Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
1979. július 22., vasárnap Ma már nem lehet pontosan tudni, hogyan történt, de nem is ez a fontos. A lényeg az, hogy 10 évvel ezelőtt megállapodás született a moszkvai Gorjacskinról elnevezett mezőgazdasági műszaki egyetem és a Gyulai Állami Gazdaság között arról, hogy minden évben, a legnagyobb mezőgazdasági munkák idején, aratáskor, az egyetem végzős növendékei itt töltenek két-három hetet. A cél: a gyakorlatban ismerkedjenek meg a magyar mezőgazdasági gépekkel, vegyenek részt az aratásban és a javítási munkákban. Időközben a gyulaiból Békéscsabai Állami Gazdaság lett, de ez mit sem változtatott a kialakult jó kapcsolatokon. Szásáék egy hatalmas gépet javítanak az állami gazdaságban Egyetemisták szerelőruhában Az idén is megérkeztek a szovjet egyetemisták. Az idei évtől kezdődően az együttműködésbe bevonták a békéscsabai Lenin Termelőszövetkezetet is, ugyanis az egyetemen néhány évvel ezelőtt új kar kezdte meg működését, amely automatizált gépek, berendezések kezelésére készít elő mérnököket. A csabai termelőszövetkezetben bőven található automatizált gép, így az egyetemisták a gyakorlatban tanulmányozhatják, kezelhetik a berendezéseket. Békéscsabai Állami Gazdaság, gépműhely. Négy fiú serénykedik egy hatalmas monstrumnál, gépet javítanak. Szerelőruhában, félmeztelenül igyekeznek a szerszámokkal a beteg gép felélesztésén. Kísérőm, dr. Kai- fás Ferenc, a csoport gödöllői kísérője és Alekszandr Alekszandrovics Lukasev egyetemi docens, a pedagógiai tudományok kandidátusa, tanszékvezető, a szovjet csoport vezetője szerint Alekszandr Ponomarjovval üljünk le beszélgetni néhány percre, megtudni, hogyan érzik magukat távol hazájuktól — de igaz barátok között — a szovjet fiatalok. Magas, jóvágású srác, megtörli olajos kezét, és készségesen válaszol a kérdésekre. — Az általános iskola elvégzése után elmentem dolgozni egy állami gazdaságba. Sofőr voltam. Aztán, amikor megjött a behívóm, a hadseregben is sofőrként szolgáltam. Korábban nem volt szándékomban, hogy továbbtanuljak, de az eltelt évek alatt annyira megkedveltem a gépkocsin keresztül a gépeket, hogy leszerelés után mégis úgy döntöttem; jelentkezek egyetemi felvételire. Hát így jelentkeztem a Gor- jacskin egyetemre. — Mi volt a legnehezebb a felvételin? — Nem okozott semmi gondot, nem volt nehéz egyik tantárgy sem, amiből felvételizni kellett. — Hová valósi vagy? — Egy Moszkva környéki községben lakunk szüleimmel és testvéremmel, ő most tölti a katonaidejét. Édesanyám fejőnő abban a gazdaságban, ahol én is dolgoztam, apám meg traktoros. — Fiatal vagy. Udvarolsz valakinek? Nagy nevetés támad, Szása mintha bele is pirulna. — Nős vagyok, s van egy 13 hónapos kisfiam. — Szüleid mit szólnák, hogy mérnök fiúk lesz? — Természeteser örülnek, és segítenek mindenben. A szomszédok is mondogatják: Szása, aztán jól tanulj, ne hozz szégyent a fejünkre. — Milyen ajándékot viszel a kisfiádnak? Szása elérzékenyedik, hogy eszébe juttatjuk a kis Aljo- sát. — Már nézegettem a játékboltok kirakatait, valami olyat akarok vinni neki, ami speciálisan magyar játék. — Hamarosan végzel, mi lesz a diplomamunkád témája? — Már megvan a téma: „Szemes termény betakarítás utáni feldolgozása”. Elköszönünk Szásától, siet vissza a társához. Megkérdezem A. A. Lukasevtől, mi a véleménye a fiatalemberről. — Nagyon tehetséges, szolgálatkész munkaszerető, pontos fiú. Öröm vele dolgozni. Jól ismerem, két évig tanítottam. Vagy 20 kilométert csalin- káztam gépkocsival, amíg végre megtaláltam Li Pali- nát. Kint voltak a lucerna- földön, ismerkedtek a fceta- karítógépek munkájával. Hosszú, fekete hajú lány, ferde vágású szemekkel. — Kazahsztáni vagyok — mondja mosolyogva —, szüleim nyugdíjas parasztok, kolhozban dolgoztak. Hatan vagyunk testvérek. A többiek? Egy bátyám kereskedelmi főiskolát végzett, egyik nővérem ugyancsak kereskedelmi technikumot, egy bátyám jelenleg katona, a többiek középiskolások. Én az automatizálási karon tanulok, egyszerűen szeretem a gépeket. Amíg a szüleim dolgoztak, sokat segítettem én is nekik a kolhozban, ott szerettem meg. — Hová mégy dolgozni, ha elvégzed az