre hullott. De nem volt megállás. A meghizlalt tengelyt esztergálni kellett. Fel a lendkerék és a transzmisz- szió szíját, és neki a hajtókarnak, és hajtani körbe- köbe. Óráról órára. Sokszor kékült, zöldült a világ a szeme előtt. S gondolatának még életben maradt szikrájával könyörgött az egek urához: — Törjön el az esztergakés, most azonnal, mert bedöglök, betojok... Törjön el... Törjön el... Törjön el... Magasan volt az ég, és az ilyen apró ember szava nem ért fel addig. A mesteré jobban. A nyögésre, a szu- szogásra, a kínlódásra fent- ről szólt, a magasból: — Alig visz valamit a kés, mit nyöszörögsz...?! A hasadba valót sem érdemied meg...! Addig pihent, míg új fogásra került sor, utána újra körbe-körbe. S percről percre, fordulástól fordulásig kopott körülötte a levegő, alig jutott a tüdejébe valami. A fúrógép sem volt kegyes hozzá. Ott is a lendkerék, ott is a hajtókar, szűk nyílású pléhcsövön folyt a fúróra a szappanos víz. Folyton csak körbe-körbe. A karja fent és lent. Ügy for- gácsolódott szét az ereje, mint a fúró nyomán kipen- deredő vasforgács. Hány pofon csattant az arcán, hány nyakleves a nyakán, hány ütés a hátán! Kevesebb a kavics a folyó medrében, mint az ütés. Nem lett tőle hülye, nem lett tőle dadogós, nem lett tőle eszelős... Még arra is volt ereje, hogy lesse a munkát, a mester fogásait, lessen mindent, ami a mesterség csínja-bín- ja, amivel majd egyszer kenyeret keres... S nyáron a cséplés. A nyolc lóerős kazán fűTÉKA Egy könyv — ellen Olvasóink közül bizonyára sokan a képernyőről ismerik Bodor Pált, a Román Televízió magyar nyelvű adása főszerkesztőjét. Hétfői napokon hat óra előtt, a magyar nyelvű műsor utolsó perceiben szokott a kamera elé ülni, ahol a nézők leveleire válaszol, tanácsokat ad és közügyeket intéz. Éppen ezért itt is — de még Erdélyben is — sokan közéleti személyiségnek, a romániai magyar nemzetiségű dolgozók egyik jeles ügyintézőjének és hatékony szószólójának ismerik. Pedig Bodor Pál elsősorban költő és író. Méghozzá nagyon érzékeny egyéniség. Olyannyira, hogy a Kriterion nyomdáiból alig néhány napja kikerült legújabb kötete, a Kék folt is nyilvánvalóan sugározza magából írója lírai alkatú lelkivilágát. Ez a kisregény egy fiatal, öngyilkos lány életének bonyolult szálakon keresztül való rekonstruálása, amely minduntalan figyelmeztetés. Szinte önkéntelenül — egyik vagy másik fejezetben — tése. Szalmával. Csak szalmával. A kétágú villával tömte, dugta a szalmát, forgatta az összetömődött zsará- tot. Hajnali kettő órától este tíz óráig. Négy nyáron, négyszer tíz héten. Még napban is sok kimondani, hát még órában. Ott is csak lesni, figyelni a mester mozdulatát, a gép indítását. Látni a tolattyú, a dugattyú, a körhagyók munkáját. Tudni, mikor szomjas a kazán, mikor kell rákapcsolni a szivattyút, mikor kell indítani a lajtot és a déli szünetben ápolni a gépet, ügyelni a gőzre, de kapkodva enni is kell, mert a mester máris intett. — Gyerünk, mert mindjárt este lesz... Az éltető gondolat átvitte a napokon, a heteken, a hónapokon, az évek összeragaszkodott során. Majd ha segéd lesz... Majd ha mester lesz... Beáll oda a műhelykocsi árnyékába, cigarettázik, és figyeli a gép búgását, a