Békés Megyei Népújság, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
1979. július 22., vasárnap o TÉKA Cseres Tibor történelmi panorámája Alighanem főművét adta Cseres Tibor az olvasó kezébe az idei könyvhéten — a Szépirodalmi Könyvkiadó jóvoltából, hiszen évekkel előbb egy másik kiadó már hirdette! — a Parázna szobrok című hat és fél száz oldalas ikerregényével. (E megjelölés azt jelzi, hogy az író az A rész fővonulatában végigvitt cselekményét a B regényben — mint a rádió rövidhullám sávjában a sávnyújtó teszi — egyes fontos mozzanataiban aprólékosan kifejti, novellákban ábrázolja.) Ebben a szokatlan című regényben azt a nem könnyű kérdést firtatja-vizsgálja az író, sok szálon és számos eseményszinten: mennyiben „bűnös” a magyar nép mindazokban, ami vele 1939—1960 között történt, mit akart — ha akart — és mi mindenbe sodortatott bele... A regény históriája kurtán : Thormay (valójában: Balog) Béla, a HM-ben szolgáló (nagyon régi rangú) őrnagy, aki Nadányi Zoltán költő-főlevéltáros oklevélcsalásával biztosított „nemessége” jussán végezte el a Lu- dovika akadémiát, miniszter- helyettesétől azt a megbízást kapta: derítse ki, honnan és kicsoda küldözget uszító leveleket — elsősorban azoknak, akik 1939-ben egy Kassa környéki alakulatnál katonáskodtak, s egy csoportképen együtt láthatók. (A kép egy kivizsgálás miatt készült, a Kassa környéki határőrs katonái vízi erővel hajtott űzekedő szoborpárokat készítettek, s az e körül támadt mendemondákat vizsgáltatta ki a vezérkar. A regényeim is erre utal.) Thormay őrnagy vizsgálódása során abba a gyanúba keveredik, hogy ő íratta azokat a leveleket, ezért egy magas rangú bizottság vizsgálja-kutatja életét, nézeteit, vélekedését tucatnyi ráérős ülésen. MindDrótkeretes pápaszemű öregember ült az út szélén, a ruhája csupa por. A folyón pontonhíd vezetett át, szekerek, teherautók, asszonyok, gyerekek vonultak rajta. Az öszvér vontatta szekerek fölnyikorogtak a hídról a meredek partra, katonák segítették tolni őket a küllőknél fogva. A teherautók nekilódultak és siettek el, s a parasztok bokáig tappogtak a porban. De az öregember mozdulatlanul ült. Nagyon fáradt volt, nem bírt tovább menni. Nekem az volt a feladatom, hogy átkeljek a hídon, vizsgáljam meg a hídfőt, és kémleljem ki, meddig jutott előre az ellenség. Megtettem, azután visszatértem a hídon. Most már nem ment rajta olyan sok szekér, s nagyon kevés volt a gyalogos, de az öregember még mindig ott ült. — Honnan jön? — kérdeztem. — San Carlosból — felelte és mosolygott. Ez volt a szülővárosa, öröme telt benne, ha megemlíthette, azért mosolygott. — Állatokat gondoztam — magyarázta. — Ó — mondtam, mert nem értettem egészen. — Igen — felelte —, tudja, ott maradtam és állatokat gondoztam. Én hagytam el utolsónak San Carlos városát. Nem olyan volt, mint egy addig, amíg Thormayt, infarktust kapván, valami szi- nekúrába teszik... Az Őrnagy, amíg életét feltárja, szenvedélyes kutató elme és beleélő polihisztor lévén, hozzá szenvedélyes elbeszélő, átéli-átéleti az olvasóval a magyarság eme fergeteges másfél évtizedét egy 39-es szlovákiai behatolástól kezdve a Farkas Mihály vezette néphadsereg eseteiig. Thormay ismeretségi köréhez tartozik gróf Stomm Marcel altábornagy éppen úgy, mint Mikó Zoltán vezérkari repülő százados (a 44—45 őszi-téli budai fegyveres ellenállás később eltűnt irányítója), Berger- Beregffy vezérezredes éppen úgy, mint egy Tömössy Aladár nevű vezérkari alezredes, a regény egyik „csodás” alakja. A szereplőkkel kapcsolatban szólnunk kell Cseres alakteremtő módszeréről. A történet költött figurái mellett (ki tud belelátni egy regényíró alkimista műhelyébe, az emberek más alakká átgyúrásának titkaiba?!) szerepeltet élő történeti személyeket mint Teleki Pál, Beregffy vagy a „rendjelvadász” Oszlányi Kornél vezérőrnagy. Mondhatni: ezeket történetírói egzaktsággal ábrázolja. Másokat módosított névvel jelez, ám mindenki felismerheti őket. Hiszen Stoom altábornagy nyilvánvalóan Stomm Mar- cellnek felel meg, ahogyan Makó Zoltán százados Mikó Zoltánnak, Csoknyai ezredes egyezik Csokonyai Pál ezredessel, a 4. gyalogezred parancsnokával, avagy Sajtos vezérkari százados ugyanaz, mint a 2. hadsereg vezérkari főnöke naplójában emlegetett Lajtos vezérkari százados. Ezeknek a szereplőknek átírt históriája — így regé- nyesítve is — szavahihető dokumentumnak tekinthető. Idekívánkozik egy, a Békés megyei olvasókban felvetődő kérdésféle: van-e összefügjuhász, vagy pásztor, s én megidéztem poros fekete ruháját, poros szürke arcát, drótkeretes szemüvegét és megkérdeztem: — Milyen állatokat? — Különféléket — mondta és megrázta a fejét. — Ott kellett hagynom őket. Néztem a hidat és az Eb- ro-delta afrikai