egyetemet? Széttárja a karját, barna arcából világítanak a fogai. — Nekem teljesen mindegy, majd ahova irányítanak. — Nem lesz baj, ha mesz- szire kerülsz a szüléidtől? — Megszoktam már a távollétet, négy éve kollégiumban lakom és ha férjhez megyek, könnyebben elviselem a távollétet. — Van udvarlód? — Igen, ő is mezőgazdasági mérnök lesz, Kazahsztánban tanul főiskolán. — És a magyar fiúk, hogy tetszenek? Pirulós mosolygás. — Hát... Nagyon kedvesek, rendesek, vidámak, barátságosak. Találkoztunk a KISZ- esekkel az állami gazdaságban is meg a tsz-ben is, nagyon rendesek voltak. És ami fontos, könnyen megértettük egymást, a nyelvi nehézségek ellenére is. — És odahaza mivel foglalkozol, ha éppen nem tanulsz? — Szórakozásra nem sok időm jut, rengeteg társadalmi munkám van, az egyetemi Komszomol szervezetének másodtitkára vagyok. Nagyon szeretek olvasni, sakkozni és természetesen táncolni. — Nem csak szeret, tud is — mondja Ildikó, a tolmácsunk. — S mit fogsz mesélni a szüleidnek, ha hazamész? — Rengeteg szépet. Elsősorban persze az emberekről, akikkel itt megismerkedtem, meg a csodálatosan szép Budapestről, amely mély benyomást tett mindannyiunkra. — ízlik-e a magyar konyha? — Nagyon, a fűszerekkel is lassan megbarátkozunk. Most már mi is kérjük a borsot, meg a paprikát, nagyon jó ízt ad az ételeknek. — És mi nem ízlett? — Hosszasan gondolkozik, nézi a felettünk elúszó bárányfelhőket, aztán eszébe jut — a zöldbab, azt még nem szoktuk meg. Nem is, hogy nem ízlett, olyan furcsa íze van. A házigazdáktól tudtam meg, hogy csak a dicséret hangján lehet beszélni valamennyi itt dolgozó egyetemistáról. Nagyon fegyelmezettek, lelkiismeretesek, pontosak a munkában. Nem ím- mel-ámmat végzik el a rájuk bízott feladatokat, hanem úgy, mintha ettől függne diplomamunkájuk sikere... Kép, szöveg: B. O. Li Palina: A nyelvi nehézségek ellenére is nagyszerűen megértjük egymást a magyar fiatalokkal Bébikonzerv és tankönyv — Márti, kinek viszed a gyerekkonzerveket? — szólítom meg az ABC-ben egykori iskolatársamat. — A lányomnak. _ •> — Tudomásom szerint te középiskola után egyetemre kerültél, hiszen politikai gazdaságtanból országos tanulmányi versenyen negyedik lettél. S úgy tudom, az egyetemen is jó eredménynyel zártad az éveket. — Azóta sok minden történt! 1977 júliusában férjhez mentem. Mint Lukácsné Hrabovszki Márta még a második évet nappalin jártam végig az egyetemen, a harmadikat már Lilla nevelése közben, levelezőn végeztem. — S most? — Sikeresen zártam a harmadik évet, dolgozom. Férjem katona, lányomra édesanyám és anyósom vigyáznak, mert még nem adtuk bölcsődébe. — Békéscsabán laktok? — Igen, a szüleimnél, s amíg nappalira jártam, addig Pesten, albérletben. Most, hogy egyedül vagyok itthon a gyerekkel, nagyon jólesik magam mögött érezni a szüleim és testvérem biztonságát, a gondoskodást. — Nem vállaltál sokat egyszerre? — Minket úgy neveltek a szüleim, hogy számunkra legfontosabb volt a tanulás. Édesanyám mindig azon igyekezett, hogy lehetővé tegye a tanulást. Mivel édesapám mozdonyvezető és rengetegszer jár éjszaka műszakba, anyukám nem dolgozott. Számított ez családi életünkben, hiszen nővérem és jómagam is így könnyen, jól tudtunk tanulni. Szépen berendezett szobában lakik Márti és kislánya, ahol szorgos kezek nyomát fedezhetem fel. A dicséretre boldogan, de mégis szerényen felel. — A makramé saját munkám. Jó érzés látni falon, hiszen amikor készítettem, órákat csüngtem a plafonon, mert felfüggesztve kell készíteni. A kézimunkák? Az egyiket édesanyám, másikat a nővérem, harmadikat én varrtam. Most nyári szünet van, ráértem arra is, hogy a kislányomnak kis nadrágokat varrják, olcsóbban kihozom, egyéniboé variálhatom magam. — Hogy osztod be az időt? — H,a mosok, fél hatkor kelek. Ha nem, fél hétkor. Felkelünk, reggelizünk, elmegyek a bankba dolgozni, s délután, amikor megjöttem, játszunk a gyerekekkel. Este hét órakor fürdetem, s utána még olyan sok mindenre jut időm! — És a suli? — Szeptemberben én is, férjem is folytatjuk tanulmányainkat. — A férjed hol tanul? — Ö a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola levelező tagozatán. — A szűkebb családban megértitek