cséplőgép böffe- nését, amint nagy falással nyeli magába a kévét, zsákba pergeti az áldást, s a szalmát, a pelyvát önti magából hétről hétre, nyárról nyárra... Megállt a busz. A régi utasokat újak cserélték fel. A régi gondolatok helyébe újak sorakoztak, s a régiek lemaradoztak, mint az út- széli fák. Holnapután hozza a postás a nyugdíjat... Mosolygott és nézte a napfényes utcát... az ütések magába tekint az olvasó: felelősek vagyunk mindenki életéért! Leegyszerűsítve: tö- rődünk-e eleget egymással, képesek vagyunk-e megérteni egymást a rokonszenv, ellenszenv vagy közömbösség ösztönösségén túl ? Erre a végkövetkeztetésre Bodor Pál a regény végén dr. Pállfy 'Sándor büntetőjogász levelét használja keretnek. Szinte a klasszikus drámák „deus ex machina” módszerével, a jogász szemszögéből döbbent rá bennünket, miszerint: „... Nem győztél meg arról sem, hogy Simon Ilona öngyilkos lett. Csak arról győztél meg, hogy saját érzékenységének fájdalmas törvényei szerint minden oka meg lehetett volna az ön- gyilkosságra. A detektívregé- nyek logikája szerint azonban legalább tíz tanúról kideríthető lenne, hogy a szó legszorosabb, fizikai értelmében gyilkos; hogy meggyilkolta Ilonát..Majd megindokolva a baráti kör tagjainak idevágó bűnösségét, a jogász így folytatja: „ ... Hadd mondjam el azonban, hogy a leggyanúsabb mégiscsak Te vagy, barátom. .. Kedves barátom, te szépen kiretusáltad magad ebből az egész mozgó csoportképből. .. Az sem derül ki, hogy te magad vajon tekintettel voltál-e Zili (Simon Ilona beceneve) túlfeszített érzékenységére; hogy megbántottad-e valaha; hogy rnegértetted-e; hogy mellé- álltál-e; te vagy a csoport egyetlen tagja, akinek a kéziratodban nincsen arca, nincsenek kapcsolatai, nincsenek tettei, aki a történet lejátszódása idején meg sem mozdul...” ... És miért Kék folt a könyv címe? Erre maga a szerző válaszol a borító belső oldalán: „A kék folt — ütések nyoma; fájdalom emléke; és kit nem ért ütés?” Meggyőződésem, hogy aki ezt a könyvet elolvassa, jobban figyel a körülötte élőkre, különösen azokra, akik ilyen kék foltokkal járnak közöttünk. Olyan kék foltokkal, amely láthatatlanul beíródtak a lelkünk mélyébe, annyira mélyre, hogy nem múlhatnak el soha. Sik Péter Várkonyi János: Kőkerítés Szűcs Imre * Nekem lenni nekem lenni anyanyelv azt tanulni falun nekem lenni ének azt ellesni madár kék a lába zöld a szárnya nekem lenni sok gáncsvetőm de virulni még csak a szemem alatt az nem lenni csodamadár kék Haza én nem lenni én rég elhagyni hazám vinni magam minden de egyszer jönni értem anyám ki hazavezet innen hazavezet és én én lenni megint többé nem félni járni tanít majd újra és gyermekként — beszélni Várkonyi János: Újságárus Vajnai László versei: Oly korban élünk Bonyolult ma Ultramodern fegyverekkel, A holnap szigonyhegyére tűzve megatonnányi félelemmel, Jövők biztos kikötőjét keresi a Holdon az ember Míg a föld körül ég ragyog, s az atomrobbanásba bele nem őrülnek a csillagok. Mert oly korban élünk, — megeshet egy pillanat alatt, hogy a földön lángra gyűl a Nap. Képtelen magyarázat Ha lila tintával írok; gondolkodom. Ha kékkel; reménykedem. Ha feketével; túl vagyok mindenen. Ad malo nem vagyok csak képletesen.