jellegű vidékét, s azon tűnődtem, mennyi idő múlva látjuk meg az ellenséget, s egész idő alatt füleltem az első neszeket, amelyek az érintkezésnek nevezett, mindig titokzatos eseményt jelzik, s az öregember még mindig ott ült. — Milyen állatok voltak? — kérdeztem. — összesen háromféle — magyarázta —, két kecske, egy macska, aztán meg négy galambpár. — És ott kellett hagynia őket? — kérdeztem. — Igen. A tüzérség miatt. A kapitány azt mondta, jöjjek el a tüzérség miatt. — Családja nincs? — kérdeztem, s a híd túlsó végét figyeltem, ahol az utolsó néhány szekér siklott le a part lejtőjén. — Nincs — mondta. — Csak az állatok, amiket elsoroltam. A macskával persze nem lesz hiba. A macska tud gondoskodni magáról, de nem tudom elgondolni, mi lesz majd a többivel. — Mi a politikai meggyőződése? — kérdeztem. gés Tömössy Aladár vezérkari alezredes alakja és a 19. gyalogezredben, Békéscsabán szolgált Törmösy József alezredes alakja között, aki mint „A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál” dokumentumaiból tudjuk, a 23/11. zászlóalj parancsnoka volt 1942 nyarán az univi támadásoknál, s zászlóalját 1943. január 14— 17. között Marki mellett morzsolták fel. Nyilvánvalóan nincs, s a névrokonság az írói alkotás véletlenjéből következik. Viszont érdekes lenne a Nagymihály környéki rejtelmes akcióban részt vevő szarvasi honvédek visz- szaemlékezését is ismerni... Cseres Tibor két részre tagolt, összerímelő regénypárja átélt és utólag megtudott történelmi intimitásokat, töprengéseket és páratlan epikai ábrázolóerővel megörökített csatajeleneteket (elég utalnunk a doni harcokra, a légi felderítések filmizgalmú tablóira* * az 1944 nyári gyors- hadtesti harcokra, páncélos ütközetekre), szerelmi meghittségeket és emberi aljasságokat, a Duna-táji népeket megzavaró, milliók feláldozásába kerülő gyűlölségeket és a modern háború kataklizmáját magas művészettel ötvözi egységbe. öntépelődésre serkentő mű. Nagyon sok igazságát elkeli fogadnunk, ha nem is tartjuk mindig szerencsének és objektív igazságának a — különben egyénileg érdekes — Thormay által sugallt világképet, történelmi értékelést. Cseres Tibor az eddig főmunkájának tartott Hideg napokhoz mérten is egy szirttel magasabbra hágott e regényével. A magyar nemzet sorsáról, a Duna-táji népek közös és elválaszthatatlan sorsáról tudott mélyreható, érdekes, a fiatal olvasóknak is történelmi látásmódot sugalló nagy regényt alkotni. Varga Imre — Nem politizálok — mondta. — Hetvenhat éves vagyok. Tizenkét kilométert jöttem, s azt hiszem, nem bírok tovább menni. — Nem jó helyen állt meg — mondtam. — Ha eljut odáig, ahol az út elágazik Tortosa felé, ott találhat teherautót. — Várok egy darabig — felelte —, aztán elindulok. Hová mennek a teherautók? — Barcelona felé — mondtam neki. — Arrafelé senkit sem ismerek — mondta, — de nagyon szépen köszönöm. Még egyszer nagyon szépen köszönöm. Nagyon kifejezéstelenül és fáradtan nézett rám. — A macskával nem lesz hiba, abban biztos vagyok — mondta azután, mert meg kellett velem osztania aggodalmát. — A macska miatt nem kell nyugtalankodni. De a többiek. Mit gondol, mi lesz a többiekkel? — Valószínűleg rendben átvészelik. — Gondolja? — Miért ne — mondtam, s ■ a túlsó partot figyeltem, ahol most már nem mozgott szekér. — De mit csilnálnak az ágyútűzben, ha egyszer nekem azt mondták, hogy menjek el az ágyútűz miatt. — Nyitva hagyta a galambdúcot? — kérdeztem. — Természetesen. — Akkor elrepülnek. — Igen, biztosan elrepülnek. A többire jobb nem gondolni. — Ha. kipihente magát, mehetnénk — sürgettem. — Álljon fel, és próbáljon elindulni. — Köszönöm — mondta, és talpra állt, jobbról balra imbolygóit, aztán leült . a porba. Ernst Hemingway: Öregember a hídnál* Koszta Rozália: Alföldi tanyák Emlékezés Békési tanyák — Állatokat gondoztam — mondta tompán, de már nem nekem. — Mindig csak állatokat gondoztam. Semmit sem lehetett vele kezdeni. Húsvét vasárnapja volt, és a fasiszták előrenyomultak az Ebro felé. Szürke, borús nap volt, alacsonyan úsztak a felhők, így a repülőik nem szálltak fel. Eny- nyiből állt az öregember szerencséje, meg abból talán, hogy a macskák tudnak gondoskodni magukról. * * * *Nyolcvan éve született Hemingway Nobel-díjas amerikai író, akinek szinte minden műve magyarul is megjelent. Ez alkalommal közöljük fenti novelláját, amely a spanyol polgárháború idejében játszódik. Bencze József: Tüskekörm ű bokorba: Tüskekörmű bokorban a ruhám elszakadt. Torzsától felsebzett lábbal te futottál felém búzavirágcsokorral, s játszottunk tovább felnőtt gondokkal kuncogva. Liliputi élet az emléked éget, csak ne érnél soha a szívembe véget. Napsugár és fénycsoda, sorsunkat álmodta, arcodnak pipacsát vér festette oda.