egymást? — Igen, sokat beszélgetünk, emlékezünk az elmúlt öt évre. Amióta egymáshoz tartozunk — utólag jövünk rá —, mennyit alakítottunk, formáltunk egymáson. Ügy érzem, már igazi család vagyunk ... Sz. J. Megjelent! Megjelent! Pop-nyár A szakmában évek óta sok szó esett róla, miért nincs?, mikor lesz?, nagyon kellene már! Most végre a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat megjelentette az első popszaklapot, Hegedűs László szerkesztésében, címe Popnyár. Nem ildomos kritikával kezdeni, de mégis az az érzésünk, szerencsésebb, figye- lemfelkeltőbb és kifejezőbb is lehetett volna a címlapgrafika. Fő azonban, hogy végre van ilyen újság is. Az első számból kitetszik, hogy készítői elsősorban a lemezkiadás oldaláról közelítenek majd a könnyűzene világához. A 32 oldalon sok mindenről olvashatunk, Bálint Péter írta a bevezető cikket, Éjszaka a stúdióban címmel, s ebből bizonyára sokan kitalálták, hogy a dzsessz- rock nagylemezről van szó. Olvashatunk híreket az Omegáról, a Dinamitról és a Piramisról, szép számmal esik szó külföldi együttesekről is; így a Bee Gees, a Genesis, a Fire és a Who háza tájáról, hogy csak néhányat említsünk. A Pop-nyár elkalauzol az MHV Rottenbiller utcai stúdiójába is, megtudjuk, hogy most már gépesített technikával készüljek a felvételek — és lényegesen jobb minőségben, mint eddig. Üdvözöljük a Pop-nyárt, reméljük, mihamarabb következik a folytatás. II rock meséskönyvébfil Hogy kell eladni a beatet? Milyen lehetett az együttes fénykorában egy híres-nevezetes Beatles-koncert? Az együttes első amerikai koncertkörútja izgalmas volt. A fiúk féltek a közönségtől, amely még nem fogadta be az angliai „őrülteket”, a sztár-tévéműsoroktól, amelyek a vendégek „kikészítéséből” éltek. Végül persze fergeteges sikerük lett az Egyesült Államokban. A turné búcsúkoncértje az USA egyik legnívósabb pódiumán, a Hollywood Bowl- ban volt. A Los Angeles-i közönség 17 000 fanatikus tizenéveséből állt, akik saját őrjöngésüktől aligha hallották a zenét. A koncert ß műsorközlő bejelentésére kezdődik. A hirtelen kivilágosodó színpadon a Beatles azonnal játszani kezdi a Twist és kiáltást, majd folyamatosan az ő az asszonyt. Utána John veszi át a szót: „Köszönöm, nagyon szépen köszönöm mindenkinek ... yeah ... emberek ... Most egy dalt játszunk az új album... (fantasztikus sikoltozás, John folytatni próbálja) album ... igen, album... (a zaj nem csillapodik, George az elöl ülő lányokkal kötődik, nevetés). A dal: A szédületes Miss Lizzy!” Ezután Paul veszi át a szót, kedélyeskedve: „Well, Köszönjük... Well, well... szeretnénk ... well... hehe. Mindenütt hallanak? (George rávágja: én legalábbis! Kitör az újabb őrjöngés.) Nos: Vasúti menetjegy című dalunk! A dal közben Lennon „kihagy” egy magas tercnél, erre Paul belenevet a mikrofonba. Folytatódik a műsor a Nem vehetsz szerelmet című számmal, Paul hangján hallani, mennyire rekedt már, így George veszi át a szót: „Egy új dallal szeretnénk folytatni. Felhívom szíves figyelmüket, a dal már megvásárolható új Capitol- albumunkon. John előadást tart: a most következő nóta első filmjükről való, pontosabban az első fekete-fehérről, mert van ám egy színes, meg egy ... Maga is belezavarodik, következik a Nehéz nap éjszakája. Paul kétségbeejtően rekedt, már-már sírva énekel. A dal végén udvariasan megköszönik egymásnak, köszönöm John, köszönöm Paul. Aztán a közönségnek is megköszönik a szíves türelmet, újabb sikolyok. John újra magyarázni kezd, kedves tétovasággal. Hogy itt minden póz, az abból is látszik, amint hirtelen, félhal- kan legorombítja az egyik technikust. Majd bejelenti: „Ismét egy régi dalunk... egy régi kis vacak... Tán az idősebbek még emlékeznek: She loves you!!! (a közönség persze már a világsláger címétől is rosszul lesz). Paul beszél: „A következő dal, sajnos azt kell mondjam, egyben az utolsó is (méltatlankodó sikolyáradat) igen, igen ... Bizony. Sajnálom, de... Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy volt oly szíves, és eljött, nagyon szépen köszönjük ... Jöjjenek el máskor is, mindannyian reméljük, hogy nem okoztunk nagy csalódást, hogy tetszett a műsor.” Szántó Péter
